2010-ben kerültek a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának gyűjteményébe Hajnóczy Rózsa barátnőihez, Barsy Árpádnéhoz, írói nevén Barsy Irmához és Székely Rudolfnéhoz Indiából írt levelei (Gy. n. szám: 2010/26/1).1 A pallium öt géppel és egy kézzel írt levelet, egy kézzel írt képeslapot, valamint három újságkivágatot és néhány fotót tartalmaz Hajnóczy Rózsáról, Germanus Gyuláról és indiai látnivalókról.

A Germanus házaspár három esztendőt töltött Indiában, a 2011-ben százötven éve született Nobel-díjas költő, Rabindranath Tagore2 sántinikétani egyetemén, ahol az iszlám tanszék felállítása és professzori teendőinek ellátása várt Germanus Gyulára. Sántinikétanban, a Béke Hajlékában, az általa leghaladóbbnak ítélt, indiai és nyugati eszméket magába olvasztó iskolát kívánt működtetni Tagore, amit az egyetem Visva Bhárati (Világbölcsesség) elnevezése is tükröz. A keleti és a nyugati hagyományok ötvözését illetően Tagore nem osztotta Mahátma Gandhi állás-pontját, aki az angolokkal való együtt nem működés elvét vallotta. Ennek ellenére egymás iránt őszinte nagyrabecsülést és tiszteletet tanúsítottak, és Gandhi többször felkereste Tagore-t Sántinikétanban. Azonban a Gandhi nézeteit képviselő diákokkal, tanárokkal szemben erélyesen fellépett Tagore – ahogyan azt G. Hajnóczy Rózsa egyik levelében és a Bengáli tűzben is leírta –, és eltávolíttatta őket az egyeteméről. Sántinikétant valóban a Béke Hajlékává, a politikai konfliktusoktól mentes intézménnyé kívánta tenni.

Az egyetem fenntartásához szükséges pénzforrást a Költő – „The Poet”, ahogy Indiában hívták/hívják Tagore-t – az európai, amerikai és távol-keleti útjain tartott előadásaival igyekezett előteremteni. Magyarországon csak egy alkalommal, 1926-ban járt, bár az újságok már korábban, 1921-ben,3 és később, 1930-ban4 is felröppentették a hírt, hogy Tagore európai körútja során Budapestre is ellátogat. A sántinikétani egyetemről azonban már a látogatást megelőzően is hírt adtak a magyar lapok. A Pesti Napló Mezítlábas akadémikusok címmel közölt egy írást, amit a lap saját tudósítója az Excelsior francia újságírójának beszámolója alapján írt, aki felkereste Tagore egyetemét és találkozott az intézmény professzoraival.5 1923-ban dr. Bittenbinder Miklósné írt egy cikket az Új Idők című folyóiratba Tagore iskolája címmel6 a sántinikétani egyetem szellemiségéről és az ott folyó tanításról. A cikkből nem derült ki, hogy személyesen járt-e Sántinikétanban, vagy esetleg részt vett-e Tagore egyik, európai körútja során tartott előadásán és az ott hallottak alapján számolt be igen lelkesen az intézményről.

Az 1920-as évek második felétől több magyar is felkereste Tagore egyetemét. Germanusék előtt járt Sántinikétanban Balázs Ferenc, erdélyi unitárius lelkész, író (1928 márciusában), Baktay Ervin (1929 januárjában), velük egy időben Sass-Brunner Erzsébet és leánya, Brunner Erzsébet (1930 márciusától), majd hazatérésük után egy évvel Fábri Károly (1933-ban), Geszty Júlia, és az 1930-as évek végétől itt élt Ghósné Boglár Eta, aki később az egyetem könyvtárosa lett.7
Hajnóczy Rózsa háromesztendős indiai tartózkodásuk alatt naplót vezetett, és ennek alapján íródott később a Bengáli tűz, amely 1943-ban jelent meg először, s még ugyanabban az évben kétszer is kiadta a Singer és Wolfner Kiadó.8 A Bengáli tűz szerzőségét azonban 1985-től elvitatták Hajnóczytól, és könyve az OSZK katalógusában is férje, Germanus Gyula művei között szerepel. Ennek hátteréről Germanus második felesége, Kajári Kató számolt be a visszaemlékezéseiben,9 ahol azt írja, hogy a művet férje G. Hajnóczy Rózsa nevében publikálta és „az 1981-ben megjelent Bengáli tűz új kiadását követően a kiadó és a Szerzői Jogvédő Iroda nyilatkozatban erősítette meg Germanus Gyula szerzőségét”.10 Az 1981-ben megjelent 10. kiadásban még csak a Germanus Gyula által írt bevezető első mondata tűnt el („Szomorú feladatomnak teszek eleget, amikor megboldogult feleségem, Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz című könyvének új kiadásához bevezető sorokat írok”), amely csak a legutóbbi két kiadásban került ismét a helyére.11 Az 1985-ös kiadásban a kötet végén szerepel a kiadó jegyzete: „A Bengáli tűz új megjelenése alkalmából kö-zöljük a Szerzői Jogvédő hivatal nyilatkozatát: Igazoljuk, hogy álnévnyilvántartásunk 133/3/1974. I. 29. szám alatti bejegyzése szerint dr. Germanus Gyula álneve G. Hajnóczy Rózsa mint a Bengáli tűz szerzője.”

