FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK


FORDÍTOTTA

SZÁVAI JÁNOS



--------------------------------------------------------------------------------



MAXIMÁK

161

Ha azt kívánjuk, hogy valóban hatásos legyen, a tettnek és a szándéknak összhangban kell állnia.


162

A középszer, ügyesen tálalva, hamar levesz a lábáról, s gyakorta több dicsőséget hoz, mint a valódi érdem.


163

Számos cselekedet nevetségesnek látszik, holott rejtett oka igencsak bölcs és megalapozott.


164

Könnyebb a vágyott tisztséghez méltónak lenni, mint ahhoz, amelyet valóban gyakorlunk.


165

Érdemeinkkel kivívjuk a jobb emberek megbecsülését, sikereinkkel kivívjuk a nagyközönségét.


166

A világ többre becsüli az érdem látszatát, mint az érdemet magát.


167

A fukarság inkább ellentéte az ésszerűségnek, mint a bőkezűség.


168

A reménység, bármily csalóka is, legalább kellemes úton vezet el az élet végéig.


169

Bár kötelességünknek sokszor csak lustaságból és félénkségből teszünk eleget, a dicsőséget mégis erényünk tudhatja magáénak.


170

Nehéz megítélni, hogy egy-egy rendes, őszinte, tisztességes cselekedet mögött a becsületesség vagy csak az ügyesség húzódik-e meg.


171

Az erény úgy vész el az érdekben, ahogyan a folyó elvész a tengerben.


172

Ha az unalom különféle hatásait jól megvizsgálnánk, rájönnénk, hogy az unalom még az érdeknél is gyakoribb oka a kötelességmulasztásnak.


173

Többféle kíváncsiság van: az egyik, mely arra sarkall, hogy tanuljuk meg, ami számunkra hasznos, az érdekből táplálkozik; a másik, mely főképp azt szeretné tudni, amit mások tudnak, a gőgből.


174

Jobban járunk, ha az eszünket arra használjuk, hogy elviseljük a bennünket ért bajokat, mint hogy azon töprengjünk, miféle bajok is érhetnek.


175

Az állhatatosság a szerelemben: igazából örök állhatatlanság, hiszen szívünk folyton válogat a szeretett személy tulajdonságai közt, hol az egyiket, hol meg a másikat választva, vagyis állhatatosságunk nem más, mint megállapodott, egyetlen személyhez kötődő állhatatlanság.


176

Kétféle állhatatosság létezik a szerelemben: az egyik, ha a szeretett lényben mindig újabb és újabb szeretnivalót találunk, a másik - ha becsületbeli kérdésnek tekintjük, hogy állhatatosak maradjunk.


177

A kitartás se megrovást, se dicséretet nem érdemel, hiszen nem több, mint ízlésünk és érzékeink folytonossága, amely meg nem szakítható, de nem is megtanulható.


178

Új ismeretségek iránti vágyunk nem annyira a régiek meguntából vagy a változatosság örömeiből fakad, mint inkább abból a félelmünkből, hogy akik nagyon jól ismernek, nem csodálnak már eléggé, s abból a reményből, hogy akik nem ismernek elég jól, még jobban fognak majd csodálni.


179

Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra, hogy előre igazoljuk nemtörődömségünkét.


180

Megbánásunk: nem annyira sajnálkozás helytelen tettünk felett, mint inkább félelem tettünk következményeitől.


181

Van következetlenség, amelynek oka értelmünk könnyelműsége vagy gyöngesége, következménye pedig minden idegen vélemény elfogadása: s van egy másikfajta, bocsánatosabb következetlenség, amely a világ utálatából táplálkozik.


182

Az erényekben éppúgy jelen való a bűn is, mint ahogyan az orvosságban a méreg: a kettőt az óvatosság adagolja s keveri össze, hogy azután eredményesen használhassa fel az élet nehéz pillanataiban.


183

El kell ismernünk az erény javára, hogy nincs szörnyűbb nyomorúság, mint az, amelybe a bűn taszítja az embert.


184

Hibáinkat csak azért valljuk meg, hogy őszinteségünkkel helyrehozzuk azt a kárt, amelyet hibánkkal a mások rólunk alkotott véleményében okoztunk.


185

Nemcsak a jónak, a rossznak is megvannak a maga hősei.


186

A bűnösöket nem mindig vetik meg, megvetik viszont, akiből hiányzik mindenféle erény.


