TÖRÖK GYULA

A PORBAN

Regény

23

- Ádám! Ádám! - zengett feléje egy hang a nagy éjszakában.

Immár harmadik napja, hogy kínozta és utolérte mindenütt a hang, akárhova menekült.

- Ádám! - hallotta máskor. - Ádám! Hova lett a bátorságod? Visszatértél a hegyszakadékok elől, nem mertél ugrani.

És ilyenkor nem lehetett aludni. Fel kellett könyökölni, mint régen, egy esztendővel ezelőtt, és belebámulni az ablakon át a ködbe. A vízen, tűzön, földön és levegőn kívül ez volt az ötödik elem, amelyben Kender Pál élt. Ilyen volt az ő élete is. Ködben és homályosságban tengődött, amíg gyerek volt, és a ridegség, a tompa szomorúság belepte az élete további folyását is. És a ködön át gúnyosan kiáltott feléje egy hang, az élete hangja:

- Hamlet - mondta -, falusi Hamlet, gyermeked fog születni. Hiába ölöd meg magadat, az életed tovább folytatódik.

A párnája félé fordult, a takaró alá húzódott, és mégis hallotta az asszony egészséges lélegzését. Látta a szőke fejét és rózsaszín ujjait, amint öleli gyöngéden és finoman a vánkosát. Érezte a haja illatát, maga előtt tudta szelíd szomorúságával, könnyei között, amint súgni akart valamit. Mindez csak emlékeztette, szünetlenül figyelmeztette arra, amit a hang mondott neki az éjszakában.

- Kender Pál - zokogta befelé -, miért akarsz te elmenni a nagy hídra? Miért akarsz te lenézni a jégtáblákra? Miért akarod te utolérni a régen elveszett szolgalegényt, hiszen ő már messze úszott. Igazságtalan a verseny: neki nagy előnye van. Évekkel ezelőtt indult el. És messze a Fekete-tenger, és rút a vize. A partján piszkos emberek esznek halat, és a krimiai félsziget körül félelmetes, iszapos aknák között kell haladni.

Mégis, mégis - gondolta a ködökben élő ember - jobb lenne elmenni. Mert mi következhetik ezután? Az egyetlent, a drágát, már beszennyezve sem kaphatja meg sohasem. Elment szegény, várta, biztosan fehérbe és selyembe öltözve várta a szomszéd városban, csak három órányira tőle, és nem jött, mert súgtak neki valamit. A közeli városból pedig messzire utazott, olyan messzire, ahova már a keleti expressz sem viszi el az embert utána. Elment megszégyenülve, és örökre megtagadta őt, aki becsapta, hiába hívta találkára, nászéjszakára egy szálloda sötét szobájába. És most itt maradt mellette, az élete végéig egy asszony, akit sohasem kívánt a szíve szerint. Ez már örökké itt fog lélegzeni mellette, és bizonyára úgy hal meg, hogy hallani fogja, amint száll a levegő a száján át, és látni fogja, hogyan emelkedik és esik a csipkés ing a mellén. Bizony búcsút kell inteni ennek a két összetolt ágynak, és mindennek, ami körülötte van.

- Ádám! Ádám! - zengte a lelkiismerete szava. - Gyermeked fog születni ettől az asszonytól. Ne bántsd őt, mert már szent, és életet hordoz a szíve alatt.

A ködök közepén egy kis fényfoltot látott, és a fényben egy apró gyermek rózsaszín testét fedezte föl. Kinyújtotta a kezeit, de visszahúzta a karját. Nem akarta a gyermek ártatlan bőrét érinteni az ujjakkal, amelyeknek a hegyei percekkel ezelőtt egy távolban élő művésznő idomaira bizseregtek képzeletben.