A szerzőséggel kapcsolatban további érdekes és elgondolkodtató írások olvashatók a PoLiSz hasábjain Madarász Imre12 és az ő cikkére reflektáló Tusnády László13 tollából. Madarász Imre felveti azt a kérdést, hogy miért nem vizsgálta meg a szöveget egy filológus is, hogy tisztázhassák a valódi szerzőséget. Az alább közreadandó levelek segítségével ez minden bizonnyal könnyebbé válik.
Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című sorozatának Viczián János által sajtó alá rendezett XII. kötetében található az egyetlen rövid életrajz G. Hajnóczy Rózsáról (itt Rózaként!). Gulyás mindössze annyit írt róla, hogy 1896-ban Lőcsén született, és valószínűleg 1945-ben Budapesten lett öngyilkos. Szülei H. Rajmund József királyi tanfelügyelő és Marcsek Eugénia voltak. Férjével, Germanus Gyulával bejárta Indiát, írásai budapesti napilapokban és folyóiratokban jelentek meg, hogy melyekben, azt nem közölte Gulyás. Két művét tüntette fel, a Bengáli tűzet (Budapest, 1943), és Heinrich Mann Egy király ifjúsága című művének fordítását (Budapest, 1944).14 Róla szóló irodalomként két cikket említett (Magyar-ország, 1944. VII. 14. sz.; Új Magyarság, 1944. VII. 16. sz.), melyek G. Hajnóczy Rózsa elhunytáról tudósítanak, ennek alapján érthetetlen, hogy Gulyás miért nem 1944-et adta meg Hajnóczy Rózsa halálozási dátumaként. Az igen rövid szócikket még a következő adatokkal szeretném kiegészíteni. G. Hajnóczy Rózsa édesapja, Hajnóczy (Hajnóci, Hajnóczi, 1884-ig Zák) Rajmund József királyi tanfelügyelő és történész volt, aki Nagyváradon, Debrecenben és Késmárkon végezte középiskolai tanulmányait és a budapesti egyetemen szerezte bölcsészdiplomáját. A Szepesség és Lőcse történetét kutatta, nevéhez fűződik többek között A szepesi bányavárosok története15 című monográfia is. 1921–1931 között a Szepesmegyei Történelmi Társulat titkára volt, ő szerkesztette a Társulat évkönyvének 9. és 10. kötetét, valamint a Lőcsei Kalendáriumot, és a Szepesi Hírlap szerkesztője is volt. Fiai közül Iván és Sándor is rendszeresen publikáló középiskolai tanárok voltak, Gulyás Pál is közölt róluk szócikket lexikonában. Hajnóczy József 1931-ben hunyt el Lőcsén, halála mélyen megrázta az akkor még Indiában tartózkodó leányát, aki egyik levelében és a Bengáli tűzben is megemlékezett erről. Hajnóczy Rózsa – Hajnóci néven – A lőcsei magy. kir. állami első rendű felsőbb leányiskola értesítője szerint 1902/1903 és 1907/1908 között volt az iskola és az internátus növendéke. Minden bizonnyal itt ismerte meg Kail Irmát – későbbi nevén Barsy Árpádnét, írói nevén Barsy Irmát, a levelek egyik címzettjét –, aki akkor kezdte el tanulmányait, amikor Hajnóczy Rózsa a VI. osztályba járt. Hajnóczy Rózsa 1918-ban házasodott össze Germanus Gyulával, aki ugyanabban az évben lett a Keleti Akadémia rendes tanára. Germanus Gyula (1884–1979) orientalista, iszlámkutató professzor volt, 1948-tól az ELTE arab tanszékének professzora, s tagja többek között a kairói (1956), a bagdadi (1962) és a damaszkuszi (1966) tudományos akadémiának. Számos magyar és idegen nyelven megjelent tudományos és ismeretterjesztő mű, így például Az arab irodalom története, az Allah Akbar, a Kelet varázsa szerzője volt. 1926-ban választották a Magyar Pen Club titkárává, valószínűleg ebben a tisztségében volt alkalma először találkozni az ugyanabban az esztendőben Magyarországra látogató Rabindranath Tagore-ral, és e személyes ismeretségnek is köszönhetően kapott meghívást a sántinikétani egyetemre. Hajnóczy Rózsa indiai útjukról 1938. január 30-án tartott előadást a rádióban, és erről az