187

Az erény neve éppannyi szolgálatot tehet az érdeknek, mint a bűnök.


188

A lélek egészsége éppoly ingatag, akár a testé; és ha látszólag mentesek vagyunk is minden szenvedélytől, azért pusztításai veszélyének éppúgy ki vagyunk téve, mint az egészséges ember a váratlan betegségnek.


189

Úgy látszik, a természet mindenki számára megszabja már születésekor, hogy bűnei és erényei meddig terjedhetnek.


190

Nagy hibái csak nagy embernek lehetnek.


191

Azt mondhatnánk, hogy a bűnök úgy várnak bennünket életünk útján, mint megannyi vendéglátó, akiknek mindegyikénél sorban meg kell szállnunk; s alig hinném, hogy a tapasztalat, ha kétszer tehetnénk meg ugyanazt az utat, segítségünkre volna a bűnök megkerülésében.


192

Amikor már elhagynak bennünket bűneink, szeretnénk magunkkal elhitetni, hogy mi hagytuk el őket.


193

Akárcsak a test, a lélek betegségeiben is gyakori a visszaesés; amit gyógyulásnak hittünk, az gyakorta csak szünet, vagy a baj (természetének) megváltozása.


194

A lélek hibái olyanok, mint a sebek a testen: gyógyítsuk bármily gondosan, a forradás mégsem tűnik el, és a seb bármely pillanatban felszakadhat.


195

Sokszor csak azért nem adjuk át magunkat egyetlen rossz szenvedélynek, mert több van belőle.


196

Ha nem tud róla senki más, hajlamosak vagyunk megfeledkezni hibáinkról.


197

Vannak emberek, akikről soha nem tudnánk rosszat képzelni, ha rajta nem kapnánk őket, de olyan egy sincs, akin, ha rajtakapjuk, csodálkoznunk kellene.


198

Ha magasztalunk egyeseket, főként azért tesszük, hogy mások dicsőségét csorbítsuk. Condé meg Turenne sem kapna annyi dicséretet, ha nem ócsárolni akarnák egyiket is, másikat is.


199

Ha nagyon vágyunk arra, hogy ügyesnek látsszunk, aligha leszünk ügyesek.


200

Ha nem szegődne mellé a hiúság, az erény aligha jutna messzire.


201

Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szüksége senkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.


202

Az áltisztességes ember titkolja hibáit mások, sőt önmaga előtt is; a valódi tisztességes ember pontosan ismeri és be is vallja őket.


203

A valóban tisztességes ember semmit sem vesz zokon.


204

A nők szigorúsága: cicoma és festék, hogy még jobban kiemeljék szépségüket.


205

A nők tisztessége gyakorta nem más, mint ragaszkodás jó hírükhöz és nyugalmukhoz.


206

Az igazán tisztességes ember sohasem húzódozik más tisztességes emberek társaságától.


207

Az őrület az élet minden pillanatában a nyomunkban jár. Ha bölcsnek látunk valakit, csak azért látjuk annak, mert őrültsége teljes összhangban áll életkorával és sorsa alakulásával.


208

Vannak ostoba emberek, akik jól ismerik magukat és ügyesen élnek ostobaságukkal.


209

Akiben nincs semmi bolondság, az nem is olyan bölcs, mint hinné.


210

Ahogy öregszünk, egyre bolondabbak és egyre bölcsebbek leszünk.


211

Vannak emberek, akik olyanok, mint a divatos dalok, melyeket nem sok ideig dalolunk.


212

A legtöbb ember csak a pillanatnyi sikerei vagy a szerencséje szerint ítéli meg embertársait.


213

Dicsőségvágy, félelem a szégyentől, a meggazdagodás reménye, vágy a kényelmesebb és kellemesebb életre, mások lealacsonyításának szándéka - legtöbbnyire ez rejlik az oly híres bátorság mögött.


214

Az egyszerű katonák bátorsága nem más, mint az a veszélyes hivatás, amelyet megélhetésükként választottak.


