„Abortuszhelyzet”
az ír népszavazás után –
Európa mattot kapott! I. rész.
Egészen lesújtó, ami Írországban történt. Illetve nem is lesújtó, hanem inkább rávilágít arra, hogy Európa nyugati felében immár visszafordíthatatlanul elveszett, megszűnt a keresztény erkölcs. Hamarosan bekövetkezik a szükséges és elkerülhetetlen tragédia, amikor is az európai, keresztény kultúrában élt fehér faj írmagja is megsemmisül. Az elbujdosott maradék felveszi majd az új hatalom vallását, vagy illegalitásban, de állandó életveszélyben él.
Azok fognak legelőször belepusztulni az új rend követelményrendszerébe, akik utat engedtek a megszállásnak, akik liberális eszméikkel, mint valami légkalapáccsal, szétroncsolták a keresztény értékrendet – ahogy az ISIS tette Nimród városával –, s a szabadosságot, az individuum elsőbbségét helyezték Isten fölé. És, mert az európai társadalmak többsége mindezt elfogadta és örömmel, vággyal és élvezettel élte és éli is, megérdemli a pusztulást, amelyet immár nem is tud elkerülni.
Mi is történik az Öreg Földrészen?
Egy eszét vesztett, magát istennek képzelő és annak is tartó gazdasági hatalom eszmerendszerét évtizedek alatt sikerült elterjeszteni a jólét mulandó és bármikor visszavehető varázsával alátámasztva. Az európai társadalmakat ehhez idomította a lefizetett államvezetés, és minden lelki, érzelmi értéket megsemmisítettek a fejekben és a szívekben. Az egyén szabadságával ámították a társadalmakat, s mindent, ami az ember létének használati utasításában, a Tízparancsolatban és a Szentírásban van megtagadtattak, és az ellenkezőjét fogadtatták el normálisnak. Ez maga liberalizmus, azaz az emberiség halálának a folyamata. Nos, ez a folyamat teljesedik ki napjainkban, a migrációban, az olasz elnöki diktatúrában, az ír népszavazásban, a kézzelfogható európai erkölcsi romlásban, a jog megsemmisülésében, a keresztényellenességben és mindenben, amit elborult, gyilkos liberális elme vezérel.
Önmagát is elpusztítja a liberalizmus, mert a muszlimoknál nincs abortusz, hanem kötelező teleszülni Európát… Nincs szabad szex, mert azért megkövezés jár. Nincs női egyenjogúság, mert a nőnek speciális jogai és még speciálisabb kötelességei vannak, amelyek elmulasztása súlyos büntetést von maga után. Nincs vallási türelem, csak halál van a hittagadók számára. Nincs tolerancia, hanem diktatúra van a Szent Korán szerint.
Akkor mi is az értelme mindannak, amiben ma élnünk kell, ami miatt az írek is a kihalásra szavaztak?
Értelme nincsen semminek, amit ez a magát istennek tartó bűnös embercsoport tesz. A világuralmi törekvés maga is öngyilkosság, hiszen a természetellenes politikával és eszmerendszerrel csak pusztítani lehet. Építeni nem. Mégis! Az írek felsorakoztak a magukat kiirtani akaró európai liberálisok sorába, s azt az olasz demokráciát is sárba taposta az őrült szocialista elnök, amely demokráciára, mint etalonra sokszor hivatkoztak korábban. Tehát nincs visszaút, nincs kiút, csak a pusztulás lehet a vége annak, amiben ma élni vagyunk kénytelenek egy mindent megsemmisíteni, és a világot az isteni elgondolással szemben mássá alakítani akaró beteges és hazug gazdasági hatalom tervei szerint.