eseményről két újság is beszámolt. A cikkek kivágata Hajnóczy Rózsa leveleivel együtt megtalálható a PIM Kézirattárában. A Rádióélet 1938. január 28-i száma a Háztartásom Indiában című cikkével16 hívja fel a figyelmet a műsorra. A másik újságkivágatnak – amit eddig nem sikerült azonosítanom – is ez a címe, de abban csak képek és képaláírások szerepelnek. Ugyancsak a palliumban található a Barsy Irma által írt nekrológ: Eltemettünk egy asszonyt, ez a Pesti Hírlap 1944. július 16-i számának 7. oldalán jelent meg. Ennek alapján is pontosítható Hajnóczy Rózsa halálozási dátuma, amit Gulyás Pál tévesen adott meg. Temetése július 15-én volt a Kerepesi temetőben. Gyászjelentése megjelent még a Gulyás Pál által is említett Magyarország17 és az Új Magyarság18 című napilapokban. Nekrológjában Barsy Irma azt írta róla, hogy könyve, a Bengáli tűz, az Indiában vezetett tizennyolc kötetes naplóján alapult, az 1943. évi könyvnap sikere volt, és egy csapásra ismertté tette a nevét. „Igazi asszonyi írás a szó nemesebb értelmében”, írta a könyvről Barsy, aki maga is több sikeres regény szerzője volt. A Bengáli tűzről a Budapesti Szemle19 közölt recenziót, 1944 novemberében, pár hónappal Hajnóczy Rózsa halála után. 1957-ben az Új Ember című katolikus hetilapban jelent meg egy rövid értékelés20 a könyvről, amelyben a nevét nem közlő recenzens ízelítőt nyújtott az írónőnek a katolikus misszióval kapcsolatos élményeiből is. A Magyarországon számos kiadást megért művet nemrégiben hindire is lefordította K. C. Dutt, bengáli származású író. A kötetet, amely a Rajkamal Prakashan kiadó gondozásában jelent meg, 2011. március 4-én mutatták be a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban.

Az alább közreadandó leveleiben Hajnóczy természetesen nemcsak indiai élményeit, benyomásait osztja meg barátnőivel, hanem a lőcsei eseményekről is élénken, honvággyal telve érdeklődik: „…írjatok sokat Lőcséről, sóvárog a szívem ott-honi dolgok után” – írja első levelében. A levelek elején említett lőcsei személyeket nem azonosítottam, de ez talán nem is fontos, inkább a lokálpatriotizmus, a miliő szempontjából lehetnek érdekesek ezek a bevezető részek. A dokumentumok közül időrendben a képeslap az első, amelyen Hajnóczy Rózsa fényképe látható Tagore kalkuttai háza előtt, a Dzsórásankó negyedben. A Bengáli tűzben nyomon követhetők a levelekben említett témák, de az utolsó levelét a szerző később írta, mint ahogy a Bengáli tűz befejeződik.
Hazatérésüket követően Germanus Gyula több lapnak is mesélt indiai tapasztalatairól és munkájáról.21 Meglehetősen negatív színben tünteti fel ottani életkörülményeiket, Tagore egyetemét és annak célkitűzéseit is. Az európai kultúra iránti elfogultság és az indiai viszonyok kritizálása, elsősorban a babonásság kigúnyolása Hajnóczy Rózsa leveleiben is megtalálható, de emellett pozitív dolgokat is felsorol, például az építészeti csodákat, így a kép valamelyest árnyaltabbá válik. Utolsó levelében pedig már szinte honvággyal telve készül elhagyni Indiát.22

Képeslap: Dardzsiling, 1929. V. 1.
Édes Irmám! A kibírhatatlan bengáli meleg elől felmenekültünk a Himalája hegyei közé 2600 m. magasságra. Itt nagyon jól érezzük magunkat, úton-útfélen a legegzotikusabb emberbe ütközünk, nagyon sok fajta ember nyaral itt. Ez a kép egy riksát (kétkerekű kocsi) ábrázol, amit egy indiai kuli húz, a lépcsők Rabindranath házába vezetnek. Levelet egyelőre nem írok, majd Laci elmesél mindent rólunk. 
Csókollak sokszor, szeretettel Rózsi
Kezeit csókolja Gyuszkó

1. levél: Sántinikétan, 1929. augusztus 4.
Édes Ilám és Irmám!
