FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK


FORDÍTOTTA

SZÁVAI JÁNOS



--------------------------------------------------------------------------------



MAXIMÁK

401

Az emelkedettség olyan a tehetségnek, mint a szép nőnek a ruha.


402

Ami a széptevésből a leginkább hiányzik, az a szerelem.


403

A véletlen olykor úgy hozza, hogy hibáink révén emelkedünk; viszont akadnak kényelmetlen emberek, akiknek megbecsülését épp az jelenti, hogy megvásárolják távozásukat.


404

Úgy látszik, a természet olyanfajta tehetséggel és ügyességgel is megáldott bennünket, amelyről sejtelmünk sincs; ezeket csak a szenvedélyek hivatottak láthatóvá tenni, s ekkor olyan határozott és biztos ítélőképességgel is felruháznak bennünket, amilyenre a művészet sem volna képes.


405

Akárhány évet éltünk is meg, minden új életkorba új és tapasztalatlan emberként érkezünk.


406

A kacér nők csak azért féltékenyek a szeretőjükre, mert titkolni akarják, más nőkre mennyire irigyek.


407

Nem sok híja, hogy azokat, akik ravaszkodásainknak felülnek, éppoly nevetségesnek lássuk, mint önmagunkat látjuk, amikor mások ravaszkodásának felülünk.


408

Azok az öregek, akik régen kedves emberek voltak, úgy válhatnak leginkább nevetségessé, ha megfeledkeznek róla, hogy többé már nem azok.


409

Sokszor szégyellnünk kellene akár legkiválóbb tetteinket is, ha összes indítékunkba beleláthatna a világ.


410

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátainknak, hanem: ha neki tárjuk fel az övéit.


411

Bármely gyarlóságunk megbocsáthatóbb, mint az a mód, ahogyan gyarlóságainkat rejtegetni próbáljuk.


412

Bármily szégyenbe hoztuk is magunkat, mindig van módunk arra, hogy jó hírünket visszaszerezzük.


413

Nem tetszhet sokáig az az ember, akinek mindig egyformán jár az esze.


414

A bolondok és az ostobák mindig a hangulatuk szerint ítélkeznek.


415

Eszünket néha arra használjuk, hogy merész módon kövessünk el ostobaságokat.


416

A korral növekvő elevenség: már-már bolondság.


417

A szerelemből az kerül ki gyógyultabban, aki elsőnek gyógyul ki belőle.


418

A fiatal nőknek, ha nem akarnak kacérnak látszani, s az öregedő férfiaknak, ha nem akarnak nevetségessé válni, sohasem szabad úgy beszélniük a szerelemről, mintha részük lehetne benne.


419

Ha tehetségünknél kisebb feladatot kapunk, esetleg nagyobbnak látszunk, viszont mily kicsinynek fogunk látszani, ha nálunknál nagyobb feladat elé kerülünk.


420

Sokszor hisszük, hogy kitartóak vagyunk a bajban, holott csak elcsüggedünk és elviseljük, de nem merünk szembenézni vele; mint az olyan gyáva, aki inkább megöleti magát, csak mert fél védekezni.


421

A beszélgetést minden szellemességnél jobban élteti a bizalom.


422

Minden szenvedélyünk terem gyarlóságokat, de oly nevetségeseket, mint a szerelem, egyik sem.


423

Kevesen képesek szépen megöregedni.


424

Szívesen dicsekszünk olyan gyarlóságokkal, melyek épp ellentétesek meglévő hibáinkkal; így ha gyengék vagyunk, szívesen mondjuk csökönyösnek magunkat.


425

Az éleselméjűség olyan, mintha jóstehetséggel bírnánk, és ez értelmünk bármely más erényénél jobban hízeleg hiúságunknak.


426

Az újdonság varázsa és a hosszú megszokás, bármily ellentétesek is, egyformán akadályoznak abban, hogy barátaink hibáit meglássuk.


427

Legtöbb barátunk megutáltatja velünk a barátságot, a legtöbb hívő meggyűlölteti velünk a hitet.


428

Barátainknak könnyen megbocsátjuk azokat a vétkeket, amelyek bennünket nem érintenek.


429

Egy nő, aki szeret, a legapróbb hűtlenségnél is könnyebben bocsátja meg, akár a legnagyobb tapintatlanságot.


