Władysław Stanisław Reymont
Parasztok

Parasztok

Szerzők: Reymont Władysław Stanisław

Humán területek, kultúra, irodalom » Szépirodalom, népköltészet » Klasszikus világirodalom

Parasztok

Szerzők: Władysław Stanisław Reymont

Humán területek, kultúra, irodalom » Szépirodalom, népköltészet

6 órás RÁDIÓJÁTÉK! (Avar István, Horvát Teri, Szemes Mari stb.)

*

Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 8. szám · / · Irodalmi figyelő

 

Benedek Marcell: Parasztok

Reymont regénye - Dante-kiadás

 

Sehol a világon olyan hosszú és ádáz harc nem folyt a paraszt ábrázolása körül, mint nálunk. A harc voltaképpen máig sem ült el; ma is világnézetet és politikát keresnek abban, hogy az író hogyan ábrázolja a parasztot. Hiszen van is ebben világnézet és politika - hogyne volna? De van valami fontosabb is, amiről rendesen megfeledkeznek: az író maga. Kénytelen vagyok maniákusan ismételni magamat: paraszt nincs, csak író van. Igazság, költői igazság van Jókai és Mikszáth parasztjaiban is; valóság, abszolut valóság nincs, még Móricz Zsigmond és Szabó Dezső parasztjaiban sem.

Az egyéni, művészi szemléletnek erről a relativitásáról nem szabad megfeledkeznünk akkor sem, amikor az objektív ábrázolásnak olyan nagyszabású és idegen olvasó által nehezebben ellenőrizhető kísérletével állunk szemben, mint Reymont paraszt-epopeiája.

A regény komcepciója olyan, aminőnek csak lángelmék és dilettánsok szoktak nekivágni: vagyis enciklopédikusan ábrázolni akar «mindent». Nemcsak a tipikus paraszt-jellemek, erények és bűnök egész skáláját, hanem a tipikus történéseket is, azt mondhatnám, lexikonszerű teljességgel és arányossággal. A mesének semmiféle véletlensége nem gyorsítja és nem lassítja az epikus tempót s ha a karácsonyi szokások megkapták a maguk megillető helyét, egészen bizonyosak lehetünk előre is, hogy a földek megszentelése is jelentőségének megfelelő terjedelemben tárgyalódik. Az évszakokról elnevezett négy kötet csaknem pontosan egyforma terjedelmű; mesefonalak kezdenek bonyolódni és szabályos lépésekkel közelednek a megoldás felé, mint egy biztos (és kitanulható) matematikával fölépített francia darabban. Líra sehol, legföljebb a leírásokban, - de még ezek is szigorúan összefüggenek az egyes évszakok tipikus időjárási jelenségeivel. Maguk az események néhol kihívják az állásfoglalást. Az olvasó mindenesetre eleve hajlandó a parasztok pártjára állani a földesúrral vagy az orosz hatóságokkal folytatott küzdelemben, - amikor a legnagyobb munka idején az egész falu férfilakossága börtönben ül, vagy amikor a lengyel parasztokkal az orosz iskola költségeit akarják megszavaztatni. De hiába tudjuk, hogy az író maga is lengyel parasztsarjadék: egy felkiáltás, egy erősebb lendületű mondat sem árulja el a rokonszenveit.

Félelmesen megszerkesztett, félelmesen objektív munka. Egy hajszálnyival több szerkesztés és objektivitás: és olvashatatlan betűtömeg volna. Így, ahogy van, a paraszt-élet legszebb, legprandiózusabb összefoglalása a világirodalomban.

Nincs paraszt, csak író van. És ha az egyik írót jellemezheti az, hogy a maga lírájával, szenvedélyével, szociális célkitűzéseivel vagy elfogultságaival fűti a regényét emberi hőfokra: jellemezheti a másikat az, hogy az epikus nyugalmát, a tudós rendszerető hajlamát is mindkettőnek (emberileg elképzelhető) objektivitását erőszakolva magára, fölülről sugározza be mindent egyformán megvilágító szeretetével a témája óriási egészét. Nem lehet rangbeli különbséget tenni a kétfajta író közt. A Sárarany és a Parasztok azt mutatják, hogy mindakét módon egyformán lehet remekművet alkotni - csak ember kell hozzá.