Mindkettőtök levelét megkaptam, nagyon köszönöm. Közös levelet írok Nektek, mert itteni életem egyhangúsága nem nyújt annyi anyagot, hogy két levél kitelne belőle. De Ti csak írjatok külön-külön hosszú leveleket, nem képzelitek, hogy itt messze idegenben milyen jólesik a hazulról jött hír, akármilyen érdektelennek is tűnik fel a Ti szemetekben, amit írtok, nekem annál nagyobb örömöt szereztek vele, engem a legcsekélyebb dolog is érdekel, még az is, ha Lőcsén egy bolha elköhinti magát. Jólesik tudnom, hogy mindnyájan jól vagytok és hogy Te, Irma, olyan egészséges oldaláról fogod fel az életet. Én is arra a konklúzióra jutottam itt Indiában, hogy az életet úgy kell venni, amilyen, minden legcsekélyebb adományát, örömét jó szívvel kell fogadnunk. Ilám, Te se keseregj, hanem ha tudsz bizonyos dolgokon változtatni, változtass, azonfelül pedig örülj az életnek és élvezd annak minden megnyilvánulását. Megkaptad Dardzsilingből írott levelemet, amiben pamutot kértem Tőled? Ne haragudj, hogy zavartalak, de itt Ázsiában olyan igazi ázsiai viszonyok vannak, hogy egy tisztességes német gyártmányú pamutot sem tudsz megkapni. Ha Szabó Dezsővel beszélnél, Irmám, add át neki legszívélyesebb üdvözleteimet, sok kellemes órát töltöttünk együtt Lőcsén. Szinte el sem tudom őt szelídnek képzelni, pár évvel ezelőtt még nagyon véresszájú volt. Írt-e azóta valamit, megjelent-e a könyvpiacon újabb munka tőle? Sóvárogva gondolok egy jó magyar regényre, mennyi időm lehetne annak elolvasására, de egy magyar könyvet sem hoztunk magunkkal, így csak az angolra vagyok utalva. Most meghozattuk Catherina Mayo23 amerikai írónő híres könyvét, a Mother Indiát, amely a legelfogulatlanabb hangon ír véleményt Indiáról, ostorozza babonáikat, erkölcstelenségüket, azt a rettenetes piszkot, amiben élnek, gondolhatjátok, hogy itt még a nevét sem szabad kiejteni Mayonak és csak a legnagyobb titokban [kell] tartani a könyv meghozatalát. Ha megsejtenék az indusok, hogy mi nagy érdeklődést mutatunk a könyv iránt, teljesen elfordulnának tőlünk. Azt írod, Irmám, hogy nem-e (sic!) fogok elfelejteni magyarul, mire visszajövök, sajnos nem, mert itthon Gyuszkóval mindig magyarul beszélünk, ami elég nagy baj, mert így nehezebben sajátítom el a beszélt nyelvet, inkább csak olvasni fogok tudni. Rózsának írtam egy lapot, megkapta-e? Mondjátok meg neki, hogy szívesen gondolok rá, és hogy sokszor, szívből üdvözlöm. Remélem, Klári nem fogja a fejemet levágni emiatt. Mondd meg Mirkvánénak, Ilám, hogy sokszor csókolom. Loláról is szeretnék egyet-mást hallani, nagy baj, hogy Nándor nem tud tisztességesen elhelyezkedni, el tudom képzelni, hogy ez bántja Lolát. Nem hiszem, hogy Laci részéről szerelem lenne F. Irma iránt, régi gyermekkori barátság fűzi őket egymáshoz. Természetesen Lacinak nem írtam egy szót sem erről, rögtön tudta volna, hogy kitől ered. Édes Ilám és Irmám, írjatok sokat Lőcséről, sóvárog a szívem [az] otthoni dolgok után. Magunkról nem sok újat tudok írni. Július 1-jén jöttünk el Dardzsilingből. Fájó szívvel hagytuk el a világ egyik leg-szebb helyét. Az utóbbi időben már nem volt olyan kellemes, megkezdődött a monszun, felhőbe és ködbe voltunk burkolva, állandóan esett, nagyon ősziesnek nézett ki, a vendégek mind lemenekültek a síkságra és azzal együtt a nagy hőségbe. Istenhozzádot mondtam a gyönyörű Himalájának és mi is elrobogtunk Kalkuttába, mert Gyuszkónak megkezdődtek az előadásai. Kalkuttában pár napot töltöttünk, bevásároltunk egyet-mást, akkor is Tagore vendégei voltunk.24 Nem tudjátok azt a piszkot és zajt elképzelni, amiben a kalkuttai emberek élnek. Sokkal szívesebben élek itt, távol a világ zajától, távol minden szórakozástól, mint abban a tipikus ázsiai városban. Óriási meleg fogadott, esővel, párával telített levegő. A város főterén bivaly-csordák legelnek, libagágogás, báránybégetés üti meg füleidet, az utcán teljesen meztelen emberek hevernek, rágják a bételt és nagyokat köpködnek, amitől az aszfalt teljesen vörössé válik, autók dübörögnek, villamosok csilingelnek, szegény, agyonfárasztott testű riksások izzadtan vonszolják