Kötelező-e ezt tűrnie a keresztény fehér Európának, kötelező-e ebben a mocsokban, ebben európai fertőben élnünk? Nem! És ez a „nem” ma már sokszor hangosabbnak tűnik, mint eddig. Mert eddig néma volt. Ma azonban már egyre többen skandálják az egyetlen keresztény európai politikus, Orbán Viktor nevét, aki személyében lett az utolsó bástyája annak az európai politikának, amelynek szellemében a keresztény európaiak közösségét egykor alapították. S talán azok, akik megsemmisítik majd a jelenlegi hatalmasokat, akik követik vagy átveszik a magyar politikai mintát, azok kisebb sebekkel úszhatják meg azt a világégést, amit a bűnöző, emberiségellenes liberálisok évszázadok óta előkészítettek, s amely világégés első és legfontosabb eleme, hogy megtörjék a keresztény eszmeiséget, az erkölcsi parancsokat, a hitet. Az írek megtörése sikerült, hiszen a magzatgyilkosság mellett döntött a többség, ami nem csupán a nemzet kihalásához vezet, hanem milliók lelkét adja a Sátánnak. Hiszen aki sikeres magzatelhajtást végez, vagy abban részt vesz, az önmagát zárja ki az egyházból – rendelkezik az Egyházi Törvénykönyv 1398. kánonja, azaz §-a. Maga a Tízparancsolat is kifejezetten ezt tiltja a „Ne ölj!” parancsban, amely nem a bűn miatti kivégzést vagy az önvédelemből előforduló gyilkosságot tiltja, hanem inkább úgy hangoznék, hogy „Ne gyilkolj értelmetlenül, csak azért mert neked úgy esik jól…”
Mind a folyó év, mind pedig a következő év sorsdöntő lesz Európa számára. Ha felismerik az európai társadalmak, hogy csak radikális, forradalmi és a liberalizmustól való teljes megtisztulással járó fellépésre van szükség, akkor még van remény a túlélésre. Ha felismerik az egyházak, hogy az abortusz ellen a templomokon kívül is kötelező(!) tenniük, ha a bíróságok is kijózanodnak „érzékenyítésükből” e kérdésben, és nem ítélik el ostobán és lélektelenül, erkölcsi megsemmisülésükben – mint Magyarországon tették a "dávodi kislány" esetekén hírhedté vált ügyben – a magzati életért küzdő papot és a keresztény tanácsadót, akkor van még lehetőség és remény a megmaradásra. Magyarországon mindenképpen!
A Nyugat helyzete mondjuk ki: kilátástalan. Mert egy demagóg, pénzéhes, ócska lefizetett brüsszeli bűnbanda diktálja a halál európai ütemét, amit együtt dobol és tapsol velük a nyugati fiatalság egy része, amelyet aberrált élvhajhászása és beteges önimádata az öngyilkosságba hajt. Ezt jelenti, és így jelenti ezt az írországi népszavazás, a katolikus írek sátáni döntése.
Cikkem következő része az egyéni, társadalmi és egyházi felelősségről ejt szót…
Stoffán György
„Abortuszhelyzet” 2. –
Kinek a felelőssége?
Amikor az abortusz-problémáról beszélünk, hajlamosak vagyunk egyedül és kifejezetten az abortuszra jelentkező nő nyakába varrni a „gyilkosság” felelősségét, noha a legtöbb esetben a nő is épp olyan áldozat, mint a megölt magzat, csakhogy a nő egy életen Keresztül viseli a terhet a lelkében. Kinek az áldozata? A környezetéé, a szüleié, a társadalomé, és az egyházáé. Mert a felsoroltak közül mind óriási felelősséggel bír minden egyes magzatgyilkosságban.
Mondhatjuk, hogy „igen, de a nő dönti el”…. Ám, ez is álságos vélemény, amolyan pilátusi kézmosás, hiszen a nő pont a felsoroltak felelőtlenségének, kötelességmulasztásának következtében dönt saját gyermeke(!) meggyilkolásáról: mert nincsen erkölcsi értékrendje, csak azt tudja, hogy törvényileg nem tilos, amit tesz, hogy az élet védelmére felesküdött orvos lelkiismeret furdalás nélkül jó pénzért elvégzi a „műtétet”… és sorolhatnánk.