- Kender Pál - rejtette el kezeit szégyenkezve - ne utazzál el te egy ilyen városba. Ne szállj ki te egy ismeretlen állomáson, őszi vizek sötétlenek az árkok mélyén, és csúszós az út mindenfelé a kertek alatt. Fekete varjak szállanak a nyílt, kék vizek acéltükre fölött, és megkopogtatják a fák ágain a csőrüket. És lenéznek az árok iszapos partjára, nem tekint-e feléjük egy vándorlegény hideg szeme, halálra fakult arca.

De itthon, idehaza - gondolta tovább konokul - megöli az egyhangúság és a folytonos töprengés. A négy fal festései között meg kell kergülni, el kell fonnyadni, mint a fogolynak.

- Tapsolni fog a kezeivel, reád nevet - hallotta ismét a lelkiismeret szavát. Beszélni fog, és megkérdezi, hogy hol van az apja. És akkor elfordul mindenki a könnyek miatt, és nem lesz senki, aki feleletet tudna adni. Szép és okos lesz, és a szomorúság kikezdi már gyerekkorában, mert megtudja, hogy az apja elszökött előle.

A ködök alján piszkosszürke sávok kezdtek végigterjengeni. Lassan és álmosan egy-egy szekér zörgött el az ablak alatt. Az udvarról kakaskukorékolások hangzottak. Mindez azt mondta, hogy hajnal van, télbe hajló őszi idők hajnala, és Kender Pál ismét nem aludt. Reggel az asszony formáit bő ruhák fedték. Semmit sem árult el az alakja, de a szürke szemei szelídebbek voltak, mint valaha, és csaknem mindig könnyekben úsztak. Az ura vajat kent a kenyerére és amikor az asszony átvette tőle, a tekintetével köszönte meg. Mosolygott, és megszorította a kezét.

- Én gyermeket ajándékozok neked - mondták a szemek -, szeress engem, és ne okozz fájdalmakat.

Ágotai bácsi könnyezett, és tapsolt örömében.

Átölelte a gyermekek nyakát, és hol az egyiket, hol a másikat csókolta. Kedves, fehér szakálla felborzolódott, a bajusza összekuszálódott.

- Mégis - mondta -, istenkém, mégiscsak megérem. Itt fog lovagolni a térdemen.

Minden az övé lesz - gondolta -, minden pénz és föld és minden szeretet. Mert benne folytatódik tovább az életünk.

Özvegy Kender Kelemenné szikár ridegségében állott mögöttük. Neki is voltak gondolatai.

- Ha fiú lenne - sóhajtotta, és szárnyalt a büszkesége, a fantáziája, a felfelé törtető reménysége -, azt én nevelném. Az más lenne, mint az apja meg a nagyapja. Lovagolna, vívna, mindent megtanulna, és haladna fölfelé. A politika, a kormányzás munkájában venne részt.

Csendes délutánokon, ha egyedül maradt a fehér cserépkályha mellett Marikával, és olvasni próbált, az asszony reátette kezeit a nyitott lapra. Összehajtotta a könyvet, és reánézett szürke szemeivel, mintha mondani akarta volna, hogy neki joga van ahhoz, neki joga van most mindehhez. Ez a pillantás elárulta azt is, hogy most már nem titkolja, hogy nincs sok köze a könyvekhez. Neki sokkal magasztosabb feladata van, ő most anya, és semmi egyéb nem akar lenni.

Kender Pál megértette a szürke szemek beszédét.

Ilyenkor átfonta karjaival az asszony nyakát, és tőle telhetőleg gyengéd igyekezett lenni. Egyszer véletlenül a szemközti tükörbe tévedt a tekintete. Látta maga mellett az asszony változatlan szőkeségét és rózsaszín bőrét, és megdöbbenve szemlélte a halántékait, amelyeken egyre hullottak a hajszálak, és egyre magasabbra szállott a kopaszság. Érezte, hogy sok minden elmúlt, mögötte van közel harminc keserű, kellemetlen esztendő. Harminc esztendő, amely vidáman és kellemesen is eltelhetett volna. Érezte, hogy vénül, és lassanként semmi köze sem lesz az ifjúsághoz, amely két évvel ezelőtt még minden szépet és gyönyörűséget ígért neki. Máskor ezüstösen csillogó hajszálat fedezett fel a feje búbján. Odanyúlt óvatosan, és kitépte a hajat, amely fehér volt, mint a hó, és szomorúan fénylett a kezében.

