500 Násznagy: A mi becsületes atyánkfia, NN. kívánván és akarván látni az ő fiának házasságát, előhívatott minket, barátsági szeretettel kérvén, hogy állnánk fia mellett és vennénk feleséget néki.

2. XY. uramnál mi követek vagyunk, — kik NN-nek a nevében járunk.

3. Most pedig általunk ő azt jelenteti, — hogy e lányt hitvesül magának kéreti.

4. Könyörgenénk tehát egész becsülettel, — legyenek irántunk annyi szeretettel,

5. hogy lássuk a leányt, azt a szép virágot, — aki XY. szívén sebet vágott.

6. Ím, itt a szép leány, kinek párja nincsen, — kit el nem cserélnénk semmi drága kincsen.

7. Elsőben kérjük őt jámbor szülőjétől, — azután kérjük őt saját jó szívétől.

8. Tisztelem mindnyáját és násznagy urakat, — röviden elmondtam én kívánságomat.

Majd a leánynak ezt mondja: „Idejövetelünk okát és istenes szándékunkat jól hallottad, s megérthetted, mi végre jöttünk. Azért azt kérdem, szeretnéd-e e becsületes ifjat, s mernéd-e kezedet házasság fejében nyújtani? (Ha a leány igent mond és kezét nyújtja, így folytatja:) A mi vőlegényünk ezen dolognak megerősítésére s szeretetének megbizonyítására ezzel a kis ajándékkal kedveskedik, ígérvén magát több és nagyobb szeretet jelének kedves mátkájával való közlésére. (Átadja a vőlegény ajándékát, a menyasszony pedig keszkenőt ad; a násznagy befejezi:) Köszöni és szívesen nézi a mi vőlegényünk kedves mátkájának szeretetből adott ajándékát, s tőle telhetőképpen megszolgálni igyekezik.”

501 „Kedves NN. Uram, íme, a mi menyasszonyunk nem kívánja hiába a kegyelmed fáradságát, hanem ezzel a kendővel kíván kedveskedni, s azt tudakoztatja általam, hogy inkább örül-e kegyelmed az ő jó hírének, nevének, becsületének, világban való életének, mint ennek a csekély múlandó jószágnak?”

A vendég így felel, átvéve a kendőt: „Inkább örülök az ő kegyelme jó hírének, nevének, becsületének, világban való életének, mint e csekély múlandó jószágnak.”

2. Kettő, kettő, tizenkettő, — de szép ez a jegy-keszkenő, — Potus Anni adta jegybe — a Kostyál János zsebébe.

3. Ez a legény megkérette, — Kostyál János nem engedte, — a foglalót is rátette, — mégis magáénak tette.

4. Adjon Isten egészséget, — köszönjük a vendégséget, — köszönjük a vendégséget, — hozzánk való szívességet.

2. Hol lesz néked leszállásod? — Kostyál János udvarába, — udvarának közepibe, — a házának négyszögibe.

3. Potus Anni koszorúját — Duna vize háborgatja, — Duna vize háborgatja, — lassú eső mosogatja.

4. Potus Anni háza előtt — egy szép kiskert kerekedik, — egy szép kiskert kerekedik, — abba rózsa nevelkedik.

5. Arra mene Kostyál János, — leszakajtá a szép rózsát, — szóval mondja Potus Anni: — ne szakajtsd le a szép rózsát!

6. Potus Anni háza felett — égi madarak sípolnak, — sem ezüstér’, sem aranyér’ — csak a szép leány kedvéér’.

2. Ne sírj, barna legény, ne hullasd a könnyed, — mert akit szerettél, nem szeret, csak téged, — mert akit szerettél, nem szeret, csak téged.

3. Piros pántlikámat fújdogálja ja szél, — köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél, — köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél.

2. Kivették belőle a ház ékességét, — az édesanyának a gyönyörűségét.

3. Nézzed, Anni, nézzed a ---i tornyot, — az alatt teszed le a te leányságod.

4. Most gondold meg sorját, elejét, utolját, — hogy kivel kötöd be két szemed világát.

5. Nem kölcsönvett kenyér, hogy visszaadhatnád, — se nem selyemszoknya, hogy kifordíthatnád.

6. Míg én leány voltam, szabad madár voltam, — de most asszony leszek, halálig rab leszek.

7. Elmondtad a hitet, jól viseld magadat, — jóra viszi Isten a te utaidat.

8. Gerlemadár szállott Potus háza felett, — most köszönd meg Anni, hogy itt felneveltek.

2. Áldd meg Isten azt a papot, — aki minket összeadott, — soha nem ismertük egymást, — mégis ránk adta az áldást.

