És innen kezdődik a „legenda”: maga a nyúl jön el hozzá, de Gazsi megszánja, minden kísértésnek ellenállva életben hagyja, megszelídíti, magához emeli. Ezzel válik azután méltóvá arra, hogy a grófkisasszony alászálljon érte a kastélyból, nyulastól magához vigye a „paradicsomba”, és uradalmi kanásszá tegye.
Részlet a könyvből:
“Egyszóval, ennek a falunak a Gazsija egy töpörödött öregemberke volt. Talán a hatvanon is túl járt már a kora. De a kedélye, szíve semmit se öregedett a Gazsi életkorával. A falu ezt tudta, és persze eszelősségnek nevezte Gazsinak ezt a szent és ártatlan életvidámságát. A faluban nem akadt olyan pendelyes gyerek, aki Gazsi bácsinak nevezte volna Gazsit, nem pedig csak úgy, hogy: héj, te Gazsi! Csak a Gazsi mosolyos béketűrése miatt.
De hát nehogy azt higgyék ám, hogy Gazsi a falu ingyenélő koldusa volt! Azért komázott vele mindenki? Nem! Gazsi rendes, tisztességes munkával tartotta el magát.
Arról aztán már Gazsi nem tehetett, hogy ő a munkák közül a faluban csak olyant tudott megkaparintani, ami legföllebb kenyérhéjhoz juttatta.”
A LEGENDA A NYÚLPAPRIKÁSRÓL KÖNYV ONLINE OLVASÁSA