430

A szerelem végén - akárcsak az életút végén - már nem az örömöknek, hanem csak a bajoknak élünk.


431

A legkevésbé természetesek akkor vagyunk, ha mindenáron természetesnek akarunk látszani.


432

Ha tiszta szívből dicsérünk egy jó tettet, úgy teszünk, mintha nekünk is részünk volna benne.


433

A velünk született jó tulajdonságok legbiztosabb jele, ha irigység nélkül születtünk.


434

Ha barátunk becsapott, baráti megnyilvánulásait csakis közönnyel fogadhatjuk, viszont ha bajba kerül, nem maradhatunk közönyösek.


435

A világot a véletlen s az emberek jó vagy rossz kedve igazgatja.


436

Könnyebb általánosságban megismerni az embert, mint egyetlen embert jól megismerni.


437

Ha meg akarunk ítélni egy embert, akkor ne jó tulajdonságait, hanem tetteit tekintsük.


438

Hálánkat néha oly lelkesen fejezzük ki, hogy avval nemcsak a nekünk tett szívességeket viszonozzuk, hanem elérjük, hogy már a barátaink tartozzanak nekünk.


439

Ha pontosan tudnánk, mit kívánunk, akkor aligha kívánnánk oly sóvárogva bármit is.


440

A legtöbb nő azért nemigen képes barátságot kötni, mert aki már átélt egy szerelmet, annak a barátság mindig ízetlen.


441

A barátságban, éppúgy, mint a szerelemben, gyakorta nem az tesz boldoggá, amiről tudunk, hanem amiről nem tudunk.


442

Gyengéinket, amelyeken nem tudunk úrrá lenni, szívesen láttatjuk erénynek.


443

Legféktelenebb szenvedélyeink is csillapulnak olykor, csak a hiúság nem ismer pihenést.


444

Az öreg bolond mindig bolondabb, mint a fiatal.


445

A gyengeség inkább ellentétes az erénnyel, mint a bűn.


446

A szégyent és a féltékenységet az teszi oly fájdalmassá, hogy elviselésében nem lehet segítségünkre a hiúság.


447

Az illem valamennyi törvény közül a legjelentéktelenebb, s mégis a legtöbbre becsült.


448

A józan észjárású ember inkább aláveti magát a korlátoltnak, semmint hogy irányítani próbálja.


449

Ha ránk köszön a szerencse, és anélkül, hogy reméltük volna, vagy minden átmenet nélkül, egyszerre emel bennünket nagyon magas polcra, akkor szinte lehetetlen ott megmaradnunk s a magas helyhez méltóan viselkednünk.


450

Azzal, hogy más gyengéinket sikerül leküzdenünk, gőgünk többnyire tovább erősödik.


451

Nincs elviselhetetlenebb ostoba, mint a szellemes.


452

Nincs ember, aki kevesebbre becsülné saját jó tulajdonságait, mint az általa legtöbbre becsült ember legjobb tulajdonságait.


453

Fontos ügyekben nem érdemes kedvező körülmények megteremtésén fáradoznunk, inkább az adódó alkalmakat igyekezzünk kihasználni.


454

Aligha van helyzet, amelyben ne volna érdemes lemondanunk a rólunk elhangzó jóról, ha ezzel elérjük, hogy a rossz se hangozzék el.


455

Bármennyire bizonytalan ítéletű is a világ, gyakrabban elismerő a hamis értékkel, mint amennyiszer igazságtalan az igaziakkal szemben.


456

Az ostoba ember olykor lehet szellemes, helyes ítéletű viszont sohasem.


457

Jobban járnánk, ha olyannak mutatnánk magunkat, amilyenek vagyunk, ahelyett hogy olyannak igyekeznénk látszani, amilyenek nem vagyunk.


458

Ellenségeink rólunk alkotott ítéletekkel közelebb járnak az igazsághoz, mint mi a magunkéval.


459

A szerelem gyógyítására többféle orvosságot is használnak, ám egyik sem csalhatatlan.


460

Aligha vagyunk tisztában vele, hogy mi mindenre bír rá bennünket a szenvedély.


461

Az öregség: zsarnok, aki a halálbüntetés terhe mellett tilt el bennünket a fiatalság minden örömétől.


462

Ugyanaz a gőgünk, amely megveti mindazokat a gyengéket, melyektől mentesnek hisszük magunkat, lenézi azokat a jó tulajdonságokat is, amelyekkel nem rendelkezünk.