Az abszolut valósághoz nem vihet el a legtárgyilagosabb célkitűzés sem. Reymontnál éppen úgy «csak» költői igazságról merhetünk beszélni, mint akárki másnál. De ez a költői igazság végtelenül meggyőző. A kollektív regény nagy masinériájából az élet erejével ható tömegek és egyes emberek emelkednek ki. Kevésbé sötétek, kevésbé naturalisztikusak Maupassant ijesztő parasztkarikatúráinál, nem oly temperamentumosak, mint Móricz parasztjai, nem akarnak szimbolumokká válni, mint Szabó Dezső parasztjai. Ezek közt a határok közt mozog valahol a költői igazságnak és élet-alkotásnak az a produktuma, amit Reymont parasztjának nevezhetünk. Alakjait, a földbe szerelmes öreg parasztot, a férfiéhes, szenvedélyes fiatalasszonyt és pendantját, a szenvedő és másokat is meggyötrő munkagépet; a vándorapostolt, a saját temetését nagy gonddal előkészítő koldusasszonyt s a többi százat - visszavezethetjük a falu örök típusaira. Reymontnak nem is lehetett célja, hogy véletlen kuriózumokat fedezzen föl. Életet öntött mindabba, ami úgyszólván minden európai faluban egyforma.

A fordító, Tomcsányi János, ízlésesen elkerülte azt a csábító veszedelmet, hogy valamilyen tájszólásban beszéltesse a regény alakjait; megelégedett egyszerű, népies ízű stílussal. Így még tisztábban megérzik a mű «általános népi» jellege. Nagy, klasszikus eposz a Parasztok;művészi igazsága korok és országhatárok fölé emelkedik

WLADISLAS STANISLAW REYMONT
(1867-1925)

A nehéz sorsú Lengyelországot többször is felosztották a szomszédos hatalmak, átmeneti feltámadás-próbálkozásaik hamar összeomlottak, szabadságküzdelmeik vérbe fulladtak. Már régóta nem létezett politikailag Lengyelország, amikor az első világháború végeztével megszülethetett az idegen uralmak alól felszabadult lengyel tartományokból az egységes lengyel állam. - De szakadatlanul volt lengyel nemzet, lengyel öntudat, lengyel költészet és prózairodalom. Ha otthon nem lehetett, hát megszólalt emigrációban. A legtöbben azonban otthon is megtalálták a lehetőségeket, hogy lengyelek közt, lengyel földön, lengyel anyanyelven alkossanak olykor világhíres műveket orosz, német vagy osztrák fennhatóság alatt. Az a Varsó, ahol Reymont építette fel gazdag életművének legnagyobb részét, az orosz cári birodalom egyik tartományának fővárosa volt. A már világhíres író 51 éves, amikor feltámad, újra önálló állam lesz az ősi haza. Az eddig orosz állampolgár végre lengyel állampolgárrá válhatott. Élete alkonyéveiben elérhette ezt is, elérhette a Nobel-díjat is, rég megjelent fő művét, a"Parasztok" című négyrészes regénysorozatot a nemzetközi közvélemény a világ egyik legszebb parasztregényének ítélte.

Nem élt hosszú életet, mindössze 58 év adatott neki, de változatos, hosszú út volt, amit végigjárt a falusi kántor szabóinas fia, amíg az európai irodalom egyik elismer főalakja lett.

Iskolába keveset járhatott, de szenvedélyes, szinte mániákus tanuló volt. A szabóműhelyből megszökött, beállt egy vándorszínész-társulathoz. Ott ugyan megismerhetett jó néhány klasszikus drámát, kezdetben statisztált, később igazi szerepeket is játszott. De se könyvekhez, se tanítani tudó társakhoz nem jutott. Úgy segített magán, hogy beállt novíciusnak egy Pálos-rendi kolostorba, amelynek iskolája volt. Közben egy ideig vasutasként dolgozott. Tanult és olvasott, amennyit tudott. A kolostor könyvtárában a szent iratokon kívül hozzájuthatott a világirodalom nagy klasszikusaihoz az ókori görögöktől kezdve Shakespeare-en át a francia és a német remekírókig, valamint hazai lengyel költészet legfontosabb alkotásaihoz. Oroszul gyermekkora óta tudott, hiszen ez volt a hivatalos nyelv. A papoknál megtanulhatott franciául. A vasutasok könyvtárában pedig találkozott a híres romantikusok - Dumas, Victor Hugo - regényeivel, Balzactól Flaubert-ig a nagy realistákkal, és azzal is, aki regényeivel leginkább hatott rá: Zolával. - Persze a papok közt gyanakodva néznek a vasutasmunkásokkal barátkozó papjelöltre, a munkások pedig még gyanakvóbb szemmel nézik a munkatársat, aki közben papjelölt is.