215

Az igazi bátorság és a gyávaság: két olyan szélsőség, ameddig ritkán jutunk el. A kettő közti térség roppant tág, és helyt ad mindenféle bátorságnak, a bátorságok közt pedig nem kisebb a különbség, mint az emberi arcok és természetek között. Vannak emberek, akik szívesen vesznek részt egy induló akcióban, de ha az soká tart, akkor ellankadnak s végül teljesen elkedvetlenednek; vannak, akik megelégszenek azzal, ha a becsületnek eleget tettek, azután viszont már semmit sem csinálnak. Vannak, akik nem mindig képesek leküzdeni a félelmüket, másokat olykor iszonyú rettegés fog el, megint mások csak azért indulnak rohamra, mert nem mernek ott maradni az őrhelyükön. Vannak, akik, kisebb veszélyeken edzve, bátran szembeszállnak a nagyobbakkal. Vannak, akik karddal bátrak, de a puskától félnek, mások kiállnak a puskagolyók elé, tartanak viszont a kardvívástól. De ez a sokféle bátorság mind megegyezik abban, hogy mivel az éjszaka növeli a félelmet, s elrejti a jót és a rosszat, óvatosságra szólít fel. Van aztán egy másik, még általánosabb óvatosság, mert aligha találni olyan embert, aki, ha bizonyos volna abban, hogy épen tér vissza, mindent megtenne, amit csak abban a helyzetben megtehet, nyilvánvaló tehát, hogy a halálfélelem némileg csorbítja a bátorságot.


216

Az igazi bátorság: ha tanú nélkül is megtesszük, amit mások szeme láttára megtennénk.


217

A rettenthetetlenség: a lélek rendkívüli ereje, melynek segítségével fölülemelkedik azon a zavarodottságon, ziláltságon, izgatottságon, mely a nagy veszélyek láttán támadhatna benne; a hősök ezen erő révén őrzik meg nyugalmukat és józan ítélőképességüket a legváratlanabb és legszörnyűbb veszélyek pillanatában is.


218

A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.


219

Háborúban a legtöbb ember épp annyira bátor, hogy a becsület követelményének eleget tegyen; annyit azonban, amennyi a meghirdetett cél diadalához szükséges, már nagyon kevesen hajlandók kockáztatni.


220

Hiúság, szégyenkezés s legfőképpen a vérmérséklet - többnyire ebből áll a férfi bátorsága és ebből a nő erényessége.


221

Az emberek féltik az életüket, és dicsőségre vágynak; innen, hogy a bátrak több ügyességgel s furfanggal kerülik ki a halált, mint amennyi ügyességgel és furfanggal a pereskedők javaik megőrzésén dolgoznak.


222

Nincs ember, aki ne mutatná már élete legelső korszakában, hol rejlik testének s szellemének legsebezhetőbb pontja.


223

A hála olyan, mint a kereskedők jóhiszeműsége: fenntartja az érintkezést, hiszen nem azért fizetünk, mert illik kiegyenlíteni tartozásunkat, hanem azért, hogy később majd könnyebben találjunk új hitelezőket.


224

Nem mindenki nevezheti hálásnak magát, aki eleget tesz a hála kötelességének.


225

Ha jót tettünk, s nem azt kapjuk viszonzásként, amit vártunk, annak csak az az oka, hogy a jótevő gőgje és a megajándékozottak sehogysem képesek egyetértésre jutni a jótett árát illetően.


226

Ha túl gyorsan próbáljuk tartozásunkat leróni, az már-már a hálátlanság egy fajtája.


227

A boldog emberek szinte sohasem változnak, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, holott balfogásaikat többnyire a szerencse igazítja helyre.


228

A büszkeség nem akar tartozni, a hiúság nem akar fizetni.


229

Ha sok jót kaptunk valakitől, viseljük el azt is, ha rosszat tesz nekünk.


230

Mi sem oly ragadós, mint a példa, és nincs olyan jó vagy rossz cselekedetünk, amely ne lelne utánzókra. A jó tetteket versengésből utánozzuk, a rosszakat viszont engedve természetünk romlottságának, melyet addig féken tartott a szégyen, de most a példa felszabadított.


231

Nincs nagyobb bolondság, mint ha az ember egyedül akar okos lenni.


232

Bárhogyan is magyarázzuk bánatunkat, legtöbbnyire csak az érdek és a hiúság rejlik mögötte.