Elmélyedve és magába szállva gondolkozott. Eszébe ötlött, amit a kis doktor mondott neki valaha, hogy az ember nemcsak önmagáért él, hanem inkább a gyermekeiért. Olyan furcsa gondolata támadt, hogy ő el akarta dobni magától az életet, és ehelyett tovább plántálta a lényét. Egy új emberöltőbe dobta át az életét, és most már visszavonhatatlanul, biztosan megérkezik az ember, aki a vérét és lelkét fogja viselni itt a földön, a porváros emberei között.

Este az asszony felfohászkodott a mennyezet felé, amelyen túl, vajon igaz-e, a jóságos Isten lakik:

- Ó, ha fiú lenne...

Kender Pál hallotta a fohászkodást, és a fejét rázta:

- Nem kell, nem kell - sóhajtotta magában -, miért éljen még egy Kender Pál. Ha leány lenne... talán még élni is érdemes volna.

- Ha fiú lenne - fohászkodott a rózsaszínű asszony, és apró kezeit kitárta -, az életemet adnám érte.

Milyen keserű és furcsa órák, percek, napok voltak ezek, később is ámulva emlékezett reájuk az eljövendő gyermek apja. Egy ködös éjszakán megint a gyermek fényességében ragyogó teste kísértette. Eszébe jutott az orvos mondása:

- Inkább a gyermekekért - ismételgette -, inkább a gyermekekért...

Nem tudott egyetérteni ezekkel a szavakkal. Lázadozott benne a szenvedések emléke, és kiújult a frissen kapott seb, amely, úgy érezte, sohasem fog behegedni. Tisztán látta a szerepét a jövőben, és átérezte az apa magasztos kötelességét, de a szíve mélyén elvesztett, nyomorúságokban eltöltött évek után sírt. Ekkor gondolt mégis arra, hogy gondoskodni kell a gyermekről. Valamit ki kell találni, ami megvédi mindentől, az ellenséges nyomortól, ami minden örömet biztosít neki. Sokáig gondolkozott ezen, de nem tudott találni modern bölcsességkövet, amely minden ellen megvéd, és boldoggá tesz. Napokig járt a vágyakozással a lelke mélyén, hogy biztosíthassa a gyermeke boldogságát. Végre azután úgy vélte, megtalálta az egyetlen hathatós eszközt:

- Pénz, pénz - sóhajtotta -, sok pénz. Garmadába, földbe, minden értékbe fektetett pénz lehet csak a sánc, amelyet senki sem támadhat meg.

Neki immár úgysem kell a pénz: ő már nem lesz boldogabb azáltal, ha százezreket tud a háta mögött. De a gyermek, az ne szenvedjen semmi szükséget, annak legyen meg mindene, amit kíván, kísérje el a nagy vagyon a bölcsőtől a koporsóig. Most féktelen erővel tört ki rajta a vágy, hogy vagyont szerezhessen a meglevő birtokhoz. Felült az ágyában, és két kézzel markolászta, seperte az ölébe képzeletben az aranyakat.

- Mindent a gyermeknek - mondta, és már arra gondolt, hogy öt esztendeig nem kell ruhát készíttetnie, ha éppen nem akar, mert annyi régi öltönye van. Öt év alatt ez is sok pénz.

Az asszony sem fog öltözködni, de a gyermek mindent megkap. A kis doktort megfogadják mellé külön szolgálatra, lesz német és angol dajka, mert mindent, minden nyelvet és tudományt meg kell tanulni neki... szegény síró és apró gyermeknek.