Ekkorra azonban már rövid írásokkal jelentkezik különböző újságoknál és folyóiratoknál. Pillanatképek ezek a szegény nép életkörülményeiről. Színes, mozgalmas elbeszélő tehetség. Az újságírók majd a lapoknál dolgozó írók is elismerik tehetségét, amely elválaszthatatlan lelkes tanulni vágyásától. Kitűnő szeme és kitűnő memóriája van. Amit olvas, amit a világban lát, amit panaszként meghall, mind olyan témákat ad, amelyekből szemléletes életképek, apró történetek, majd kerek novellák formálódnak. Már megbecsült író, amikor 28 éves korában elszánja magát az első regényre. A "Komédiás asszony" egy tehetséges színésznőről szól, aki vidéki otthonából a fővárosba megy, hogy érvényesüljön. De csak csalódások és megaláztatások érik. Tragikus művészsors, komor naturalista színekkel. Azonnal sikere volt, a kiadó és a közönség egyenesen elvárta a folytatását. Ez a második regény talán még szomorúbb kicsengésű. Janka, a sikertelen színésznő kilátástalannak látja választott életútját. Visszamegy a vidéki szülői házba. Ott körülveszik, szinte behálózzák a rágalmazó pletykák, a kisvárosi társaságok hazugságai. Nincs ereje fellázadni, és beletörődik sorsába, a sikertelenségbe. Ezzel a művével Reymont már végképp elismert író, egyelőre jellegzetes naturalista, a kisemberek sivár életének ábrázolója. A történelem a XIX. század végső évtizedénél tart. Egyelőre reménytelennek látszik a nemzeti sors, ezen belül komoran nehéz a szegények élete. Reymont most ennek a nyomorúságnak lelkiismeretes riportere. Az újságok várják és jól fizetik szemléletes, gyakran izgalmas novellára emlékeztető helyzetjelentéseit a falvakról és az iparosok műhelyeiről. Kitartóan járja az országot, hogy híven ismertesse a parasztok és a munkások életét. Tapasztalatait hol riportokban, hol novellákban fogalmazza meg. Egymás után jelennek meg novelláskötetei, ezeket már várja a nagyközönség, tehát várják a kiadók is.

Legfőbb témavilága a parasztok léleknyomorító életformája. A földéhség egymás ellen uszítja a szomszédokat is. Gyűlölködésük, indulatosságuk, ösztönéletük egyaránt kegyetlen. Kétségtelen, hogy a legdöntőbb irodalmi hatás Zolától érkezik. Zola "Föld" című regénye, a francia parasztság zordon körképe még akkor is mintája és példaképe, amikor a századforduló felé közeledve már a divatos pozitivista filozófia igénye a tárgyilagos ábrázolás követelményét oltja Reymontba is. Éppen az elfogulatlan realizmus győzelme teszi lehetővé, hogy a társadalmi körképben a komorságok, az igazságtalanságok mellett meglássa és ábrázolni tudja a derűt, az örömöt, a néha mégis érvényesülő méltányosságot is. Idáig kell elérkeznie, hogy megalkossa fő művét, a "Parasztok"-at. - 1902-től 1909-ig írja az eleve négy részre, négy kötetre tervezett regényfolyamot. A lengyel paraszti világ nagy körképe ez, érdekes jellemekkel, érdekes eseményekkel. A földközelben élő embereket két hajtóerő mozgatja: a földéhség, a termőföldhöz való ragaszkodás, a földért folytatott szakadatlan küzdelem, és az ösztönök mozgatta szerelmi éhség. A négy rész évszakokra tagozódik: Ősz, Tél, Tavasz, Nyár. A természet és az emberélet váltakozása szerint halad előre a mindvégig érdekesen, néha romantikusan, máskor naturalista módon ábrázolt élet, amelyben kinek-kinek megvan a maga ősze, tele, tavasza, nyara. - A nagy mű hamarosan világsikerű irodalmi alkotás lett. Mellette azonban tudomásul kellett venni az egész életművet, változatos novelláival, a lengyel világot ábrázoló regényekkel, riportokkal, nem utolsósorban "Az ígéret földje" című regénnyel, amely cselekményesen, szemléletesen ábrázolja hogyan lett Lódzból, a jelentéktelen kis faluból ipari nagyváros.

Mire a nemzeti vágyak beteljesülhettek, Lengyelország újra megszületett, az életmű már teljes volt. Befejezte korábban megkezdett történelmi regényét, az "1794-es év" című háromrészes krónikát a régi lengyel függetlenségi mozgalomról, benne a Kosciuszko vezette felkelésről.

Még megjelent néhány elbeszélése, de már egyre betegebbnek érezte magát. Nem bízott az emberiség jövőjében, nem sokat remélt a forradalmi átalakulásoktól. Érezte, hogy még nagy megpróbáltatások várnak a világra, benne Európára, és Európában Lengyelországra. Ez mind be is következett, de Reymont már nem érte meg. 1924-ben megkapta a legnagyobb irodalmi elismerést: a Nobel-díjat. A következő évben meghalt. Talán ő a leghíresebb és legolvasottabb író az oly gazdag lengyel irodalomban.