Mikor az ember - a pilóta - megöregszik és végzetesen közeledik a nyolcadik X-hez, egyre szentimentálisabb lesz, ha pedig személyes emlékei kiterjednek a huszadik évszázad négyötödére, nos akkor van is mire visszaemlékezni. Úgy történt, hogy 1944. december 22-én, a szovjet légierővel vívott nehéz harcokban, elég súlyosan megsebesültem. A Sors kivont a forgalomból. Mindenesetre, amikor 1945 februárjának vége felé - még nem teljesen meggyógyulva - a kórházból megszökve, visszaérkeztem „maradék hazánkba", Veszprémbe, számos szomorú és kevésbé szomorú hír várt. Több jó bajtársamat nem láthattam többé, elestek a hősi harc mezején, a Haza védelmében. így én lettem a harmadik század rangidős risztje, hadnagy létemre. Első ebédemnél találkoztam a többi század még elő és harcoló pilótáival, bajtársaimmal. Boldogan lapogattuk egymás vállát a Retek század sok puskaport szagolt pumáival. Szentgyörgyi Dezsővel, Fábián „Koponyával" és Tóth Drumival is. Dezső azonban nem volt egyedül, egy vékony, barna ellátóoszlopos hadapród őrmester álldogált mellette. - Cicám - szólt Dezső - hadd mutassam be neked a testvéröcsémet. -Szentgyörgyi Kálmán vagyok - vágta össze a bokáit a hadapród őrmester. Azóta eltelt több mint 55 év, és azóta nevezhetem magamat Szentgyörgyi Kálmán jó barátjának. Kálmán nem repülhetett, de „multos annos", az évek elteltével írni kezdett és írásaiból áradt a repülő emberek és a repülés iránti nagy szeretet és megbecsülés. Én ajánlok valamit a tisztelt olvasóknak. Ha majd leteszik az elolvasott könyvet, biztosan azonosulni fognak lélekben ezzel a törhetetlen lelkületű magyar emberrel! Vegyük hát Őt be az öt főszereplő mellé hatodiknak - tiszteletből - a ..Nagy Öreg" emlékéhez kapcsolva, mert megérdemli! Vissza
TARTALOM
Előszó ............................................. 5 E könyv születése..................................... 7 Édesapánk - az öreg gyalogos ........................... 10 A két Pumás vadász csodája.............................. 13 Isten veled, édesapánk!................................. 18 Isten hozott, Dezsőnk! ................................22 Gyermekévek........................................23 Indul a katonaélet (1933-1945).......................... 28 Rádióban a légi győzelmekről ...........................34 Heppes Aladár örgy. szavai a hazatérőhöz..................36 Légi győzelmek ......................................37 Veszprémi napok......................................44 Centiméterek és az élet.................................50 Vigasztaló emlékek - mert igazak ........................53
Otthoni légkör Eferdingben ............................54 Végre befejeződött... végre itthon........................60 Magyar-olaszon együtt 1949-ben ........................64 És eljött 1950. december 6! .............................64 Kiszélesedik a vihar... fizet a család ahogy tud................71 Isten veled. Édesanyám!................................79 Kisütött a nap .......................................80 Boldogságban........................................82 Beugrás a diplomácia színpadára.........................85 Bántódás nélkül a kivédhetetlen tragédiáig.................86 Tizenöt nagyszerű esztendő után.........................87 Az utolsó és végső hazaérkezés ..........................89 Iskolatársak útjai .....................................91 Emlékezik az utókor ..................................95 Mónus Ferenc MALÉV-főpilóta búcsúszavai ...............98 Csallóközi Miklós ny. MALÉV-kapitány verse ..............99 Utaztam vele - Németh Zoltán .........................100 Utaztam vele - Baróti Lajos ............................102 "Barátom" emlékezete.................................104 Jancsó Zsuzsa levele ..................................105 Vasváry József repüléstörténeti kutató mementója!...........111 SZENTGYÖRGYI DEZSŐ (1947) ......................116 IFJ. SZENTGYÖRGYI DEZSŐ (1975)...................124 Az arab papa hatalma..................................128 Fokival jöttem.............129 Néha kukoricás a vége......131 Pilótamese a strand vizében...131 SZENTGYÖRGY1 GYÖRGY (1956)....134 Apa vigyáz fiára ...........136 Fájdalomtűrés felsőfokon.....138 Műszaki érzék............139 Repülőklub-tagok és a munka......141 A számítógép világa........144 Katonaidő ...............144 Vitorlázó EB .............147 Hat őcsényi repülő..........148 Írországban ..............152 Paul Tissandier diploma ....156 Az óceán repülés...........157 Megérkezés Burlingtotiba ....163 Fegyverüzletben...........165 