De ez rettentő sok pénzt emészt fel. Valamit ki kell találni, amiből tisztán a nevelést lehet fedezni. Valami vállalatot kell létesíteni, amely ontja az aranyakat. Ez újabb gondokat adott neki. Valósággal elfoglalták a nagyszerű tervezgetések.

- Egy gőzmalom, egy gőzmalom! - kiáltott fel egy téli reggel. És nyomban ki akarta számítani, hogy mennyit jövedelmezhet egy szép és modern malom. A tervet sokáig titkolta, de azután mégis elárulta az anyjának:

- Mama - mondta -, nincsen egy valamire való gőzmalom sem az egész vidéken. Mi alapíthatnánk egyet...

Az öregasszony összecsapta a kezeit:

- Lehetetlen - mondta csodálkozva -, hát ilyesmin jár az eszed?

- Mi van ezen különös? Már csak unaloműzésből is megcsinálom a terveket, a költségvetést.

- Hát értesz te ahhoz?

- Nem értek egyelőre, de majd megtanulom. Ha nem megy jól, bérbe adjuk. A kamatot akkor is meghozza.

- De hiszen a folyó tele van vízimalmokkal. Azokat nem teheted tönkre. Nem is versenyezhetsz velük, mert potyán kapják a hajtóerőt.

- De én ugyanaz alatt az idő alatt hússzor annyit őrölhetek, mint az összes vízimalmok. Azonkívül modern gépek...

A matróna nem egyezett bele a tervekbe. Ő nem szerette a gépeket, és tőle telhetőleg szabadkozott a Pál előterjesztése ellen.

- Nézze, drága rokon - mondta Manó bácsinak -, milyen tervekkel jön ez a furcsa fiú. Eddig esze ágában sem volt az ilyesmi...

- Bizony sok gonddal jár az ilyesmi - akart kitérni a véleményadás elől az öregúr -, nagyon drága az építőanyag. De hát miért is akartok ti gőzmalmot?

- Keresztapám - mondta Pál -, a gyermek nevét viselné az új vállalat. És az ő vagyona lenne az egész a jövedelemhez hozzá sem nyúlnánk.

Ágotai bácsi lenézett a földre, onnan a plafonra. Zavarban volt, nem tudott választ adni, bár a szíve meg volt nyerve. De ott állott előtte Kender Kelemen özvegye, aki szigorú szemekkel várta a szája mozdulását. Aztán bejött a lánya, és amint meglátta Marikát, nyomban megjött a bátorsága.

- Hát nem lenne rossz - jelentette ki, és éppen a Kender Kelemenné szemei közé nézett -, miért ne vállalkozhatnánk egyszer mink is? Mindig csak a zsidók nyerjenek? Ha ebbe belebukunk, az se nagy baj. Olyan az ilyesmi, mint a sorsjegy, sose lehet tudni.

- De hiszen maga mondta, kedves rokon, hogy drága az építőanyag - vélekedett a matróna.

Pálnak új ötlete támadt: egészen megélénkült.

- Nem lesz olyan drága, ha mi csináljuk...

- Mit akarsz, csak tán nem téglagyárat?

- De igen. Ehhez igazán nem kell nagy befektetés. Ugye, keresztapám...

Marika az öregúr szakállával játszadozott. Ágotai bácsi ismét a legnagyobb zavarban volt.

- Kedveseim - adta meg a választ a lehető leglassabb modorban -, persze sok számítás kell az ilyesmihez, de az ágotai határban van jó agyagos föld... Ott lehetne egy kis költséggel.

Kender Pál felcsapott vállalkozónak és szakértőnek.

Az első napokban teljes gőzzel dolgozott, utánajárt, hogy mennyiért őrölnek a vízimolnárok, és meddig mehetnek le az árakkal, hogy mégse veszítsenek. Összehasonlította a maga számításait a molnárok költségvetésével, és kimutatta, hogy még a legcsekélyebb árakkal is versenyezhetik. Nyereség kevés lesz, de ez csak az első években marad így. Mert a molnárok feltétlenül tönkre mennek, ha jobb vidékre nem költöznek. Mikor azután elpusztultak a porváros határából, akkor mehetnek felfelé a gőzmalom árai.

