Fazekas Árpád 10 dollárért lett kapuslegenda Münchenben

Szöveg Ághassi Attila Fotó FFT, Index.hu

Elegánsan szárnyaló – ez a cikk címe, amelyikben összefoglalták Fazekas Árpád pályafutását. Azért született, mert őt választották a Bayern-történet ötödik legjobb kapusának. Érdemes ideírni, milyen mezőnyben lett az ötödik: 1. Sepp Maier, 2. Oliver Kahn, 3. Raimond Aumann, 4. Jean-Marie Pfaff.

„Egy ilyen listát kellő szerénységgel illik fogadni és értékelni. Összevetni egyébként sem lehet, hiszen az idők során más és más felfogás volt. Engem azért csodálhattak, mert nem húzódtam vissza, kivettem a részem, ha kellett a mezőnymunkából is. A tizenhatoson állva vártam, hogy jöjjön a labda. Tudatosan vállaltam, hogy én vagyok az utolsó mezőnyjátékos. Akkoriban ez nem volt megszokott, szinte szentségtörésnek számított. Mindez képzettség nélkül persze nem ment volna, de abban az időben a kapusok is elég ügyesen tették-vették a labdát lábbal. Néhányan ügyesebbek voltak lábbal, mint kézzel.”
A 14 éves Maier tőle tanult, leste minden mozdulatát, számára ő volt az utolérhetetlen, amikor látta légibemutatóit. A ’74-es vb-aranyérmes csapatnak ő lett a kapusa. Kahn BL-győztes és vb-második, Aumann a ’90-ben vb-győztes keretben volt ott – a kispadon ült végig –, a belga Pfaff az 1987-ben a Porto elleni elveszített BL-döntőben állt a kapuban.

****
Fazekas Árpád 85 éves ((a cikk 2016. februárjában jelent meg – a szerk.), Budapesten él, és nem az átlagos nyugdíjasok életét éli. Olyan vitalitás van benne, amit a fiatalok is megirigyelnének. Amikor az autójában ültem, nem úgy tűnt, hogy óvatos nyugdíjas vezető, hanem sportosan együtt élt a forgalommal, valahogy úgy, mint évtizedekkel korábban a játékkal.
Az öltözködése sem átlagos, nagyon ad magára, a márkás holmik csak erősítik a fiatalosságát, amikor hatvan felett volt, még akkor is divatbemutatókon szerepelt. A fülbevalója is a régmúlt és a vagányság szimbóluma. Ha lehet ilyet mondani, a memóriája még vagányabb.
Fazekas története elsősorban a kitartás szimbóluma. Ezzel a közhelyes mondattal azonban nem adnám vissza személyiségének lényegét. Mert ő úgy volt kitartó, hogy jókedvvel és mosollyal járt-kelt a világban, nem gyűlölettel. Mint egy klasszikus világpolgár. Aki jól érezte magát Belgiumban, Spanyolországban, és jól érzi magát a mostani Budapesten is.

****
Repüljünk vissza röpke 85 évet, és kezdjük az elején. 1930-ban született, a Vas megyei Kámonban (ma Szombathely része), de nem csak ott töltötte a gyerekkorát. Katonatiszt édesapját 1938-ban Kassára helyezték, miután a második bécsi döntéssel a város visszakerült Magyarországhoz. Az édesapa személyisége miatt természetesen a hadapródiskolát választotta. A futballhoz való tehetsége korán látszott, bár a hadapródokhoz inkább a vívás, a futás, valamint az öttusa illett. Mivel a háború utolsó évében mindenkit besoroztak, ő sem úszta meg a kényszerű lépést, Brünnben fogságba esett, az oroszok azonban nem foglalkoztak vele a fronton, ezért 15 évesen hazaengedték.

