Pádár, a besúgó lelkész

A lelkészi hivatal dolgozószobája különös melegséget árasztott magából. A holland bútorok közül tekintélyt parancsolóan kiemelkedett egy faragott tölgyfa asztal, amely mögött egy idős, elől kopaszodó, csontos arcú férfi ült. Vele szemben az ablak mellett egy sötétkék kárpittal bevont kanapén egy negyven év körüli szakállas férfi foglalt helyett. Fekete szeméből számon kérő számon kérő tekintett izzott:

- Most kellett megtudnom rólad apa? – mondta harsányan, majd az arcát a keze elé tette. - Besúgó voltál a Kádár rendszerben?

- Mit vársz tőlem? – vágott vissza az idős férfi. – Kérjek tőled bocsánatot azért, mert aljas emberek ügynökké tettek? Ha akkor ezt nem tettem volna meg, a nővéred Gizus és te soha nem lehettetek volna egyetemi hallgatók! Eléggé mocskos módszerrel megzsaroltak, kényszerpályára kerültem, és most már úgy érzem, felesleges magyarázkodnom, úgysem értenéd meg fiam!

- Könnyíts a lelkeden apám!

- Tudod, hogy lettem ügynök?… Beleszerettem egy asszonyba, aki a Hazafias Népfronttitkárságán dolgozott adminisztrátorként;a békepapok külföldi utazásait intézte. A párt politikai rendőrségének utasítására csábított el, teljesen letaglóztak a jelentései, amikor olvastam a dossziémat, az Állambiztonsági Szervek Történeti Levéltárában. Nagyon aljas módon játszott az érzelmeimmel.

- Hiszen örök hűséget fogadtál anyának Isten színe előtt!

- Tudom… Annyira megbabonázott, el akartam hagyni anyátokat miatta. Valahányszor kibújtam az ágyából, Szilvia azzal kacérkodott, milyen fontos számára a függetlenség. Szeretőnek jó vagyok, de férjnek nem. Aztán suttogni kezdtek rólunk a faluban, majd névtelen levelet kaptam, amelyben egy szombat délelőtt meghívtak a városi Omnia presszóba délelőtt tízre. A gépelt meghívó mellett egy ölelkező fotót találtam, valaki lekaphatta szenvedélyes búcsúzásomat Szilviától. A találkozóra érkezett két férfi állambiztonsági igazolvánnyal mutatkozott be, tiszti rangban voltak. Szövegük nagyon átlátszónak tűnt. Lefüleltek egy bűnözőt és kiderítették, engem akart megzsarolni. Nem kívántak a magánéletembe beleavatkozni, viszont szörnyen felháborította őket az a fotósorozat, amit elkoboztak a bűnözőtől. Meg is akarják azt semmisíteni, cserébe semmi mást nem kértek csak annyit, hogy térjek vissza a családomhoz.

- A szemüveges, tüske frizurás tüskefrizurás tiszt még gúnyosan meg is jegyezte, hogy” maga, aki esküvőkor összeadja a fiatal párokat és a hűségről hadovál, ideje lenne magába szállni, elgondolkodni a tízparancsolatról otthon, szerető asszonykája mellett”. Majd elsüllyedtem gúnyos mondatai után. Búcsúzóul még hozzátette: „Ja, majd egyszer esetleg kérünk magától egy szívességet!”

- Azt akarod mondani, azoknak a tetveknek köszönhetem a családunk egybenmaradását? Te leléptél volna tőlünk apám?

- Profánul hangzik, de igen. Később aláírattak velem egy papírt, hogy erről nem beszélhetek senkinek, államtitok. Aztán már nem is kellett szakítanom Szilvivel, másnap a lelkészi hivatalban rám telefonált:

- Ne keress, ne írj, ne telefonálj! Beleszerettem valakibe, remélem megérted… - mondta hidegen, és válaszra sem méltatva, lecsapta a kagylót.

- Aztán mi lett Szilviával. ?– kérdezte a fiú.

