Mit olvastak dédanyáink? II. rész: Kalocsa Róza a családi boldogságról

Ezzel már nagyon régóta tartozom, főleg Emilinek, aki többször is kommentelte, hogy türelmesen várja az első rész folytatását…
Ezúttal nem folyóiratokban tallóztam, hanem olyan könyveket kerestem, amelyek a háztartástannal foglalkoznak. Minél régebbről, persze. A kutatómunkát a keszthelyi Festetics-kastély könyvtárában végeztem most is, mint már annyiszor, bár szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy az igazgatóváltással együtt a kutatás feltételei is megváltoztak: most nem egy évre 1500 forint az engedély, hanem egy hónapra.
Egyébként nagyon buli már csak bejutni is oda, mert az ember megy a nézelődő múzeumlátogatók között a kastély folyosóján, majd egyszer csak belép a kordon mögé, és amikor minden szem rászegeződik, eltűnik egy afféle rejtekajtón át.
Lépcsőházba ér, ott fölmegy amolyan cselédlépcső-szerűségen egy emeletet, aztán benyit egy másik ajtón, öreg faburkolatú termekbe ér, ahol faltól-falig, padlótól mennyezetig réges-régi könyvek sorakoznak. Ez a könyvtár nem az a könyvtár, amit a nézelődők megszemlélhetnek, ez itt, kérem egy kis titkos könyvtár. Nagyon szeretem az itt dolgozó könyvtárosokat (is), rendkívül segítőkészek, sőt, már nagyjából azt is tudják, mi az, ami engem érdekel. Egy baj van: kölcsönözni nem lehet, így a befogadható információ eléggé behatárolt.
Nos, amit most találtam, igazi kincs, ma ugyanolyan aktuális, mint dédanyáink, vagy inkább szépanyáink életében – 1890-ben adta ki ugyanis a Franklin-Társulat. Vicces, a hirdetését is megtaláltam a Vasárnapi Ujság  1890. évi, augusztus 3-i számában, ebből kiderül, hogy

A  F r a n k l i n – T á r s u l a t, kiadásában Budapesten megjelent és

minden könyvárasnál  k a p h a t ó:

A családi boldogság.

M i n d e n r e n dü  a s s z o n y ok  és  l e á n y ok  s z á m á r a.

Szerkesztette

K A L O C SA  R Ó Z A

Sejtettem, hogy háztartástan tárgykörben fogok érdekességeket találni, mert a gróf Festetics György által 1797-ben alapított keszthelyi Georgikonban, amely Európa első agrár-felsőoktatási intézménye volt, nemcsak gazdatiszti, erdészeti, mérnöki, jogi képzés folyt, hanem több szakon közép, vagy alapfokú oktatás – így az erdészek, építészek, ménesmesterek, kertészek, földművesek mellett gazdasszonyokat is képeztek.
Érdeklődve vettem kezembe a könyvet. Vajon egy újabb Pataki Mária-féle, kioktató, teljesíthetetlen feladatokkal sokkoló mű lesz ez is? De nem, nem az. Ez a szó legnagyszerűbb értelmében vett remekmű, rengeteg, a mai lányok-asszonyok számára is megszívlelendő tanáccsal.
A legnagyobb különbség Pataki Mária és Kalocsa Róza között az, hogy míg sok szempontból mindkettő ugyanarról ír, A dolgozó nő háztartása olvasása közben az ember csak háborog magában, A családi boldogságot viszont szerzője olyan szeretettel írta, hogy az érinti meg az olvasót folyton.

De ki is volt Kalocsa Róza? Ifjúsági író, lapszerkesztő, fordító, pedagógus. Meglepő, nem?
Az életrajza alapján egy modern nő alakja rajzolódik ki előttünk. 1831-ben született, apja tanító volt. Ő maga is az lett, majd  Pesti Evangélikus Református Felsőbb Leányiskola igazgatónőjeként tevékenykedett. 1875-től 1893-ig igazgató tanítóként dolgozott Szatmáron, Újpesten, Somorján és Cegléden. 1893-tól 1901-ig Debrecenben az Evangélikus Református Felsőbb Leányiskola internátusának igazgatója volt. Pedagógiai munkásságának talán legnagyobb érdeme, hogy a nőneveldékben ő vezette be és honosította meg a magyar nyelv rendszeres tanítását. Egyébként magyar nyelvet, történelmet, németet, francia nyelvet, gazdaságtant, egészségtant tanított és ő volt a női kézimunkák „fővezetője”.
Rengeteget írt; cikkei jelentek meg a kor ismert lapjaiban, többek között a Családi Körben, a Hölgyfutárban, a Gyermeklapokban, az Ország Világban, a Debreceni Reggeli Újságban,ezenkívül  meséket, színdarabokat, nyelvkönyveket, verseket, szépirodalmi elbeszéléseket, regényeket jelentetett meg könyv alakban, illetve illemtan és háztartástan témában is publikált. Jelentősek a francia fordításai és nyelvkönyvei is. Nagyon sok írása azonban álnéven jelent meg – úgy mint: Clió, Kardos Pál, Kovácsházi László, Nagy Lajos, Róza néni, Tanító néni, Szegedi Nagy Sándor, Szegedi Nagy Lajos.
Még egy nagyon érdekes adat róla: több kötete jelent meg a volapük nyelv nyelvtanáról, annak tanulási, tanítási módszereiről. Tudjátok, mi az a volapük? Egy olyan mesterséges nyelv, mint később a sokkal sikeresebb eszperantó; a bábeli zűrzavar legyőzésére tett kísérlet volt, hogy az emberiségnek legyen egy közös nyelve. Az 1879-ben debütáló volapüköt fénykorában 40 országban mintegy 200 ezer ember ismerte, beszélte, ma mindössze húszan vannak… Tíz évig virágzott a mozgalom, aztán az eszperantó, amely jobban használhatónak tűnt, elcsábította a híveket.
Kalocsa Róza magánéletéről nem derül ki sok: a Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon (Bp., 1977) tíz sorban emlékezik meg róla, és megemlíti, hogy “mint özv. Márkus Elekné halt meg”. Férjéről nincs adat, annyi bizonyos, hogy gyermekük nem született. Kalocsa Róza végül szegényen halt meg 1901. február 16-án  Debrecenben, ahol utcát neveztek el róla.