233

A bánatban mindig sok a képmutatás, így például annak ürügyén, hogy egy nekünk drága személy elvesztését siratjuk, igazából saját magunkat siratjuk; sajnáljuk a rólunk való jó véleményét, megsiratjuk javaink, örömeink, megbecsülésünk veszteségeit: vagyis a holtakért hullatott könnyek igazából mindig az élőket siratják. Azért mondom ezt képmutatásnak, mert az ilyenfajta bánatok esetében mindig saját magunkat csapjuk be. Van aztán másféle, kevésbé ártatlan, mert másokra is kiterjedő képmutatás: azoknak a bánata, akik a gyönyörű és halhatatlan fájdalom dicsőségére vágynak; a mindent megemésztő idő hiába mulasztotta el valóban volt bánatukat, ők makacsul tovább sírnak, panaszkodnak, sóhajtoznak, teljes gyászt öltenek, s minden tettükkel igyekeznek meggyőzni a világot, hogy keserveiknek csak életükkel együtt szakadhat vége. Ez a szomorú és fárasztó önáltatás leginkább a becsvágyó nőkben él; mivel a dicsőséghez vezető utak zárva maradtak előttük, vigasztalhatatlan bánatuk mutogatásával próbálnak híressé válni. Van aztán még egy fajta bánat, melyből bőven árad a könny, és amelynek forrása könnyen el is apad: ilyenkor azért sír az ember, hogy tudják, milyen gyengéd szívű, ilyenkor azért sír, hogy sajnálják, ilyenkor azért sír, hogy megsirassák, ilyenkor azért sír, nehogy szégyenben maradjon, mert nem sírt.


234

Legtöbbnyire büszkeségből, s nem annyira értetlenségből utasítjuk vissza oly makacsul a leginkább elfogadott véleményeket; a győzelmes párt első sorai már foglaltak, a hátsókból viszont nem kérünk.


235

Barátaink kegyvesztésén nem sokáig szoktunk bánkódni, különösen ha alkalmunk nyílik arra, hogy irántuk érzett gyengédségünket kimutathassuk.


236

Úgy látszik, mintha az önzés áldozatul esnék a jóságnak s megfeledkezne önmagáról, amikor a mások javáért tevékenykedünk: holott ezzel csak a legbiztosabb utat választja, hogy célba érjen. Ilyenkor látszólag adunk, igazából azonban uzsorakamatra kölcsönzünk, finom és ravasz eszközökkel mindenkit megnyerünk magunknak.


237

Akiben nincs annyi erő, hogy rossz legyen, az igazán jó aligha lehet; minden másfajta jóság legtöbbnyire csak lustaság vagy az akarat hiánya.


238

Az emberek nagy részével kevésbé veszélyes rosszat tenni, mint túl sok jót.


239

Büszkeségünknek mi sem hízeleghet jobban, mint a nagy emberek bizalma, amelyet mindig a magunk érdemének tudunk be, és sohasem gondolunk arra, hogy e bizalom leginkább hiúságukból vagy titoktartásuk gyengeségéből táplálkozik.


240

A szépségtől elválasztott kellemességről azt mondhatnánk, hogy szimmetria, melynek szabályai ismeretlenek, láthatatlan kapcsolat az egyes vonások, az egyes vonások és a színek, illetve a vonások és a személy egész megjelenése között.

2018. 03. 17

1680-ban ezen a napon hunyt el Francois de La Rochefoucauld, kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek a neve elsősorban a Maximák című aforizmagyűjteménynek köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója. 1653-ban, negyvenéves korában fogott hozzá első művének, a Mémoires-nak (Emlékiratok) összeállításához, s két évvel később kezdett viszonyt az éppen férjhez ment, 25 éves Madame de Lafayette-tel, aki – majd csak 1678-ban megjelenő – Clèves hercegnő című híres regényét La Rochefoucauld közreműködésével írta. Rochefoucauld 1656-tól állandó vendége lett az irodalmi szalonoknak, különösen Madame de Sablé szalonjának, amelynek résztvevői – Pascal, Arnaud, Mademoiselle de Scudéry, Madame de Lafayette és mások – előszeretettel szerkesztettek aforizmákat, maximákat. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül: “Az emberek nem sokáig élnének társadalomban, ha nem tudnák egymást becsapni.” (87. maxima).

La Rochefoucauld  kastélya

Pascal ugyanezt így fejezi ki: “Az emberi élet folytonos illúzió: becsapjuk egymást, hízelgünk egymásnak. Az emberek közti szövetség egyedül erre a kölcsönös megtévesztésre épül.” A Maximák öt, még a szerző életében megjelent kiadásának szövegében az összehasonlító irodalomtörténészek felfedezni vélik Madame de Lafayette-nek La Rochefoucauld-ra gyakorolt hatását; ennek tulajdonítják, hogy az első kiadások nyers megfogalmazásai az ötödik kiadásban egy-egy „gyakran”, „általában”, „néha” beszúrásával némileg enyhültek.