A téglagyár kilátásai pedig egyszerűen rózsásnak ígérkeztek. A járásban alig van egy-egy kisebb gyár, az is csak a maga faluját látja el. A porváros lakói a városból fuvarozzák a téglát meg a cserepet. Ha ez nem válik be, ha ez nem hajt nagyszerű hasznot, akkor akár a patikusok is becsukhatnak.

Legyőzte minden undorodását, és egy délben felment a községházára.

- Mi tetszik? - kérdezte a jegyző fagyosan.

- Egy téglaégető és egy gőzmalom ügyében jöttem. Mind a kettőt én építtetem.

Előadta a terveket, és aziránt érdeklődött, hogy mi a közigazgatási eljárás.

- Ja kérem - mondta a jegyző -, az bizony bonyolult dolog. Tűzrendészeti kiszállás, engedély, a gőzmalom még nehezebb. Különben is...

- Különben is?

- Uraságod izé, hogy úgy mondjam, társadalmi bojkott alatt áll. A fellebbezések egész özönét árasztanák a megyeházára.

- Mindegy - felelte Kender Pál -, majd megfelelünk mindenkinek. Egyébként ez csak emelné a falut...

Alighogy megindultak a hivatalos eljárások, Rétsághy főbíró magához kérette a földbirtokost:

- Kedves barátom - ropogtatta az r betűket ellenállhatatlan bájjal -, baj van.

- Mi lehet a baj? Nincs szó panamáról. A magam földjén, magam pénzén, a magam veszélyére dolgozom.

- Ez az isteni naivság és becsületesség - tette fel a monokliját a főbíró, hogy jobban megnézhesse a fiatalember tiszta kék szemeit. - De mondd csak, kedves barátom, kinek a gabonáját akarod te őrölni? A magadét? Ugye, hogy nem, hanem a faluét. Szóval a falunak is van valami beleszólása a dologba. És különösen nagy baj, hogy tisztes adófizetőink, a vízimolnárok testületileg jártak az alispánnál. És hát őket még sem lehet kirúgni. Nagyon szép ígéretet kaptak.

- De hogy tudták meg a dolgot? Hiszen az ilyesmi hivatalos úton, tulajdonképpen titokban intéződik.

A főbíró mosolygott:

- Hát megtudták valahogy. Az ilyesmi különben sem titok. De ne pazarold az egészségedet arra, hogy mérgeskedj! Eszelj ki valami jobb dolgot. Valami gyárat. Tudod, ez a főispán gyengéje: ipari életet akar a megyében. Valósággal örülnének a tervednek.

A gőzmalomról tehát le kellett mondani. Hiszen a fellebbezések elhúzódhatnak évekig, és az eredmény mégsem bizonyos. Hosszas fejtörések után új tervet talált ki Kender Pál:

- Keresztapám - kockáztatta meg most már Ágotai bácsi előtt -, egy szeszgyárat kellene létesíteni.

Keresztapa a fejét vakarta:

- Igen szép terv - mondta megint, furcsán elgondolkozva -, de nagyon nehéz dolog. Éppen ezen a vidéken, ahol nincsenek nagy uradalmak, és a paraszt sem adja el, amije terem.

- Úgy gondoltam - folytatta Kender Pál a magyarázatot -, hogy a silányabb földeket beültetjük krumplival. Ha esetleg megakadna az üzem, a mi tartalékunk mindig kéznél lesz.

- Nehéz, nagyon nehéz, nem ide való a gyár, nem erre a vidékre való. Rossz a közlekedés, nehéz és drága a szállítás.

- De hát a gyermek - jegyezte meg Pál egy mániákus makacsságával -, valami nagyszerű ajándékot szeretnék neki előkészíteni.