Gyakorlások viharban ......166 Egy-két óra kedves repülőőrültek közé....173 Shclburban és Albanyban ........175 ZLIN-126-tal a fákat súrolva ....176 Apró lyukacskák a szárnytankokon...........176 Az új gumitankokat .jí. k." beépítem.........179 Ismét irány Portland .....184 CSONTOS JUDIT (1967).....194 A nosztalgia sóhaja.......203 MOSOLYOGNI TESSÉK!..........207 Görögdinnye.......209 Bőrdzseki és a vám . ....210 Ciprusi konyak .....211 Magyaros kézfogás ...212 Nélküle nem megy...213 Cserebere..........213 Tükröm... tükröm.....213 A szívós zsömlék.....215 Nem mindegy...? ...215 Hangvezérléssel.....216 Körkörös látásunk....216 A vízcsap ..........217 Uraim .........218 Nyakkendőcsere ...218 Unicum........219 A vasudvar terméke....220 Utasbiztosítás ....220 A biztonság öve . .222 Mi és a csomagunk....223 Mindenki saját levében ................................223 Lassan de biztosan - bakival.............................224 Jól vagy?! ...........................................225 Fogadjuk utasainkat...................................226 Hoppá! Csurran.......................................227 Hibaelhárítás ........................................228 Az örök pond........................................229 Szereposztás.........................................229 Rang és gazdája ......................................230 Az erősebb előnye ....................................230 Hadi „csapó lás" ......................................231 Idegcsőd............................................232 A televízió előtt......................................232 VITORLÁZÓK......................................235 MÉG KÉT KIS EMLÉK...............................251 Fogoly-élet...........................................253 A tolvaj elkapva - megbüntetve.........................255 STUV1K MESÉLTÉK.................................257 Thank you Sir........................................259 A vadász szenvedélye..................................259 Hahacsora...........................................260 Focisták és a félelem ................................. A köd és következménye...............................261 Az eper és mi ............................................ Felszólalás, oh ......................................263 Ajtó! :............................................263 Iszogatunk.........................................264 Divatbemutató.......................................264 A kis hamutartó...................................... Dubaiba menni ......................................265 Csador és farmernadrág................................266 Glasgow és a csend ...................................266 Nagy szerencsém volt..................................267 Álmodtam ..........................................267 Római járatunk utasa..................................268 Segítség vámügyben...................................268 GÉPEKEN A GONDOK - CSAKNEM UGYANAZOK. A KÖVETKEZŐK AMERIKAIAK, DE A MIEINK IS LEHETNÉNEK...................................271 Zárásként egy saját történet.............................281 Elköszönés..........................................283 Zárszó .............................................287
Százéves lenne ezekben a napokban a második világháború legeredményesebb magyar vadászpilótája, Szentgyörgyi Dezső. Élete sorstragédia, magasság és mélység síkján zajlott, mennyben és pokolban. Csodával határos módon vészelte át a háborút – huszonkilenc légi győzelmet szerzett –, és csodával határos módon, élve szabadult ki Rákosi börtönéből. A halál békeidőben, polgári pilótaként a koppenhágai katasztrófában, a tengerben érte…
Szentgyörgyi Dezső (balra) 1942-ben Szolnokon, a frontra repülés előtt (Fotó: MH) Pergessük vissza az eseményeket a háború végéhez. Szentgyörgyi Dezső 1945 októberében amerikai fogságból érkezik haza, 1946 tavaszán a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Társaság megalakulásakor munkára jelentkezik. A felvételiztető párttitkár megkérdezi: „Van repülési tapasztalata?” „Hogyne” – mondja Szentgyörgyi, és bemutatkozik. A párttitkár a név hallatán üvölteni kezd, mert tudja, hogy a név kit is takar. Az üvöltésre megjelenik Bocskarev elvtárs, a társaság vezérigazgatója, és a párttitkár megismétli: „Ennek a fasiszta brigantinak volt pofája nálunk jelentkezni!” „Hány győzelme van?” – kérdezi a vezérigazgató. „Harmincöt” – feleli Szentgyörgyi (huszonkilencet igazoltak – K. A. megj.). „Ha maga ennyi sztálini sólymot le tudott lőni, akkor nagyon jó pilóta lehet. Felvesszük” – mondta Bocskarev.
