FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK


FORDÍTOTTA 
SZÁVAI JÁNOS



--------------------------------------------------------------------------------



MAXIMÁK

81

Szeretni csak önmagunkból kiindulva tudunk, és ha barátainkat jobban szeretjük önmagunknál, még mindig csak a magunk ízlését és hajlamát követjük, még akkor is, ha a barátság csak ezen az egyetlenegy módon lehet igaz és tökéletes.


82

Ha ellenségeinkkel ki akarunk békülni, csak azért tesszük, hogy saját helyzetünkön javítsunk, mert elegünk van már a háborúskodásból, s attól félünk, hogy hirtelen rosszra fordulnak a dolgok.


83

Amit általában barátságnak neveznek, az nem más, mint egyfajta szövetség, az érdekek kölcsönös védelme s kölcsönös szívességek; a barátság olyan kapcsolat, amelyből hiúságunk mindig nyerni kíván valamit.


84

Barátainkban kételkedni: nagyobb szégyen, mint csalódni bennük.


85

Gyakorta meggyőzzük magunkat, hogy szeretjük a nálunk hatalmasabbakat, holott barátságunk kizárólag az érdeken alapul. Nem azért barátkozunk, mert nekik jót akarunk, hanem csak azért, mert magunknak akarunk jót.


86

Bizalmatlanságunk: a mások csalfaságának az igazolása.


87

Ha nem csapnák be folyton egymást, aligha tudnának az emberek egymás társaságában élni.


88

Önzésünk aszerint növeli vagy csökkenti barátaink jó tulajdonságait, ahogyan meg vagyunk elégedve velük, s érdemeiket is aszerint ítéljük meg, ahogyan velünk viselkednek.


89

Mindenki panaszkodik az emlékezetére, az ítélőerejére viszont senki sem panaszkodik.


90

Hibáink a mindennapi életben sokszor nagyobb hasznunkra vannak, mint jó tulajdonságaink.


91

Ha leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak előtte, a legnagyobb becsvágy sem látszik becsvágynak.


92

Ha felvilágosítunk valakit, hogy kevesebbet ér, mint gondolná, azzal éppoly rossz szolgálatot teszünk néki, mint tettek annak idején az athéni bolondnak, akit felvilágosítottak, hogy nem az övé a kikötőbe befutó valamennyi hajó.


93

Az öregek, amikor már rossz példával nem tudnak elöl járni, szeretnek, a maguk vigaszára, jó tanácsokkal szolgálni.


94

Aki méltatlan rá, azt a nagy név nem hogy fölemelné, hanem inkább lealacsonyítja.


95

A rendkívüli érdem jele, hogyha még legádázabb irigyei is kénytelenek dicsérni.


96

Akad háládatlan ember, aki kevésbé vétkes hálátlanságában, mint az, aki jót tett vele.


97

Tévedtek a régiek, amikor azt gondolták, hogy az értelem s az ítélőképesség két különböző dolog. Az ítélőképesség nem egyéb, mint a szellem fényének ereje; ez a fény a dolgok mélyére hatol, mindent megvilágít, amit meg kell világítani, s észreveszi még az észrevehetetlent is. El kell ismernünk tehát, hogy mindazt, amit az ítélőerőnek szoktunk tulajdonítani, igazából a szellem világa teremti meg.


98

A saját szívéről mindig mindenki kész jót mondani, a saját eszéről viszont senki.


99

A szellem udvariassága: ha gondolataink tisztességesek és becsületesek.


100

A szellem illedelmessége: ha hízelkedésünket kellemes formában adjuk elő.


101

Gyakran megesik, hogy egyes dolgok annyira kész formában jelennek meg előttünk, amilyen késszé a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtuk volna formálni őket.


102

Az ész a szívvel szemben mindig alulmarad.


103

Akik jól ismerik a saját eszüket, aligha ismerik jól a szívüket.


104

Minden embernek s minden ügynek megvan a maga távlata: némelyiket, hogy jól megítélhessük, közelről kell látnunk, másokat viszont csak úgy ítélhetünk meg, ha messziről vesszük szemügyre.


105

Nem az az okos ember, aki véletlenül akadt rá a jó megoldásra, hanem az, aki tudja, hol találhat rá, majd rá is talál, s aztán fel is használja.


106

Akkor ismerünk valamit igazán, ha minden részletét ismerjük, és mert ezek száma szinte végtelen, ismereteink mindig felületesek és tökéletlenek.


107

Ha azt mondjuk, nincsen bennünk semmi hiúság, tulajdonképpen az is hiúság.


108

Az ész aligha képes sokáig a szív szerepét játszani.


109

A fiatalok, heves vérűek lévén, gyakran változtatják felfogásukat, az öregek viszont megszokásból nagyon ragaszkodnak a magukéihoz.


