|
Én nem akarok mindenáron férjhez menni,
Nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
Mert én az igazit keresem.
Én nem akarok mindenáron házasságot,
Életcélom nem az esküvő.
Én megfigyeltem, milyen rosszul járnak mások,
S végül is egyedül lesz a nő.
Hamar lagzi, hosszú bánat,
Szerelemből bosszú támad,
S egyre marhat majd a bú.
És alig egy-két hétre mához,
Visszamehetsz a mamához,
Nézheted a csillagokat,
Jaj de szomorú!
Én nem akarok mindenáron férjhez menni,
Nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
Mert én az igazit keresem.
Ezzel főzte Éva anyánk Ádámot,
Milyen jókat kacagott a Sátán ott!
Szegény Ádám felsült,
Egy-kettő, megnősült,
Mert elhitte, mikor Éva így dalolt:
Én nem akarok mindenáron férjhez menni,
Nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
Mert én az igazit keresem.
Én nem akarok mindenáron házasságot,
Életcélom nem az esküvő.
Én megfigyeltem, milyen rosszul járnak mások,
S végül is egyedül lesz a nő.
Hamar lagzi, hosszú bánat,
Szerelemből bosszú támad,
S egyre marhat majd a bú.
És alig egy-két hétre mához,
Visszamehetsz a mamához,
Nézheted a csillagokat,
Jaj de szomorú!
Én nem akarok mindenáron férjhez menni,
Nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
Mert én az igazit keresem.
Mert én az igazit keresem.
Mert én az igazit keresem.
Vagy sem?...
*
Levél egy kartársnőhöz
Kartársnő ott a hivatalban, ki a férjemmel szemben ül,
Engedje meg, hogy írjak önnek, így kissé ismeretlenül.
Bár őszintén megmondom drága, én jórészt ismerem magát,
Mivel a férjem elmeséli hivatali gondját-baját.
De magáról sosem mesélt még, innen tudom, hogy létezik,
S egy feleség nem olyan mamlasz, mint amilyennek képzelik.
Tudom, hogy csinos, és fitos, és roppantul eszes, a blúza meg feszes,
És csuda üde,
S mivel a férjem is férfi, s ön nagyon ügyes, a hitvesi csók kicsit üres.
Kicsit üres.
Kartársnő ott a hivatalban, ki a férjemmel szemben ül,
A munkáért, vallja be bátran, nem túlságosan lelkesül.
Két akta közt egy kis kacsintás, a büfében egy báj mosoly,
S a férjem az a szegény mamlasz úgy eped, lángol, s mindjárt bomol.
De néha rám gondol titokban, s, hogy megnyugtassa önön magát,
Szidni kezd hát azony nyomban, már hallom is minden szavát.
A nejem morcos, és lumpos, és unott és öreg,
A mosás, a gyerek, ez neki a fő.
Lemarad mögöttem nagyon, ezt nem bírom én, ezért hát kérem, hogy
Legyen enyém.
Legyen enyém.
Kartársnő ott a hivatalban, ki a férjemmel szemben ül,
Fogadok, hogy most meglepődik, s az arca nyomban felderül.
Mert nem kérem, hogy hagyja békén, és ne bántsa a férjemet,
Hisz tudom, hogy ilyen remek férfit nem észrevenni nem lehet.
Szeretem én is őt sok éve, szeresse most végre más,
Átadom önnek őt, és véle egy használati utasítást.
Mert bizony X-szer van gikszer, és kell már a cvikker,
És húzza a csúza, ha borús az ég.
Zeng a gyomra, a szíve, a jégernek híve,
S a 32 foga sem ép.
Egész nap papucsban totyog, és horkolni szokott,
De még ez sem elég,
Ritkul a haja, és sok már a baja, s oly gyenge, ha jön a sötét.
Hát bizony így van ez X-szer, hogy sok már a gikszer,
Csak én tudom mennyi, s ha még ez sem elég,
Ha így is szereti, hát akkor viheti!
Tessék!
Két kicsi kecske baktat a hegyre,
Friss hegyi gyepre fel.
Az egyik jobbról jön, a másik balról jön.
Két kicsi kecske, táncos a kedve,
S így mekeg egyre: meeeeee,
De jó lesz majd a reggeli zöld mezőn!
[Hej-hó, (hej-hó,) hollári-hoppla-hó!
Zöld rét (zöld rét) füvében volna jó (volna jó)!
Így szól (így szól), ha jártál arra már(arra már)
Fenn a hegy tetején, hol selymes pázsit vár!]
Két kicsi kecske friss patakocska partjait éri el,
A víz oly gyorsan fut, a habja csakúgy zúg,
Széles a medre, két kicsi kecske, ugrani egy sem mer,
De ott egy palló, ott vezet át az út.
[Hej-hó, (hej-hó,) hollári-hoppla-hó!
Zöld rét (zöld rét) füvében volna jó (volna jó)!
Így szól (így szól), ha jártál arra már(arra már)
Fenn a hegy tetején, hol selymes pázsit vár.]
Két kicsi kecske szembe sietve máris a pallón jár,
De csak középig ér, mert sajnos szűk a tér,
S két kicsi kecske, nagy fenekedve állanak szemben már,
Itt egymás mellett két gida el nem fér.
[Hej-hó, (hej-hó,) hollári-hoppla-hó!
Zöld rét (zöld rét) füvében volna jó (volna jó)!
Így szól (így szól), ha jártál arra már(arra már)
Fenn a hegy tetején, hol selymes pázsit vár.]
Egy kicsi kecske vissza, ha menne baj sose lenne ám,
De egyikben sincs ész, csak farkas szemet néz.
Két kicsi kecske szarvait szegve ölre is megy most lám,
Míg mind a kettő vízbe potyog és kész.
[Hej-hó,(hej-hó,)hollári-hoppla-hó!
Zöld rét (zöld rét) füvében volna jó (volna jó)!
A két kis kecske tudja már,
Hogyha nincs aki enged, végül bajjal jár.]
Meeeeeeeeeeee.
PSOTA IRÉNR DALAI
|