Itthon pedig belecsöppent egy futballkultúrába, ahol csak a mozdulatokat kellett tanulni, ellesni. Mehetnékje volt már az érettségi előtt is, mert a dzsesszt imádta, ám végül Kanada helyett akkor még az országban maradt. Kapus lett. Szombathely és Pécs érintésével Újpestre került, ahol megilletődöttségében csókolommal köszönt a csapat ikonjának, Szusza Ferencnek.
Kulcsdátum az életében: 1953. május 31. Akkor mutatkozott be a hazai élvonalban, a megsérülő Henni Géza helyére küldték be a szünetben 2:1-nél, és 5:2-re nyertek a Honvéd ellen. Egy gólt kapott tehát, pedig az ellenfélnél Puskás, Kocsis és Czibor is a csatársorban volt. „Czibor Zoli elé ki kellett látványosan vetődnöm, ez a jelenet megvan bennem, és mintha lett volna egy kis ováció is a nézőtérről. Mondhatnám, hogy bombagólt kaptam, de isten bizony nem emlékszem, ki lőtte. A mi ötödik gólunk előttem van, az egy bekapott nem rémlik.”
A következő szezon is az övé lett – a szovjet túrán lenyűgözte a moszkvai lányokat, lásd a keretes anyagban – mégsem maradt Újpesten, mert Henni élvezte inkább az időközben a klubhoz érkező Bukovi Márton bizalmát. Fazekas pedig a Vörös Lobogóhoz került, mert a csapat idősebb játékosai bíztak benne.

Új klubjában is részese volt egy nagy és emlékezetes Honvéd-verésnek, akkor 5:1 volt az eredmény, a meccset a Közép-európai Kupa elődöntőjében játszották. Az első meccs 5:2-es vereségéért ezzel vágtak vissza, Sándor Károly nem is lépett pályára, mert nem igazán hitt a sikerben. A honvédosok pedig már lefoglalták a jegyeiket Prágába, aztán nem mehettek. A Duklát végül 8:1-es összesítéssel múlta felül a Lobogó, ezzel lett övé a trófea. Ennek a sikernek utóélete, hogy ha a klub nem is lett bajnok, a hazai szövetség úgy rendelkezett, hogy az először kiírt Bajnokcsapatok Európa-kupájába is a Vörös Lobogót nevezi be, nem pedig az aranyérmes Honvédot.
Fazekas bravúrjaival felkeltette Sebes Gusztáv kapitány érdeklődését, és 1955-ben bekerült a válogatottba, zsinórban öt meccset kapott. A történeti hűséghez tartozik, hogy Grosics Gyula éppen eltiltását töltötte.
Aztán az év végén Fazekast is eltiltották, így örökre leragadt ennél az öt meccsnél. Nem szívesen vállalkozik arra, hogy megsaccolja, mennyi válogatottságot ért volna el, de tízet biztosan benne hagyott a hazai pályafutását.

„Nem bírtam elviselni, hogy a lakásomban talált tíz dollár miatt eltiltottak egy évre. Akkoriban a valutával lebukás a legsúlyosabb vétségnek számított. Nem tízzel, annál kevesebbel is. Szerencsére büntetőjogi következménye nem lett. A feleségem kapta valakitől a házban, tüzelőért. Nekem sejtésem sem volt róla, még akkor sem, amikor jöttek értem a pályára, hiszen éppen a válogatottal készültem az olaszok elleni november huszonhetediki meccs­re. A svédek ellen még ott voltam a kapuban két héttel korábban, aztán jött a rendőrség.”
A 10 dollár lett életének jelképe, hiszen az indította útra, ez volt az utolsó csepp. Annak azonban egészen különleges története van, miért mentek egyáltalán hozzá házkutatásra.

„Az egyik órásnak hoztam Svájcból rugókat. Még az első válogatottságomkor. Akkor még nem elemes órák voltak, ha esetleg elromlott és megállt, elpattant a rugó benne, akkor ők megjavították. A vidéki órásmestert lekapcsolták, elmondta: tőlem kapta. Az ÁVH azért ment ki a lakásomra, hogy szétnézzen, miket rejtegetek még, és akkor találták meg a valutát. Sokszoros véletlen, a valutát épp aznap reggel kapta a feleségem. Én nem is tudtam róla, mi van a kredencben.”
Ez az eltiltás azért is érintette érzékenyen, mert a Vörös Lobogónak 1955 decemberében a francia Reims volt az ellenfele. Természetesen nem voltak elnézőek vele szemben, akkor sem védhetett. Nem számított a nemzetközi sikeresség, ha példát kellett statuálni.
Az MTK jogelődje az első fordulóban itthon imponáló játékkal 6:3-ra verte az Anderlechtet, idegenben pedig 4:1-re. Ennek még később jelentősége lesz Fazekas életében, mert a belgák akkor nem tudták szerződtetni, de egy életre megjegyezték a nevét.

