FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK


FORDÍTOTTA 
SZÁVAI JÁNOS



--------------------------------------------------------------------------------



MAXIMÁK


1

Amit erénynek tartunk, az gyakorta különféle tetteknek és érdekeknek a véletlen által, vagy a mi iparkodásunk nyomán létrejövő elegye. Vagyis a férfiak nem mindig bátorságból vitézek, s a nők sem mindig erényességből erényesek.


2

A hiúság a hízelgés legnagyobb mestere.


3

Bármily sok fölfedezést tettünk is a hiúság birodalmában, mindig maradnak fölfedezetlen területek.


4

A hiúság ravaszabb, mint a világ legravaszabb embere.


5

Hogy szenvedélyünk meddig tart ki, az éppúgy nem tőlünk függ, mint hogy meddig fogunk élni.


6

A szenvedély gyakran megbolondítja a legfurfangosabb embert is, de éppoly gyakran okossá teszi az ostobát.


7

A nagy és ragyogó tetteket a politikusok úgy állítják be, mint nagyratörő szándékok eredményét, holott e tettek mögött többnyire a természet és a szenvedélyek állanak, így Augustus és Antonius háborúját azzal magyarázzák, hogy mindketten világuralomra törtek, pedig lehet, hogy csak a féltékenység volt mindennek az oka.


8

A szenvedély az egyetlen szónok, akinek mindig sikerül meggyőznie. Olyan, mint a természet tévedhetetlenül érvényesülő törvényei: a legegyszerűbb ember, ha van benne szenvedély, sokkal meggyőzőbb lehet, mint az az ékesszóló, akiből hiányzik a szenvedély. 


9

A szenvedélyekben mindig van valami igazságtalan és önérdekű, emiatt veszélyes követni őket, s amikor a legértelmesebbnek látszanak, épp akkor kell a legjobban óvakodnunk tőlük.


10

Az emberi szívben szüntelen váltják egymást a szenvedélyek nemzedékei, vagyis ha az egyik eltűnik, majd mindig a helyébe lép mindjárt egy másik.


11

A szenvedélyek sokszor hívják elő ellentétüket: a fukarság gyakorta pazarlássá válik, a pazarlás fukarsággá, sokszor gyengeségből vagyunk határozottak, s félénkségből merészek.


12

Bármennyire is igyekszünk alázatosságnak és becsületességnek álcázni, az álcák mögül mindig kisejlik a szenvedély.


13

Hiúságunknak jobban fáj, ha ízlésünket vonják kétségbe, mintha a véleményünket ítélik meg.


14

A legtöbb ember nemcsak hogy elfeledi a jótetteket és a bántásokat, hanem egyenesen meggyűlöli azt, aki lekötelezte, viszont elfelejti gyűlölni azt, aki bántotta. A jótettek megjutalmazását s a rosszak megbosszulását oly nyűgnek tekinti, amelynek nem hajlandó alávetni magát.


15

Az uralkodók jóindulata nagyon gyakran csak politika, a nép rokonszenvét kívánják megnyerni vele.


16

Ez a jóindulat, melyet erénynek gondolnak, hol a hiúságból, hol a lustaságból, hol meg a félelemből táplálkozik, legtöbbször mind a háromból egyszerre.


17

A boldog emberek azért mértékletesek, mert jó sorsuk jó kedéllyel áldotta meg őket.


18

A mértékletesség: félelem a megvetéstől és irigységtől, amely azoknak jut, akik megrészegülnek a boldogságtól, a mértékletesség: lelkünk erejének hiú fitogtatása. S végül, azok mértékletessége - akik szerencséjük csúcsára értek: vágy, hogy szerencséjüknél is nagyobbnak látsszanak.


19

Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.


20

A bölcsek állhatatossága: képesség lelkük háborgásának eltitkolására.


21

A fővesztésre ítéltek néha olyan állhatatosságot és halálmegvető bátorságot mutatnak, amely tulajdonképpen nem más, mint rettegés a halál gondolatától, vagyis állhatatosságuk és halálmegvetésük: egy második szemkendő, mely elméjüket fedi el.


22

A filozófia játszva diadalmaskodik a múlt és a jövő bajain, a jelen bajai viszont játszva diadalmaskodnak a filozófián.


23

Kevesen ismerik a halált; elfogadásában többnyire nem a lelki erő, hanem az ostobaság és a hagyomány segít, a legtöbb ember csak azért hal meg, mert nem lehet nem meghalnia.


24

Amikor egy nagy ember sorozatos kudarcai nyomán feladja a harcot, akkor egyszerre kiviláglik, hogy naggyá nem lelkének ereje, hanem féktelen becsvágya tette, és hogy a hősök, hiúságukat nem tekintve, épp olyanok, mint minden más ember.


25

A jószerencsével élni, a balszerencsében kitartani - az elsőhöz sokkal több erő kell, mint a másodikhoz.


26

A halál olyan, mint a nap: nem tudunk szembenézni vele.