110

Semmit sem adunk oly szívesen, mint jó tanácsot.


111

Minél jobban szeretjük szeretőnket, annál közelebb állunk ahhoz, hogy meggyűlöljük.


112

Ahogy öregszünk, szellemünk gyarlóságai, akár arcunk hibái, egyre feltűnőbbé válnak.


113

Vannak jó házasságok, de boldog házasságok nincsenek.


114

Ha ellenségeink túljárnak az eszünkön, vagy ha barátaink elárulnak, vigasztalhatatlanok vagyunk, ha viszont saját magunkat csapjuk be, és saját magunkat áruljuk el, annak még örülni is tudunk.


115

Saját magunkat becsapni úgy, hogy észre se vegyük, éppoly könnyű, mint amilyen nehéz másokat becsapni úgy, hogy észre se vegyék.


116

Mi sem őszintétlenebb, mint mikor tanácsot kérünk vagy adunk: aki tanácsot ad, úgy tesz, mintha mély tisztelettel volna barátja nézetei iránt, holott csak a maga nézeteit kívánja elfogadtatni, a maga viselkedését jóváhagyatni; aki tanácsot ad, az heves és önzetlen buzgalommal fizet az iránta mutatott bizalomért, holott tanácsaival legtöbbnyire csak a maga érdekeit, a saját maga dicsőségét hajszolja.


117

Nincs agyafúrtabb ravaszság, mint amikor úgy teszünk, mintha beleesnénk a nekünk állított csapdába, viszont sohasem csalattatunk meg oly könnyen, mint amikor azt hisszük, hogy mi csapunk be másokat.


118

Ha eltökéljük, hogy sohasem csapunk be senkit, akkor annak tesszük ki magunkat, hogy bennünket fognak folyvást becsapni.


119

Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előtt is álarcban jelenünk meg.


120

Az árulás oka sokszor nem is annyira az árulás szándéka, mint inkább a gyengeség.


121

Az ember gyakran csak azért cselekszik jót, hogy utána büntetlenül tehessen rosszat.


122

Ha képesek vagyunk ellenállni szenvedélyeinknek, azt nem annyira a lelki erőnk, hanem inkább szenvedélyünk gyengesége magyarázza.


123

Ha nem hízelegnénk önmagunknak, ritkán örülhetnénk bárminek is.


124

A legügyesebb emberek egy életen át úgy tesznek, mintha megvetnék a ravaszkodást, holott amikor alkalom kínálkozik rá és ha fontos érdekükről van szó, akkor alaposan élnek vele.


125

A folytonos ügyeskedés a kicsinyesség bélyegét viseli magán, s aki folyton azon ügyeskedik, hogy valamit elleplezzen, az előbb-utóbb másutt fogja elárulni magát.


126

A folytonos ravaszkodás és árulás: az ügyesség hiányát jelzi.


127

Ha azt hisszük, mindig ravaszabbak vagyunk, mint a többiek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb túljárnak az eszünkön.


128

A túlságos ügyesség: álokosság, az igazi okosság: kipróbált ügyesség.


129

Ha nem akarjuk, hogy egy ügyeskedő túljárjon az eszünkön, olykor a rossz modor is megteszi.


130

A gyengeség az egyedüli hiba, amelyen nem lehet javítani.


131

Az olyan nőnek, aki csak a testi szerelemnek él, alighanem a legkisebb hibája, hogy a testi szerelemnek él.


132

Könnyebb okosnak lenni mások helyett, mint okosnak lenni saját magunkért.


133

Az a jó másolat, amelyikből a rossz eredeti nevetségessége is kitűnik.


134

Jó tulajdonságaink miatt sohasem válhatunk oly nevetségessé, mint színlelt jó tulajdonságaink miatt.


135

Önmagunktól olykor éppúgy különbözünk, mint másoktól.


136

Vannak emberek, akik, ha nem hallanak a szerelemről, sohasem lettek volna szerelmesek.


137

Keveset szólunk, ha csak meg nem szólaltat a hiúság.


138

Inkább mondunk önmagunkról akár rosszat is, mint hogy semmit se mondjunk.


139

Ha csak kevés ember képes értelmesen és kellemesen társalogni, annak bizonyosan az az oka, hogy alig van olyan, aki ne csak a maga mondandójára figyelne ahelyett, hogy a másiknak felelne minél pontosabban. A legügyesebbek és legszívesebbek is beérik azzal, hogy figyelmes arcot öltsenek, de a szemükön és egész magatartásukon látszik, nem figyelnek oda, alig várják már, hogy folytathassák beszédüket s nem veszik észre, hogy ha tetszeni akarnak a másiknak, ha meg akarják győzni, akkor aligha választhatnak rosszabb módszert, mint az önmaguk előtti tetszelgést, hiszen egy beszélgetést épp az tesz érdekessé, ha meghallgatjuk a másikat és felelünk is neki.