Így kezdődik a polgári karrier, és sima átmenetnek tetszik. Gerő Ernő pénzügyminisztert 1949. április 22-én ő viszi Moszkvába egy Li–2-es repülővel. Még egy 1949-es emlék: abban az évben Budapest rendezi a VIT-et, és a magyar fővárosba érkezik Alekszandr Pokriskin, a II. világháború legeredményesebb szovjet vadászpilótája. Összehozzák Szentgyörgyivel, aki azt mondja neki: „Mi már találkoztunk.” Pokriskin válasza: „Nem, Szentgyörgyi, mi nem találkoztunk, mert ha találkoztunk volna, akkor maga nem élne… Vagy én…” „Pedig mi találkoztunk – köti az ebet a karóhoz a magyar pilóta –, mert a maga gépét én lelőttem.” „Hol? Mikor?” És Szentgyörgyi elmondja. Pokriskin gondolkozik. „Magának igaza van, csak akkor én pihentem, de a gépem a levegőben volt, és valóban valaki lelőtte.”
Harcmezők emléke
A következő év váratlan fordulatot hoz, mert december 7-én Szentgyörgyi Dezsőt letartóztatják, majd koncepciós perben bíróság elé állítják. „Folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette” miatt a Katonai Főtörvényszék hét év börtönbüntetésre, tíz év közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítéli. – Apámat elvitték, és nem láttam sokáig – mondja az 1947-ben született ifjabb Szentgyörgyi Dezső –, mi pedig lementünk édesanyám szüleihez Iregszemcsére. Aztán fél év múlva kitelepítették édesanyámat, és hamarosan én is Jászkarajenőre kerültem. De nem értettem az egészből semmit… Bekerültünk egy szegény „kulák” családhoz. Hetente egyszer volt kenyér, és anyám sírva tukmálta belém a csalánfőzeléket. Háborús emlék a balatoni harcokat levezénylő szovjet vezérkar Iregszemcsén, az anyai nagyszülők kocsmájában, illetve panziójában lakott – a nagypapa az amerikai „kitántorgásból” szerzett vagyont –, a lányuk főzött rájuk. Ennek köszönhette, hogy nem jutott a többi nő sorsára…
– Egy alkalommal az asztalfőn ülő Tolbuhin marsall megkérdezte anyámat – említi ifjabb Szentgyörgyi Dezső –, hogy: „Férfi van-e?” Anyám mint afféle fruska, szaladt apám vaskeresztes fényképéhez és mutatta, hogy van. Nagyanyám mesélte, hogy a fénykép láttán a tisztek megmerevedtek, letették a kanalat és körbeadták a fényképet. Az egyik tiszt azonban felugrott és el akarta tépni a fényképet. A marsall rászólt: „Azonnal adja vissza! Ez az ember a kitüntetését a harcmezőn szerezte!” A fényképet ma is őrzöm – teszi hozzá.
A fiú hatéves korában, 1953-ban egy börtönlátogatás alkalmával találkozik ismét az apjával. A nagyanyja viszi el Vácra. Akkor derül ki, hogy az édesapa életben van. A fiú szemében ez az első meghatározó emlék az apjáról. Felfokozott idegállapotban érkeznek Vácra. Egy nagy terem oszlopai és rácsai mögött egyszer csak megjelenik a valamikor izomkötegekkel megáldott sportember lefogyva, vékonyan, átlátszóan, de villogó szemekkel és boldogan.