3. Édesanyám rózsafája, — én voltam a legszebb ága, — de egy legény leszakajtott, — kalapjánál elhervasztott.

4. Addig éltem világomat, — míg szél fújta pántlikámat, — de ha fújja kiskendőmet, — búval töltöm életemet.

5. Már én mostan csak azt várom, — kocsi jöjjön értem három, — lovas legény tizenhárom, — tizennegyedik a párom.

6. Túl vagyok már a kőhídon, — édesanyám, ne sirasson, — ha sirat engem, már késő, — utolért a záporeső.

2. Piros a két orcája, — boldog, aki meglássa, — boldog az a vőlegény, — ki azt mondja: az enyém.

2. Nyisd ki ajtód, kit bezártál, — most jön, akit régen vártál, — régen vártál, óhajtottál, — régen vártál, óhajtottál, — szívedbe is befogadtál.

2. Nem jöttünk mink várat venni, — nem jöttünk mink várat venni, — csak jöttünk mink szép lányt nézni, — csak jöttünk mink szép lányt nézni.

2. (Kint:) Mindig tátva a szád, mint a kutya szája, — olyan hosszú nyelved, mint a szamár nyelve!

3. (Bent:) Te is meg tudsz szólni valakit, te csuda, — a falu közepin ugatsz, mint egy kutya!

4. (Kint:) Harapj a kezembe, az lesz egy jó falat, — töröld meg a szádat, mert zsírosan marad!

5. (Bent:) Alvégi asszonyok nem tudnak dolgozni, — csak a napot nézik, mikor fog nyugodni!

6. (Kint:) Nincsen a világon annyi apró betű, — mint a te fejeden serke, bolha, tetű.

7. (Bent:) Ne pirongass engem utca hosszájába, — megölelhetsz engem a pitvarajtóba.

8. (Kint:) Adjatok, adjatok, minek is tartjátok? — máma a tiétek, holnap meg a miénk.

9. (Bent:) Nem adjuk, nem adjuk, nem korpával tartjuk, — zsemlével etetjük, borral itatgatjuk!

— Mit kerestek itt, ti idegenek, mi titeket nem ismerünk, nem is láttunk soha.

— Nem akarunk mi se enni, sem inni, csak láttunk egy fehér galambot, előttünk röpült, és ide szállt le, azért jöttünk.

— Itt nincs és mi nem láttuk, talán éhesek voltatok és azért láttátok ti galambnak.

2. Párnahaja szövetlen, — derékalja tőtetlen, — a tollúja a tóba, — a vadréce hordozza.

3. Örömanya, jöjjön ki, — hogy az ajtót nyissa ki, — engedje be a vejét, — a lánya szeretőjét.

2. Mellette menyasszony, Potus Anni asszony — mosolyog kegyesen, nevet örömében.

2. Fényesen sütött rám mái piros hajnal, — örömmel üdvözlöm ártatlan szívemet, — végső búcsúzásra indítom nyelvemet, — szeretet jelére adtam jobb kezemet.

3. Valakiket idehozott a szeretet, — kérem, szavaimra vessenek figyelmet, — nekem is életem derült hajnalába — akadtam életem jövendő párjára.

4. Akarok indulni annak szállására, — akarok indulni annak szállására, — besötétült az ég, az idő változik, — csak a bú sokasul, s az öröm távozik.

5. Kedves édesapám, tudom, mint szerettél, — mint gyenge virágot, ápoltál, neveltél, — jóra tanítottál, a rossztól intettél, — a házaséletre engem segítettél.

6. Hát hozzád mit szóljak, kedves édesanyám? — ki voltál egykoron gondoskodó dajkám, — tudom, hogy nagyon fáj anyai szívednek, — midőn elválását látod gyermekednek.

