Heinz Gilomen:

Az elvárt kimeneti eredmények: sikeres élet és jól működő társadalom

2009. június 17.

A DeSeCo-projekt annak a régóta fennálló igénynek a felismerésével indult, hogy a kompetenciák meghatározásához és kiválasztásához átfogó elméleti alapokon nyugvó keretre volna szükség, amely a kutatás-fejlesztésnek, illetve a különböző felmérések, indikátorok értelmezésének hivatkozási alapjául szolgálhatna. A munka eddig a kompetencia és a kulcskompetencia fogalmának tisztázására, a kulcskompetenciák kategóriáinak kidolgozására és az egyes kategóriákon belül meghatározható, a demokratikus, piacorientált társadalmak állampolgárai számára fontos kulcskompetenciák megfogalmazására irányult. Ezt a munkát mutattuk be az eddigi fejezetekben.2

A kulcskompetenciák fogalmi keretét (referenciakeret) és a rendszerezésüket szolgáló három kategóriát, amelyet az OECD DeSeCo-projektje dolgozott ki, eddig is nagy érdeklődés és támogatás kísérte a szakpolitikai döntéshozók, kutatók, a különböző szektorok képviselői és más nemzetközi szervezetek részéről. A fogalmakkal kapcsolatos viták azonban arra engednek következtetni, hogy a – DeSeCo-projekt eredeti feladatain kívül eső – különböző irányokban folyó, további kutatásokkal hosszabb távra szóló elképzeléseket lehetne kidolgozni arra, hogyan lehetne az eddigieknél jobb nemzetközi értékelő- és indikátorrendszereket, illetve a kompetenciafejlesztéssel és az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos kormányzati politikákat kidolgozni.

A további vizsgálódás egyik különösen fontos területe lehet a kulcskompetenciák és az egyén, illetve a társadalom szintjén elvárt kimeneti eredmények összefüggéseinek feltérképezése. A oktatásba történő beruházások és a gazdasági teljesítmény között – a termelékenység, a gazdasági növekedés, a munkaerő-piaci részvétel és a jövedelmek alakulása szempontjából – megfigyelhető közgazdaságtani összefüggésekről az emberi tőke elmélete ad szisztematikus leírást. Fontos lenne hasonló kutatások végzése a kulcskompetenciák és a sikeres élet, illetve a jól működő társadalom nem gazdasági dimenziói közötti összefüggésekre vonatkozóan is. „Sokak szerint a tanulás nem gazdasági jellegű, a személyes jólét fokozódásában és a társadalmi kohézió erősödésében tetten érhető hozadékai éppen olyan fontosak, mint a munkaerő-piaci jövedelmekre és a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása” (OECD 2001d, 17.).

Felmerül tehát a kérdés, hogy a kulcskompetenciák milyen mértékben járulnak hozzá a sikeres élet és a jól működő társadalom megteremtéséhez. Konkrétabban fogalmazva: milyen típusú és szintű kulcskompetenciák szükségesek az elvárt kimeneti eredmény eléréséhez? A kérdés megválaszolásához először is meg kell fogalmazni a kulcskompetenciák és a személyes, illetve a társadalmi jólét közötti mikro- és makroszintű összefüggéseket, majd ezeket empirikus kutatásokkal szükséges igazolni. Ez a feladat természetesen meghaladja a DeSeCo kereteit, de az elvárt kimeneti eredmények – a sikeres élet és a jól működő társadalom – további pontosítására lehetőséget ad.

Ez a fejezet3 azoknak a normatív állításoknak és feltevéseknek az áttekintésével kezdődik, amelyek a projekthez érkezett hozzászólásokban a „sikeres élet” és a „jól működő társadalom” fogalmaival kapcsolatban előfordultak. Mindezt az életminőséggel kapcsolatos kutatások rövid ismertetése, majd a sikeres élet és a jól működő társadalom legfontosabb dimenzióinak körvonalazása követi. Nem az a célunk, hogy szisztematikus áttekintést adjunk a szakirodalomról, vagy minden részletre kiterjedően elemezzük ezt az átfogó és összetett témát. Mindössze a sikeres élet és a jól működő társadalom kulcsdimenzióinak meghatározását kíséreljük meg.