A rendelkezésére álló két-három perc alatt iszonyú sebességgel, alig érthetően elhadarja mondandóját, aztán már vége is a látogatásnak.
Álhír a halálról
Szentgyörgyi Dezső keveset beszélt azokról a megpróbáltatásokról, amelyeket a börtönben átélt, de ha mégis beszélt, csak olyat mondott el, amiről hihette, hogy a fia javára válik. Amikor a kihallgatások során az első pofont kapta, rögtön visszaadta, és szabályosan leütötte a kihallgató tisztet. Ezután hárman estek neki: pisztolytussal verték, csomóban tépték ki a haját, és kis híján szétloccsantották a fejét. „Szentgyörgyi, vegye tudomásul – mondták –, hogy maga nem szék vagy asztal, amivel el kell számolnunk…” A jegyzőkönyvet negyvennyolc napig nem írta alá, csak akkor, amikor a szomszéd szobában meghallotta a felesége zokogását. Kilencvenkilósan vitték be, és a kihallgatások végére negyvennyolc kilóra fogyott le.
Szentgyörgyi felesége és a fia 1953-ban, fél évvel az emlékezetes Nagy Imre-beszéd után szabadulnak Jászkarajenőről. Ördögi cselszövés következtében azt az értesítést kapja az asszony, hogy a férjét kivégezték! Ifjabb Szentgyörgyi ma sem tudja, hogy levélben értesítették-e, vagy berángatták a rendőrségre, és ott közölték vele a hírt. A család még azt is tudni véli, hogy Szentgyörgyi Dezső ruháját is megkapta az asszony – átlőve! A kivégzés tényét egy kiszabadult pilótatárs szintén megerősíti. Ennek a hírnek a folyománya lesz, hogy az „özvegy” – még férje kiszabadulása előtt – újból férjhez megy…
Felmentés
De maradjunk még a váci börtönben. Moldova György említi a Kádár Jánosról írott könyvében, hogy a politikust sokáig magánzárkában tartották az ÁVH Conti – ma Tolnai Lajos – utcai börtönében. Az író Vácról nem beszél, de egy tábla ma is hirdeti a börtönben, hogy Kádár is lakója volt a váci intézménynek. Ifjabb Szentgyörgyi – édesanyjára hivatkozva – szóba hozza, hogy édesapját egy ideig Kádárral zárták össze. Nem tudják, hogy a vallatás szakaszában vagy Vácott.
– Amikor apám a kiszabadulása után a Malév pilótája lett, Kádár csak vele volt hajlandó repülni! Elképzelhető, hogy belejátszott ebbe a közös cella is, vagy Kádár úgy gondolta: a szakmailag legjobbat adják neki – nem tudom.
Szentgyörgyi Dezső 1956. augusztus 18-án szabadult a börtönből, és egy évvel később, 1957 márciusában törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság a vádak alól felmentette. De a családot még a kilencvenes években is megfigyelték. Az édesapa csak akkor hitte el, hogy ártatlannak tartják, amikor felvették a fiát a Műegyetemre.
– Egyik nap becsöngetett a házmester a VIII. kerületi lakásunkba, és kérte, hogy menjek le hozzá – emlékszik vissza ifjabb Szentgyörgyi Dezső. – Ott várt az apám… Attól kezdve hetente egyszer meglátogatott, és a házmester lakásában beszélgettünk. Később, amikor már mindenki megbékélni látszott az új helyzettel, följárt apám hozzánk, egészen addig, amíg újra meg nem nősült. Ez a házassága már ragyogóan sikerült. Ezután én mentem fel hozzájuk.
Ismét a levegőben
Szentgyörgyi Dezsőt Rónai Rudolf repülésügyi kormánybiztos hívta a Malévhez, és a légitársaság 1956. november 1-jétől repülőgép-parancsnokként alkalmazta. Rehabilitálták, repülőgépet vezetett, de megbízhatatlanként nem kapott jogosítványt. Végül a Kádár-titkárságra ment be a panasszal, és közölte, hogy kilép a Malévtől, ha nem vezethet autót. Ennek aztán lett foganatja.