7. Kedves dajkám voltál, szüntelen szerettél, — jóra tanítottál, a rossztól intettél, — mint anya leánnyal vélem cselekedtél, — most pedig magamat szárnyamra eresztél.

8. Kedves lánybarátim, hozzátok fordulok, — ha reátok nézek, akkor megújulok, — de azon szívembe már nagyon búsulok, — hogy seregetektől más útra indulok.

9. Most könnyes szemekkel körülöttem álltok, — Istentől nektek is minden jót kívánok, — az itt maradóknak kívánunk jó kedvet, — nekünk, utasoknak boldog megérkeztet!

2. Benne ül egy szép lány, — hazavivő szép lány, — benne ül egy szép lány, — hazavivő szép lány.

3. Fonjad anyám, fonjad — sár fodor hajamat, — hadd tegyék fejemre — gyöngyös koszorúmat.

4. Készítsd anyám, készítsd — bujdosó ruhámat, — hadd találjam készen, ha útra indulok.

5. Útra indulásim, — nagy szívszakadásim, — útra indulásim, — nagy szívszakadásim.

6. Jaj, Anni pajtásom, — szerelmes virágom! — szánol-e megválni — te édesanyádtól?

7. Jaj, dehogynem szánom, — majd hogy meg nem halok, — kő volna a szívem, — mégis megrepedne.

8. Jaj, Anni pajtásom, — szerelmes virágom! — szánol-e megválni — te lyánybarátidtól?

9. Jaj, dehogynem szánom, — majd hogy meg nem halok, — kő volna a szívem, — mégis megrepedne.

2. Isten legyen hozzád, édes kedves apám, tőled meg kell válnom, R.

3. Isten legyen hozzád, édes kedves anyám, tőled meg kell válnom, R.

4. Isten legyen hozzád, édes kis testvérem, tőled meg kell válnom, R.

2. Búcsúzz, Anni, búcsúzz, apádtul, anyádtul, — apádtul, anyádtul, leánybarátidtól, — leánybarátidtól, leány-tenmagadtól.

2. Kocsira ládát, hegyibe a dunnát, magam is felülök, — jaj, édesanyám, kedves szülő dajkám, az Isten áldjon meg.

2. Kihajlottam az utcára, ./. — a legények bosszújára, ./.

3. De egy betyár leszakított, ./. — kalapjába elhervasztott, ./.

4. Kifelé áll kocsink rúdja, ./. — elmegyünk mi messze útra, ./.

2. Sír a kislány a kocsiba’ — mikor viszik más faluba, — üres láda az ajtóba’ — lusta kislány a kocsiba’, — lusta kislány a kocsiba’.

3. Édes szemem, mért aludtál? — édes kezem, mért nem fontál? — mer’ hogyha te fontál volna, — több lepedőt kaptál volna, — több lepedőt kaptál volna.

— Uram, uram, násznagy uram, kegyelmedhez való szóm volna, ha meghallgatná kend.

— Igenis meghallgatom.

— Van-e ez háznak násznagya vagy gazdája, e bégyűlt seregnek igazgatására? benyújtandó szómnak meghallgatására, jókívánságomnak elfogadására?

— Igenis vagyon.

— Láttam én iszonyú éhségét e népnek, — min adám magamat nagy keserűségnek, — bújdosván eljártam kerekségét földnek, — gyülekezetével kicsiny seregemnek. Végre Isten vive igen boldog helyre, — tejjel-mézzel folyó Kánánnak földjére, — hol találék kegyes könyörülő férfi s asszony népre — és nemzetségre. Akik engem látván akképpen szólának, — hogy az éhes népek kiéi volnának? — én felelék: ezek mind ---i lakosok, — de az éhség miatt van nagy búsúlásuk. Ezt hallván minekünk eledelt adának, — füge- s mazsolával meggazdagítának, — kenyeret, húst bőven zsákunkba adának, — ily nagy emberséggel visszabocsátának. Melyből kelmeteknek is bőven részt hoztunk, — azért ha szívesen mi bébocsáttatunk, — az éhező népnek vigasztalást nyújtunk, — ha nem, majd ezennel másfelé utazunk. De a vacsoráló ház látom, elkészült, — a háznak szélein sok asztal felépült, — tiszta abroszokkal föle megékesült, — jóllehet azelőtt éhségtől kirémült. Elkészült asztalra tányérokat adtam, — kalács, cipó bőségével megrakattam, — kést, kanált melléje helyesen hordattam, — azért ha már megengedné násznagy uram, — a hozott eledelt szívesen beadom, — ami az én tisztem, azt el nem mulasztom, — szorgalmatossággal a népet biztatom, — örömre szívüket ekképpen indítom:

