Októberi sebek

Valójában a feleségem kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy feljöjjünk Pestre október 23-án.

- - Te tüntetni akarsz és nem ünnepelni. – sipítozta fennhangon.- A keresztlányunk születésnapja csak ürügy, látom, milyen nagy élvezettel nézted a TV székház ostromát a Hír TV-ben, egymás után bontogattad a sörös dobozokat, és egyfajta szurkolásvágy sugárzott a szemedből, mintha csak egy kupadöntőt néztél volna.

Nejemet végül sikerült nagy nehezen rábeszélni, és feljöttünk Pestre, megünnepelni Réka 17. születésnapját.

Az M3-as végén keletkezett forgalmi dugó miatt a születésnapi ebédet lekéstük, de Edit sógornőm, az örök optimista „Sebaj Tóbiás” felkiáltással hamar újratálalta az erkélyen lehűtött töltött káposztát.

- - Réka lányunk egy kicsit késik. – mentegetőzött. - Azért ne zavarjon benneteket semmi. Amúgy is a nap fele eltelt, ahogy a híreket hallgatom a másik fele valószínűleg még zűrösebb lesz.

- - Ez a rohadt politika. – vágott közbe ingerülten István.

- Mindenki a saját igazát szajkózza, aztán néhányan címeres zászlóba burkolva, sállal elfedett arccal nekiesnek a másiknak. Ráadásul egy nemzeti ünnepen. Már hetek óta forrnak az indulatok, az öszödi beszéd mindenkinél kiverte a biztosítékot.

- - Ünnepelni jöttem hozzátok Pista, és nem vitatkozni. Tudod, ma jutott eszembe, hogy harminc éve, 1986-ba főiskolás koromba feljöttem Szabolcsból tüntetni március 15-én a Petőfi- szoborhoz. Utoljára akkor láttam olyan nagy zsarufelvonulást, mint most az autópálya környékén.  Azon a március 15-én végre Kossuth-nótákat énekelhettem, amikor félszázan átvonultunk a Roosevelt térre, aztán a Lánchídra. Néhány kékdzsekis fiatalember, akikről később kiderült valójában KISZ aktivisták voltak, rácsaltak bennünket a Lánchídra. A békésen vonuló tüntető tömeget a budai oldalon már egy szabályosan felsorakozó rendőrsorfal várta. Nem volt hova menekülnünk a gumibotozás elől, kaptam két ütést a combomra, majd felszólítottak, tegyem a személyi igazolványomat egy műanyag zsákba, amit egy tejfeles szájú őrmester tartott elém.

- Aztán április elsején, a bolondok napján visszakaptam a személyi igazolványomat a tanszékvezetőtől; finoman közölte, még egy dobásom van, utána már repülök a főiskoláról.

- Szerencsére ma már nem kell parázni. – jegyezte meg István.– Senkit nem érdekel, milyen politikai nézeteket vallasz, hiszen a szabad világ része lettünk. Csak néhány szélsőséges barom korbácsolja fel itt a hangulatot, beszennyezi a nemzeti ünnepünket.

Beszélgetésünket Edit szakította félbe, közölte, Réka nem jön haza születésnapi bulijára. – hangja mögött egy bizonyos féltést éreztünk:

- - Elment Balázzsal tüntetni ez a kis hülye. – mondta nyersen. – Nem nézzük jó szemmel, hogy vele jár, hiszen egy örök lázadó ifjú. Mindig bombers dzsekiben, Martens bakancsban jár; állandóan a politikusokat szapulja.. A társaságát is csak a lányunk miatt tűrjük el, olykor hangosan magyarkodik. primitív antiszemita vicceitől pedig egyenesen megborzongunk. Minden eszmét, filozófiai gondolatot imád, amit a magyarkodó demagógok feldobnak…

- - Próbáljuk csendben átgondolni, hol is lehet Réka - – mormogta maga előtt István. – Mi lesz vele? Itt ma nem fognak viccelni a zsernyákok a TV ostrom után, hiszen ott nagyon lebőgtek.. Mi lesz, ha megverik… Mi lesz, ha megnyomorítják? Arról nem beszélve, Balázs árpád sávos zászló nélkül nem megy sehova, főleg egy tüntetésen nem hagyja ki, hogy magával vigye. Mi lesz a lányunkkal anya?