Mire valók a kulcskompetenciák?

Mire való az oktatás? Ezt a mindig központi helyen álló kérdést a DeSeCo kontextusában úgy fogalmaztuk át, hogy mire valók a kulcskompetenciák. A 3. fejezet4 meghatározása szerint a kulcskompetenciák az egyén és a társadalom szempontjából lényeges kimeneti eredmények elérésében játszanak szerepet. Ez a megfogalmazás két fontos feltevést tartalmaz: a kulcskompetenciák az egyén és a társadalom számára egyaránt hasznosak, és az, amiben szerepet játszanak, több a puszta életben maradásnál.

Egyetértés van abban – a diskurzus szintjén legalábbis –, hogy az oktatás, ezen belül a kompetenciafejlesztés egyik fontos eredménye, ha az ember képessé válik saját céljai megfogalmazására és megvalósítására. Rekus, Hintz és Ladenthin (1998) például kijelentik, hogy az oktatásnak arra kell felkészítenie az embereket, hogy a jelen társadalomban képesek legyenek az életüket céljaiknak megfelelően alakítani. Ez magában foglalja „azt az alapvető állítást… hogy nemcsak képesnek kell lenni az általános önrendelkezésre, hanem muszáj ennek megfelelően cselekedni is” (279. o.). Interdiszciplináris nézőpontból azonban túlságosan korlátozna bennünket, ha elsősorban vagy kizárólag az egyén szintjén jelentkező kimeneti eredményekre összpontosítanánk. Tehát ezt a meglehetősen individualista felfogást ki kell egészítenünk a társadalmi szükségletek és célok által meghatározott társadalmi dimenzióval. Emellett azt szeretnénk, ha megközelítésünk túllépne azon a nézeten, hogy a kulcskompetenciák egy „túlélőkészlet” elemei. Ezt a gondolatot sugallja például a filozófus Canto-Sperber és Dupuy (2001) megfogalmazása: (a kulcskompetencia) „az egyén vagy a demokratikus társadalom fennmaradásához és a közösség fenntartásához szükséges alapkészségek és alapvető ismeretek halmaza” (76.). Ezért a DeSeCo-projektben a sikeres élet és a jól működő társadalom sokkal dinamikusabb – és egyúttal sokkal nehezebben meghatározható – fogalmát vezettük be az egyén és a társadalom túlélése vagy fennmaradása kifejezés helyett.

A projekt közreműködői – az általuk képviselt tudományterület nézőpontjától függően – különféleképpen közelítették meg a fogalmakat. Canto-Sperber és Dupuy (2001) például a következő értékeket sorolják fel a „mindenféle jó élet nélkülözhetetlen alkotóelemei” között: beteljesülés, az emberi lét elemei (köztük olyan értékek, mint „az autonómia, a szabadság és az emberség”), megértés („önmagunk és világunk” megértése), öröm és mély emberi kapcsolatok (74–75.). A közgazdász Levy és Murnane (2001) szerint „a jó élet közgazdaságtani meghatározása” a jövedelem munkaórák korlátozása melletti maximalizálásaként fogalmazható meg (152.). Levy és Murnane számára a messzemenő célok alapja a hatékony munka. Amellett érvelnek, hogy az általuk meghatározott és a megélhetés biztosításához szükséges kompetenciák nélkül az ember nem élhet felelős és teljes életet egy demokratikus társadalomban. Ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy a piacokat és a jelen gazdaságát középpontba helyező közgazdasági szemlélet magában foglalja „a fennálló jövedelemelosztás hallgatólagos elfogadását” (151–152.). Bár más kutatók nem ilyen közvetlenül foglalkoztak a témával, a kulcskompetenciákról szóló eszmefuttatásaikból kikövetkeztethetők a sikeres élet és a jól működő társadalom dimenziói. Perrenoud (2001) a szociológia szemszögéből azzal hozza összefüggésbe a sikeres életet, hogy az ember képes „életben maradni, és a lehető legjobban élni... megőrizve saját autonómiáját anélkül, hogy másokét sértené”, és nem kell „erőszakot, elidegenedést, elnyomást vagy kizsákmányolást elszenvednie” (126.). Ridgeway (2001) szerint a kutatók hozzászólásait – az elit csoportok fejlődését segítő társadalommal szemben – a demokratikus, egyenlőségre törekvő társadalom iránti elkötelezettség hatja át.