Az első tál étel a bagoly-nyerítés, — ezt fogja követni a kemencenyögés, — csirke ordítása és borjú-köhögés, — végre megérkezik sűrű kocsizörgés. Odakünn egy vaddisznó van megláncolva, — két beteges bolha lesz a nyársra húzva, — sült pecsenye helyett nagy fejszének foka, — hetvenhét esztendős keréknek az agya. Itt a forró leves, az étkek alapja, — vigyázzon szájára, aki ezt bekapja, — ez a kis csibiske tegnap kaparhatott, — máma a levesbe hogy megkopaszodott!

(Amikor a második tált hozza:) Jó a sült pecsenye a vajas kásával, — a sárgarépa is disznónak farkával, — itt a sült pecsenye a vajas kásával, — aki ebből eszik, forduljon hasznára.

(A harmadik tál ételt hozza:) Itt van násznagy uram a harmadik étel, — míg más következik, éljék egészséggel, — szívesen adja ezt a háznak gazdája, — ételét, italát tőlünk nem sajnálja.

A sült kakas behozatalát „osztó”-ének kíséri:

2. A fejit adjuk a fejeseknek, hagy éljen a kakas, hagy éljen; R.

3. A nyakát adjuk a nyakasaknak, hagy éljen a kakas, hagy éljen; R.

4. A lábát adjuk a lábasaknak, hagy éljen a kakas, hagy éljen; R.

5. A szemit adjuk a szemeseknek, hagy éljen a kakas, hagy éljen; R.

2. Szereti is mind a világ, — mert drágalátos gyöngyvirág, — legeslegszebb leány biz ez, — nagyon illik szép legényhez.

3. Becsülők járnak utána, — míg neve Kata, Zsuzsána, — kilenc faluba’ sincs párja, — a táncot is könnyen járja.

4. Fiatal legényhez illik, — a menyasszony úgy tündöklik, — mint az arany vagy sárga réz, — sokkal édesebb, mint a méz.

5. Kánaán földjéről hoztuk, — mindenfelől tudakoztuk, — mint a nyulat, úgy nyomoztuk, — a szekerén is hordoztuk.

6. Nyargaltunk vele a fagyon, — de maga se bánta nagyon, — igen kedvünk szerint való, — méltó érte a foglaló.

7. Töltsünk bort a poharába, — úgy öntözgessük szájába, — ne fáradjék érte maga, — nem szédíti meg a szaga.

8. A menyasszony áldomását — most isszuk meg, s eszünk kását, — a menyasszony legelől ül, — talán máris táncra készül.

9. Zendítsétek a muzsikát, — táncoltassuk meg Zsuzsikát, — Örzsikét, Sárát, Katicát, — Íme hozta el Rózácskát.

2. Hej, jobb az Isten nálunknál, — hej, jobb az Isten nálunknál, — sej, csak maradjon házunknál, — sej, csak maradjon házunknál.

2. Könnyű venni feleséget, — holtig tartó ellenséget, — de nem tudod, hogy lesz élted, — csalfa lesz-e, jámbor lesz-e a te feleséged.

3. Ha szépet véssz, soknak tetszik, — hol nem véled, ott megjegyzik, — a derekát átölelik, — még azonban titkon-titkon mézed is megeszik.

4. Ha csúnyát véssz, nem szereted, — gyalázatos lesz életed, — még jó szemmel sem tekinted, — mert te aztat tiszta szívből sohasem szereted.

5. Fiatalt véssz, tanítnod kell, — azzal is időt töltesz el, — reggel a csordát hajtják el, — még akkor is csak azt mondja: ne kelj fel mellőlem!

6. Ha vénasszonyt fogsz elvenni, — ámbár sok pénze fog lenni, — halálát nem győzöd várni, — a vénasszonyt, öregasszonyt nehéz megölelni.