- Istenem, a gyermek - lágyult el Ágotai bácsi -, hát amint gondolod. De nagyon körül kell tekinteni. Nagyon vigyázni kell, csak szakemberekkel menj neki, ha már okvetlenül akarod.

Kender Kelemen özvegye elkeseredetten harcolt az új terv ellen.

- Már megint új hóbort? - csattant fel, mikor megtudta, hogy mit tervez a fia. - Hogyne, majd gyárat építünk. Bebüdösítjük füsttel az egész környéket. Megdrágítjuk a napszámot a magunk kárára. Hiszen ha itt mozogni fog az a gyár, akkor minden komisz paraszt nagyobbra tartja majd magát...

- Elég olcsó így is - jegyezte meg Pál -, nem baj, ha egypár fillérrel felemelkedik is. Csakhogy mi nemcsak szeszgyárat alapítunk.

- Hanem? - kérdezte rémülten Kender Kelemenné.

- Hanem ami azzal jár: hizlalót is. Kimustráljuk az ökröket, és befogjuk hizlalni. Azt hiszem, ez ellen neked se...

- Hiszen ha csak hizlalóról lenne szó. Nem is kifogásolnám a dolgot. De a vesztembe nem rohanok. A gyár megeszi a sok pénzt, és semmit se hoz.

Csökönyösen megmaradt az álláspontjánál. Ámde ez egyszer nemigen törődött vele Pál. Most nem az ő dolgáról van szó, most a gyermek jövője a fontos, hát cselekedhetik szabadon. Számolt, könyveket olvasott, és be-berándult a városba a terveket megsürgetni. Ilyenkor néha elkísérte Marika. Az asszony nem tudott hova lenni a boldogságtól és a ragaszkodástól.

- Sohasem reméltem - vallotta egyszer őszintén, amint a kocsi lassan haladt velük -, hogy ilyen hamar és ilyen nagyon boldog leszek. Kedvesem, drága uram, hogy fog szeretni téged... és istenem, ha fiú lesz, arra fogom tanítani, hogy te vagy a legnagyobb, a legnemesebb ember...

Odasimult az urához, karját a karjába öltötte és ha még egy szót szól, bizonyára elsírja magát a torkára szállott meghatottságtól. Az eljövendő kis ember apja rávetette magát a munkára, mint a halálra éhezett ember a puha kenyérre. Egyszer, mikor egy este számolt, terveket dolgozott ki, eszébe jutott, hogy tulajdonképpen még nem is dolgozott amúgy istenigazában egész életében. Azt hitte, hogy na, most aztán megtalálta a síneket, amelyeken haladni fog.

Csak nagy néha lepték meg a régi gondok, szinte egészen újjászületett. De egy felültetett, távoli hölgy alakja még mindig kísértette. A piros tintás üveg mögött egyszer csak reája mosolygott egy arc, a Splényi művésznő arca. A fehér papiroson látta a szemeit kirajzolódni, és nemsokára érezte az ismerős parfümöt is. Lelkiismeret-furdalást érzett, és bár a kezével önkéntelen olyan mozdulatot tett, mintha valamit elhessegetne, mégis Splényi Katalinra gondolt.

- Nem volt szép, nem volt becsületes dolog - mondta magában -, értesíteni kellett volna. Azt kellett volna írni neki, hogy holnapután vagy később... De hát akkor minden olyan furcsa volt.

Tovább írogatott, de a művésznő ezen az éjszakán már nem hagyta békében. Szinte gyűlölködve, hirtelen haraggal nézett át a szomszéd ágyba, ahol nyugodtan aludt az asszony. Ő maga is érezte, hogy ezek furcsa idők. Minden nap változásokat, váratlan meglepetéseket hoz magával. Reggelre kelve, ismét a munkához láthatott egészen nyugodt lélekkel. Dolgozott, és csak a gyermekre gondolt, akinek tartozik valamivel, tartozik sok mindennel, akinek a ragyogó jövőjéről a saját erejéből, a két keze és agya munkájával akart gondoskodni.

