Néhány napja ártalmatlannak induló üdülőhelyi szalonnasütés közben a szomszéd nyaralóból érkezett néni egyszer csak nekem szegezte a rettenetes, lidérces, átkozott kérdést: „Péter, árulja el, tulajdonképpen mi a baj a magyar focival?”

Persze nem először kólint fejbe a mondat; aki a szent ügy mágneses terén belül mozog, időről időre menthetetlenül szembesül vele. Ilyenkor általában zavaros fejtegetésbe bonyolódom az ösztönző példa hiányáról, a kudarcérzésbe beleszocializálódott nemzedékekről, a politikai szándékkal kevésbé gyógyítható társadalom-lélektani sebekről, pedig mennyivel egyszerűbb lenne simán vállat vonni, és könnyedén azt mondani: „Nem tudom.”

Mert ha tudnám, már régen elmondtam volna, és akkor a nyáresti szalonnasütések is felszabadultabb társalgásokkal telnének a Duna-parton. Sőt ezekben a percekben talán éppen egy zágrábi nagymama nyüstölné sportújságíró szomszédját, miért nem képesek végre Modricék felkapaszkodni a vb-döntőig menetelő Dzsudzsákék szintjére. De a képzelgést itt jobb lezárni, a magyar nemzeti együttes 31 éves csapatkapitánya jelenleg klub nélküli, a vb-ezüstérmes horvát középpályás viszont engedett a Real Madrid unszolásának, és vonakodva jelezte, egyelőre marad a spanyol Bajnokok Ligája-győztesnél.

Mi a baj a magyar focival?

Felelet nincsen, a gyilkos élű, megválaszolhatatlan kérdés évtizedek óta a levegőben lóg. Pontosabban van felelet számtalan, annyi, hogy a témában mondott szavak özöne már régóta súlytalanul száll szerteszét a szalonnaillatú magyar levegőbe, miközben a velünk élő átkot Kőmíves Kelemennéként falaztuk bele épülő stadionjainkba. De talán mégis érdemes az elreppenő mondatok után kapkodni, elfogni egy-egy megfejtést, hátha ott lapul valamelyikben eldugva a kulcs, vagy legalább a kőműveskalapács.

Ha a futballunk terén a Végh Antal által feltárt mélységekbe veszélyes is lenne hirtelenjében aláereszkedni – miként a témában írt műveinek címe is sugallja („Miért beteg a magyar futball?”, „Gyógyít(6)atlan”, „Az utolsó konzílium”), könyvei olvasásához ajánlott egy marék antidepresszánssal felkészülni –, sajátos kísérletre vállalkozva utánanéztem az Arcanum internetes bázisában elérhető magyar sajtóforrásokban, a kérdezettek milyen válaszokat adtak tegnap, tegnapelőtt vagy akár a csaknem kilencven éve a lelkünket égető titokra: „Mi a baj a magyar focival?”

A szó innentől a bűvös megoldást kereső bátor próbálkozóké.

„Fiatal vagyok, és nem kellően tapasztalt ahhoz, hogy ilyen kérdést megválaszoljak, de szoktam gondolkozni a különbségeken. Az egyik ilyen a munka tisztelete. Itt, Angliában az az égő, ha valaki sunnyog, csal, hazudik, lazsál, nálunk néha még mindig az a menő. Iskolai hasonlattal élve, az elitsuliban az a ciki, ha kettest viszel haza, egy gyenge iskolában akkor néznek ki a többiek, ha ötös próbálsz lenni mindenből. Én is ismertem olyant az MTK-ban, akire rásütötték, az edző kedvence, pedig csak tökéletesen igyekezett megcsinálni mindazt, amit kértek tőle.” (Gulácsi Péter, a Liverpool akkori kapusa, Nemzeti Sport, 2010. augusztus 28.)

„A menedzserek kapzsi, önző és rövidlátó politikája rontotta meg a magyar labdarúgás légkörét. A merkantil szellem elharapódzása, tobzódása közben leromlottak a pályák, elveszett a tömegek bizalma, elpusztult a régi, bevált pedagógia, visszavonult a tapasztalt és hozzáértő szakemberek kis tábora.” (Konrád Kálmán 13-szoros magyar válogatott játékos, egyebek mellett a Bayern München, az FC Zürich és a Slavia Praha edzője, Pesti Napló, 1932. július 10.)