463

Ha ellenségünket bajában megszánjuk, azt sokszor inkább gőgből, mint jóságból tesszük: együttérzésünket kifejezve legelőbb azt akarjuk érzékeltetni, hogy mennyivel fölötte állunk.


464

A túlságosan jót éppúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a túlságosan rosszat.


465

Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bűn.


466

A féktelen szenvedélyek közül a nőkhöz a szerelem illik legkevésbé rosszul.


467

A hiúság jóval több hozzánk méltatlan cselekedetre vesz rá bennünket, mint az értelem.


468

Vannak rossz tulajdonságok, amelyek nagy tehetséget teremnek.


469

Amit csakis az értelmünk kíván, azt sohasem kívánjuk igazán.


470

Jó tulajdonságaink éppoly bizonytalanok s kétségesek, mint a rosszak, hiszen a jók is, meg a rosszak is az alkalom függvényei.


471

A nők, amikor először szerelmesek, még a szeretőjüket, később már inkább a szerelmet szeretik.


472

A gőgnek, mint minden szenvedélynek, megvannak a maga furcsaságai: szégyelljük féltékenységünket bevallani, arra viszont büszkék vagyunk, hogy féltékenyek voltunk, és hogy képesek vagyunk a féltékenységre.


473

Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.


474

Ritka az olyan nő, akinek a jósága tovább tart a szépségénél.


475

Bizalmunk alapja legtöbbnyire, hogy erősen vágyunk arra, hogy sajnáljanak vagy csodáljanak.


476

Irigységünk mindig hosszabb életű, mint azok boldogsága, akiket irigylünk.


477

Állhatatosságunk, amellyel a szerelemnek ellenállunk, olykor még hevesebbé és tartósabbá teszi szerelmünket; a gyenge lelkűekből, akik folyvást új szenvedélyre gyúlnak, épp ez az állhatatosság hiányzik.


478

A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi a legtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.


479

Valódi szelídségre csak a nagyon határozott emberek képesek, akik szelídnek látszanak, azok többnyire gyengék, s gyengeségük hamar keserűségbe fordul át.


480

A félénkség olyan gyarlóság, amelyre sohasem szabad figyelmeztetnünk azokat, akiket ki akarunk gyógyítani belőle.


481

Nincs ritkább, mint az igazi jóság; még azok is, akik jóságosnak teszik magukat, legtöbbször csak szívélyeskedők, vagy egyszerűen gyengék.


482

Szellemünk lustaságból és megszokásból ragaszkodik ahhoz, ami könnyű vagy kellemes; ez a megszokásunk határokat szab ismereteinknek, és még soha senki nem vette a fáradságot, hogy olyan messzire terjessze ki szelleme határait, amennyire tehetné.


483

Rosszat mondani többnyire nem is rossz szándékból, hanem inkább hiúságból szoktunk.


484

Amikor szívünkben ott élnek még az elmúlt szenvedély emlékei, könnyebben lobbanunk új szenvedélyre, mint akkor, amikor már teljesen kigyógyultunk belőle.


485

Azok, akikben éltek szenvedélyek, egész életükön át boldogok, és boldogtalanok, hogy kigyógyultak belőle.


486

Érdek nélkül cselekvő embert még mindig hamarabb találunk, mint olyat, akiben nincs semmi irigység.


487

Értelmünk mindig lustább a testünknél.


488

Kedélyünk nyugalma vagy háborgása nem annyira az élet fontos eseményeinek függvénye, mint inkább annak, hogy a mindennapok jelentéktelen apróságait kellemesnek vagy kellemetlennek érezzük-e.


489

Bármily gonoszak is az emberek, sohasem merészelnének az erény nyílt ellenségeként fellépni, ezért ha üldözni akarják, úgy tesznek, mintha az erény hamis erény vagy éppenséggel bűn volna.


490

A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs visszatérés.


491

A végletes fukarság majd mindig tévedés, nincs még egy szenvedély, amelyik gyakrabban tévesztené el céljait, és amelyen a jelennek, a jövő kárára, ily nagy hatalma volna.


492

A fukarság gyakorta céljával ellentétes hatású: rengeteg ember van, aki bizonytalan s távoli reményekért minden vagyonát föláldozza, mások viszont a jövendő nagy hasznáról mondanak le a jelen kicsinyes érdekei miatt.