kocsijukat, mialatt a kocsi belsejében pöffeszkedve, szétvetett lábakkal ül a magasabb kaszthoz tartozó indus. Távolabb, a bennszülött negyedben, egymás hegyén-hátán ülnek pultjaikon az utcai árusok, meztelen, nagy hasú emberek, sütik avas zsírban az élesztőtől duzzadó tésztaneműeket, miközben lábujjaikat piszkálják. Örültem, amikor elhagyhattam Kalkuttát. Utolsó nap, hogy ott voltunk, érkezett meg az öreg Tagore, ebédnél még találkoztam vele. Mondhatom, kevés szebb öregembert láttam életemben nálánál. Magas, impozáns alakja van, gyönyörű, teljesen ősz, göndör, hosszú haja, bajusza és szakálla van és nagyon nemes, finom vonásai. Modora behízelgő, mondhatnám, édeskés, ami különben indus faji tulajdonság. Egy japán lányt25 hozott magával külföldi tartózkodásáról, akit a bengáli nyelvre akar megtanítani és aki reggel az öltözködésnél segítségére van, szobáját rendbe hozza, a vázákba virágot tesz, azt mondja, hogy a japánoknak nagy a kézügyességük. A kis japán lány nem szép, de roppant graciőz, haja állandóan virággal van díszítve, roppant félénk és szégyenlős, de bájos minden mozdulata, tipegő járása. Tagore kitüntető kedvességgel veszi körül, úgyhogy mi, rosszmájú magyarok meggyanúsítottuk az Öreget, vonatkozásba hozva a kecskével és a sóval. – Július 5-e óta Sántiban26 vagyunk. Itt mindent a legnagyobb rendben találtam, szakácsom, inasom, mindenesem a régi, úgyhogy a háztartásban a legkisebb fennakadás nincs. Június 15-e óta monszun van és tart szeptember közepéig. Mindennap esik, estére lehűl a levegő, úgyhogy éjszakára be is takarózunk. Ma elég meleg napunk van, szobában 30 fok C. Szeptemberben lesz itt a legmelegebb, télen 16–18 fok C., már alig várom azt az időt. Az ellátás elég jó, csak nem változatos. Marha-, disznó-, borjúhúst nem lehet kapni, a kecske az egyedüli húsnemű, ami piacon van, minden héten kétszer halat eszünk, akkor van ugyanis a félóra járásnyira fekvő Bolpurban piac. Képzeljétek, nyár közepén semmiféle zöldség nem kapható, az egyedüli burgonya, ami kapható. Gyümölcsben sincs nagy választék, sok banánt, ananászt és mangót eszünk, de még a híres ananász sem veszi fel a versenyt egy jó magyar almával. A szakácsom nagyon fáradozik, hogy minden étel ízletes legyen, de hiába, a jó magyar konyhát semmiféle más idegen konyha nem pótolja. Meg kell barátkoznunk az állatvilággal. Kobrát még eddig nem láttam, este állandóan lámpával járunk ki, azt hiszem, a kobra nem jön ki az útra, mert az kavicsos és sérti a testét. Egy ismerősöm talált egy skorpiót, amit azonnal megölt, azt mondják, hogy a skorpió harapása nem veszedelmes, csak nagyon fájdalmas, hónapokig eltart. Tavaly itt volt egy cseh asszony, aki állandóan egy kígyóval járt és egy skorpiót nevelt magának. Ilyen furcsa ízlése is csak egy csehnek lehet. – Este, amint meggyújtjuk a lámpát, a bogarak százai röpködik körül a fényt. Szúnyog, szkarabeusz, molylepkék, a tücskök minden nagyságban és fajtában, hangyák, békák még a szobába is bemerészkednek, éjjel olyan hangosan vartyognak, hogy szinte szimfonikus hangversenynek beillenék, természetesen hindunak. A hindu zene nem sokkal dallamosabb, mint a békabrekegés. Este képtelenek vagyunk bármit is csinálni. Korán lefekszünk és korán kelünk. Gyuszkó sokat olvas, tanul, most egy nyelvészeti munkán dolgozik, ami egy angol folyóiratban fog megjelenni. Uxbond27 angol tudós egy könyvet írt, amelyben azt állítja, hogy a magyarok rokonságban vannak az itt élő szantálokkal,28 akik India őslakói. Gyuszkó pár nap alatt átvette a szantál nyelvet, és most kimutatja, hogy a szantál és a magyar sem fajilag, sem nyelvileg nem áll rokonságban. Tíz perc járásnyira van itt egy szantál falu, mindennap arra járok és megfigyelem állítólagos rokonaink szokásait, külsejüket, életmódjukat. Szegényebb népet alig lát az ember. Sokkal feketébbek, mint az indusok, de nagyon tiszták. Patkányt, fehér hangyát, kígyót és kutyát esznek, nyíllal lőnek, a legprimitívebb életmódot folytatják. Én nem vállalom a rokonságot velük, maradjunk csak a finneknél és a törököknél. – Nagy gondot kell fordítanunk a ruhák gondozására, nem