140

A szellemes ember hamar zavarba jönne, ha nem vennék körül ostobák.


141

Gyakran dicsekszünk azzal, hogy sohasem unatkozunk, és annyira gőgösek vagyunk, hogy semmiképp sem vélnénk magunkat rossz társaságnak.


142

A nagy elméket az jellemzi, hogy kevés szóval is sokat mondanak, a kisszerűeket viszont az, hogy sokat beszélnek, és semmit sem mondanak.


143

Ha eltúlozzuk mások jó tulajdonságait, azt inkább a magunk érzéseinek túlbecsüléséből, mintsem a mások megbecsüléséből tesszük, s igazából csak azért dicsérünk, mert mi magunk dicséretre vágyunk.


144

Dicsérni nem nagyon szeretünk, s érdek nélkül soha senkit nem is dicsérünk. A dicséret ügyes, finom, álcázott hízelkedés, amely másképp elégíti ki a dicsérőt, és másként a dicsértet; a megdicsért érdemei jutalmaként fogadja, a dicsérő viszont saját méltányosságát és ítélőképességét kívánja bizonyítani vele.


145

Gyakran osztogatunk mérgezett dicséreteket; ezek, visszájukra fordulva, oly hibáit fedik fel a dicsértnek, amiket másképpen nem mertünk volna szóba hozni.


146

Legtöbbször csak azért dicsérünk, hogy bennünket is dicsérjenek.


147

Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznos kritikát.


148

Akad megrovás, amely dicséret, akad dicséret, amely megrovás.


149

A dicséret visszautasítása: felhívás újabb dicséretre.


150

A dicséret iránti vágyunk erényeinket táplálja, így a szellem, az érték, a szépség dicsérete erősíti a szellemet, az értéket, a szépséget.


151

Nehezebb dolog kivédeni, hogy más uralkodjék rajtunk, mint nekünk uralkodnunk másokon.


152

Ha nem hízelegnénk folyton önmagunknak, nem lehetne ártalmunkra a mások hízelkedése.


153

Tehetségünket a természettől nyerjük, de szerencse nélkül nem sokra megyünk vele.


154

Hibáink kijavításában eszünknél sokkal nagyobb hasznunkra lehet a szerencse.


155

Vannak érdemes és mégis visszataszító emberek, s vannak tökéletlenek, akik mégis rendkívül vonzóak.


156

Vannak emberek, akiknek minden érdemük, hogy ostobaságokat mondanak s cselekednek, és akik épp ettől hasznosak; ám ha felhagynának ezzel, mindent elrontanának.


157

A nagy emberek dicsőségét legjobban úgy tudjuk megítélni, ha megnézzük, milyen módon jutottak el a dicsőséghez.


158

A hízelkedés: hamis pénz, melynek egyes-egyedül hiúságunk kölcsönöz értéket.


159

Nem elég, ha jó tulajdonságokkal bírunk, tudnunk kell azt is, hogyan bánjunk velük.


160

Bármily ragyogó is egy tett, nagynak csak akkor mondhatjuk, ha jelentős célt szolgál.

2018. 03. 17

1680-ban ezen a napon hunyt el Francois de La Rochefoucauld, kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek a neve elsősorban a Maximák című aforizmagyűjteménynek köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója. 1653-ban, negyvenéves korában fogott hozzá első művének, a Mémoires-nak (Emlékiratok) összeállításához, s két évvel később kezdett viszonyt az éppen férjhez ment, 25 éves Madame de Lafayette-tel, aki – majd csak 1678-ban megjelenő – Clèves hercegnő című híres regényét La Rochefoucauld közreműködésével írta. Rochefoucauld 1656-tól állandó vendége lett az irodalmi szalonoknak, különösen Madame de Sablé szalonjának, amelynek résztvevői – Pascal, Arnaud, Mademoiselle de Scudéry, Madame de Lafayette és mások – előszeretettel szerkesztettek aforizmákat, maximákat. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül: “Az emberek nem sokáig élnének társadalomban, ha nem tudnák egymást becsapni.” (87. maxima).

La Rochefoucauld  kastélya

Pascal ugyanezt így fejezi ki: “Az emberi élet folytonos illúzió: becsapjuk egymást, hízelgünk egymásnak. Az emberek közti szövetség egyedül erre a kölcsönös megtévesztésre épül.” A Maximák öt, még a szerző életében megjelent kiadásának szövegében az összehasonlító irodalomtörténészek felfedezni vélik Madame de Lafayette-nek La Rochefoucauld-ra gyakorolt hatását; ennek tulajdonítják, hogy az első kiadások nyers megfogalmazásai az ötödik kiadásban egy-egy „gyakran”, „általában”, „néha” beszúrásával némileg enyhültek.