A DeSeCo-projekt által kidolgozott átfogó referenciakeretben az egyén és a társadalom szintjén – a sikeres élet és a jól működő társadalom szempontjából – elvárt kimeneti eredményekkel eddig csak annyira foglalkoztunk, amennyire az a kulcskompetenciák meghatározásához szükséges volt. Ennek folytatásához és a fogalmak további pontosításához a nemzetközi egyezményekben rögzített (és a 3. fejezetben említett) célok jelenthetnek közös kiinduló- és viszonyítási pontot, még akkor is, ha ezek egy része már-már túl általános.

Milyen a sikeres élet?
Elvi megközelítések

Az elvárt kimeneti eredmények az egyén szintjén olyan sokrétűek, hogy egyetlen kifejezéssel nem lehet őket visszaadni. A DeSeCo irodalmában más szerzők munkáiban előfordul a „jó élet” megfogalmazás (Canto-Sperber és Dupuy 2001, 67., 3. fejezet). Ez a kifejezés megragadja ugyan a normatív dimenziót – amely a kulcskompetenciák meghatározásának szerves része –, ám kétértelmű. Felfogható az életminőség hedonista és morális megfelelőjeként egyaránt. Bár a „sikeres élet” is értelmezhető szűken, a magas anyagi vagy társadalmi státus elérésével fémjelzett életként, ez a megfogalmazás tágabb értelmezési lehetőséget nyújt, mint a „jó élet” – állapítja meg Levy és Murnane a projekthez készült, A gazdasági siker szempontjából döntő kulcskompetenciák című hozzászólásában. Ezért az egyén szempontjából értékes kimeneti eredmények leírása során mi a sikeres élet kifejezést használjuk, tág értelemben. Ez magában foglalja a gazdasági sikert és a külső megbecsülést, és azon túlmutatva megragadja a normatív dimenziót, valamint az egyén – későbbiekben részletezett – objektív és szubjektív módon felfogott életminőségét is. Bár az egyes emberek különféleképpen határozzák meg a sikert, a DeSeCo-projekt egyik alaptézise szerint léteznek állandó, az emberek nagy többsége számára érvényes szempontok (Canto-Sperber és Dupuy 2001).

A sikeres élet meghatározását segítheti a társadalommonitoringban használt és a sikeres élethez kapcsolódó fogalmak – köztük az objektív értelemben vett jólét, az életminőség, a személyes értelemben vett jóllét és az életkörülmények – körüli vita vizsgálata. A társadalmak többségében a jólét politikai fogalom, a mindannyiunk által elérendőnek tekintett egyéni és társadalmi körülményekről kialakult – absztrakt szintű – konszenzus eredménye. Mivel az ilyen fogalmaknak csak ritkán van explicit, gyakorlati szempontú meghatározása, úgy döntöttünk, hogy szemügyre vesszük a kérdés különféle megközelítéseit. Heinz-Herbert Noll (2001) szerint a társadalomtudományokban a jólétről szóló vita legfőbb indítéka azoknak a szempontoknak a meghatározása, amelyeket a politika a „jó élet” és a „jó társadalom” meghatározására használ (2.). Ha sikerül meghatározni az életkörülmények mérésére szolgáló mutatókat – mérésen a vágyott és a tényleges életfeltételek összehasonlítását értve –, akkor a társadalmi indikátorrendszerekben és a társadalommonitoring során központi kategóriákként kellene ezeket használni.

