Veres Péter:

Ha nem lehettél szálfa

Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom, 
Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, 
vagy legyél csak gyom.

Nézd a tarackot, 
nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz, 
hiába perzselik azt fönt, s hiába vagdalják alant. 
Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt, 
pedig azalatt, ott lenne a mélyben ágakat ereszt, 
acélhegyű gyökerével bejárja a sívó homokot, a 
zörgő kavicsot; 
a sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt, 
szorgosan furkál, terjed, telepít, 
s mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak, 
ő vígan zöldell újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak.

Vagy nézd a perjét, 
hiába fordítja ki eke, hiába tépi szét a 
kegyetlen borona, 
ahová kerül, ott ragad, gyökerei mindjárt új szálakat eresztenek, 
lekötnek, tanyát vernek, 
s holnap a gazda szemébe nevetnek.

Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom, 
ha nem lehettél benne szálfa, legyél csak cserje, vagy 
legyél csak gyom.

Nézd csak a tippant, 
a szikes puszták apró bokrait. 
Nyár végén kiégnek 
s még torsaikat is porrá veri ezernyi birkaláb. 
Tavasszal mégis kibújnak, 
s pici magvaikkal telt zászlóikat vígan lengetik a sovány 
pusztai szelek.

Vagy nézd a sziksalátát, 
a lekaszált ájult füvei közül kiugrik hirtelen, 
s ehetetlen kórójának örök lila virágával 
fenn tarja az életet a halott mezők felett

Nézd a töviseket is: 
a gyengén szúrót, a cigánymogyorót, 
a gerlicetövist és az ördögszekeret.

Nézd a messze viruló bogáncsot s a ravaszul lapuló 
királydinnyét. 
Hiába írtja ezeket csőszök, kerülők serege, 
hiába röpködnek bennük írott parancsok, 
nem engednek, újra és ezerszer újra visszajönnek 
– és szúrnak, mert egyebet nem tehetnek.

Szúrj hát te is, de ne engedd ezt a földet, magyarom, 
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, 
vagy legyél csak gyom.

S hogyha nem élhetsz magadnak, 
virágod legyen mérges, mint a kutyatej, 
ágaid legyenek tüskések, mint a vadrózsa, 
legyenek görbék, mint a galagonya, 
gyümölcsöd legyen fanyar, mint a vadkökény, 
vagy legyen keserű, mint a farkasalma, – 
csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.

Ez a föld a tiéd, tartsd hát meg magadnak, magyarom, 
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.