Tehát az elmúlt hatvan évben a mindenkori kormány, a nevelés, az egyház, az iskola elmondhatja magáról, hogy ölt! Minden egyes parlamenti képviselő, aki megszavazta az abortusztörvényt, voltaképpen közvetve minden egyes gyilkosságban részes, de azok a szülők is bűnösök, akik a magzati élet emberi életként való tényét nem ismertették meg gyermekükkel, akinek szintén ott és úgy kezdődött az élete, mint a megölt unokának. Tehát, végeredményként kijelenthetjük, hogy nem csak az a nő a felelős és a hibás, aki az abortusz elvégzését kéri, hanem bűnös a társadalom, a környezet és minden egyház az elmúlt évtizedek magzatgyilkosságaiban. Nyolc-tíz millió magyar magzat megölésében. És ennek súlyos következményei lesznek, vannak, hiszen pótolhatatlan veszteségről beszélünk, amelyet nem lehet gyorsan korrigálni, mert az emberi agy működését, az érzelmi-, és a hitélet megváltoztatását nem tudjuk hetven év rombolása után visszaépíteni, de a „teremtésben” való részvétel időszakát, a kilenc hónapot sem vagyunk képesek lerövidíteni.
Mindezek után nézzük meg részletesebben is, hogy követte el az egész társadalom a bűnt, amellyel önmaga kipusztulásáról döntött?
Első sorban a családi környezet, a nevelés az, amely elindítja kislány-korban azt a folyamatot, amely lelki kötődésekben, érzelmekben, és az életről, annak kezdetéről alkotott hibás megítélésben torz felnőtté érik. Miért volna egy mai fiatalnak probléma az abortusz, amikor fogalma sincs arról, hogy a megfogant élet épp olyan érték, mint az övé. Csak azt hallja a médiában, hogy ő a fontos, ő dönt, egyenlőség van, és az ő jogaiba szólnak bele azok, akik saját édes gyermekének az életét próbálják tőle megvédeni. A liberális szellemiség áthatja a mai kor családjait, iskoláit, társadalmát, s olyan „politikusnők” is harsogják ezt az eszement eszmét, akik reggelenként kisgyermekeiket óvodába viszik, hogy napközben hirdessék a gyermekgyilkosságok természetességét, a nő alapvető jogán.
Meghasonlott társadalomban élünk, ahol „sokalljuk” egyes kisebbségek létszámát, de nem vesszük észre, hogy az ő családszemléletük (nem a szocpol miatt!!!!) nem a gyilkosságon alapszik, s azt is elfelejteni szándékozunk, hogy nem ők vannak sokan, hanem mi vagyunk tízmillióval kevesebben annál, ahányan lehetnénk. S nem látunk zsidó lányokat és asszonyokat sem abortuszra várva. Mert az ő hitük és közösségi szellemük is egészen más, mint a társadalom nagyobbik – egyelőre még nagyobbik – részének a szellemisége és hite – ha egyáltalán beszélhetünk még a hitről és az erkölcsről, mint visszatartó erőről. Hiszen a liberális szellemiség, a sosem volt demokrácia nevében nem lehet vagy csak szőr mentén lehet hitoktatást és erkölcsi oktatást tartani, amiből persze a nevelés hiányzik. Hiszen a nevelés alapja a példamutatás, amit ma már az egyre szaporodó divatiskolákban, azaz, az egyházi iskolákban is csupán hellyel-közzel tapasztalhatunk. Mert vagy vaskalapos, konzervatív vezetést látunk egy-egy intézményben, amely elriasztja a mai diákot a normális életmódtól és tetszetősebbé teszi a szabadosságot, vagy a szabadosságtól és a divatvallásosságtól áthatott intézményt, amelyben divat a „modern oktatás”, a minden követelmény nélküli tananyagleadás. Erkölcsi és hitbéli megerősödésről, nevelésről – sajnos – ezen intézmények többségében sem hallunk kielégítő módon, mert maguk a tanárok – néhány kivételtől eltekintve – sem kapták már meg az erkölcsi és hitbéli az alapokat. A tanárképző főiskolákon, egyetemeken ugyanis nincs hit-, és erkölcstanképzés. Így tehát mind a családi, mind az iskolai, azaz a gyermekkorban az erkölcsi értékek megismerésére lehetőséget adó környezetekben nem kapják meg a kellő irányt és tudást, lelki felkészítést a későbbi abortuszra váró lányok, akiket, önmagukat felmentendő, ezek a környezetek ítélnek el a leghangosabban.
