„Szulimán jó lóra ülni igen siet, De bán gyorsasága már régen ott termett, Tizet ottan levág császár segitségét, Igy császárnak osztán Zrini szólni kezdett:
"Vérszopó szelendek, világnak tolvaja, Telhetetlenségednek eljütt órája; Isten büneidet tovább nem bocsátja, El kell menned, vén eb, örök kárhozatra."
Igy mondván, derekában ketté szakasztá, Vérét és életét az földre bocsátá; Átkozódván lelkét császár kiinditá, Mely testét éltében oly kevélyen tartá.”
(Részlet a Szigeti veszedelem című műből)
1566. szeptember 6-án hunyt el I. Szulejmán (ur. 1520-1566), az Oszmán Birodalom egyik legjelentősebb szultánja, aki hosszú uralkodása során megszerezte a földközi-tengeri török hegemóniát, megsemmisítette a középkori Magyar Királyságot, és döntő vereséget mért a perzsákra is. Bár a magyar történelemben Szulejmánnal kapcsolatban elsősorban a hódító alakja maradt fenn, regnálása gazdasági és kulturális szempontból is a birodalom fénykora volt.
Az 1494-es születésű Szulejmán a „vitéz” jelzővel illetett I. Szelim szultán (ur. 1512-1520) fia volt, aki nyolcéves uralkodása alatt meghódította a teljes Levantét és Egyiptomot is. A herceg már apja életében tehetséges vezetőnek bizonyult, miután Szelim kinevezte őt Magnézia kormányzójának; 1520-ban aztán Szulejmán a trónt is megszerezte, és nekilátott világhódító tervei megvalósításához. Míg apja és nagyapja a régi kudarcok emléke miatt békében élt Magyarországgal, a fiatal szultán úgy vélte, hogy az egykor Hunyadi János által védelmezett királyság elleni háború már nem jelenthet kockázatot számára, ezért belefogott a Duna völgyének meghódításába.
Szulejmán 1521-ben hadat üzent II. Lajosnak (ur. 1516-1526), és az év során elfoglalta a magyar végvárrendszer legfontosabb pontját, Nándorfehérvárt. A következő években a szultán kisebb várvívásokkal és betörésekkel előkészítette a döntő csapást, miközben – elsőként az oszmán vezetők közül – bekapcsolódott az európai diplomáciába. Szulejmánnak kapóra jött, hogy I. Ferenc francia király (ur. 1515-1547) segítségre szorult a Habsburgok elleni küzdelemben, így aztán az Oszmán Birodalom szövetségre lépett Franciaországgal, kapcsolatait pedig ürügyül használta fel európai hódításaihoz. A diplomácia fonákságát mutatja, hogy Szulejmán egy időre a pápai hatalommal is egy oldalra került, holott 1522-ben meghódította a Johannita Lovagrend kezén lévő Rodosz szigetét.
Szulejmán aztán a Habsburgok elleni küzdelem jegyében 1526 során végzetes csapást intézett Magyarország ellen, és a mohácsi ütközetben döntő győzelmet aratott II. Lajos felett. Bár a Jagelló-uralkodó halála megnehezítette a királyság hűbéri alávetését, Szulejmán a következő években a maga hasznára fordíthatta Habsburg Ferdinánd (ur. 1527-1564) és Szapolyai János (ur. 1526-1540) trónharcát, Bécs 1529-es ostrománál viszont kudarcot vallott a hősiesen védekező Niklas von Salm ellen. A szultán a rivális magyar királyok közül a gyengébbik – Szapolyai, majd annak fia, János Zsigmond (ur. 1540-1570) – oldalára állt, és az Örökös Tartományok előterébe szorította vissza a Habsburgokat, közben pedig a stratégiai szempontból kulcsfontosságú területeket – az ország középső részét – közvetlen oszmán uralom alá helyezte.
Miután a két királyság számos alkalommal – például az 1538-as váradi béke, vagy az 1547-es nyírbátori egyezmény megkötésével – megkísérelte az összefogást, a szultán a későbbi hadjáratok során – például 1543-ban, 1552-ben és 1566-ban – mindinkább kiszélesítette a Hódoltságot: Szapolyai halála után egy évvel csellel elfoglalta Budát, majd többek között Visegrád, Fehérvár, Szolnok, Temesvár és Pécs is török kézre került.
Mindazonáltal Szulejmán terveiben Magyarország nem játszott központi szerepet, hódításai az oszmán uralom stabilizálását és a német területek elleni döntő csapás előkészítését szolgálták, emellett a szultán megelégedett a keleti királyság – a későbbi Erdélyi Fejedelemség – hűbéri alávetésével. Hadjáratai döntően a Habsburgok ellen, vagy hűbéresei megbüntetésére irányultak, fő célját, Bécs elfoglalását azonban nem érhette el, mivel 1529 után nem kockáztatott meg egy újabb ostromot. Szulejmán Magyarországon szembesült először azzal, hogy az Oszmán Birodalom elérte akciórádiuszának határát; látta, hogy az ettől nyugatra és északra fekvő várak meghódítását a török háborús szokások – a seregek tavasszal indultak el Ruméliából, és ősz végén már vissza is tértek oda – már nem teszik lehetővé.
