FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK


FORDÍTOTTA

SZÁVAI JÁNOS



--------------------------------------------------------------------------------



MAXIMÁK

241

A kacérság: a nők alaptermészete, amellyel azonban nem minden nő él, néhányukat visszatartja a félelem vagy a meggondolás.


242

Gyakran vagyunk terhére másoknak, mikor azt hisszük, hogy sohasem lehetünk a terhükre.


243

Nem sok dolog van, mely önmagában lehetetlen; legtöbbször nem is az eszközök hiányoznak, hanem a siker eléréséhez szükséges elszántság.


244

Az ügyességek ügyessége: ha mindig tudjuk a dolgok árát.


245

Nagyon nagy ügyesség, ha valaki titkolni tudja, hogy mennyire ügyes.


246

Amit nagylelkűségnek látunk: sokszor csak álcázott becsvágy, mely könnyen lemond a kis célokról a nagyobb célok érdekében.


247

Az emberek legtöbbjénél látható hűség: az önzés mesterkedése a bizalom elnyeréséért, eszköz, amelynek segítségével a többiek fölé emelkedhetünk s a legfontosabb dolgok birtokosává válhatunk.


248

A nemeslelkűség mindent megvet, csak hogy mindent megkaphasson.


249

Hanghordozásunk, tekintetünk, egész megjelenésünk éppoly ékesszóló, mint szavaink megválasztása.


250

Az igazi ékesszólás: ha mindent kimondunk, amit ki kell mondani, és csak azt mondjuk ki, amit ki kell mondani.


251

Vannak emberek, akiknek még a hibáik is előnyükre válnak, s vannak olyanok, akik számára a legjobb tulajdonságok is hátrányosak.


252

Az ízlés változása éppolyan gyakori, mint amilyen ritka a hajlamok változása.


253

Az érdeknek az erény éppoly alkalmas eszköze, mint a bűn.


254

Az alázatosság: gyakran csak tettetett behódolás, melynek célja a mások alávetése; a gőg mesterkedése, mely megalázkodik, hogy fölemelkedhessek, és noha ezer alakban jelenik meg, sohasem rejtőzködőbb s megtévesztőbb, mint amikor épp az alázatosság álcáját ölti magára.


255

Minden érzelemnek megvan a maga hangszíne, megvannak a maga gesztusai, megvan az arckifejezése, és ez a hol jó, hol rossz, hol kellemes, hol pedig kellemetlen viszony teszi, hogy van aki tetszik, van aki nem tetszik a többieknek.


256

Ki-ki a maga mesterségében: mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.


257

A komolyság: a test titkolózása, amely a szellem gyengeségeinek eltitkolására szolgál.


258

A jó ízlés inkább az ítélőerő, mintsem az értelem adománya.


259

A szerelem örömét az adja, hogy szerethetünk, és boldoggá inkább a magunk szenvedélye tesz, s nem az, amit mi ébresztettünk a másikban.


260

Az udvariasság: vágy arra, hogy velünk is udvariasak legyenek, és hogy udvariasnak tartsanak.


261

Az a nevelés, amit a legtöbb fiatal kap: felhívás önzésük megkettőzésére.


262

Nincs szenvedély, amelyben az önszeretet oly erőteljesen vezérelne, mint a szerelemben: mindig könnyebben áldozzuk fel a másik nyugalmát, mint a saját magunkét.


263

Amit bőkezűségnek mondunk, az legtöbbnyire: az ajándékozás hiúsága, amit voltaképp sokkal jobban szeretünk, mint az ajándékozást magát.


264

A szánalom nagyon gyakran: saját bajaink előérzete a mások bajaiban, lehetséges nehézségeink okos előrelátása. Többnyire csak azért segítünk másokon, hogy rábírjuk őket, hasonló esetben ők is segítsenek nekünk, vagyis a nékik tett szolgálatok igazából olyan javak, amiket saját magunknak előlegezünk.


265

A csökönyösség a szűklátókörűségből táplálkozik; nehezen tudjuk elhinni azt, amit nem látunk.


266

Tévedés volna azt hinni, hogy csak a leghevesebb szenvedélyek, mint a becsvágy és a szerelem, képesek diadalmaskodni a többi szenvedély felett. A lustaság, bármily lanyha is, gyakran mindegyiknél erősebb, előbb-utóbb minden célt s minden cselekedetet maga alá gyűr, s azután apránként szétrombolja és elemészti a szenvedélyeket meg az erényeket.


267

Ha a rosszat hamar elhisszük anélkül, hogy előbb alaposabban megvizsgáltuk volna, annak leginkább gőgösségünk és lustaságunk az oka; mindenáron bűnöst keresünk, s így arra, hogy a bűnt előbb megvizsgáljuk, nem marad időnk.