„Rájöttem, mi a baj a magyar futballal. Az, hogy egyénre szabottan kellene edzetni a játékosokat. Meggyőződésem, ha például Lionel Messivel rendszeresen tíz kilométereket futtatnának, előbb-utóbb lépni sem bírna. Elveszítené a dinamikáját, a robbanékonyságát. Neki, a csatároknak, no meg a bekkeknek inkább sok rövid vágta, láberősítő gyakorlat jelentheti az alapokat.” (Eperjes Károly színművész, Nemzeti Sport, 2010. március 28.)

„Futballsportunk rákfenéje – s innen ered minden mai baja –, hogy a futballszövetséget különböző kiskirályok és klikkvezérek irányítják.” (Dr. Földessy János szakíró, Az Est, 1937. augusztus 1.)

„Dolgozni kell. Szerintem a magyar futballedzők többségéből hiányzik a marcangoló önértékelés. Sokuk mindig oda lyukad ki a »mi a baj a magyar focival?« kezdetű kérdésnél, hogy a feltételek rosszak. Rossz a stadionhelyzet, a pálya talaja, az öltöző, a pénztelenség, a sok sérülés… Hagyjuk már ezt… Futni erdőben is lehet.” (Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó, Nemzeti Sport, 2006. február 19.)

„A magyar futballnak ma is vannak értékei, a magyar futball ma is jó, s hogy mégis romlásnak, vitathatatlan hanyatlásnak indult és sikerek helyett balsikerek kísérik az útját, annak a magyar futball mai szervezete és rossz vezetése az oka.” (Hugo Meisl osztrák sportvezető, Ujság, 1932. december 31.)

„Sokat gondolkoztam ezen én is, nem ez az első beszélgetésem, amelynek ez a témája. Amikor válogatott játékosként az edzőtáborban készültünk, már sokan külföldön, a Bundesligában játszottak, persze hogy az volt a téma, mi megy ott, mit csinálnak másképp? És mindenki szinte minden esetben azt felelte, hogy az edzések hasonlók, ám az egymás közötti játék! Abban van a különbség. Ott vérre megy a játék, hatalmas a presztízs. Hogy lehet ez? Amikor egy kis belga csapathoz kerültem, én is ezt tapasztaltam, a játékosok szétrúgták egymást, azt hittem, haragban vannak. Azt mondták, nem, ez mindig így megy.” (Halmai Gábor 57-szeres válogatott labdarúgó, Nemzeti Sport, 2013. november 20.)

„Nem a több fizetés jelentené az előrelépést. A magyar futball legnagyobb baja ugyanis nem a pénztelenség, hanem a szervezetlenség! Ez utóbbi a kerékkötője nálunk ennek a játéknak, nem a pénzhiány.” (Bognár György 50-szeres válogatott labdarúgó, Heti Pesti Riport, 1993. március 12.)

„Ferencváros–Debrecen 0–0. A debreceni Nagyerdőben még a fák is sírtak a sivár játék láttán. A pálya közepén tologatott mindkét csapat. Dalnoki mesteredző így nyilatkozott: »Egy pontért jöttünk, és azt sikerült megszerezni.« Ez egy mondatban elmondja, hogy mi a baj a magyar labdarúgással.” (Sportbeszámoló, Californiai Magyarság, 1985. november 8.)

„A magyar stagnálás legfőbb okát a túlságba vitt üzleti szellemnek tulajdonítom. Ne értsenek félre: nem az üzletnek, hanem a szellemnek. Mert a futball rossz üzlet Magyarországon, ezt tudjuk itt is. De ez circulus vitiosus. Ha a magyar futball régi sportfelfogását újra feltámasztja, újra nagy lesz a meggypiros csapat.” (Giovanni Mauro, az olasz játékvezetői testület elnöke, Sporthírlap, 1932. március 31.)

„De tudja, mi a legnagyobb baj a magyar futballal? Hogy még ma is fordítva ülünk a lovon. Azt gondoljuk, hogy a gyerekeinket először is a technikára, a labdával való kapcsolatra kell megtanítani, holott ez az idő már elmúlt. Igenis atlétákat kell először képezni, erős, izmos fiúkat, aztán jöhet a finomítás.” (Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, Nemzeti Sport, 2010. augusztus 1.)