Kevésbé nyilvánvaló módon ez a probléma a Közel-Keleten is megjelent, ahol Ibrahim nagyvezír 1533-ban döntő győzelmet aratott a perzsa sah ellen, majd meghódította a mai Irak területét, és kiterjesztette a birodalom határait egészen a Perzsa-öbölig. Emellett Szulejmán hadvezérei folytatták Szelim megkezdett hódításait is, és egészen Algériáig török fennhatóság alá vonták az észak-afrikai partvidéket, miközben a szultáni flotta hegemóniát épített ki a Földközi-tengeren. Ezzel a teljesítménnyel az Oszmán Birodalom hódításainak csúcspontja Szulejmán uralmához kötődött, a későbbi uralkodók pedig mindinkább védekezésre kényszerültek az európai hatalmakkal, elsősorban a Habsburgokkal szemben.
Bár Szulejmán a magyar népi emlékezetben elsősorban a kárunkra végrehajtott hódítások révén maradt meg, valójában rendkívül sokoldalú és tehetséges uralkodónak bizonyult, aki minden téren prosperitást hozott az Oszmán Birodalom számára. A szultán az állandó háborúk mellett a törvényhozásra is különös gondot fordított, lerakta az oszmán jogrend alapjait, miközben megreformálta az adóztatást és a közigazgatást is. Szulejmán kormányzása fordulatot hozott az Oszmán Birodalom számára, miután ő volt az első uralkodó, aki a nomád alapokra építkező, önmagát a hódítások segítségével eltartó katonaállam helyén egy centralizált monarchiát akart létrehozni.
A szultáni törvények fellendítették az ipart, hatalmas bevételeket eredményeztek a kereskedelemben, miközben a fejlődést a fényűző konstantinápolyi építkezések, a birodalmon belüli infrastrukturális beruházások és az iskolaalapítások is demonstrálták. Nem véletlen, hogy Szulejmán uralma az oszmán művészetben is aranykort hozott – maga a szultán is tehetséges költő és aranyműves volt –, így aztán a szultánt a török nép mint törvényhozót őrizte meg emlékezetében.
A 46 éven keresztül uralkodó Szulejmán végül éppen Magyarországon, a Habsburgok ellen vezetett sokadik hadjárata során vesztette életét. Miután hűbérese, János Zsigmond segítséget kért I. Miksa ellen (ur. 1564-1576), a Porta az 1566. évre hadjáratot hirdetett Magyarország ellen, a 72 éves Szulejmán pedig ragaszkodott ahhoz, hogy a háborút személyesen ő vezesse. Az oszmán sereg a nyár folyamán ostrom alá vette Szigetvár erődjét, az idős uralkodó pedig néhány nappal a vár elfoglalása előtt, szeptember 6-án elhunyt.
Bár a Zrínyi Miklós hadvezérnek emléket állító Szigeti veszedelem című eposz nyomán elterjedt a legenda, miszerint a szultán a várkapitány kardjától esett el, a valóságban végelgyengülésben, vagy a török táborban pusztító járványok miatt halt meg. Mivel az ostromlók morálját a halálhír súlyosan rombolta volna, a díván – szultáni haditanács – egészen a hadjárat végéig eltitkolta azt, és csak Konstantinápolyban hozta nyilvánosságra. A trónt hamarosan II. Szelim (ur. 1566-1574), Szulejmán egyetlen fia foglalta el, akinek zavartalan öröklése érdekében az előző szultán korábban valamennyi gyermekét meggyilkoltatta; a törökök által „korhely” jelzővel illetett Szelim uralkodása viszont már stagnálást hozott, az öt évvel később vívott vesztes lepantói tengeri csata pedig hanyatlással fenyegette a fénykorát élő birodalmat.
Az idős és beteg uralkodó Magyarországon hunyt el Szigetvár ostroma közben. Halálát titkolták, testét egy fa ládában rejtegették, belső szerveit viszont itt temethették el, később fényes síremléket emeltek a teste által megszentelt földdarabra. Az igazság sokszor izgalmasabb a meséknél.
Nemzeti büszkeségünk kivirul a Szigeti veszedelem azon sorait olvasva, ahol a kirohanás után Zrínyi Miklós Szulejmán mellé verekszi magát, és borzalmas csapással „kettészakasztá” a szultán testét. A szigeti kapitány hősi halála előtt méltó bosszút áll az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb uralkodóján, a mohácsi győzőn, aki elfoglalta Budát, hatalmas területet szakított ki az országból, gyakorlatilag eltörölte az önálló, független Magyar Királyságot.