- Elköltözött a fővárosba. Úgy hallottam, mellrák vitte el még a rendszerváltás előtt  – válaszolta Pádár, és nagyot sóhajtott. – Parancsra tett mindent, és utólag visszagondolva, még élvezte is…Rajtam kívül még mások is a hálójába kerültek, egy ateista szuka volt.

- A múlt héten megjelent ügynöklista megsemmisítette a Pádár nevet. Apám, Te jól tudtad, hogy megpályáztam a teológián a tanári állást, s lám tegnapelőtt elutasították..

- Tanársegédként továbbra is taníthatsz fiam; nem küldtek el! Neked inkább más fáj…

- Ne kezd, megint elölről édesapám.

- Neked fiam az fáj, a pártodban már nem lehetsz magasabb polcon a hierarchia rendszerben, mint vártad. A III/III-as miatt „ügynökcsemetének” fognak nevezni a hátad mögött. Engem átvilágítottak, és leprásnak találtattam. De hogy mennyire vagyok bűnös? Azt majd az Úr eldönti, ha az ítélőszéke előtt állok.

- Mint a fiad mondom neked, az állami átvilágítási törvény nem jelent palástvesztéssel, de mocskos palásttal nem lehet Isten tiszta igéjét átadni a híveknek. Akik egyszer kiszolgálták a komcsikat, kaphatnak e feloldozást itt a földön, még pontosabban a templomban a híveiktől?

- Kitanítattalak, lelkész lettél, de úgy látom a megbocsátás Krisztusi üzenetét nem tanították meg neked. Tudod, én csak egy megnyomorított áldozata vagyok a régi rendszernek, de te még nagyobb áldozat vagy fiam, a szabad akaratodból. Isten másodlagos számodra, a pártod az első, a palástod alatt a pártod jelképe ragyog, átüt, nem tudod letagadni, prédikációid a propagandára épülnek, Isten dicsőségét hirdetni másodlagos lett számodra, te a pártvezetésed elismerésére vágysz.

- Te eltereled a témát apám. Besároztad a Pádár nevet, amit én is viselek.

- Talán úgy érzed most, kevesebb jogod van szidni a komcsikat, mert az öreged nekik jelentett egykor?

- Miért? Nem így van? Hamarosan nevetség tárgyává lehetek, leszek a párton belül, és mindez miattad van.

- Mit tegyek?

- Menj vissza a faludba, és tisztázd a múltadat. Valld meg bűneidet ott ahol elkövetted, a gyülekezeted előtt… És ne várj tőlük megbocsátást, mert nem fogsz kapni.. .legfeljebb megértést színlelnek majd.

- Megteszem, amit kérsz fiam. Emlékszel, annak idején gyakran olvastam fel Szent Pál Krisztusnak írt első leveléből:

„A szeretet nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.” Elmegyek hozzájuk, még akkor is, ha vesztes leszek, csak az igazság győzhessen fiam.

*

Dunai lelkész a pünkösdi istentiszteletet néhány hirdetéssel zárta, esküvőt és keresztelőt jelentett be, majd felemelt hangon folytatta:

- Nem tudjuk eltitkolni azt az örömhírt, Pádár Ferenc egykori lelkészünk egy orgonát ajánlott fel gyülekezetünknek, ami a következő héten már szólni is fog Istenünk házában. Megköszönöm testvérünknek ezt a nagylelkű nemes felajánlást , és át is adom neki a szót.

Pádár kissé nehézkesen támaszkodott fel a padról a szószék tövében . Bal kezét felemelve intett lelkész társának, erőteljesen köhintett egyet, majd így szólt:

- Köszöntök mindenkit! Ez az orgona már régóta hiányzik ebből a templomból. Fogadják el tőlem ezt az ajándékot… Hálát nem várhatok érte, mert bűnös vagyok; 1967 és 1988 között állambiztonsági ügynök voltam ebben a faluban, jelentettem a politikai rendőrségnek hittestvéreimről.

Nagy morajlás futott végig a templom gyülekezetén… Hátul egy csecsemő felsírt, aztán újra csönd lett.