képzelitek, hogy [a] monszun alatt mennyire romlik minden, a ruhák, cipők egyik napról a másikra teljesen megpenészednek, ha nem esik és süt a nap, kirakom őket, csak így tudom megmenteni, hogy hordhatók legyenek. Írjatok egyet-mást a divatról, mi itt annyira elfalusiasodunk, mióta Pestről elmentem, divatlap a kezemben nem volt. Itt nincs szükség sem divatra, sem eleganciára, fontos, hogy az embernek sok mosó ruhája legyen. Gyuszkó egész nap csak rövidnadrágban jár ott-hon, én is a lehető leglengébben vagyok öltözve. De azért érdekel a divat. Írjatok minden 2–3 hónapban egy divattudósítót, hogy ne szakadjak el teljesen a városi élettől. – Megbarátkoztunk már az indusokkal és az európaiakkal is. Európai asszony csak egy van még énkívülem, egy orosz. Van egy ír tanár,29 egy francia, az orosz házaspár és egy német 22 éves diák, aki németet tanít, de tulajdonképpen a szanszkrit nyelv tanulmányozása miatt jött ki. Az ír nagyon szimpatikus idősebb bácsi, aki dravida nyelveket ad elő, az orosz perzsa nyelvet és irodalmat tanít, a francia francia irodalmat és nyelvet. A francia teljesen elindusodott, mezítláb jár, indus viseletben, fekete hindu nőt vett feleségül és teljesen távol tartja magát az európaiaktól. A felesége másállapotban van, kíváncsiak vagyunk, miféle kis fehér és fekete sávos gyerek fog napvilágot látni. Az orosz házaspár nagyon levert és szomorú mindig, hazájukba nem mehetnek vissza a bolsevizmus miatt, egyetlen fiuk Londonban él, 14 év óta nem látták, így a szegény asszony nem a legkellemesebb társaság. Eleinte én is olyan nyomott kedélyhangulatban voltam, annyira erőt vett rajtam a honvágy, hogy nagyon jólesett volna egy vidám, boldog asszony társasága, nem egy olyané, aki még az én vigasztalásomra szorult. A német, miután még nagyon fiatal, az életet a kellemes oldaláról fogja fel, ő sokat vigasztal engem és felvidított jó kedélyével és humorával, mert humoros dolog sok van itt Sántiban. Ő világosított fel engem arról, hogy Indiában Sántinikétan a béke, a nyugalom hajléka és hogy Sánti India egyik legkellemesebb helye, amint a neve is szanszkritul a „béke hajléká”-t jelenti. Él még itt egy nagyon szép dán nő,30 aki egy hindu tanárhoz ment feleségül, úgy irigylem őt, milyen boldog tud ő itt lenni, olyan szép jelenség, amint ragyogó szőke hajával, villogó fehér bőrével, mezítláb, karcsú termetével végigring Sánti utcáin. Ő is annyira asszimilálódott, hogy hindu viseletben, mezítláb jár, lábujjait festi, kézzel eszik és tökéletesen megtanult bengáliul.

A poétával és családjával jóba vagyunk, meg voltunk híva vacsorára és teára. A poéta itt él fiával31 és menyével és unokájával. A fia nagyon csinos ember, de apja tehetségéből semmit sem örökölt, lassú beszédű és gondolkodású ember, igazi Herbert. A vacsorán két dél-indiai lány hindi nyelven dalokat énekelt, nagyon monoton volt, és egy bengáli lány Tagore egy dalát énekelte, ami sokkal dallamosabb volt. A poéta nemcsak poéta, hanem dalköltő és festő is, öthónapi külföldi tartózkodása alatt 200 képet festett. Kritikát nem tudok róluk mondani, mert nem láttam. Gyuszkó is hegedült, Bachot és Schumanntól a Traumereit, azt hiszem, nem értették meg, nekik az európai zene teljesen idegen. Tagore-t itt a legnagyobb tisztelet és szeretet veszi körül, úgy ül kastélya előtt hosszú fehér nyersselyem ruhájában, mint egy bibliai próféta, a hindu tanárok földig hajolnak előtte, kezükkel meg-érintik cipőjét és ugyanazt a kezüket homlokukhoz emelik. Ő kegyes mosollyal vesz tudomást alattvalói hódolatáról. Roppant hiú, mint a legtöbb szellemi nagyság, szeret sokat magáról beszélni, angolul nagyon lassan és értelmesen beszél. Egész bátran kezet csókolhatsz neki, Irmám, nagyon tiszta ember. Tagore és Gandhi a legjobb viszonyban vannak, habár politikailag nem értenek egyet. Tagore a haladás álláspontján van, míg Gandhi a legszélsőségesebb angolellenes. Gandhi szereplése inkább politikai. Tagore-t sokat támadják a hindu újságok újszerű eszméi miatt, ami nagyon fáj neki, ezért elhatározta, hogy tavasszal ismét Európába utazik, felkeresi Magyarországot is, mert