27

Szenvedélyeinkkel, gyakran még a legbűnösebbekkel is, szívesen dicsekszünk, de van egy szenvedélyünk, az irigység, mely oly félénk és szégyenlős, hogy sohasem merjük bevallani.


28

A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint megőrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh, mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.


29

Rossz tetteinkért sokkal kevésbé üldöznek s gyűlölnek bennünket, mint jó tulajdonságainkért.


30

Erőnk több van, mint akaratunk, s gyakran csak azért ítélünk lehetetlennek egy-egy dolgot, hogy saját magunk előtt fölmentsük magunkat.


31

Ha nem lennének hibáink, aligha lelnénk oly nagy élvezetet a mások hibáinak leleplezésében.


32

A féltékenységet a kétely táplálja, de mihelyt a kétely bizonyossággá lesz, vagy dühvé változik, vagy önmagától elmúlik.


33

A gőg mindig kárpótolja magát, s még akkor sem veszít semmit, ha a hiúságról lemond.


34

Aligha bosszankodnánk a mások gőgösségén, ha mi magunk nem volnánk gőgösek.


35

Minden emberben egyformán sok a gőg, különbség inkább csak abban mutatkozik, ahogyan ez a gőg megjelenik és láthatóvá válik.


36

A természet roppant bölcsen látta el testünket szervekkel, hogy boldogok lehessünk, majd mellé adta még a gőgöt is, hogy megkíméljen hibáink felismerésétől.


37

Ha szemrehányást teszünk valakinek, mert hibázott, akkor nem annyira a jóság, mint inkább a gőg szól belőlünk, s kifogásaink korántsem a másik jó útra terelését, hanem inkább a magunk tökéletességének fitogtatását célozzák.


38

Amikor ígérünk, reményeink irányítanak, amikor ígéreteink beváltásáról van szó, akkor viszont a félelem.


39

Az érdek nagyon sok nyelven beszél és nagyon sok alakban nyilvánul meg, olykor még az önzetlenség alakjában is.


40

Az érdek egyeseket elvakít, másokat viszont megvilágosít.


41

Aki apró-cseprő ügyekben merül el, az előbb-utóbb képtelenné válik nagy tettek véghezvitelére.


42

Nincs elegendő erőnk ahhoz, hogy mindenben az eszünkre hallgassunk.


43

Az ember sokszor hiszi, hogy vezére magának, holott mások vezérlik, s míg értelme egy bizonyos célra törekszik, a szíve közben máshová vonzza.


44

Lelki erő és lelki gyengeség: e kifejezések pontatlanok, mert igazából a test különféle szerveinek jó vagy rossz működését jelentik.


45

Kedélyünk hullámzásai még a szerencse forgandóságánál is furcsábbak.


46

A filozófusoknak az élethez való ragaszkodása vagy az élet iránti közönye nem más, mint hiúságuk mértéke, amelyről éppoly fölösleges volna vitatkozni, mint a stílus vagy a színek szépségéről.


47

Amit a véletlentől kapunk, azt majd mindig a magunk érdemének tudjuk.


48

Az igazi öröm mindig a megközelítés, nem pedig a dolog maga, s boldoggá az tesz, amit szeretünk, nem pedig az, amit a többiek szeretni valónak ítélnek.


49

Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné.


50

Mindazok, akik kiválónak gondolják magukat, szívesen játsszák a szerencsétlent, csak hogy meggyőzzék a többieket és egyúttal önmagukat is: valóban méltók a szerencse kegyére.


51

Mi sem tépázhatja meg jobban önbecsülésünket, mint ha rájövünk, hogy már nem tartjuk jónak azt, amit nemrég még jónak tartottunk.


52

Hiába látszik úgy, hogy vannak nálunk szerencsésebbek és vannak szerencsétlenebbek, igazából a jó és a rossz úgy oszlik meg, hogy valahol kiegyenlítik egymást.


53

Bármily adakozó a természet, egymagában aligha, inkább csak a szerencsével együtt képes hősöket teremteni.


54

A gazdagság megvetése: a filozófusok titkolt vágya, hogy épp azon javak lebecsülésével álljanak bosszút a szerencsén, amelyektől az megfosztotta őket; olyan titok, amely megmentheti őket a szegénység megaláztatásaitól; kerülő út, amelyen elérhetik azt a megbecsülést, amit másképp csak a gazdagság adhatna meg.


55

A kegyencek iránti gyűlölet: a kegyek imádata. A kegyekben részesülők iránti megvetés elmulasztja a kegyek iránt hiába áhítozók bosszúságát, és ha már a mások becsülésétől nem foszthatjuk meg, legalább mi nem becsüljük le őket.


56

Ha be akarunk kerülni a társaságba, mindent megteszünk, hogy úgy lássák, mintha már régóta benne volnánk.


57

Sokan dicsekszenek nagy tetteikkel, noha a nagy tettek mögött többnyire pusztán a véletlen, nem pedig valamely nagy szándék rejlik.