A könyv előszavának egy részlete – elgondolkodtató…

Dióhéjban ennyi tehát e haladó szellemű, mélyen hívő nő élete – hogy mi miért, és pontosan hogyan alakította a sorsát, azt sajnos nem tudom kideríteni. Ami a fent említett könyvében, A családi boldogságban – amelyet tanítványainak ajánlott – azonnal feltűnik, az az, hogy mindennél fontosabbnak tartotta a jó házasságot, illetve, a családi béke megőrzésében a nő szerepét. Leszögezte: “a boldogságot, amennyiben itt a földön föllelhető, csakis a családéletben találhatjuk meg.” A továbbiakban szól a férj iránt való hű és igaz szeretetről, arról, hogy a nő legyen türelmes férje hibáival szemben, az egymás iránti nyíltszívűségről, őszinteségről, a békeszeretetről, a szelídségről. Afelé terelgeti tanítványait, hogy az otthon hangulatában a fő irányító a nő. A következőket írja Fecsegő barátnők cím alatt:

Ha családi boldogságot akarsz teremteni, vagy azt megőrizni, akkor sehol se légy szívesebben, mint saját otthonodban, és soha se engedd házadat kíváncsi és fecsegő asszonyok gyűlőhelyévé. (…)
Fecsegő asszonyok társasága okvetlenül sokféle veszekedésbe kever, és benned a rossz indulatoknak egész raját kelti föl, mikről neked, magadnak tudomásod sem volt eddig. Ha e fecsegésekből értesülsz, hogy mások miket beszélnek s mi módon ítélnek rólad, az téged bosszúra és gyűlöletre ingerel, melyek lelkedből minden örömet kiölnek. Ha azt hallod, hogy más asszonyoknak mennyivel jobban van dolguk, mennyivel kellemesebb az életük, mint neked, úgy az irigységet, fölösleges vágyakat ébreszt benned, esztelenségedben elégedetlen leszesz saját körülményeiddel. Ha még azután ráadásul férjedet bírálgatják, gyalázzák ezek a kígyónyelvek, akkor csak egyenesen mondj le a boldogságnak még reményéről is. Ezért határozott erős akarattal ki kell magadat szabadítanod az ilyen nők társaságából, különben cseppenként csepegtetik a bizalmatlanság magvát lelkedbe az ilyen asszonyok, melyből gyanú, végre az ellenszenv halálos mérge fakad.

Kalocsa Róza arra is felhívja a figyelmet, hogy a fecsegés meghallgatásánál van egy sokkal nagyobb baj: “ha tudniillik férjed hibáját mások előtt föltárod.”

Egy kis ízelítő – a lista persze még folytatódik.

Abszolút bibliai alapokon állva kezeli a nő szerepét, ugyanakkor nem tuszkolja a bölcsességeket: szelíden int, szeretettel ad tanácsokat. A későbbiekben kitér a takarításra, a háztartás vezetésére, a konyha felszerelésére, a főzésre, zöldségek, gyümölcsök télire eltevésére, vagy például a vaj eltartására; szó kerül magaviseleti szabályokról, egészségügyi kérdésekről, betegségek, sérülések ellátásáról. Komplex kis kézikönyv ez egy kezdő kis háziasszony számára a legfontosabb tudnivalókkal – azt hiszem, a mai lányoknak is nagy szükségük lenne egy ilyenre. Még ha a kor bizonyos szempontból túl is haladta ezt az írást, hiszen az volt a megszokott, hogy a férj dolgozik, a feleség otthon van, az alapvető igazságok ugyanúgy érvényesek ma is, mint akkor.