„Ha én vagyok a kapuban, garantálom, hogy nem kapunk a későbbi döntős franciáktól nyolc gólt. Nem akarom önmagamat ajnározni, de azt hiszem, ennyit bevállalhatok” – értékelte ezt a keserű meccset. A Reims ugyanis a 4:2-es hazai győzelem után Budapesten december 28-án 4:4-es döntetlent ért el. A franciák a döntőben a Real Madriddal játszhattak. Ilyen apróságokon múlt az, hogy a Vörös Lobogó ne érje el története legnagyobb sikerét. A hőskorban sem jutott be senki a BEK-döntőbe, és később erre még kevesebb esély kínálkozott.
Fazekas rosszul viselte az eltiltás miatti mellőzést, egyszerre kiszaladt a talaj a lába alól. Ezért amikor klubja Bécsen át túrázni indult, befeküdt ő is az egyik hálókocsiba – társai nem tudtak róla –, amit a határon nem ellenőriztek nagy szigorúsággal, és megpattant. Felvette a kapcsolatot Kubalával, két jótékonysági meccset játszott is Ausztriában, de aztán sikerült meggyőznie őt a játékvezetők elnökének a hazatérésről. Amit ígértek neki, hogy semmi bántódása nem lesz, betartották. Nemsokára azonban eltörte a lábát – nem a kapuban, akkor éppen szélsőt játszott –, így amikor kitört október 23-án a forradalom, éppen Hévízen kezelték. A rehabilitáció után visszatért a fővárosba, december hatodikán a gyerekének indult el Mikulást vásárolni, amikor az utcán pár Vörös Lobogó-s futballistával találkozott össze, akiket ismert az ifiből, és akik Nyugatra indultak. Kicsit bicegve, antilopcipőben velük tartott. A határon is úgy ment át. Gyerekét és feleségét januárban tudta kiszöktetni.

Még egyéves eltiltása lejárta előtt szerződtette a Bayern. Akkoriban a magyar futballistákra gyorsan le kellett csapni, mert sorban álltak értük. Az a klub hátrányban volt, amelyik meg akarta várni a moratórium leteltét. A bajor csapat akkoriban még nem volt nagy. 1932-ből már volt egy bajnoki címe, de 1957-ben még a világbajnoki cím ellenére sem körmeccses formában rendezték a német bajnokságot. A magyar sorozat szervezettségben lényegesen megelőzte. Tartományi bajnokságok voltak, a Bundesliga csak 1963-ban alakult meg, München városát az első kiírásban az 1860 képviselte, a Bayern csak 1965-ben jutott fel, igaz, mindjárt a harmadik lett.
Na, de mi még maradjunk 1957-ben. A Saar-brücken elleni hosszabbításos Német Kupa-elődöntőben (3:1) és a Fortuna Düsseldorf elleni fináléban már Fazekas állhatott a kapuban. A döntőt bokáig érő hóban rendezték Augsburgban, december 29-én.

„Kapusnak nemigen van nagyobb elismerés, mint hogy nem kap gólt a meccsen. Volt néhány meleg helyzet, de a hajrában Jobst góljával nyertünk.”
Hans Bauer volt a Bayern kapitánya, ő emelhette fel a trófeát. A világbajnok német csapat tagja volt, de a berni döntőben nem játszott, amikor a magyarok a csoportmeccsen 8:3-ra legyőzték a németeket, akkor igen.
Fazekas nem várta meg, amíg a Bayern nagy lesz, Kassel érintésével Belgiumba került, hiszen az Anderlecht nagyon akarta őt. 1962-ben szerződtették. „Félelmetesen erős Anderlecht volt. Tíz válogatott játszott a csapatban. Azt mondják, a klubtörténelem legerősebb csapata volt, pedig utána még volt egy-két, a nemzetközi futballban is nyomot hagyó együttes. Egy fiatal kapus srác volt náluk, benne azonban még nem nagyon bíztak. Azt remélték, hogy majd tőlem tanul Trappaniers. A belga futball erejéről talán elég annyit mondanom, hogy a válogatott 1963-ban 5:1-re legyőzte a brazilokat. Az Anderlechtből nyolc játékos szerepelt a kezdőben. A másik oldalon pedig Amarildo, Djalma Santos, Zagalo is játszott.”
Ezt a meccset 1963 áprilisában rendezték, az Anderlecht akkor még versenyben volt a BEK-ben, miután a Real Madridot is kiverte az első fordulóban – Madridban 3:3 volt, a Heyselben 1:0-ra nyertek –, majd a CSZKA Szófiát is elintézték. Aztán váratlanul a skót Dundee 4:1-re legyőzte őket Brüsszelben, már az első percben hátrányba kerültek. Skóciában is kikaptak 2:1-re, a BEK-elődöntőben a későbbi győztes Milan állította meg a skótokat. Ez a 4:1-es vereség jelentősen közrejátszott abban, hogy nem vált el szépen és jó hangulatban a klubtól, noha Brüsszelben telepedett le, és ott kezdett el vállalkozni is. A Dundee elleni kinti meccsen már Trappaniers állt a gólvonalon. Fazekasnak 1964-ben megsérült a térde, úgy gondolja, még maximum egy vagy két jó év lett volna benne, több nem, felesleges lenne önmagát áltatnia.