- - Keressétek meg őket! – mondta kérlelő hangon Edit. – Még a mobiltelefont is kikapcsolták, szándékosan, hogy ne tudjuk őket elérni.

Késő délután értünk ki Istvánnal az Alkotmány és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkához, ahol egyre nőtt a tömeg. Az utca közepén egy rendőrsorfal nézett farkasszemet a tömeggel. Bal oldalon egy ősz hajú, szemüveges, nyugdíjas bácsika a Himnuszt kezdte énekelni a pajzsok mögött megbúvó rendőrök előtt. István a „megbűnhődte már e nép” sornál berántott egy kapualjba, mert megindult a fekete ruhás kommandó és potyogni kezdtek a könnygázgránátok és a gumilövedékek. Az utca megtelt füsttel és krákogó, könnyező emberekkel.

- - Már késő visszafordulni! – kiáltotta felém István és átnyújtott egy zsebkendőt. -Ez sokkal vastagabb, mint a te papírzsebkendőd!

A Deák tér felé folytattuk utunkat, mindenütt Réka citromsárga dzsekijét kerestünk. Útközben láttunk néhány véresre vert srácot, kiknek mentőre lett volna szükségük, de mégis rabomobilba tuszkolták be őket. Aztán ismét könnygázgránátok csapódtak be.

Zsebkendőnket arcunk előtt tartva próbáltunk visszahúzódni. Ám fel sem ocsúdhattunk, amikor a könnygáztól ködös utcában lódobogás zaját hallottuk. Ki-ki lehetőségéhez mérten igyekezett az elesetteket felsegíteni, a könnygáztól vaksin botorkálókat a lovak elől elhúzni. Szerencsére sikerült behúzódni egy kávéház szegletébe, így a gumilövedékek sem érhettek el bennünket.

Aztán valaki tanácsként a többieknek azt kiáltotta, hogy senki ne húzódjon be a lovak és a lövedékek elől az üzletek benyitójába, mert a rendőröknél van egy speciális csapat, aki a lovas rendőrök után jön, mindenkit kizavarnak és összevernek ott. Figyelmeztetés hatására Istvánnal elindultunk a Wesselényi utcán a körút irányába. Amikor az utca közepéhez értünk, balról befordult egy vízágyús kocsi és azonnal tele lett a járda menekülő emberekkel. Nem sikerült elfutnunk, meg lettünk jelölve zöld festékkel. István a farmer bal szárán, én pedig a kabátom hátán.

A vízágyú mögül aztán előbukkant egy nyolc fős rendőrcsapat. Kiszúrtak egy zöld sasos pólós srácot. Rálökték a korlátra, nem próbált védekezni, de rájuk kiáltott:

– Hagyjanak, nem csináltam semmit!

Ezután földre került. Hallottuk a gumibotok csattogását, de nem láttunk semmit, mert öt rendőr sorfallal körbeállta. Az egyik rendőr hangja azért oda hallatszott. – A fradis kurva anyádat! – kiabálta. – Miattad nem voltam otthon már egy hete. Nesze, te mocsok! Menekültünk tovább. A nagy futás során szinte teljesen elfeledkeztünk a fiatalokról, akikért elindultunk. Meglepetésként ért bennünket Réka hívása.

- - Segítened kell apa! Lecsukták Balázst a komcsik. Értünk tudnál jönni?

- - Hol vagy?  - kérdezte István.

- - Marcsinál a barátnőmnél, indulunk tüntetni a rendőrkapitányság elé. Nagyon sok embert elvittek. Tünteti fogunk a kiszabadításukért.

- - Maradj Marcsiéknál! Keresek egy ügyvédet ,és majd értetek megyünk – mondta István ellentmondást nem tűrő hangon a telefonba.

