Az évezred elején 10–50 ezer közöttire tette Magyarországon a stabil párkapcsolattól ódzkodó, fogyasztásorientált, harmincas éveikben járó diplomások számát az első hazai szinglikutatás. Az Utasi Ágnes nevéhez fűződő vizsgálat többek közt azzal keltett feltűnést, hogy az új szubkultúrához köthetők között – a közhiedelemre rácáfolva – kevesebb nőt talált, mint férfit. Pedig a szingliket (amely elnevezés az angol single – egyedülálló – kifejezésre vezethető vissza) a közvélekedés már akkor is inkább a tradicionális asszonyszerepet elutasító, sikerorientált ifjú hölgyekkel azonosította. A múlt héten nyilvánosságra hozott legújabb itthoni szinglivizsgálat a nemek arányát tekintve hasonló eredményre jutott, mint az úttörő jelentőségű egykori tanulmány. A friss elemzés szerint a szóban forgó szubkultúrához tartozók 44 százaléka individuális életformát követő hajadon, miközben 56 százalék a „magányos farkas” férfiak aránya.

Annál jelentősebb eltérés mutatkozik első látásra a hazai szinglitársadalom évezred eleji, illetve egy évtizeddel későbbi (vagyis a 2011-es népszámlálás adatai alapján most dokumentált) mérete között. A Területi Statisztika című folyóiratban megjelent cikk szerint a legutóbbi cenzus idején 201 ezer szinglinek mondható személy élt Magyarországon. Az új és a régebbi publikáció szerzőjének, Rövid Irénnek, illetve Utasi Ágnesnek a számai között mutatkozó nem csekély eltérés elsősorban abból fakad, hogy a két kutató nem egészen ugyanazokat tekinti meggyőződéses egyedülállóknak. Az évezred eleji felmérés csak az életük negyedik évtizedében járó, felsőfokú képzettségű facérokkal számolt, amikor több mint félezres reprezentatív minta alapján felvázolta a másfél évtizeddel ezelőtti hazai szingliszubkultúra körvonalait. Utasi voltaképpen csak azokat a karrierorientált független értelmiségieket tekintette a célcsoport tagjainak, akik hosszabb távon sem óhajtottak megjelenni a házassági piacon. Nála nem tartoztak a szóban forgó réteghez azok a „kényszerszinglik” sem, akik nem elvi megfontolásból, hanem akaratuk ellenére maradtak rövidebb-hosszabb ideig egyedül.

A friss kutatás ezzel szemben az új életforma képviselőinek nemcsak az elitjét kívánja feltérképezni, hanem a társadalom teljes keresztmetszetére figyelemmel igyekszik azonosítani a szingliket, beleértve például a saját háztartást fenntartó még csak a húszas éveikben járó, független egzisztenciákat is. Rövid Irén szerint nemcsak diplomások tekinthetők tehát szingliknek, hanem érettségizettek, szakmunkások vagy akár 8 osztályt végzett személyek is, amennyiben az egyéni érvényesülést helyezik szinte kizárólagosan életük középpontjába. Az eltökélt egyedülállók száma e kiterjesztett értelmezés alapján is jelentősen emelkedett. 2001-ben 139 ezren számítottak idehaza elkötelezetten facérnak, a jelen évtized elejére a  táboruk 40 százalékkal bővült, hozzájárulva a társadalom erőteljesebb individualizálódásához, ha úgy tetszik, atomizálódásához.

Budapesten a 20–39 év közötti korosztályban a maga urának számít csaknem minden negyedik fiatal (22,8 százalék). A megyeszékhelyeken 14,8, a kisebb városokban 7,3 százalék a hasonló mutató. A különböző országrészeket tekintve Budapest mellett a Dél-Alföldön a legmagasabb a magányos farkasok relatív száma, míg a Dunántúl egyes körzeteiben (például Fejér megye déli részén) a legalacsonyabb.

A cikk eredetileg a HVG 2018/27. számában jelent meg.