- Bűnös vagyok, mert a presbitériumi ülések előtt szándékosan szidtam a rendszert, azért, tettem, hogy a hozzám csatlakozókról jelentést írhassak. Néha lelkészgyűlések után gyakran kritizáltam a rendszert, a kommunistákat, aztán a még jobban szidalmazókat bemártottam. Néhány évvel később a faluból azért helyezetek át a városi tanítóképzőbe, hogy tanártársaimat megfigyelhessem, és jelenthessek róluk. Az utóbbi hetekben volt időm szembenézni a múltammal, állandóan gyötrődő lelkiismerettel élni annyi, mint lelkileg megrokkanni. Az átvilágítás lényegében számonkérés! Nem kérhetek Önöktől megbocsátást, azt csak Istentől kaphatom meg! Azt viszont kérhetem, hogy az ajándékom, az orgona ne egy Júdás hangszere legyen. A sípok hangja mindig arra a lelkészre emlékeztessen a gyülekezet tagjait, aki szembe mert nézi a múltjával… Köszönöm, hogy meghallgattak… – mondta Pádár és elviharzott a templom oldalsó bejárati ajtaján.

*

Hárman ültek kissé feszengve az esperesi hivatal tárgyalótermének asztalánál. A püspökség titkára Fodor József, Zékányi Árpád esperes és Dunai Dávid lelkész.

- Jelentést kell írnom a zsinatnak Pádár Ferenc lelkész halálának okairól és annak körülményeiről. – kezdte éles, kissé parancsoló hangon a titkár.

Zékányi esperes egy dossziét vett elő fekete aktatáskájából, kinyitotta, majd magasra emelt néhány lapot.

- Ez itt a rendőrségi jelentés. Azon a bizonyos pünkösdi estén huszonegy óra körül Pádár Opel gépkocsijával szándékosan belehajtott a falu déli oldalán található halastóba. Meg sem kísérelt kimenekülni a kocsiból az öt méter mély vízből; holttestét a búvárok találták meg négy nap múlva. A pünkösdi istentiszteleten elhangzott megrázó vallomása után az öngyilkosság tényét már nem is tudjuk letagadni.

- Isten szolgája sohasem emelhet magára kezet – vágott közbe Fodor.

- Sajnos a kivételek nem csak erősítik a szabályt, de a bulvárlapok példányszámát is növelik. Múlt héten „Öngyilkos lett a III/III-as lelkész” sorozat alaposan megtépázta egyházunk tekintélyét. – jegyezte meg az esperes.

- Szerencsétlen testvér. – mondta Dunai. – Igazi keresztút volt, amit bejárt az utóbbi hónapokban. Gyerekei számonkérése iszonyatosan kiborította. A felesége együttérzésére sem számíthatott, mert több évtized után csak most szerzett tudomást a férje hűtlenségéről.

- Pádárné a temetése után a vállamra borulva zokogta el, az ügynökmúlt felszínre kerülése mennyi láthatatlan sebet tépett fel a családjukban. Előlük menekült el Pádár, és a régi gyülekezete előtt tett bűnvallást. Érthetetlen volt számomra az orgona felajánlása is. Volt valami rossz előérzetem. Kocsival jött, de éreztem rajta az erős konyakszagot.

- Megpróbálhattad volna félbeszakítani a vallomását. – szólt közbe az esperes.

- Annyira ledöbbentett az egész, egyszerűen ledermedtem. - védekezett Dunai. – Utólag az ember már okoskodhat…

- Felejtsük el az okoskodásokat, a jelentésre koncentráljunk. – szólt közbe a titkár. – Célunk lenne megelőzni, hogy az egyházi ügynökök hasonló esetei ne így végződjenek, tragédiával. Az ilyen botrányok nem használnak felekezetünk tekintélyének.

Az esperes lehajtotta a fejét és így szólt:

- Nem lenne szabad az igazság feltárása után a beszervezett papokat pellengérre állítani, éreztetni kell velük, van igen is megbocsátás, az őszinte bűnbánat bűnbocsánatot eredményez…

- Nem értek veled egyet esperes uram. – vágott közbe Dunai. – Mi fiatal lelkészek úgy látjuk, mindennél többet ér egy megtisztulás Isten szolgái között. Amit híveink elvárnak, különösen azok, akik fellélegeztek a kommunizmus bukása után. Pláne, hogy már eltelt huszonöt év.