7. Ha szegényt véssz, mivel éltek? — mit kerestek, megeszitek, — kanál, tányér, mit szereztek, — még az édes, édes méz is keserű lesz nektek.

8. Gazdagabbat véssz magadnál? — asszonymódon rajtad regnál, — békesség nem lesz házadnál, — mert az asszony mindig följebb hajaz a gazdagnál.

9. Kinek van jó felesége, — híre, neve, becsületje, — híre, neve, becsületje, — nevelkedik, nevelkedik ég alatt mindene.

2. Ha kisasszonyt veszek, nem tud szőni, fonni, — jaj, de szégyen nekem pénzér gatyát venni. Jaj… pénzér’ gatyát venni.

3. Ha öreget kérek, az mindig szomorú, — annak minden szava egy égiháború. Jaj… egy égiháború.

4. Ha gazdagot kérek, mindig csak azt hányja, — hogy „az enyémből élsz, ebadta hitványa”. Jaj… ebadta hitványa.

5. Ha szegényt megkérek, avval mit csináljak? — Egy kódusból kettőt tehát mért csináljak? Jaj… tehát mért csináljak?

6. Istenem, Istenem, ugyan mit csináljak? — Legénykedjem-e még, vagy megházasodjak? Jaj… vagy megházasodjak?

7. Az az egy reménység táplál ezután is, — jó lesz a legénység nékem továbbra is, — Jaj… nékem továbbra is.

2. Hogyha oda bemész, valaha a házhoz, — ottan a gazdasszony rugdos a kutyához.

3. Kérdezed, félrenéz, szól egyet tíz szódhoz, — ne kívánd vendégül ülni asztalához.

4. Ahol a nagy leány borzas fővel szitál, — a lisztláng a fejin, mint malomban, úgy áll,

5. dagasztván az ingét nem meri feltűrni, — mert fél, hogy meglátják rút, koszmós könyökit,

6. három hétben egyszer fésüli meg haját, — három hétben egyszer sepri meg a házát,

7. akkor is előtted igen sietséggel, — találsz az ágya alatt sok szemetet széjjel,

8. ahun az udvaron ványadt ebet találsz, — a házban a puckon borzas szőrű macskát,

9. ágyat vígy magaddal, ha ott hálni megszállsz, — mert tetvesen kelsz föl, ha ágyukon meghálsz.

10. Ahun a gyermekek jó későn felkelnek, — csipás még a szemük, úgy kenyeret kérnek,

11. hidd el, hogy ott lakik részeges rossz asszony, — sokfelé faluban, vagy kocsmában vagyon.

2. Már engem, mátka, tízen kérettek, — adj jó tanácsot árva fejemnek, — hogy tizük közül melyikhez menjek, — hogy virág helyett kórót ne szedjek.

3. A legelsőnek János a neve, — annak szívemben megvan szerelme, — inkább szeretném őtet kedvembe, — ha lépett volna Vénus kertjébe.

4. Másik Sámuel, azzal én szívem — meg nem nyughatik véle én lelkem, — lám azelőtt is legkisebb vétkem — el nem szenvedte ok nélkül nékem.

5. A harmadiknak a neve Zsigmond, — ha megharagszik, ő lustának mond, — lészen kezében korbács és dorong, — száll a fejemre keserves nagy gond.

6. A negyediknek a neve István, — abban az a kár, hogy igen hitvány, — ha lefekszik is a jobb oldalán, — ő nyugodalmat sohase talál.

7. Ötödik Péter, az igen fösvény, — annak a háza tudom, hogy sövény, — ha ahhoz megyek, perpatvar lészen, — jaj lészen nékem egész életem.

8. Hatodik Ferenc, bátyja Jánosnak, — az sem szereti nyelit ásónak, — nem is rossz fia a sernek, bornak, — felit se alussza ki éjszakának.

9. Györgyöt szeretném, az jó játékos, — annak ruhája tudom, aranyos, — paripája is van, hatvan talléros, — a konyhája is mindenkor zsíros.

10. Gábort szeretem, mert nem utolsó, — látom, keziben van boroskorsó, — szép leányokkal igen játszadó, — és azok után igen kapdosó.

