A repülés az emberiség legrégebbi álmai közé tartozik, a siklóernyőzés pedig az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bárki megtapasztalja a repülés élményét.
A siklóernyőzés hazánk és a világ megismerésének egészen új lehetősége. Nem egyszerűen sport- és szabadidős tevékenység, hanem sokkal inkább életforma. Segít önmagunk megismerésében, hiszen a szelek szárnyán mindig egyedül vagyunk, egyedül döntünk, csak saját magunkra számíthatunk. Mégis csoportélmény, hiszen együtt tervezünk, együtt éljük meg az élményeket, és egymással osztjuk meg az életre szóló kalandokat. A siklóernyőzés szabadság, mert szó szerint elszakadunk a földtől oda, ahol a felhők alatt csend van, s csupán az ernyő neonszín zsinórjainak suhogása hallatszik. A siklóernyőzés kaland, a határok keresése és verseny is - kinek önmaga, kinek mások túlszárnyalása.
A Szelek szárnyán - Siklóernyőzés A-tól Z-ig hatékony segítséget nyújt mindazoknak, akik még csak érdeklődnek a siklóernyőzés iránt, de azoknak is, akik már repülnek. A logikai sorrendbe szedett fejezetek, a jól áttekinthető fotók és ábrák segítenek megérteni a siklóernyő fizikai jellemzőit, működési elvét, vezetési technikáját. A kötet bemutatja azokat az időjárási és jogi alapfogalmakat is, amelyek egyformán nyújtanak tartalmas és érdekes tudnivalót egy kezdőnek, de akár egy tapasztalt pilótának is.
FÜLSZÖVEG
Álmodtál már a lebegés gyönyörűségéről? Repültél már a madarak végtelen levegőóceánjában? Nem? Most itt a lehetőség. Ez a könyv lehetőséget ad a harmadik dimenzió meghódítására egy csodálatos, nagyon fiatal repülősport a vitorlázóernyőzés : bemutatásával. Segítséget ad a kezdeti „lépések" biztonságos elsajátításához. De vigyázz! Rajtad áll, hogy a daidalosi, vagy az ikarosi sorsot választod. A könyv nem helyettesíti, hanem segíti a tanfolyami tanulást.
TARTALOM
Bevezető .................................6 A siklóernyőzés (vitorlázóernyőzés) története.....................7 Légijármű-ismeret.....................................................12 A vitorlázóernyő részei ................................................12 A kupola.......................................................12 A zsinórzat................................................13 A heveder......................................................14 Az összekötő (csatoló) elemek (karabinerek)................................14 A beülő........................................................15 Mentőernyő.....................................................15 A vitorlázóernyőre vonatkozó néhány alapfogalom ..........................16 Beállítások a vitorlázóernyőnél.........................................17 A vitorlázóernyő hajtogatása, szállítása és tárolása...........................17 A vitorlázóernyő javítása, karbantartása és ápolása...........................18 Aerodinamika ......................................................23
A profilon kialakuló erők.............................................23 Sebesség és ellenállás................................................24 A vitorlázóernyő aerodinamikai stabilitása.................................26 Az áramlásleszakadás................................................26 A fordulás erőviszonyai ..............................................26 A sebességi poláris .................................................27 Meteorológia.......................................................33 Alapismeretek és fogalmak............................................33 A légkör felosztása.................................................33 Az időjárás fogalma .............................................33 A légtömegek paraméterei............................................33 Hőmérséklet és gradiense, inverzió......................................33 Légnyomás......................................................34 Légsűrűség......................................................34 Légnedvesség ....................................................34 Az atmoszféra állapotai............................................................35 Az időjárás és jelenségei..................................................36 Légmozgások .................................................................. 36 A szél........................................................ 36 A szél természete és sebessége........................................40 Turbulencia..................................................................40 Dinamikus turbulencia........................................................40 Termikus turbulencia ............................................................42 Széllökések................................ ..................43 Örvények.................................. .................45 Felhők és köd .................................46
Atmoszférikus frontok, ciklonok és anticiklonok...................49 Az időjárás és a vitorlázóernyőzés........................ .............51 A repülés oktatása és gyakorlata........................................57 Mindent tanulni kell ..........................................57 Vitorlázóernyő-választás .......................................58.... A repülés gyakorlata ................................................59 Repülés-előkészítés.................................................59 Felszállás (start)..................................................60 Vitorlázóernyőzés .................................................63 Leszállás.......................................................68 Hibák és vészhelyzetek a repülés során................72 Mentőernyő a vitorlázóernyőhöz.............................79 A repülés végrehajtásának szabályai ..........................82 Egyéni felszerelések.................................................89 A vitorlázóernyős-képzés.............................................90 Egészségvédelem és biztonságtechnika ............................95 Fizikai és lelki állapot, valamint felkészítés............................95 Vitorlázóernyős-balesetek: okok és megelőzés..............................98 Elsősegélynyújtás ..................................................99 A vitorlázóernyős táplálkozása és gyógyszerek fogyasztása....................100 Különleges repülési körülmények......................................104 Vitorlázóernyőzés magas hegyeken.....................................104 Vitorlázóernyőzés sivatagokban.......................................104 Vitorlázóernyőzés a trópusokon.......................................105 Légi járműre vonatkozó előírások és feltételek .......................107 Légi jog ........................................................107 45. sz. légügyi előírás ..........................................107 39. sz. légügyi előírás ..............................................112 A légtér szerkezete................................................112 A légtér-igénybevétel szabályai........................................112 A Kormány 32/1992. (II. 14.) Korm. rendelete a polgári repülésről szóló 1981. évi 8. törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 17/1981. (VI. 9.) MT rendelet módosításáról.............................113 Új légtérfelosztás, új légtér-igénybevételi szabályok.........................113 M. R. Sz. sportcélú siklórepülő-terület dokumentálási szabályai...............115. Az M. R. Sz. által sportcélú siklórepülés céljából dokumentált repülési területek .... 117 Felhasznált irodalom................................................118 Könyvek........................................................ 118 Folyóiratok......................................................118 Előírások .......................................................118
|