„Josele Rozenblat hasznosítója. Josele Rozenblat éneke szárnyal a koldus gramofonjából. Az emberek az ablakokból pénzt dobnak neki a dalért. A zsidó kézikocsiján
udvarról udvarra »hordozza« Joselét, s ezzel keresi kenyerét
Varsóban.” Menachem Kipnis fotója
Ez a koldus lassan már többször lép fel itt a Wang folyón, mint Josele Rozenblat a maga idejében. Egyszer már szerepelt Menachem Kipnisnek a háború előtti lengyel zsidóságról készült fotókiállításán, aztán pedig Két Shengnek a Kipnis által megörökített jeles kántorokról szóló beszámolójában. Most harmadszor azért lép fel újra, mert one-wayfantasztikus sorozatot tett közzé a régi kintornásokról a maga blogjában, akiket én is áthoztam vendégszereplésre, s gondoltam, legyen együtt az egész kompánia.
Donovan: Hurdy Gurdy Man (A kintornás) (3'17"). A Hurdy Gurdy Man (1968) lemezről.
Ez a dal volt Két Shenggel gyerekkorunk egyik legkedvesebb száma, jóval azelőtt, hogy igazi verklis embert láttunk volna. Azóta persze már tudom, hogy ebben sem kintornás volt az a kintornás. Azért míg a képeket nézik, hallgassák nosztalgiával. A végén lesz még igazi verkliszó is, átvezetésül a második részhez.
„очень мало, молодой господин, очень мало, подайте еще чуть-чуть” – „nagyon kevés, fiatalúr, nagyon kevés, adjon még egy kicsikét” – Odesszai kintorna.
Karacsoheli-dal, kintornával kísérve. A karacsohelik – „feketekabátosok” – a hagyományos
céhes iparosok és kereskedők voltak Tbilisziben, akik munka után
testületileg látogatták az óvárosi borospincéket.
céhes iparosok és kereskedők voltak Tbilisziben, akik munka után
testületileg látogatták az óvárosi borospincéket.
De a nyitóképet nemcsak a téma, hanem a fotós miatt is idéztem újra. One-way előző fotósorozatának ugyanis még sokkal több köze van Menachem Kipnishez.
Ács leányunokájával. Czortków (ma Чортків), 1925Alter Kacyzne (1885-1941) éppúgy a Kresyben – Lengyelországnak a háború után a Szovjetunióhoz csatolt területein – született, mint Kipnis. Ő is irodalmár volt, költő, újságíró, és szenvedélyes fotós. Varsóban saját fotóműtermet tartott fenn, de egész Lengyelországot is beutazta életképeket gyűjtve.
„Otwock (Varsó megye), 1927. Otwock fiatal nemzedéke a vízöntést tanulja.”
„Varshe (Varsó). Az asszony, aki diót árul a szekeres udvar bejáratánál.”
„Zambrove (Zambrów, Białystok megye). Eliyohu, a lakatos. Tizenkét éve vak már egyik szemére, de csak akkor engedte megoperálni, amikor a másikra is megvakult.”
„Kozhenits (Kozienice, Kielce megye), 1927. A hímzés népszerű kenyérkereset a városban.”
Khana, Sulamita és Alter Kacyzne, Varsó, 1930 k.Kacyznét ugyancsak Varsó német megszállása idején érte a halál. Neki azonban nem volt olyan szerencséje, mint Kipnisnek, hogy ágyban haljon meg. A megszállás elől menekülve Tarnopolban verték agyon a temetőben ötszáz másik zsidóval együtt a németekkel kollaboráló helyi ukránok. Felesége a belżeci megsemmisítőtáborban pusztult el, hamvai ma minden bizonnyal a leskói temetőben nyugszanak a többi áldozatéval együtt. Lányukat lengyel család rejtegette, így élte túl a megszállást. A háború után Olaszországba került, ott halt meg 1999-ben.
Munkásnő, Wyszków, 1927
„Wilejka (Vilno megye). Sara, a pék felesége.”
„Karczew. Meyer Garfunkel felesége és unokája. Apja Washingtonban él, anyja meghalt.”