„Az eddigi vitákból az derült ki, hogy senki meg nem tudja mondani, mi a baj a magyar futballal. Nem lenne olyan nagy szégyen a tanácstalanság beismerése. Életünk alapjelenségeinek is sokszor csak találgatjuk az okait. Nem tudjuk pontosan, miért épp nálunk ér véget a legkorábban a természet szerint legerőteljesebb férfi korcsoport tagjainak élete, de azt sem, hogy miért kerül ki innen például ennyi fantasztikus zongorista, operaénekes, matematikus, hogy miért hódít a kortárs magyar irodalom oly sikeresen a német nyelvterületen, s mitől van az, hogy minden ínyenc külföldi egyetért abban, hogy Európában talán itt a legvonzóbbak a nők. Alig tudunk valamit magunkról. Honnan lenne fogalmunk éppen arról, hogy mitől vagyunk mi ilyen elképesztően egyetlenek a futball nagyvilágában?” (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 1997. november 21.)

p.s.:

Nooormális? – S. Tóth János jegyzete

Erősen kétlem, hogy Anton Pavlovics Sinder valaha is hallott Besenyő Pista bácsiról. Nevezett fiatalember (született 1987, Szumi, Szovjetunió, ma Ukrajna) azzal írta be nevét a magyar futballtörténelembe, hogy élete második OTP Bank Liga-mérkőzésén – egy általa sérelmezett ítélet után – „megfejelte” Pintér Csaba játékvezetőt, aki válaszul kiállította. Az álmoskönyv szerint a Kisvárda Master Good légiósának most egy ideig szabadok lesznek a hétvégéi, így aztán ha talál egy, a nyelvi leleményekben jártas tolmácsot, belenézhet a L’art pour l’art Társulat előadásába, s szembesülhet Pista bácsi klasszikusával: „Nooormális?”

S e kérdést akár önmagának is felteheti, éppúgy, ahogy a Kisvárda illetékesei is a szombati stadionavató után, amely felért egy L’art pour l’art-i abszurddal. Volt minden a várdai sporttelepen: pályaszentelés, sasröptetés, nyilvános leánykérés, játékvezető lefejelése (piros lapért), szerelési kísérlet fejmagas karaterúgással (piros lappal büntetve), a házigazdák kárára tévesen megítélt tizenegyes. Az újabb vereséggel az újonc továbbra is nullapontos, 360 perc alatt gólt sem szerzett, a gólkülönbsége mínusz 11.

Olcsó poén lenne, hogy ezt az eredményt a Fradi-meccs előtt muzsikáló rezesbanda is hozta volna, s vélhetően olcsóbban, mint amennyibe a futballcsapat kerül. Mindenkinek jogában áll elszórnia a pénzt (főleg, ha saját zsebre dorbézol…), de azért egyszer vélhetően számonkéretik, kinek az agyából pattant ki az NB II-ből feljutó társulat szétzavarása, s ezzel párhuzamosan majd tucatnyi tucatlégiós leigazolása. Hogy szakmailag mennyire felkészült az illető, azt az NB I-es tabella állása megmutatja. S hogy mennyi fogalma van a játékoskiválasztás pszichológiájáról, azt illusztrálja egy ideggyenge ukrán és egy Bruce Lee-imitátor görög magánszáma a Várda első hazai élvonalbeli fellépésén.

Hogy a klubvezetőség a történtek után átzavarja-e Anton Pavlovicsot a 22 kilométerre lévő határ ukrán oldalára, alegységprobléma. Ám vegyük észre: az OTP Bank Liga negyedik fordulója után máris az a kérdés, sikerül-e a szabolcsiaknál (immár Dajka László várkapitányságával) úrrá lenni az anarchián, vagy a Kisvárda Master Good önnön paródiájává válva csorbítja az NB I – némileg amúgy is megtépázott – presztízsét.

Nooormális?

+

 

nemzetisport.hu 2018.08.12 12:07 Frissítve: 2018.08.12 12:40

Kisvárda: Egy magyar árából három brazilt hozok; a fél ház garantált – Révész

76 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!

A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Kisvárdátidegenben. A találkozó után az NSO Tv stábja a hazaiak sportigazgatójával, Révész Attilával beszélgetett, aki elárulta: néhány légiósuk lenézte az NB I-et, egyikük jövő héttől ki is kerül a keretből, de augusztus végéig mindenkinek megköszönik a munkát, aki addig nem kap észbe. Elmesélte, hogy a brazil Felipét többek közt azért szerződtette, mert jelenleg egyetlen magyar kapust sem tudnak megfizetni. Közben bízik benne, hogy két-három éven belül lecserélhetik fiatal magyar játékosokra a keretet.

Kisvárdán mindent megtettek a jó hangulatért a Ferencváros elleni stadionmegnyitón (Fotó: Koncz György)

 

HIRDETÉS

 

NB I
4. FORDULÓ
Kisvárda–Ferencváros 0–2 (Leandro 55., Lanzafame 75. – 11-esből)
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 2850 néző. Vezette: Pintér Cs. 
Kiállítva: Sinder (32., Kisvárda), Beriosz (83., Kisvárda)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!