Vérszopó szelendek, világnak tolvaja,
Telhetetlenségednek eljütt órája;
Isten büneidet tovább nem bocsátja,
El kell menned, vén eb, örök kárhozatra
– idézi ükapja Szulejmánhoz intézett szavait a költő és hadvezér Zrínyi Miklós. Régóta tudjuk, hogy ez a csak a hitet erősítő költői túlzás az események után csaknem száz évvel, amikor még mindig úgy nézett ki, a török uralomnak soha nem lesz vége.
I. (Nagy) Szulejmán élete természetes halállal ért véget még Sziget ostromának befejezése előtt, 1566. szeptember 7-én.
A szigetvári Zrínyi-Szulejmán kutatócsoport évek óta tartó munkája számos nagy volumenű felfedezést tett az elmúlt években: megtalálta a szultán síremlékének, azaz türbéjének helyét, feltárta a mellé épített dzsámi, derviskolostor és a többi egyéb épület, valamint az erőd maradványait, a munka ma is folyik. Szulejmán halálának évfordulóján Dr. Pap Norbert geográfus-történészt, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárát, a kutatócsoport vezetőjét kérdeztük a részletekről.
Nyomós indokból vállalta az utat
A szultán beteges volt, 72. életévét taposta, a kor fogalmai szerint valódi matuzsálem, amikor 1566-ban személyesen vezette seregét nyugati hadjáratra. A hosszú, megerőltető út kifejezetten veszélyes volt már az ő állapotában, de több nyomós okból is így kellett tennie
HIRDETÉS
– mondja a 24.hu-nak Pap Norbert.
Legitimációja igencsak meggyengült Isztambulban, sokan úgy vélték, idős korára alkalmatlanná vált a birodalom vezetésére, trónja védelmében kellett bizonyítania. Külső tényezők is amellett szóltak, hogy a szultáni sereget ő maga irányítsa. A porta hatalma inogni látszott Magyarországon, a Habsburg erők mind addigi hódításait, mind a török felé lojális Erdélyi Fejedelemséget veszélyeztették. Ráadásul Zrínyi Miklós Sziget várából indított portyái nemcsak Nándorfehérvárig zaklatták a hódítókat, de veszélyeztették a Duna menti közlekedést is, más szóval a legfontosabb útvonal biztonságát.
Akkoriban Magyarország három legfontosabb végvára Eger, Gyula és Szigetvár volt, a vállalkozás célja pedig utóbbi kettő meghódítása. Sikerült is. A török ezzel bebetonozta hatalmát, visszaszorította a Királyi Magyarország erőit, megsegítette Erdélyt, és megnyitotta az utat nyugaton Nagykanizsáig, keleten Nagyváradig.
Maga volt a pokol
De térjünk vissza Szulejmánhoz. A had 1566 májusában indult útnak, bőven nyár volt, mire elérte az egykori magyar területeket. Egy kisebb egység Gyula felé fordult, Petrev pasa parancsnoksága alatt szeptember 2-án sikerült elfoglalniuk a várost. A fősereg a szultánnal az élén nyugat felé haladt tovább, augusztus 5. körül nekilátott Szigetvár ostromának.
Szulejmán már az úton betegeskedett, nem tudta magát végig nyeregben tartani, a Balkánon már szekéren utazva kelt át. A rendelkezésünkre álló, másodkézből származó információk alapján azonban még orvosszakértők bevonásával sem sikerült megállapítani, pontosan milyen kór gyötörte
– emeli ki a szakember.
Szulejmán-kultusz
Märle Tamás
Számomra érthetetlen, de 1996 óta áll Szulejmán szultán szobra Szigetváron a hazáért életét adó Zrínyi Miklós szobra mellett. Nem olyan ez, mintha a Duna-parti cipők mellett Hitler szobor, a recski munkatáborban meg Sztálin-emlékmű lenne? Mitől volt jobb Szulejmán, mint Hitler, Sztálin vagy hazánk bármelyik megszállója? Hány magyar ember vére szárad a lelkén?
