„Az igazi nő a pofonoktól formálódik” – írja a 200 ezer Facebook-követőt számláló Marozsák Szabolcs „női önbizalomedző”, aki szerint a sírás csak az egyszerű nőknek való, a csinosak ellenben elmennek vásárolni. Ilyen léleksimogató gondolatokat találunk, ha végigböngésszük a netes csodadoktor mémekbe öltött instant bölcsességeit, és persze saját, borsos árú önbizalomkurzusainak reklámjából álló közösségi oldalát. Ez még a kevésbé szofisztikált kocsmai viccekre specializálódott, szintén hatalmas, 1,3 milliós követőtáborral büszkélkedő „Tibi atyának” is sok volt, és beperelte Marozsákot. Különös, hogy az olcsó fröccsözőjéről ismert csapat aggódik leginkább azért, hogy a képzettség és végzettség nélküli önjelölt motivációs guruknak nagyobb a piacuk Magyarországon, mint a tudományos alapokon nyugvó pszichológiáé.

Persze igazságtalanság lenne azt állítani, hogy a képzett, hivatásos magyar pszichológusok ne észlelnék a problémát. Miután a gomba módra szaporodó aurahegesztők, karmaoldók, csakrafeltöltők, rontáslevevők, bioenergetikusok, tértisztítók, előzőélet-kutatók és lélekkozmetikusok gyakorlatilag már a rendszerváltás óta konkurenciát támasztanak, közel három évtizede lebeg a vizek felett valamiféle szakmai grémium létrehozásának ötlete, ami elválasztaná az ocsút a búzától.

A magyar pszichológia nagyasszonya, Bagdy Emőke már Horn Gyula kormányánál is lobbizott egy lehetséges pszichológuskamaráért, ám akkor élesen visszautasították. A Nemzeti Együttműködés Rendszerével jó kapcsolatokat ápoló Bagdy Emőke és lánya, a szintén pszichológus Császár-Nagy Noémi és körük újra felvetette az ötletet, miután a családdal jó viszonyban lévő Balog Zoltán lett az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Mondván: Magyarországon huszonegy hivatásnak van kamarája, a pszichológusok pedig többek között Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban és Horvátországban hoztak létre hasonló szakmai szervezeteket. 2016 elején végül meg is született a leendő Magyar Pszichológuskamaráról szóló törvénytervezet, ami nagy vonalakban arról szól, hogy kötelezővé tennék a kamarai tagságot azoknak, akik abból élnek, hogy pszichológusként praktizálnak. Így maga a kamara a szakmai érdekvédelmi feladatok ellátása mellett szinte hivatalos „arany oldal” lenne, ahonnan válogatva biztosan olyan szakemberhez kerül a páciens, akinek minden végzettsége és papírja hiteles képzési forrásból származik.

Két évvel ezelőtt úgy tűnt, a törvényjavaslat az őszi ciklusban a parlament elé kerül, de a kormány mégsem terjesztette be. Aminek az lehet az oka, hogy a pszichológusok között már abban sincs szakmai konszenzus, hogy valóban az újabb „gittegylet” lenne-e a sarlatánok elleni védekezés leghatásosabb formája. „A meglévő törvényeink szabályozzák, hogy ma Magyarországon ki végezhet pszichológusi tevékenységet. A kamara egyenesen kontraproduktív lenne, mert a tervek alapján kizárólag a saját tagságával szemben tudna fellépni” – állítja a pszichológus Szigeti Ildikó, aki a szakmája kulisszatitkairól szeptemberben várhatóan könyvet fog publikálni.

A kormány egy idő után megelégelte, hogy a szakmai vita nem vezet eredményre, és 2017 októberében végül az egyik kormányinfón Lázár János miniszter kijelentette: „Ha a pszichológusoknak kamarára van szükségük, egyezzenek meg.” A törvénytervezet azóta is vár a kormány weboldalán. A magasabb rendű szempontot, a pszichés gondokkal küzdők problémáját pedig az azért felelősek, úgy tűnik, tökéletesen szem elől tévesztették. A helyzetet ráadásul rontja, hogy Balog Zoltán és Lázár János, akik a kormány oldaláról eddig meghallgatták a pszichológusokat, a választások után mára sokat veszítettek politikai befolyásukból. Bagdy Emőke, aki tavaly már bejelentette, hogy feladja a küzdelmet, most kopogtathat az új miniszterek, Kásler Miklós vagy Gulyás Gergely ajtaján.

Mindeközben pontosan tudja a szakma, hogy a kóklerek tevékenysége akár emberek életébe is kerülhet, a kamaratörténet befagyásával párhuzamosan kiderült, hogy az állami szférában alig vagy egyáltalán nem jut hatásos terápiás segítséghez a magyar. A Lélekben Otthon Alapítvány tavaly őszre kiperelte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől az adatokat, amelyek egyértelműen rámutattak: a magyar egészségpolitika a pszichoterápiás ellátást, vagyis egy komplett ágazatot szorított ki a magánszférába. Az alaptörvény hiába rögzíti, hogy a testi mellett mindenkinek joga van a lelki egészséghez is, ez szinte kivétel nélkül csak annak jut, aki képes havonta harminc–hatvanezer forintokat áldozni arra, hogy rendszeresen látogassa a pszichológusát. Az egészségügy módszeres és rendszerszintű alulfinanszírozása miatt százezren sincsenek, akik az ambuláns közgyógyellátásban terápiához jutnak, holott becslések szerint a többszörösük igényelné szakember segítségét.

Sem a kormány, sem pedig a  szakma részéről nem mutatkozik semmiféle erőfeszítés, hogy a pszichoterápiáért járó, húsz éve változatlan támogatás összegét megemelve a kezelés sokkal többeknek hozzáférhető legyen az állami ellátásban. Nekik meg kell elégedniük például Marozsák Szabolccsal, aki megmondta a tutit: „A nehéz időszakokat egyszerűen túl kell élni. A rossz után mindig jó jön.”*

*Azt az előfeltevést persze ne fogadjuk el,hogy mindenki kókler, sarlatán

stb., akinek nincs pszichológus/pszichiáter "papírja", diplomája... (N.J.)