- Szeszfőző? - kérdezte tőle a jegyző gúnyosan. - Talán pálinkafőzővé méltóztatnak átalakítani az Ágotai-kúriát. Az most nagyon divatos az úri házaknál.

Kender Pál ügyet sem vetett rá.

- Tessék csak, kérem, tudomásul venni a bejelentést - mondta, és előtte csak a gyermek üdvössége lebegett -, egészen külön épület lesz a falu határában. Tűzmentesség biztosítva...

- Ja, igaz kérem - vágott közbe a jegyző -, jó, hogy tűzmentességről tetszik beszélni. Egy kis baj van a téglaégetőnél. Nem adták meg az engedélyt ott, ahol kérni tetszett. A folyó partján esetleg lehet.

- De hiszen az öt kilométernyire van a szeszgyár telkétől.

- Ja kérem, sokan fellebbezték. Nem tűzbiztos. Tetszik tudni, ott ólak vannak a közelben.

- De hiszen azok az én ólaim.

- Mindegy, kérem, ami határozat felülről jön, az nekünk szent.

Kender Pál a főbíróhoz szaladt segítségért. Rétsághy a lehető legnagyobb szívességgel fogadta.

- Kedves barátom - mondta, és egyszerre kínálta székkel, szivarral, gyújtóval -, azt igazán kötelességemnek tartom. El fogjuk intézni. Boldogult atyáddal szintén kitűnő viszonyban voltunk.

- Jól tudom - mondta a földbirtokos felhevülve -, hogy nem szeretnek, és valami ostoba bojkottot hoztak össze ellenem. Ezzel igazán nem törődöm, de az mégis furcsa, hogy amikor a magam földjén akarok valamit csinálni, akkor sem hagynak békén...

Rétsághy elgondolkodott:

- Ne izgasd magadat, barátom - mondta szórakozottan -, minden meglesz, minden úgy lesz, ahogy kívánod.

- Köszönöm - mondta Pál, és megszorította a főbíró kezét.

- Apropos - élénkült meg Rétsághy -, az előbb a földjeidről beszéltél, körülbelül hány munkást foglalkoztattok? Persze már csak a számba vehetőkről lehet szó, az adófizetőkről.

Kender Pál elgondolkodott:

- Sokan dolgoznak. De ilyen pontosan igazán nem tudom megmondani. Ellenben, ha parancsolod, főbíró úr...

- Ne, ne fáraszd magad, fiacskám, nem túlságosan fontos.

- De milyen célból kellene?

- Mondom, nem fontos, valami statisztikát akarok. A szociális helyzet, és így tovább...

Keresztbe tette a lábait. A hosszú, keskeny cipője merészen, csaknem a szemben ülő Kender Pál válláig rúgódott fel.

- És kedves barátom - mondta bizalmasan -, ezekkel az emberekkel rendelkezhetsz te?

- Hogy érted ezt, főbíró úr?

- Úgy, hogy izé... ha izé, azt mondod nekik, hogy izé... emberek, itt most egy ilyen szocialista fog beszélni, hát oda nem muszáj elmenni.

Ez hát a szociológia - gondolta Pál -, ezért kell hát a statisztika.

- Ilyesmi még nem fordult elő - mondta aztán mosolyogva -, de azt hiszem, hogy ha vállalkoznék erre a szerepre, bizonyára hallgatnának rám. Már csak a környékbeli nép kitűnő intelligenciája is valószínűvé teszi a következtetésemet.

- Ne gúnyolódjék, barátom - szólt komolyan a főbíró -, ez a nép becsületes és jó, csak itt ezek az úrfélék, ezek gyalázatosak.

A kezét a szájára illesztette szorosan, és intett Pálnak, hogy erről különben jobb nem beszélni.

Mikor búcsúzkodni kezdett a fiatalember, odalépett szorosan eléje, és mindkét kezével megrázta a kezét. Utolérhetetlenül kedves és szívélyes volt.