Igaz, a hitoktatásban részesülő, egészséges családban felnövő fiatalok egy bizonyos hányada – Istennek hála! – érti és tudja az emberi létre vonatkozó cáfolhatatlan igazságokat, ám az ő társadalmi rétegük nem elegendő a nemzet fenntartásához. Ahogy az anyagi támogatások sem elegendőek ahhoz, hogy egyre több gyermek szülessék. Mert csak anyagiakon nem múlhat egy nemzet léte, megmaradása.
Amikor családtámogatásokról beszélünk, CSOK-ról értekezünk akkor az emberben jó érzés támad, hiszen egyetlen kormány, egyetlen társadalmi szerv sem támogatta eddig ilyen mértékben a családokat, mint a mai kormány, a mai parlamenti többség. Minden más kormány és párt elvett, csonkított, rombolt, még akkor is, amikor a milliárdos baloldaliak éhségmenettel és az éhező gyermekekért való aggódással igyekeznek az emberi ostobaságra hatni. Ám, ami minden igyekezettel szembemegy, az a máig érvényben lévő abortusz-törvény. Ez nem tilt, hanem ezernyi kiskaput nyit a nemzetpusztulás további megvalósításához. Nem lehet jó szívvel kereszténynek nevezni egyetlen kormányt és parlamentet sem, amely a sorozatgyilkosságot szabályozva ugyan, de mégiscsak engedi. A támogatások rendszere akkor volna teljes értékű, ha a másik oldalon bizonyos egészségügyi okokat kivéve, tiltanánk a gyermekgyilkosságot. Ezt azonban a liberálisoktól és a nagyvilágtól való félelemből nem tesszük, ami Isten iránti bizalmatlanságra, hitnélküliségre enged következtetni. Mondom mindezt jó szándékkal, s azért, hogy legyenek olyan politikusaink, akik elgondolkodnak bizonyos erkölcsi összefüggéseken, mert csak politikával és csak pénzzel még egyetlen nemzet sem vívta ki a megmaradáshoz való jogát. S ha magunkat kereszténynek nevezzük, akkor keresztényként is kell e kérdésben eljárnunk. Ha keresztény értékeket védünk, akkor ezt a védelmet hittel kell megtölteni! Mert semmit nem ér a legdrágább okos-telefon, ha lemerül és nincs hozzá töltő vagy SIM-kártya.
Épp ilyen bűnt követnek el az egyházak is, amikor az abortusz ellen csupán a Tízparancsolat „Ne ölj” mondatát idézzük esetenként a templomok falain belül. Az egyházaknak nem az a feladatuk, hogy mint a tanítványok: „a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót.” (Jn. 20;19), hanem az, hogy a templomokon kívül, a templomok falán, hatalmas molinókon hirdessék a fenti tiltást: „Ne ölj!” Mert nem „csak” az isteni parancs hirdetésének teszünk eleget ezzel a parancshirdetéssel, Jézus felszólításának eleget téve, hanem egy keresztény ország, egy keresztény nemzet megmaradását is igyekeznénk efféle nyilvános és nyílt véleménynyilvánítással védelmünkbe venni. Minden templom oromzatán elférne egy-egy ilyen plakát, molinó, felszólítás, amely legalább az elgondolkodtatás mezejére irányítaná a lányokat, asszonyokat… egy magzatrajz képe és a felszólítás elegye láttán.
Van tehát tennivalónk a nemzet megmaradása érdekében, de nem csupán a kézzelfoghatót, az anyagit kell biztosítani, hanem az oktatás rendszerében, elveiben és a törvényekben is azonosulni kell a szándékainkkal. A teljes és átfogó rendszert nem látom még, csupán a drámai statisztikákat. A’helyett tehát, hogy a nőt, mai világunk másik abortusz-áldozatát gyaláznánk, a társadalom minden tagja, politikusa, szervezete és egyháza nézzen magába: Megtett-e mindent a magzatért, a jövőért, a nemzet megmaradása és a saját üdvössége érdekében?
Mert mindenki, aki tehetne, de elmulasztja, a Parancsot szegi meg!
Stoffán György
|