268

A legkisebb ügyekben sem fogadjuk el, hogy megítéljenek, ugyanakkor azt kívánjuk, hogy hírnevünk és dicsőségünk olyan emberek ítéletétől függjön, akik féltékenységük, érdeklődésük, vagy korlátoltságuk folytán velünk teljesen ellentétesek; és csak azért vagyunk képesek a legkülönfélébb módokon kockára tenni nyugalmunkat és életünket, hogy ők a javunkra ítéljenek.


269

Nincs ember, akiben volna annyi okosság, hogy felmérje, mennyi rosszat képes tenni.


270

A megbecsülés, amit már elnyertünk: biztosítéka annak, amit még eztán szeretnénk elnyerni.


271

Az ifjúság folytonos részegség; az értelem láza.


272

Mi sem lehetne kiábrándítóbb, mint amikor jelentős érdemeket szerzett emberek apró-cseprő ügyekkel szeretnék újra bizonyítani a maguk kiválóságát.


273

Akadnak a világban nagyrabecsült emberek, akiknek nincs más érdemük, mint a mindennapi érintkezésben hasznos gyarlóságaik.


274

Az újdonság varázsa olyan a szerelemben, mint a hamvasság a gyümölcsön: múló fény, mely hamar eltűnik s már nem tér vissza soha.


275

A természetes jóságot, mely szívesen dicsekszik érzékenységével, sokszor a legkisebb érdek képes elhallgattatni.


276

A középszerű szenvedélyt mérsékli, a nagy szenvedélyt viszont éleszti a távollét, akár a szél, mely a gyertyát eloltja, ám fellobbantja a tüzet.


277

A nők sokszor hiszik, hogy szerelmesek, mikor még nem is azok: szenvedélynek hiszik mindazt, ami csak kacérság, az évődéseket, a széptevéssel járó izgalmakat, a szerelem örömének természetes vágyát, no meg a visszautasítás fáradságát.


278

Azért elégedetlenek oly gyakran az emberek közbenjáróikkal, mert ezek majd mindig elhanyagolják barátaik érdekeit, magát a közbenjárást tekintik becsületbeli ügyüknek és csakis annak a sikerével törődnek.


279

Ha eltúlozzuk barátaink irántunk érzett szeretetét, azt többnyire nem hálából tesszük, hanem azért, hogy fogalmat adjunk a magunk érdeméről.


280

A társaságba újonnan érkezőket gyakran csak azért illetik dicsérettel, mert titokban irigylik azokat, akik már kivívták benne a helyüket.


281

A büszkeség, mely oly gyakran sugalmazója irigységünknek, gyakran szolgálja irigységünk mérséklését is.


282

Van álcázott hamisság, mely oly pontosan adja vissza az igazságot, hogy alaposan tévednénk, ha nem hagynánk becsapni magunkat általa.


283

A jó tanácsok hasznosításához olykor legalább annyi ész kell, mint saját magunk kormányzásához.


284

Akad rossz ember, aki nem is volna olyan veszélyes, ha semmiféle jóság sem volna benne.


285

A nemeslelkűséget már elnevezése elég jól meghatározza, de mondhatnánk úgy is: a nemeslelkűség a büszkeség józan esze és a legnemesebb út a dicséretek learatásához.


286

Akiből egyszer már kiábrándultunk, azt lehetetlen újból megszeretnünk.


287

Ha egyazon ügyben több megoldást is találunk, akkor az nem annyira értelmünk termékenységét jelzi, mint inkább tisztánlátásunk hiányát. Amit képzeletünk elénk tár, azt értelmünk mind megvizsgálja, de arra már képtelen, hogy rögtön kiválassza a legjobbat. 


288

Vannak ügyek és vannak betegségek, amelyeknek az orvosság csak árt, és az az igazi okosság, ha tudjuk, hogy mikor veszélyes az orvosság használata.


289

Semmihez sem kell annyi furfang, mint a tettetett egyszerűséghez.


290

Természetünkben mindig több hiba van, mint észjárásunkban.


291

A sikernek éppúgy megvan a maga ideje, mint a gyümölcsök érésének.


292

Az emberi természet olyan, mint a legtöbb épület: több oldalról is megtekinthető, innen kellemes látványt nyújt, amonnan nagyon is kellemetlent.


293

A mértékletesség nem küzdhet meg a becsvággyal és nem is gyűrheti maga alá, a kettő ugyanis sohasem találkozik. A mértékletesség a lélek lankadása és lustasága, míg a becsvágy a lélek tettvágya és lobogása.


294

Mindig szeretjük azokat, akik bennünket csodálnak, de nem mindig szeretjük azokat, akiket mi csodálunk.


295

Aligha ismerjük minden vágyunkat.


296

Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk.


297

Testünk nedvei rendezett és szabályozott körforgást végeznek, amely észrevétlenül alakítja s formálja akaratunkat; az áramok egyesülnek, és lassan uralmuk alá hajtanak, s így anélkül, hogy tudnánk róla, minden cselekedetünkben jelentős részt vállalnak.