493

Úgy látszik, az ember kevesli gyarlóságait, sőt furcsa szokásokat véve föl, még szaporítja is számukat, s azután oly gonddal ápolja valamennyit, hogy szokásai lassan természetes gyarlósággá válnak, olyanná, amelyen úrrá lenni már nem áll hatalmában.


494

Az emberek jobban ismerik gyengéiket, mintsem gondolnánk: ez abból tetszik ki, hogy amikor a saját viselkedésükről beszélnek, sohasem tévednek, hiúságuk, mely máskor elvakítja, ilyenkor megvilágosítja, s olyannyira tisztánlátóvá teszi őket, hogy eltitkolják vagy elhallgatják mindazt, ami elítélendő volna.


495

A társasági életbe bekerülő fiatalok jobb, ha szégyenlősek vagy meggondolatlanok; a tudatosság és magabiztosság hamar szemtelenséggé fajul.


496

Ha csak az egyik fél volna a hibás, a veszekedések sem tartanának soká.


497

Mit sem ér, ha valaki fiatal, de nem szép; mit sem ér, ha valaki szép, de nem fiatal.


498

Vannak emberek, akik oly könnyűek és üresek, hogy hiányoznak belőlük nemcsak a jó tulajdonságok, de az igazi gyengeségek is.


499

A nők első kalandját többnyire csak a második után kezdik számon tartani.


500

Vannak emberek, akik annyira elteltek önmagukkal, hogy amikor szerelmesek, akkor sem a szeretett lénnyel, hanem kizárólag a maguk szenvedélyével foglalkoznak.


501

A szerelem, bármennyire is kellemes, inkább megnyilvánulásaiban, mint önmagában kedves.


502

A korlátoltság, ha becsületességgel párosul, még mindig elviselhetőbb, mint az álnoksággal szövetkező szellemesség.


503

A féltékenység, amely minden baj közül a legfájdalmasabb, épp azokban nem kelt semmiféle szánalmat, akik az okozói.


504

Eddig a látszólagos erények hamisságáról szóltunk, mondanunk kell tehát valamit a halálmegvetés hamisságáról is, arról a halálmegvető bátorságról, amelyet a pogányok, állításuk szerint, a saját erejükből merítenek, anélkül hogy ismernék egy jobb élet reményét. Különbség van a halál gondolatának folytonos elviselése és megvetése közt, az első eléggé mindennapos, a másik viszont, azt hiszem, sohasem őszinte. Igaz, minden lehetőt leírtak, hogy meggyőzzenek arról: a halál nem rossz, és a leggyengébbektől a hősökig ezernyi ember híres példája támasztja alá ezt a felfogást, amelyet azonban, úgy gondolom, egyetlen józan ítéletű ember sem hitt el soha, épp a mások és a magunk meggyőzésére fordított fáradság bizonyítja, hogy aligha könnyű feladatról van szó. Megvethetjük az élet ezernyi megnyilvánulását, de aligha lehet igazunk, ha megvetjük a halált, így azok, akik maguk választják a halált, bizonyosan nem tekintik semmiségnek, és ha más úton közeleg, mint amit ők választottak, éppúgy meglepődnek, mint a többiek.

Végtelen számú a bátor ember, de bátorságuk korántsem egyforma, aminek az az oka, hogy képzeletükben a halál nem egyformán jelenik meg, az egyik pillanatban inkább jelen van, mint egy másikban, ezért megtörténik, hogy amit megvetettek, amíg nem ismerték, rettegik, mihelyt megismerik. Ha nem akarjuk elhinni, hogy a halál minden bajok legnagyobbika, akkor nem szabad minden részletében végiggondolnunk. A legfurfangosabbak és a legbátrabbak azok, akik a legtisztességesebb ürügyet találják meg ahhoz, hogy ne kelljen rágondolniok, hiszen mindazok, akik olyannak látják, mint amilyen, iszonyatos dolognak tudják.