Később kalandok sora várta az életben, hiszen a Kanári-szigeteken a Zöld papagáj nevű szállodában dolgozott, Barcelonában pedig a hetvenes évek elején ő vezette a Kék Duna presszót a fiával együtt, amit Czibor Zoltán alapított. Azóta is emlegeti Czibor nagy igazságát: „Figyelj oda nagyon a cipődre és az ágyadra, mert e kettőben töltöd a legtöbb időt.”
Fazekas hazatérése előtt játékosoknak is próbált segíteni a nyugati érvényesülésben. Dárdait és Dombi Tibort is a Bayern figyelmébe ajánlotta, amikor a térség tehetségeinek felkutatásával bízta meg a klub. Ha meccsre menne, egy telefonjába kerül. De már nem szeret annyira utazgatni.

„A mai futballt már nem szeretem. A Bayernt még csak-csak megnézem, az új szélső, Douglas Costa hihetetlen. Alabát is csípem. De sok a les, sok a holtidő. Nem vitás, a mi csapatunkat vagy 10–0-ra megvernék a mostaniak, de a játék kicsit unalmas nekem. Mindent a pénz ural. Mi négyszáz márkát kaptunk, nekem kiegészítve a fizetésem is csak ezerötszáz márka volt. Mennyi pénzt kereshetnék most, ha még egyszer fiatal lehetnék! El sem tudnám költeni. Vagy ha mégis, nagyon össze kéne kapnom magam.”

A dal, ami híressé tette
A „Talán egy perc alatt, talán egy év alatt” című slágernek Fazekas szerezte a zenéjét, amit Németh Lehel, majd Komár László tett múlhatatlanná. A zene most is örök szerelme, Zsédával rendszeresen együtt vacsorázik.

Levél a moszkvai lányoktól
„Az Önök játéka igen megtetszett nekünk… De ami a legjobban lekötötte a nézők figyelmét, az az Ön játéka a kapuban, Fazekas elvtárs! Ó! Milyen remekül fogta Ön a labdákat! És hány veszélyes helyzetet tisztázott, milyen önfeláldozóan dobta magát a labdákért. Nem lehet szavakkal kifejezni azt a benyomást, amit bennünk, szovjet nézőkben keltett a játékosok mesteri tudása.”
A Moszkvai Főiskola Hallgatói

Egy thaiföldi sztori
„Egy magyar ismerősöm egy thaiföldi bárban beszélgetett a német tulajjal meg egy másik német fazonnal, aki hatalmas Bayern-szurkoló volt. Valahogy szóba került a foci, és az, hogy ismernek engem mindketten. A magyar haver persze tudta a számomat, és felhívtak. Az időeltolódás miatt éjjel. A tulaj meg a drukker nem akart hinni a fülének, hogy én vagyok a túlsó végén. De abban megegyeztek, hogy showman voltam a kapuban. Na, ettől meg a magyar barátom dobott egy hátast: nem gondolta, hogy még mindig milyen népszerű vagyok.”

Futni Budainak kell, más labdázzon

Vajon Németországban élve mit látott, mivel verhették meg a magyarokat a lényegesen esélytelenebb németek? Mit látott ő belülről a győztesekből?
„Tudták, csak fegyelmezettségben lehetnek jobbak a magyaroknál. És ami nagyon fontos volt, az elbizakodottságot náluk sohasem lehetett felfedezni. Focizni messze nem tudtak olyan jól, de összeszorították a fogukat. Hihetetlen a győzni akarásuk, egyetlen más nemzetnek sincs akkora. Míg nálunk, ha futóedzés volt, arról beszéltek: menjen a Budai futni, mert ő a leggyengébb a labdával, neki kell futnia. A többiek inkább reggeltől estig labdáztak, mert abban sokkal több örömük volt.”

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. februári számában.)