úgy érzi, hogy Európa sokkal jobban megbecsüli, mint saját országa. Úgy látszik, nála is beválik az a közmondás, hogy: „senki sem próféta saját hazájában”. Az itt élő indusok mind a bráhman32 kaszthoz tartoznak, ami a legmagasabb kaszt. Mindegyik egy-egy tudós, de a kultúrájuk nagyon egyoldalú, csak szanszkrittal és hindu filozófiával foglalkoznak, az európai kultúra, művészet iránt nem érdeklődnek, mert ők Európát ellenségüknek tartják. Életmódjuk a lehető legegyszerűbb. Fő táplálékuk a rizs, lakásuk annyira szegényes, hogy arról európai embernek fogalma sincs. Ők a test szükségleteivel nem törődnek, a test piszkos, amivel nem szabad sokat foglalkozni, a szellemet kell művelni, hogy az minél tökéletesebb legyen, minél fejlettebb a lélek és az ész, annál kevesebbszer kell újjászületni és élni ezt a csúnya testi életet. Hindu filozófiáról nagyon kellemes egy jól fűtött szalonban, illatos tea mellett csevegni, de indus filozófusok között élni, nekünk annyira idegen szokásaikkal megbarátkozni, bizony nagy feladat. Ők minket nem tudnak megérteni, mitőlünk meg ők állnak nagyon távol, egy állandó válaszfal van közöttünk, amit nem lehet lerombolni, vagy azt áthidalni. – Ők a sok rizsevés mellett testileg egészségesek, európai embernek nagyon kell félni a beri-beri láztól, ami feltűnő lábvastagodással jár, a szegény német meg is kapta, most beszüntette a rizsevést, én már régen teljesen töröltem a menüről. Az a fontos, hogy mindketten egészségesen térjünk haza, vigyázunk is magunkra, nem akarunk Sántiban eltemetve lenni. Sok tapasztalatot gyűjtünk, de azért bizony meg kell szenvednünk. Indiában divatban van a gyermekházasság.33 A fiú alig éri el az 5 évet, megesküszik 2–3 éves menyasszonyával, és ha bizonyos kort érnek el, együtt élnek, persze a lány alig éri el a 14 évet, gyakran anyává válik. Az inasom, aki állítólag 15 éves, marcona kinézésű, nagy bajuszú legény, már nős, felesége 9 éves, a szakácsom lánya a neje. Itt küldök egy képet a családról. Így élünk mi csendes, falusi életet, minden időnket a könyveknek szentelve. Rádiónk sajnos nincs. Ellenben van egyetemünk, középiskolánk, festészeti főiskolánk, zeneiskolánk, két kórházunk, három orvosunk, három bankunk és két gyárunk. Mialatt a levelet írom, zajos, izgalmas futballmeccs játszódik le egy kalkuttai és egy itteni diákcsapat között. – Írjatok minél előbb!! Manyit, Lolát, Lidit és a többi ismerőst nagyon sokszor csókolom, Titeket sok szeretettel ölellek, csókollak
szerető Rózsitok
Sok kézcsókot és üdvözletet küld Gyuszkó.

JEGYZETEK

1 A közlési engedélyért köszönettel tartozom Varga Katalinnak, a Kézirattár osztályvezetőjének.
2 Tagore nevét nem írtam át a magyaros kiejtés szerint, mert a Bengáli tűzben is így szerepel. Helyes ejtése Thakur, ahogyan Baktay Ervin a Tagore-ról szóló monográfiájában (Rabindranath Tagore. Az ember, a művész és a bölcs. Világirodalom. Budapest, [1922] 16.). Szokták, még kevésbé helyesen, Tagórnak is ejteni, bár Magyarországon a „Tagore” ejtés a legelterjedtebb. 
3 Budapesti Hírlap, 1921. június 12., 7.
4 Magyarország, 1930. április 3., 9.
5 Pesti Napló, 1922. december 2., 3.
6 Új Idők, 1923. 1., 76.
7 Sántinikétan magyar látogatóiról lásd bővebben Bangha Imre: Jöttem a Gangesz partjairól. Bengáli kultúra és magyar irodalom. L’Harmattan, Budapest, 2011, 131–146.
8 Ezek a kiadások 1965 óta hiányoznak az OSZK gyűjteményéből.
9 Germanusné Kajári Kató: Kelet vándora. Magvető Kiadó,  Budapest, 1985, 77–78.
10 I. m., 78.
11 Palatinus, Budapest, 2002; Palatinus, Budapest, 2008.
12 Bengáli rejtély, avagy az eltüntetett szerző. Egy kis filológiai krimi. 2007. október, 108. megjelenés, 86–87.
13 Joggyakorlat és varázslat. 2007/2008. december–január, 110. megjelenés,  4–9.
14 Az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában ma mindkét mű Germanus Gyula neve alatt található.
15 Szepesi Szövetség, Budapest, 1931.
16 A cikk szerzője csak monogramjával van feltüntetve: R. K., és írása a 15. oldalon olvasható.
17 1944. július 14., 7.
18 1944. július 16., 10.
19 l.: Három esztendő története Indiában. 267. kötet, 205–208.