„Varsó. Khana Kolsky százhat éves. Minden este megvallja bűneit és süteményt eszik. Amerikában élő nyolcvanéves fia el sem hiszi, hogy él még. 1925”Kacyzne fényképeinek is hasonló sors jutott, mint Kipniséinek. Varsói műterme és hatalmas archívuma teljesen megsemmisült. Csak azok a fényképek maradtak fenn, saját aláírásaival, amelyeket az amerikai jiddis nyelvű Forwerts magazinnak küldött el közlésre – ugyanannak a folyóiratnak, amely Kipnis egyedüli fennmaradt felvételeit is megőrizte.
„Lublin. A kis fickó világossá teszi, hogy a csatornának az az oldala az ő területe.”
„Varshe (Varsó). Szegénység a Gęsia utcában”
„Rike (Ryki, Lublin megye). A kisfiú kíváncsi, min nevet a nővére (aki észrevette már a fényképezőgépet, míg ő még nem).”
„Nowy Dwór (Varsó megye), 1927. »Három lány ül, varrogat.« – I. L. Peretz”
„Lomzhe (Łomża, Białystok megye), 1927. A nyolcvanöt éves Khone Shlayfer amellett, hogy köszörűs, egyben lakatos, esernyőkészítő és gyógyfüves ember is (igazán megérdemel egy teljes oldalt).”
„Kutne (Kutno, Varsó megye), 1927. Aron Nokhem varrógépe mellett.”
„Purisov (Parysów, Lublin megye), 1927. Eszter munkában. Férje hét éve magára hagyta öt gyerekkel, akiket fehérvarrónőként tart el.”
„Białystok, 1926. Munka nélküli fehérvarrónő.”
„Varsó, 1928. Miért harcolt? Feyvl Tabakmen, a korábbi politikai fogoly műszerészként nem kap munkát. Ezért kénytelen kést élezni az utcán.”
„Varshe (Varsó). Krochmalna utca”
„Laskarev (Laskarzew, Lublin megye). Lány-kheyder”
„Lublin, 1924. »Kis segítség«”
„Purisov (Parysów, Lublin megye), 1926. Ez a falusi szabó kilencvenhat évesen még szemüveg nélkül fűzi be a cérnát”
„Ostre (Ostróg, Równe megye), 1925. A régi kastélyt és a zsinagógát (jobbra) föld alatti folyosó köti össze.”
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Azrielke, a shabes-klaper. Péntek este ő kopogtatja végig az ablaktáblákat, jelezve a szombat bejövetelét.”
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Wolf Nachowicz, a sírásó olvasni tanítja unokáját, amit a nagymama örömmel figyel. (Az apa Amerikában van)”
„A játék neve ugróiskola.”
Otwock, 1927
„Ostróg (ma Острог), 1925. Asszony egy fazék borsóval.”
„Száll a szó szájról szájra.”
„Ger (Góra Kalwaria, Varsó megye). A szegény ember ünnepi vacsorája. Eydl Karbman asztalánál.”
„Varshe (Varsó), 1927. Eretz Israel Varsó peremén. Halutzim művelik a grochówi földeket.”
„Varshe (Varsó), 1927. A grochówi földek”
„1927. Itt megtudhatja a legújabb pletykákat”
„Varshe (Varsó). A zsidó árvaház”
„Równe, 1925. Az öregek otthonában”
„Vishkeve (Wyszków, Varsó megye), 1927. Itke, az üveges felesége, nyolcvan éves.”
„Likeve (Łuków, Lublin megye), 1926. Vita.”
„Brisk (Brześć nad Bugiem, Pińsk megye). Szükséglakás. Öt család él ebben a helyiségben.”
„Mezritsh (Międzyrzec, Lublin megye), 1924. Munkás ebédje.”
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Apa és fia. A rontástól tartva Leyzer Bawół, a kovács nem mondja meg a korát, de százon felül járhat. Ma már fia végzi a kovácsmunkát, s az öreg orvoslással foglalkozik. Törött karokat-lábakat tesz helyre.”
„Tshortkev (Czortków, Tarnopol megye), 1925. A tshortkevi zsidók pihennek vasárnap, amikor a boltok hivatalosan zárva tartanak.” A falon plakát hirdeti a fotográfus, A. Kacyzne előadását „Az irodalom – nemzeti kincsünk” címmel.
„Wołomin. A nyergesmester felesége.”