Az elmúlt 30 évben Wolfgang Zapf egy sor konceptuális észrevételt tett a jóléti értelmezések kapcsán. Véleménye szerint a jólét és annak fejlődése a modernizáció velejárója. Az életminőség fogalma, amely a jólét modern felfogását fejezi ki, csak az 1960-as évek végén jelent meg. A 20. század második felében az életminőség központi szerephez jutott: szociálpolitikai cél, társadalomelemzési norma, illetve a jólét megítéléséhez használt hivatkozási alap lett (Zapf 1993).

Híres példája ennek a „Great Society” (nagyszerű társadalom) fogalma, amelyet az Egyesült Államok elnöke, Lyndon B. Johnson használt először 1964-ben. Johnson nagyszerű társadalomról alkotott víziójáról Noll (2001) azt írja, hogy „nem a 'mennyire', hanem a 'milyenre' irányult – nem a javak mennyiségét tartotta fontosnak, hanem az élet minőségét” (4. o.) –, célul kitűzve ezzel az amerikai nép személyes boldogságát. Noll szerint ez a jólét új felfogását jelentette, és annak a korábbi elképzelésnek a helyébe lépett, hogy az életminőség az anyagi jólétnek feleltethető meg.

Az anyagi és nem anyagi, az objektív és szubjektív, az individuális és kollektív elemek ötvözése az életminőség sokdimenziós felfogása felé történő elmozdulást jelentette. Erre a változásra mutat rá Ronard Inglehard (1989) is, megállapítva, hogy a nyugati társadalomban az értékek komoly eltolódása figyelhető meg. Míg korábban az anyagi jólét és a fizikai biztonság volt a legfontosabb, az 1980-as évektől kezdve egyre nagyobb hangsúly helyeződik az életminőségre és az olyan posztmodern értékekre, mint az emberi kapcsolatok, a kultúra és a környezet védelme.

Habich és Noll (1994) az életminőség sokdimenziós fogalmán belül két pólust különböztet meg. Az egyik az erőforrások felőli, skandináv, a másik a szubjektív életminőség felőli, amerikai megközelítés (22–23.). A skandináv szemlélet alapja, hogy „az egyén – az adott meghatározó tényezők mellett – mozgósítható erőforrások felett rendelkezik, amelyek segítségével képes szabályozni, tudatosan befolyásolni saját életkörülményeit” (Erikson 1993, 72.). Robert Erikson szerint a jövedelmen és az anyagi javakon túl az erőforrások közé tartozik a műveltség, a társadalmi kapcsolatok, a szellemi és a fizikai energia is, hiszen ezek mind felhasználhatók az egyéni életkörülmények igény szerinti alakítására. Ez az álláspont természetesen elválaszthatatlan a svédek jóléti állam iránti elkötelezettségétől, illetve attól, hogy a svéd társadalomban nagy hangsúly helyeződik a közösségre és az együttműködésre.

Az erőforrások felőli megközelítés számos tekintetben egyezik Amartya Sen összetett képességfogalmával (1987), bár ő inkább az erőforrások mozgósítására, és nem az erőforrásokra összpontosít.

Egy ember jólétének megítélése során elhamarkodott lenne a birtokolt javak jellemzőire korlátozni az elemzést... ha képet akarunk alkotni valakinek a jólétéről, akkor tovább kell lépnünk a „boldogulás” felé, azaz meg kell tudnunk, hogy mit tud kezdeni az adott személy a rendelkezésére álló javakkal és tulajdonságokkal. (6.)