Tudod, kik akarják lassítani a megtisztulás folyamatát? – kérdezte vádló hangon  Fodor.

- Természetesen. - felelte Zékányi. - Azok az egyházi vezetők, akiknek szüleiről kiderült, hogy apjuk, vagy anyjuk az Állambiztonsági Szervek szolgálatába állt, megpróbálják szőnyeg alá seperni az ősök bűnös üzelmeit, illetve komoly kritikával illetik a múlt feltárását szorgalmazókat.

- Fodor barátunk most elpirult. – szólt közbe az esperes. – Hiszen legjobb barátjának, a püspök apjáról kiderült; ő is jelentett.

- Kerüljük most a személyeskedést. – utasította zavart hangon a titkár. – A gyermekeket amúgy sem lehet számon kérni az apjuk tetteiért, pláne amit még a születésük előtt követtek el.

- Akkor próbáljuk analizálni a besúgás tényét. - mondta Dunai. – Ha az ügynök szerepét felvállalta, akkor tudta, hogy bűnt követett el. Isten szolgájaként dupla bűnt, a hívők lelki kitárulkozásával élt vissza. Pádár is tudta ezt; szembenézett bűnével… Bár nem volt joga maga felett ítélkezni.

Zékány a fejét csóválta:

- Ha jól látom ez az egész egyházi átvilágítási cirkusz paródiája a megtisztulásnak. – szólt morcosan. – Nekünk egy jelentést kell írnunk. Vegyétek már észre, hogy Pádár csak egy kis hal volt. Viszont az ügynökök listáját, ha áttekintjük, azonnal kiderül, legtöbben karrierjük érdekében lettek téglák, előbbre akartak jutni az egyházi ranglétrán abban az időben, nyugati tanulmányutakért cserébe, vagy éppen más előnyökért például a gyerekeik továbbtanulásáért adták el magukat.

- Nem szabad mindenkit egy kalap alá venni. – mondta a titkár. – Beszervezték, elfogadott egy életmódot, az alakoskodást, a csalást, a hazugság  életmódját miközben Jézust-szavait idézte a szószékről. Csak azt nem értem, hogy ez a kettősséget hogyan bírta el ezeknek az embereknek a gerince. Hiszen minden mosolyukban, minden csókjukban, minden ölelésükben ott volt az árulás. Ha valóban hittek Istenben, akkor hogy tudtak borotválkozás után minden reggel a tükörbe nézni. A hívő ember bizalmával visszaélni, annak titkait kiszolgáltatni a hatalomnak, hogy tudták ezt megtenni? Szándékosan a végére hagytam Pádár lelkész nyilatkozatát, az özvegyétől kaptam meg virrasztás után, dolgozószobája asztalán találta meg, egy lezárt borítékban, a püspök úrnak címezte. Olvasom:

Alulírott 2008. április 22-én értesültem arról, hogy nevem szóba került, mint tehetséges III/III-as személy, az átvilágítást végző egyházi egyesület konferenciáján. A bizonyított dokumentumok valódiságát nincs okom vitatni. Azt azonban fontosnak tartom, hogy néhány dologról nyilatkozzak ügynöki tevékenységemmel kapcsolatban.  Magánéletemben, kapcsolatomban zsaroltak meg és szerveztek be, nem hazafias alapon vállaltam a jelentéseket, hanem kényszerből. Isten házában fogok bocsánatot kérni azoktól, akik ellen vétkeztem, aztán majd az Úr ítél felettem. Pádár Tamás lelkész.

- Nem tudta elviselni a lelki terhet. – mondta indulatosan Dunai. – Tudjátok, sokszor panaszkodott lelkész fiára, Gergőre. Hiába óvta a politikától, palástján átüt pártja lobogója, különösen akkor, ha a bibliai idézetekkel fejti ki pártja propagandáját a szószékről. Fia, aki antikommunista lángszóró volt, most visszavonult a politikától. Pádár halálával üzent mindenkinek. A fedőneve „Halastavi „volt, ezért akart halastóban meghalni.