Úgy tűnik, régészeknek és történészeknek sikerült azonosítaniuk és feltárniuk Szulejmán síremlékét. Minden valószínűség szerint I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést sikerült megtalálniuk a szigetvár-turbéki szőlőhegyen. Ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is és tisztázni szükséges egymáshoz való viszonyukat – írja az MTI. A szultán Szigetvár 1566-os ostroma közben hunyt el, holttestét hazavitték, belső szerveit azonban itt temették el és a török hódoltság korában síremléket állítottak neki, amit igen sok muszlim zarándok látogatott. Ám a török kiűzése után a türbe és az említett város eltűnt. Most viszont feltárásukkal együtt a törökök újra mohamedán központot építenének Szigetváron, várva, hogy ismét mohamedán zarándokok ezrei keljenek útra és jöjjenek el Szigetvárra, tisztelegve Nagy Szulejmán emléke előtt. A kutatással foglalkozó magyar régészek és történészek izgatottak az ügyet illetően, a feltárás vitathatatlan jelentősége mellett arról beszélnek, hogy gazdaságilag igen jótékony hatásai lesznek a zarándokközpontnak és lelkesen várják a jubileumi esztendőt, amikor 450 éve lesz, hogy Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán meghaltak. Nyilatkozataik alapján azt gondolná az ember, hogy két nagyszerű ellenfélről van szó, mint Puskás Ferenc és Stanley Matthews. Pedig egyikük vérét adta hazájáért és a keresztény Európáért, a másik viszont egy véreskezű hódító. Hány magyart hánytak kardélre Szulejmán katonái? Hány nőt erőszakoltak meg? Hány embert hurcoltak el, hogy eladják rabszolgának? Hány gyermeket vittek el janicsárnak? Uralkodása idején (1520-1566) maga Szulejmán szultán hét hadjáratot vezetett hazánk ellen, idősebb korában pedig még jó párat pasái. Szétszakította az addig egységes Magyar Királyságot, meghódította hazánk nagy részét, Erdélyt pedig adófizetőjévé és a Porta vazallusává tette. Csak pár eseményt, adatot idézzünk fel ezekből az évekből. Nándorfehérvár 1521-es ostromakor a vár védői mikor minden vízkészletük elfogyott, feladták a várat, cserébe a szultán szabad elvonulást ígért nekik, ám katonái mégis lemészárolták őket. És erre találunk még példát a következő évtizedekben is. A számunkra tragikus kimenetelű mohácsi csata után mind a kétezer hadifoglyot Szulejmán trónja előtt fejezték le, majd módszeres irtásba kezdtek a környező vármegyékben. Ezt követően seregével bevonult Budára a szultán, a várat kifosztotta majd felgyújtatta. A java pedig csak ezután kezdődött, négy évtizedig gyilkoltak, raboltak, fosztogattak és kegyetlenkedtek parancsára katonái. A nagyszerű történész, Engel Pál tanulmányaiban olvashatjuk, micsoda károkat okoztak, ez idő alatt falvak százai tűntek el, a déli vármegyékben átlagosan 90%-os népességpusztulásról beszélhetünk. Míg a Mohács előtti plébániai tizedjegyzékekben magyar nevű településekről, színmagyar lakosságról olvashatunk, addig a XVI. század végére vagy eltűntek ezek a falvak, vagy új névvel és néhány szerb családdal jelennek meg a török adóösszeírásokban. Szulejmán hódításainak vitathatatlan szerepe van Magyarország 1920-as sorsában. És ez csak néhány adat, mi lenne, ha olyan pontos forrásaink lennének ezekről az évtizedekből, mint a XX. századról? Egyesek legyinthetnek, hogy régen volt. Igaz, de ez nem lehet érv, főleg nem a történelemmel foglalkozóknak. Mások mondhatják, ártana a jelenkori magyar-török barátságnak, ha nem mennénk bele a zarándokhely felállításába. Ez sem lehet érv, van, amikor vállalni kell a konfliktust. Melyik ország építené ősei gyilkosának kultuszát? Zrínyi, a szigetvári, a nándorfehérvári, a mohácsi, a kőszegi, a drégelyi, az egri stb. hősök nem azért haltak meg, hogy aztán az utókor ugyanúgy emlékezzen rájuk, mint gyilkosaikra. Arról nem beszélve, hogy hazánk bevándorlás politikájával, az iszlám invázió elleni bátor kiállásunkkal sincs mindez összhangban. Illúzióim nincsenek, tudom, hogy Szulejmán szobra háborítatlanul a helyén marad és a muszlim zarándokközpont is fel fog épülni. Hiszen ez ellen nem emeli fel a szavát sem a DK, sem Colleen Bell, sem a Heti Válasz. Ugyanis őket Hóman Bálint székesfehérvári szobrának felállítása bántja, pedig őt nem terheli egy embernek a halála sem, ráadásul év elején rehabilitálták. Elég szomorú, hogy egyre kevesebb olyan szereplője van a magyar történelemnek, akit mindenki elismer, de még elkeserítőbb, hogy egyesek a magyarság egyik legnagyobb hóhérának kultuszát építik.
Úgy tűnik, régészeknek és történészeknek sikerült azonosítaniuk és feltárniuk Szulejmán síremlékét. Minden valószínűség szerint I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést sikerült megtalálniuk a szigetvár-turbéki szőlőhegyen. Ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is és tisztázni szükséges egymáshoz való viszonyukat – írja az MTI.