- Csak nyugodtan, kedves barátom. Nem kell törődni a kis komiszságokkal. Tudod, fiacskám, a közigazgatás nehéz terület. Nagy gépezet az országban, millió apró kereke van, hát nem csoda, ha itt is, ott is mutatkozik egy kis hiba. Persze az ilyesmit mindjárt reparáljuk. Egyszóval barátom, emelkedjünk felül az ilyen kis emberek mókáin. Te csak bízd rám az ügyedet, még holnap bemegyek, és elintézem. Itt a kezem rá. Ha Rétsághy adja a kezét valamire, az szinte bizonyos... tudod, neked tartozom ezzel, a szegény megboldogult édesapád is...

Amint hazafelé ballagott Kender Pál, nem tudta mire vélni ezt a határtalan szolgálatkészséget. Jókedvűen lépkedett hazafelé, és megölelte Marikát, aki az ajtóban várta.

- Eddig rendben van minden - mondta megelégedetten -, azt hiszem, nyár végére készen is leszünk.

Az asszony súgott valamit, amire az ura mosolyogni kezdett.

- Egyszerre tartjuk a keresztelőt - válaszolta, és Marika, boldogabb volt, mint valaha.

Bent az ebédlőben a kis doktor vitatkozott Manó bácsival.

- Lehetetlen a régi rendszert tartani - gesztikulált elmerülve a saját fejtegetésébe az öregúr -, bizony, doktor úr, most szükség lenne egy erős kezű emberre, aki kivezesse a megrekedt szekerünket a sárból...

A kis doktor nem kevésbé volt elfoglalva a témától, és tulajdonképpen észre sem vette a belépő Kender Pált.

- Ugyan kérem - fordult Manó bácsi felé, és egészen közelről magyarázott neki -, ne vicceljünk, ne áltassuk magunkat. Ismerjük be töredelmesen, hogy Bécstől függünk.

- Az ám - vágott vissza Manó bácsi szokatlan tűzzel -, de ha igaz volna, amit mondott, akkor is nekem lenne igazam. Mert kérem, Deák Ferenc idejében is Bécstől függöttünk. Andrássy Gyula gróf idejében is. És ugye, mégse történhettek ilyen furcsa dolgok. Mert ezek emberek voltak a talpukon, és tessék elhinni, hogy minden attól függ, hogy játssza a szerepét a kormány. Vagyis, hogyan közvetíti a két fél közt a dolgokat, aki középen áll.

Weissenberg doktor mosolygott.

- Ez már okosan volt mondva. Igazi, kedves, konzervatív álláspont. Nem is vártam egyebet Ágotai bátyámtól.

- Azt mondja, hogy én konzervatív vagyok - ragadta meg a szót az öreg -, hiszen ez a legújabb politika. Így van ez hatvanhét óta a mai napig. Csak a részletekben lehetnek eltérések.

- Hát a választójog részletkérdés? - vágott közbe a doktor.

- Ugyan hagyjanak békét azzal a maszlaggal - fortyant fel az öreg uracska -, ha eddig jó volt a mostani, minek a másik.

Végre Kender Pál is megszólalt:

- De hát mi történt, hogy ilyen elkeseredetten politizálnak?

- Mi történt? - hüledezett a kis doktor. - Nahát, még azt se tudja?

- Nem én - mondta őszintén Pál.

- Hát kormányválság, fiacskám - szólt Ágotai bácsi -, új kormány jön, választások lesznek...

- Bocsánat - mondta Pál -, igazán nagyon elmaradtam az utóbbi hetekben, de a tervek annyira elfoglaltak.

Azután hirtelen világosság támadt a fejében. Hát ezért kell a statisztika Rétsághynak? Ezért volt olyan nagyon kedves.

Hírtelen eszébe jutott az adoma, hogy az orosz katonák arról tudják meg a háború közeledését, hogy a tisztek nem rúgják őket többé hasba.