11. Kilencedik András, ki hűségesen, — ki hűségesen szedte hálóját, — hogy megfoghassa kedves galambját, — régen óhajtja kedves galambját.

12. Tizedik Mihály, most is óhajtom, — vélem tett jókért meg is siratom, — mert ő volt nékem igaz gyámolom, — ő szép személyit magamnak tartom.

Más, szintén lakodalomra illő szövegek:

II.1. Arany, ezüstért, cifra ruháért — leányt el ne végy koszorújáért, — inkább szeressed jámborságáért, — előtted való szép járásáért.

2. Jóllehet én ezt még nem próbáltam, — de jó barátom házánál láttam, — az asszony dolgot ott megtanultam, — urához illyen szavát hallottam:

3. Mondá urának: egyél, ha hoztál, — üres konyhára mért házasodtál? — hogy megkészítsem, mondjad, mit adtál? — egyél kenyeret, nincs egyéb annál!

4. A szegény férfi nem tud mit tenni, — szégyenletében a vizet veszi, — száraz kenyerét avval öntözi, — az asszony dolgát sírva könnyezi.

5. Erőtlen lévén ne hágj nagy fára, — mert visszaesel fejed lágyára, — jól van, ezt mondom, de nem próbáltam, — sok jó emberem házánál jártam.

6. Isten áldjon meg, én jó barátom, — jó hitvestársat szívből kívánok, — a házasságra volt kedved, látom, — azért a rendet tartsd meg, tanácslom.

7. Ne nézz a lányka táncos lábára, — és ne higyj az ő mézes szavára, — inkább nézz az ő indulatjára, — tanulj szert tenni szíve titkára.

III. 1. Hej, dudu lencse, Horváth Mariska, — pecsenyesütő Sallai Kata, — három pénzt dobtam a cimbalomra, — mégse jutottam az első táncra.

2. Előfordítom Kapula Gyurkát, — kezébe adom Sallai Katát, — forgasd meg, forgasd, karika-módra, — ugrasd meg, ugrasd, szép legénymódra.

2. Ott nagy lakodalmat kezdének, — Jézust is meghívták vendégnek, — őt követték tanítványi, mint a tyúkot a fiai, R. Kána…

3. Az első tál ételt felhozták, — Jézust is azonnal kínálták, — mindenben tetszett az étek, csak a borban volt a vétek, R.

4. Jézus, hogy vígasságot tenne, — Szűzanya kérése meglenne, — parancsolá meríteni, kútból hat vedret tölteni, R.

5. A szolgák is frissen siettek, — kútból hat vedreket töltöttek, — Jézus borrá változtatá, első csodáját mutatá, R.

6. A bort mindnyájan megkóstolták, — nosza rajta, vígan kínálják, — hej, de jó bor ez az új bor, sokkal jobb bor, mint az óbor, R.

7. Péter is Jakabbal vígan van, — köszönti Andrásra nagy vígan, — meg se törli a bajuszát, üresíti a poharát, R.

8. János a poharat vigyázza, — soká kerül, nehezen várja, — Jakab elől elragadja, szomjú torkára fölhajtja, R.

9. Simon Tádeusnak azt mondja: — tölts kulacsra, jó lesz holnapra, — mert a jó bor hamar elfogy, bárcsak volna néha egy korty, R.

10. Judás Iskariót hogy látja, — hogy őtet senki sem kínálja, — teletölti ő a kondért és iszik a vőlegényért, R.

11. A kis Jakab a nagy Jakabbal, — ölelgetik egymást orcával, — mondja: gyomrunk sokszor kordul, igyunk tehát a jó borbul, R.

12. Bertalannak sem jut eszébe, — hogy nyúzatik majd jövendőbe, — mert a vendégek láttára gondja van csak a torkára, R.

13. Más vendégek is ott lennének, — nosza vígan legyünk, örülnek, — úgy megforgatták Magdolnát, mind szétrúgta a papucsát, R.

14. Hát te szegény ember, mért jöttél? — talán bizony nyúlhúst ehetnél? — jobb tenéked káposztahús, mintsem az a sovány nyúlhús, R.

15. Adj Isten, hogy mi is örüljünk, — ily mulatságban részesüljünk, — jó bor mellett duda nélkül, mit ér a tánc ugrás nélkül, R.