58

Úgy látszik, minden tettünket jó vagy rossz csillagzat alatt visszük véghez, s csillagzatunktól függ, hogy azután megrónak vagy megdicsérnek-e érte.


59

Nincs oly szerencsétlen esemény, melyből az ügyes ember hasznot ne húzna, nincs oly szerencsés esemény, amit az ügyetlen a maga hátrányára ne fordítana.


60

A szerencse mindig a szerencséshez szegődik.


61

Az ember boldogsága vagy balsorsa nemcsak szerencséjének, hanem kedélyének és természetének is függvénye.


62

Az őszinteség: szívünk megnyitása. Roppant kevés az őszinte ember, s akit annak látunk, többnyire az is csak színleli, hogy a mások bizalmát megnyerje.


63

Viszolygásunk a hazugságtól: gyakorta alig észrevehető törekvés arra, hogy megnyilvánulásainknak súlyt adjunk, hogy minden szavunknak igazi hitelt szerezzünk.


64

Az igazság sohasem tehet annyi jót, mint amennyi bajt az igazság látszata okoz.


65

Az óvatosságot rengetegen magasztalják, holott a legcsekélyebb véletlennel szemben sem nyújthat biztonságot.


66

Aki ügyes, rangsorolja, s ennek megfelelően intézi ügyeit. Mohóságunk azonban gyakorta megzavarja a rendet, egyszerre szaladunk százfelé, s oly fontosnak látjuk a jelentéktelent, hogy miatta képesek vagyunk elszalasztani a fontosat.


67

Ami a józanság az észnek, ugyanaz az illendőség a testnek.


68

Nehéz a szerelmet meghatározni: annyit mondhatunk róla, hogy a lélekben: hatalomvágy, az értelemben: rokonszenv, a testben pedig: rejtett és kényes vágy annak birtoklására, amit a maga rejtélyességében szeretünk.


69

Ha van tiszta szerelem, amely más szenvedélyektől mentes, az a szerelem a szívünk legmélyén lakik, s mi magunk sem tudunk róla.


70

Nincs álca, mely sokáig leplezhetné a szerelmet, nincs álca, mely sokáig színlelhetné a nem létező szerelmet.


71

Nincs ember, aki ne szégyellne, hogy szeretett, amikor már nem szeret.


72

Ha hatásainak java részét nézzük, a szerelem inkább a gyűlöletre, mint a barátságra hasonlít.


73

Vannak nők, akiket sohasem szerettek, de olyan, akit csak egyszer szerettek, aligha akad.


74

Szerelem csak egyféle van, de az egyetlen szerelemnek ezernyi változata.


75

A szerelem, akár a tűz, csak folytonos mozgásban létezhet, s amikor már nem remél, de nem is fél, akkor egyszerre kihuny.


76

Az igazi szerelem olyan, akár a szellemjárás: mindenki beszél róla, de csak nagyon kevesen látták.


77

A szerelem elnevezést egy sereg olyan dologra alkalmazzuk, amelyeknek aligha van több köze a szerelemhez, mint a dózsénak a Velencében történtekhez.


78

Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem más, mint rettegés az igazságtalanságtól.


79

Aki nem bízik önmagában, annak legjobb fegyvere a hallgatás.


80

Barátságainkban azért is vagyunk oly állhatatlanok, mert amilyen könnyű megismerni egy elmét, éppoly nehéz megismerni egy lelket.

2018. 03. 17

1680-ban ezen a napon hunyt el Francois de La Rochefoucauld, kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek a neve elsősorban a Maximák című aforizmagyűjteménynek köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója. 1653-ban, negyvenéves korában fogott hozzá első művének, a Mémoires-nak (Emlékiratok) összeállításához, s két évvel később kezdett viszonyt az éppen férjhez ment, 25 éves Madame de Lafayette-tel, aki – majd csak 1678-ban megjelenő – Clèves hercegnő című híres regényét La Rochefoucauld közreműködésével írta. Rochefoucauld 1656-tól állandó vendége lett az irodalmi szalonoknak, különösen Madame de Sablé szalonjának, amelynek résztvevői – Pascal, Arnaud, Mademoiselle de Scudéry, Madame de Lafayette és mások – előszeretettel szerkesztettek aforizmákat, maximákat. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül: “Az emberek nem sokáig élnének társadalomban, ha nem tudnák egymást becsapni.” (87. maxima).

La Rochefoucauld  kastélya

Pascal ugyanezt így fejezi ki: “Az emberi élet folytonos illúzió: becsapjuk egymást, hízelgünk egymásnak. Az emberek közti szövetség egyedül erre a kölcsönös megtévesztésre épül.” A Maximák öt, még a szerző életében megjelent kiadásának szövegében az összehasonlító irodalomtörténészek felfedezni vélik Madame de Lafayette-nek La Rochefoucauld-ra gyakorolt hatását; ennek tulajdonítják, hogy az első kiadások nyers megfogalmazásai az ötödik kiadásban egy-egy „gyakran”, „általában”, „néha” beszúrásával némileg enyhültek.