298

A legtöbb ember hálája: titkolt vágy, hogy még nagyobb jótéteményekben részesüljön.


299

A kisebb tartozásoknak majd mindenki örömmel tesz eleget, sokan vannak, akik még a közepeseket is boldogan teljesítik, de alig van ember, aki nagy tartozásért ne fizetne hálátlansággal.


300

Van bolondság, mely úgy terjed, akár a ragályos betegség.


301

Sokan megvetik a földi javakat, ám adni csak kevesen képesek.


302

Csak kis ügyekben merjük megkockáztatni, hogy ne higgyünk a látszatoknak.


303

Bármennyi jót mondanak is rólunk, újat aligha hallhatunk.


304

Legtöbbször megbocsátunk azoknak, akik untatnak bennünket, akiket viszont mi untatunk, azoknak nemigen tudunk megbocsátani.


305

Az érdek, melyet bűneinkért vádolni szoktak, gyakran érdemelne dicséretet jó tetteinkért.


306

Nemigen találkozunk hálátlanokkal, amíg képesek vagyunk jót tenni.


307

Magunk előtt büszkélkedni: tisztességes, mások előtt dicsekedni: nevetséges.


308

Erénnyé tették meg a mérsékletet, csak hogy féken tartsák a nagy emberek becsvágyát, a középszerűeket pedig megvigasztalják sikertelenségükért és el nem ismertségükért.


309

Vannak ostobaságra született emberek, akik nemcsak a maguk választásából követnek el ostobaságokat, hanem azért is, mert a sors rákényszeríti őket.


310

Az ember néha olyan helyzetbe kerül az életben, ahonnét csak némi bolondság árán képes kivágni magát.


311

Ha egyes embereket sohasem látunk nevetségesnek, akkor bizonyosan nem jól figyeltük meg őket.


312

A szeretők, bármennyit vannak is együtt, sohasem unatkoznak, mert folyton csak önmagukról beszélnek.


313

Miképpen lehetséges, hogy arra, ami mivelünk történt, pontosan, minden részletében emlékezünk, viszont képtelenek vagyunk visszaemlékezni arra, hogy ugyanazt hányszor mondtuk el már ugyanannak a személynek?


314

Önmagunkról oly roppant élvezettel szoktunk beszélni, hogy joggal tarthatunk attól: az élvezetből hallgatóinknak semmi sem marad.


315

Ha barátaink előtt nem merjük feltárni a lelkünket, annak nem annyira az irántuk érzett bizalmatlanságunk, hanem inkább a saját magunk iránti bizalmatlanságunk az oka.


316

Gyenge ember nem lehet őszinte.


317

Hálátlan embert lekötelezni - ez még nem olyan nagy csapás; becstelen ember lekötelezettjének lenni viszont elviselhetetlen.


318

Az őrültség olykor gyógyítható, a fonák észjáráson viszont lehetetlen segíteni.


319

Barátaink és jótevőink iránti érzéseinket aligha őrizhetjük meg sokáig, ha túl gyakran emlegetjük hibáikat.


320

Ha nem létező erényeikért magasztaljuk a fejedelmeket, akkor tulajdonképpen büntetlenül szidalmazzuk őket.

2018. 03. 17

1680-ban ezen a napon hunyt el Francois de La Rochefoucauld, kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek a neve elsősorban a Maximák című aforizmagyűjteménynek köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója. 1653-ban, negyvenéves korában fogott hozzá első művének, a Mémoires-nak (Emlékiratok) összeállításához, s két évvel később kezdett viszonyt az éppen férjhez ment, 25 éves Madame de Lafayette-tel, aki – majd csak 1678-ban megjelenő – Clèves hercegnő című híres regényét La Rochefoucauld közreműködésével írta. Rochefoucauld 1656-tól állandó vendége lett az irodalmi szalonoknak, különösen Madame de Sablé szalonjának, amelynek résztvevői – Pascal, Arnaud, Mademoiselle de Scudéry, Madame de Lafayette és mások – előszeretettel szerkesztettek aforizmákat, maximákat. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül: “Az emberek nem sokáig élnének társadalomban, ha nem tudnák egymást becsapni.” (87. maxima).

La Rochefoucauld  kastélya

Pascal ugyanezt így fejezi ki: “Az emberi élet folytonos illúzió: becsapjuk egymást, hízelgünk egymásnak. Az emberek közti szövetség egyedül erre a kölcsönös megtévesztésre épül.” A Maximák öt, még a szerző életében megjelent kiadásának szövegében az összehasonlító irodalomtörténészek felfedezni vélik Madame de Lafayette-nek La Rochefoucauld-ra gyakorolt hatását; ennek tulajdonítják, hogy az első kiadások nyers megfogalmazásai az ötödik kiadásban egy-egy „gyakran”, „általában”, „néha” beszúrásával némileg enyhültek.