530 „Kedves atyámfiai, ezen búcsúztatóról óhajtanék nektek szólni, melynek alapja van írva a kiskebelem huszadik ráncától a negyvenedig ráncáig, aholis a megnevezett helyen a következő búcsúztató van megírva, melyet az atyafiak meghallgathatnak.” S nagy panaszosan — a többiek nevetése közben — elénekli a ló búcsúztatóját:

2. De sokat megjártam hosszú Apátfalvát, — de sokat megjártam annak sáros útját, — abrakot nem ettem, meg is öregedtem, — kukoricaszár volt legjobb eledelem.

2. Ha én innék, ennék, ha én innék, ennék, majd adnék, — de nem iszok, eszek, de nem iszok eszek, nem adnak.

II.1. Kicsiny a hordócska, jó bor terem benne, dil dúl, dalala, dila-dila, dil, dúl, dalala.

2. Nem iszom belőle, részeg leszek tőle, dil dúl…

2. Azért is hordóját gazdám kifuratta, — teli kancsó borát ide fölhozatta.

3. Kilencakós hordót most csapoltam ám ki, — ha nem hiszi bárki, nézze meg akárki.

„Halljunk szót uraim, még itt perorálok, — a szakácsunk mellett mivel most felállok. Addig kelmétektől én el sem is válok, — míg azt meg nem nyerem, amiért instállok. Bezzeg jó uraim szomorú hír vagyon, — a szakácsunk keze sebes igen nagyon. Szegény, hogy a kását odakinn keverte, — a tűz a jobb kezét nagyon megégette. Már panaszolkodik, s igen sopánkodik, — költsége nem lévén, azon rimánkodik, — sebével nem gondol, csakhogy nem ihatik, — holnap reggel mézes borra kívánkozik. Ennek hát számára most erszényt oldjanak, — garast és petákot számára adjanak. A pénzen Budáról flastromot hozzanak, — hogy mérges sebei jól begyógyuljanak.” „Új hír a városban, érdemes uraim, — becsületre méltó jeles asszonyaim, — míg előbeszélem itten panaszaim, — kérem, hallgassák meg együgyű szavaim. A muzsikusunknak nagy baja érkezett, — véletlen szerencse reá következett, — mert a hegedűje összetöredezett, — amelyet a minap jól összeenyvezett. Akinek hát a tánc vagyon jó kedvébe, — tekintsen jól belé teli erszényébe, — a vajda szép nótát von majd örömébe, — csak húszast hányjanak a hegedűjébe. Máriást is felvesz, ha húszast nem adnak, — de még jobban örül, ha tallért mutatnak, — mondja, hogy virradtig vígan táncolhatnak, — ha pénzt a számára bőven adogatnak.”

2. Hopp ide tisztán, a padlódeszkán, — nem leszek többé nyoszolyóleány, — ha leszek, leszek, menyasszony leszek, — a vőlegénynek hű párja leszek.

3. Nyakamba veszem tafota szoknyám, — lábamra húzom kordován csizmám, — olyat dobbantok, mint a paripa, — olyat perdülök, mint a guriga.

2. Egyik csillag Kostyál János csillaga, — másik csillag Potus Anni csillaga.

2. Volt-e hozzád jó szívvel? Mindig az egész éjjel. R.

2. Nem elvesztettelek, — csak felcseréltelek, — egy kontyér’, egy gondér’ — egy barna legényér’.

3. = 1.

4. Ha reggel elmentem, — este hazajöttem, — nem kér’ték: hun jártál? — időt mulasztottál?

5. Időt mulasztottál, — napot szalasztottál, — nem kér’ték: hun jártál? — időt mulasztottál.

6-7. = 1-2. vsz.

8. Úgy szálljon reánk most — az Isten áldása, — mint az égi harmat — száll a virágokra.

2. Isten veletek, legények, — veletek már nem beszélek, — adjon Isten nektek is párt, — szívből szeressétek egymást.

3. Isten veletek, leányok, — seregetektől elválok, — adjon Isten nektek is párt, — szívből szeressétek egymást.

2. Mikor az én vendégségem lészen, — összehívom az én szép vendégem, — összehívok hetvenhét szakácsot, — hogy levesbe főzzenek kalácsot.