Aztán már alig volt ideje átadni Réka telefonüzenetét, mert két rendőrkocsi kocsi érkezett, négy terepruhás rendőr ugrott ki belőle, és nekünk estek. A karomnál fogva a falhoz ráncigáltak. és gumibottal kezdtek verni. Ütöttek a fejemre, vállamra, hátamra. Istvánt sem kímélték. A ruhánkat zöld színnel megjelölte a vízágyú, és úgy érezték, őket ez mindenre feljogosítja. A kezünkre gyorsbilincset tettek, majd le kellett térdepelnünk. Rajtunk kívül még öt ember is hasonló sorsra jutott; gumibotozás után elvették a személyi igazolványainkat.. István kérte a vezetőjüket, egy zászlóst, azonosítsa magát, mert panaszt fog tenni a hiányzó azonosítási szám miatt. Az a hajánál fogva kiemelte a sorból és a fülébe üvöltötte:

- Ki maga, talán jogtudor, hogy panaszt akar tenni? –

- Tanár vagyok huszonkét éve. –

- Maga tanár, maga gyerekeket oktat? Magára a kutyámat nem bíznám! – mondta dühösen a zászlós és a földre dobta.

Körülbelül húsz percig térdepeltettek ott bennünket, miközben hallgattuk a szitokáradatot, milyen mocskos reakciós banda vagyunk, és majd velünk fizettetik meg a sok kárt, ami most az utcákon van.

Egy váratlan rádióüzenet mentett meg bennünket a további retorziókból, az egységet rádión hirtelen a Parlament elé vezényelték; ocsmány káromkodások  és néhány jól irányzott rúgás után  végül elengedtek bennünket…

*

Mikulási „ajándékként” kaptam egy rendőrségi határozatot; hatvanezer forint pénzbüntetéssel sújtottak rendzavarás és garázdaság címén. Először úgy gondoltam, tárgyalást kérek, és a képükbe vágom az igazságot. István és Balázs többhónapos pere később meggyőzött; az a bizonyos igazság odaát van. A perben ellenük olyan rendőröket vonultattak fel vádló tanúkként, akiket sohasem láttak. Hiába kaptak ingyen védőügyvédet valamelyik jogsegély szolgálattól, a tárgyalások előre megrendezett módon folytak, mintha az ötvenes éveket írtuk volna;a hatalomnak engedelmeskedő bírók elfogult ítéleteivel  jog megcsúfolása futószalagon történt- a rendszerváltás után 16 évvel.

Sok álmatlan éjszakámba került, de rájöttem, ha én is tárgyalást kérnék, egy hazugság- spirálba kerülnék. Ugyan ki hinné el nekem, hogy a keresztlányomat kerestem a tüntetők között és csak véletlenül keveredtem az összecsapások helyszínére. Nevetségessé tettem volna magam az igazi hősök között, ha akkor ott erre hivatkoztam volna. Ezért döntöttem úgy, nem fellebbezek, de kértem, engedélyezzék, elzárásra változtatni a megítélt szabálysértési összeget. Jeleztem nyári szabadságom ideje alatt szeretném letölteni büntetésemet. Nem vagyok hajlandó fizetni, mert ártatlan vagyok, a rendőri terror áldozata. Furcsa választ kaptam két hét múlva. A fellebbezésemet elfogadták, és tekintettel a büntetlen előéletemre rendőrhatósági figyelmeztetésben részesültem. Azon a héten újabb meglepetés, egy övön aluli ütés ért: a munkahelyemen, az adóhivatalnál átszervezés címén elbocsátottak. Amikor a háromhavi végkielégítést felvettem, a pénztáros a fülembe súgta:

- - A fenének kellett neked politizálni öcsém! Hiába, nem tudsz a lázadó vérednek parancsolni. Kimész az utcára tüntetni, másoknak kikaparni a gesztenyét. Mit gondolsz, ha ők majd hatalomra kerülnek, különbek lesznek?

R. Kovács László