A halál kikerülhetetlensége tette oly kitartóvá a filozófusokat, úgy gondolták, menjünk jó szívvel oda, ahová egyszer mindenképp el kell jutnunk; és minthogy örök életre semmiképpen sem számíthattak, minden lehetőt megtettek, hogy megörökítsék hírüket, hogy megmentsék a hajótörésből azt, amiért senki sem kezeskedhetik. Érjük be azzal, a külvilág kedvéért, hogy nem mondjuk el saját magunknak mindazt, amit gondolunk, s hogy inkább bízunk a kedélyünkben, mint azokban a szegényes okoskodásokban, amelyek elhitetnék velünk, hogy közönyösen mehetünk a halálba. Vannak gyógymódok, amelyeket nem kell elutasítanunk - így a méltó halál dicsősége, azután a remény, hogy bánkódni fognak utánunk, továbbá a vágy, hogy jó emléket hagyjunk magunk után, a bizonyosság, hogy nem leszünk többé kitéve a véletlen szeszélyeinek, de ezeket a gyógymódokat sem szabad csalhatatlannak hinnünk. Csak annyira képesek megnyugtatni, amennyire a legegyszerűbb sövény lehet megnyugtató a háborúban azoknak, akik közelítenek a csatatérhez; a távolból még azt hihetjük, fedezéket fog nyújtani, ahogy viszont közelebb érünk, látjuk, nem sokat remélhetünk tőle.

Önámítás azt hinnünk, hogy a halál közelről is ugyanolyan, mint amilyennek a távolból hittük, és hogy lelkünkben, mely csupa gyengeség, lesz annyi erő, hogy ne kelljen szenvednünk minden megpróbáltatások legnagyobbikától. Saját hiúságunkat sem ismerjük eléggé, ha azt hisszük, segíthet semmibe vennünk azt, ami szükségképpen meg fogja semmisíteni, s az értelem, amelytől oly sokat remélünk, túlságosan gyenge lesz e helyzetben, semhogy meggyőzhetne arról, amire vágyunk; sőt épp az értelem árul el bennünket a leggyakrabban, mert ahelyett, hogy halálmegvetésre biztatna, inkább feltárja előttünk a halál szörnyűségét és iszonyatát, s legfeljebb annyit hajlandó tanácsolni, hogy fordítsuk el tekintetünket, figyeljünk másra.

Cato és Brutus nevezetes módon tette, nemrégiben pedig egy lakáj táncra perdült a kivégzőhelyen, ahol utóbb kerékbe törték. Ha tehát az okok különböznek is, mindig ugyanahhoz az eredményhez vezetnek, s akármily jelentős a különbség a nagy emberek és a közönséges emberek közt, a halált, ezerszer láthattuk, mind egyformán fogadják, avval az egyedüli különbséggel, hogy a nagy emberek halálmegvetése: a dicsőség iránti vágy, amely egy pillanatra elvakítja őket, míg a közönséges emberek ostobaságukban nem mérik fel bajuk igazi nagyságát, s ekként képesek másra gondolni.

2018. 03. 17

1680-ban ezen a napon hunyt el Francois de La Rochefoucauld, kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek a neve elsősorban a Maximák című aforizmagyűjteménynek köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója. 1653-ban, negyvenéves korában fogott hozzá első művének, a Mémoires-nak (Emlékiratok) összeállításához, s két évvel később kezdett viszonyt az éppen férjhez ment, 25 éves Madame de Lafayette-tel, aki – majd csak 1678-ban megjelenő – Clèves hercegnő című híres regényét La Rochefoucauld közreműködésével írta. Rochefoucauld 1656-tól állandó vendége lett az irodalmi szalonoknak, különösen Madame de Sablé szalonjának, amelynek résztvevői – Pascal, Arnaud, Mademoiselle de Scudéry, Madame de Lafayette és mások – előszeretettel szerkesztettek aforizmákat, maximákat. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül: “Az emberek nem sokáig élnének társadalomban, ha nem tudnák egymást becsapni.” (87. maxima).

La Rochefoucauld  kastélya

Pascal ugyanezt így fejezi ki: “Az emberi élet folytonos illúzió: becsapjuk egymást, hízelgünk egymásnak. Az emberek közti szövetség egyedül erre a kölcsönös megtévesztésre épül.” A Maximák öt, még a szerző életében megjelent kiadásának szövegében az összehasonlító irodalomtörténészek felfedezni vélik Madame de Lafayette-nek La Rochefoucauld-ra gyakorolt hatását; ennek tulajdonítják, hogy az első kiadások nyers megfogalmazásai az ötödik kiadásban egy-egy „gyakran”, „általában”, „néha” beszúrásával némileg enyhültek.