20 Bengáli tűz. Új Ember, 1957. október 13., 2.
21 Az Est, 1932. április 1., 9.; Budapesti Hírlap vasárnapi melléklete, 1932. április 7., III.
22 A leveleket a mai helyesírásnak megfelelően adom közre, az indiai személy-, illetve földrajzi neveket és szanszkrit szavakat a magyaros átírásnak megfelelően írtam át, de a leveleken stilisztikailag semmit nem változtattam. A jegyzetekben a Bengáli tűz 1977-ben a Szépirodalmi Kiadónál megjelent 9. kiadásának oldalszámaira hivatkozom.
23 Katharine Mayo (1868–1940) amerikai orvosnő, a közegészségügyet tanulmányozta Indiában. Könyve nyugaton élénk érdeklődést keltett, Indiában viszont hatalmas tiltakozást váltott ki. A műről Baktay Ervin is beszámolt India című könyvének II. kötetében  (Singer és Wolfner, Budapest [1932], 103–105.), s bár kitűnően megírt könyvnek tartja, ugyanakkor veszedelmesnek is, mert fél-igazságokkal támadja, rágalmazza Indiát. Szerinte a brit titkosszolgálat is segítségére volt Mayonak az adatok felkutatásában.
24 Tagore kalkuttai házában, a Dzsórásankó negyedben laktak.
25 A Bengáli tűzben Minucsi Haruko, Tavasz Kisasszony a neve (230.).
26 Sántinikétanban.
27 Uxbond Hevesy Vilmos (Wilhelm von Hevesy, Guillome Hevesy) álneve. Könyvéről Jancsó Elemér az Erdélyi Irodalmi Szemlében közölt ismertetést (1929. 1–2. sz., 150.). Hevesy nem nyelvész, hanem író, ezért bár munkája (Uxbond. F. A.: Munda-Magyar-Maori. An Indian link between the Antipodes. New Tracks of Hungarian Origins. London, 1928) érdekes kuriózum, nem tekinthető tudományos műnek. Germanus Gyulának a műről írt tanulmányát (Have the Munda Languages Any Cognates in Europe. Calcutta, 1929) az Allah Akbar című könyvének (Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1984) utolsó oldalán a főbb munkái között sorolják fel. A folyóiratot, amelyben megjelent, nem említik, és ilyen címen nem található meg az OSZK katalógusában különlenyomatként sem. A Bengáli tűzben Hajnóczy leírja, hogy Hevesy könyvét Teleki Pál küldte el Germanusnak, hogy nézzen utána a dolognak (115.). 
28 Az egyik legnagyobb indiai törzs, nyelvük az ausztro-ázsiai nyelvcsalád munda ágához tartozik. Egy részük még őrzi a törzsi hagyományokat, míg más részük már hinduizálódott.
29 A Bengáli tűzben név szerint említi az európai tanárokat: Bogdanovék az oroszok, Collins az angol/ír, Benoit a francia tanár, és Valentin Trapp a német diák. Megemlít még egy olasz professzort is, Pietro Guadagnit (71.). 
30 Helga/Haimanti, Amija Csakravarti felesége. Amija Csakravarti (Amiya C. Chakravarty) sántinikétani professzor, 1926–1933 között Tagore titkára volt. Később a kalkuttai egyetemen az angol irodalom tanszék professzora, majd a bostoni egyetem összehasonlító keleti vallások és irodalom tanszékén tanított. Ez utóbbi megbízatása idejére esett Tagore jubileumának megünneplése, és ekkor az amerikai Rabindranath Tagore Centenáriumi Bizottság alelnöki tisztségét is betöltötte. Ő szerkesztette a költő tiszteletére kiadott A Tagore Readert (The Macmillan, New York, 1961). Sántinikétanban Baktay Ervinnel is találkozott (lásd Baktay Ervin: India, II. köt., 112.). Később, 1932. augusztus 17-én, mint Tagore titkára, írt levelet Baktaynak (a gépiratot a Hopp Ferenc Múzeum Adattára őrzi), melyben mellékelte Tagore versét, amit a költő Baktay kérésére írt a Balatoni Íróhétre. A Hopp Múzeum Adattára őrzi a vers angol nyelvű gépiratát, és annak magyar fordítását, ami valószínűleg Baktay Ervin munkája. 
31 Rathindranath Tagore.
32 A bráhmana papi kaszt (helyesebben varna), de szélesebb értelemben az értelmiségieket értik rajta.
33 A szülők által elrendezett házasságnál az eljegyzésre igen fiatal korban kerülhetett sor, de magára a házasságra csak akkor, ha a gyerekek már elérték a pubertáskort. Hajnóczy a Bengáli tűzben is hosszasan foglalkozik ezzel a kérdéssel. (391–393). Ott azt is leírja, hogy a britek megszavazták a Sarda-törvényt, mely szerint a tizennégy évnél fiatalabbak nem köthetnek házasságot.