– Az az igazság, hogy apám előéletéről huszonegy éves koromig semmit sem tudtam – vallja be ifjabb Szentgyörgyi Dezső. – Csak annyit, hogy a kitelepítésünknek köze lehet hozzá. Ő azonban semmit nem beszélt erről.
Elmeséli azt is, hogy 1968-ban, amikor albérletben lakott, egyszer csak csengettek. – Én mentem az ajtóhoz, de nem találtam ott senkit. Viszont a küszöbre egy angol nyelvű könyvet tett le valaki. Repülő ászok – ez volt a címe. Beviszem a könyvet, nézegetem, és megállapítom, hogy milyen szép. A világ valamennyi nációjának repülő ászai voltak benne a fényképükkel. És amikor odaérek a magyarokhoz, ott találom az apámat, amire majdnem „dobtam egy hátast”. Megyek vele hozzá, és mutatom a könyvet. Sosem láttam idegesnek, de akkor az volt. „Hogy került ez hozzád?” – kérdezte. Mondtam, hogy a küszöbön volt. Megkérdeztem ifjabb Szentgyörgyi Dezsőt, aki szintén pilóta lett (sőt a fia is az, a Kuwait Airways pilótája) – a Lövőház utcai Zsiguli-szerviz főnökhelyettesi állását hagyta ott, hogy megvalósíthassa fiatalkori álmát –, hogyan értékeli ma, nyugdíjasként édesapja vadászpilótai zsenialitását.
– Egy repülőorvos mondta el nekem, aki engem is vizsgált, hogy megkérdezte apámtól: „Dezső, hány légi győzelmed is volt?” „Huszonkilenc – kapta a feleletet –, de megbűnhődtem érte.” Hogy apám komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy csak a témát akarta elhárítani? Valószínű, hogy az utóbbiról van szó. Én most azt mondom egészen más előjellel, hogy meg is bűnhődött érte!
Az utolsó út
S aztán a sors fintora: 1971. augusztus 28-án a Malév MA–731-es számú járata, egy Il–18-as gép Oslóból Koppenhágába tartva 18 óra 52 perckor Kastrup repülőtere előtt, rossz időjárási körülmények között, szélnyírás miatt a tengerbe csapódik, és Szentgyörgyi Dezső parancsokkal együtt a teljes személyzet, három kivételével az összes utas életét veszti. Szentgyörgyi nem a becsapódástól halt meg, hanem akkorát húzott a magassági kormányon, hogy leszakadtak a belső szervei. A boncoló orvos azt mondta: a szíve szakadt meg.
– Abban az időben én Togliattiban, az autógyárban voltam. Mielőtt kiutaztam, feltárcsáztam apámat. „Utoljára még felhívlak…” Belekiabált a telefonba: „Hogy mondhatsz ilyet, hogy utoljára!?” A második héten szieszta gyanánt lefeküdtem, a többiek kártyáztak mellettem. Egyszer csak felültem, és ömlött a víz rólam. „Mi bajod van?” – kérdezték a kollégáim. „Gyerekek, meghalt a húgom!” – mondtam. Amikor négy nap múlva hazajöttünk, a repülőtéren tudtam meg, hogy abban a másodpercben halt meg az apám, amikor vizesen az ágyban felültem.
Ifjabb Szentgyörgyi Dezső 1989-ben féléves átképzésen vett részt a Szovjetunióban. A búcsú egy vodkaparti volt, orosz szokás szerint korsóval. Éjfélkor az átképzést vezető harmincnégy éves orosz főpilóta letette a poharat, az ifjabb Szentgyörgyi szemébe nézett és erős hangon azt mondta: „Figyelem, figyelem! Szentgyörgyi repül!” Ezt akkor mondták be a különböző harcban álló körzetekben, amikor meg kellett próbálni a magyar ászt levadászni, vagy nagyon oda kellett figyelni. A főpilóta így közölte a fiával, hogy tudja, kivel áll szemben.