A boldogulás tehát „az ember által elért eredmények: az, amit tennie sikerül, illetve az, amivé válni tud” (Sen 1987, 7.). Az erőforrások, képességek és eredmények közötti összefüggésnek a modellje alátámasztani látszik a kompetenciák DeSeCo-projektben használt eredmény alapú modelljét, és ígéretes kiindulópontot jelenthet a kompetenciák és az elvárt kimeneti eredmények közötti kapcsolatok feltérképezésére irányuló későbbi munkához.

Az erőforrás alapú modell alternatívája az életminőség szubjektív nézőpontból történő meghatározása. Ebben a megközelítésben elsősorban az egyén személyes jólléte a mértékadó, amelyet az elégedettség vagy a boldogság tükröz, függetlenül az objektív életkörülményektől. Ez párhuzamba állítható azzal, hogy az amerikai szemléletmódban az individualizmusra helyeződik a hangsúly, arra, hogy hátterétől függetlenül mindenki a maga útját járja. Ez a megközelítés a Johnson elnök nevéhez köthető „Great Society” elemzéséhez (Noll) kapcsolódik, ahol szintén a saját élettel való elégedettség áll a középpontban.

Az erőforrások felőli és a szubjektív megközelítés elemei egyaránt fellelhetők Erik Allardt (1993) munkájában. Az általa kidolgozott modell az alapszükségletek három kategóriájára épül: birtoklás (ideértve a jómód elemeit és az életminőség anyagi összetevőit), szeretet (személyközi kapcsolatok és belső elégedettség), létezés (a közösség tagjaként és a kikapcsolódás céljából végzett tevékenységek).

A kategóriák mindegyikét a siker eléréséhez felhasználható erőforrások és szubjektív megfontolások alkotják.

A siker objektív és szubjektív értékelésére egyaránt kiterjedő megközelítést alkalmaznak a német jóléti jelentések (Zapf 1984). Az 1. táblázat ennek a megközelítésnek a fogalmi áttekintését mutatja be, illusztrálva az objektív életkörülmények és a szubjektív jóllét kölcsönhatásait. A jóllét a társadalom és az egyén számára kívánatos állapot, azaz amikor az objektív életkörülmények és a jólét szubjektív megítélése egyaránt „jó”. Azok, akik jó életkörülményeik ellenére sem elégedettek a helyzetükkel, ún. disszonanciát élnek meg. Ez a csoport jelenti az első problémát. Az adaptáció az a helyzet, amikor a szubjektív megítélés szerint a lét a rossz életkörülmények ellenére is „jó”. Ez is problémát jelent, mivel ebben a helyzetben fennáll a társadalomból való kivonulás veszélye. Az utolsó csoport tagjaira a depriváció jellemző, ők képviselik a szociálpolitika klasszikus célcsoportját. Ez a megközelítés különösen hasznosnak bizonyult a fogalmak politikai kontextusban történő további strukturálásához és alkalmazásához, megkönnyítve például a veszélyeztetett csoportok azonosítását.

1. ábra: A jóléti helyzet tipológiájaObjektív életkörülmények Szubjektív jóllét
Jó Rossz
Jó Jóllét A kívánatos állapot Disszonancia
Az elégedetlenség dilemmája
A tiltakozás és változtatás lehetősége
Rossz Adaptáció
Paradox elégedettség: reménytelenség és kivonulás a társadalomból Depriváció
A szociálpolitika klasszikus célcsoportja

Forrás: Zapf 1984

Noll (2001 13.) rámutat arra, hogy bár az életminőség átfogó leírásai az 1960-as és 1970-es években születtek, érvényességük nem csökkent. A későbbi megközelítések nem hoztak jelentős fejlődést a fogalomalkotás terén, inkább csak egyes szempontokat emeltek ki – válaszul a célirányosabb szociálpolitika iránti igényre –, illetve kísérletet tettek a jóllét egyéni szintjének és a társadalom szempontjainak az integrálására. Ebben a tekintetben a fenntarthatóság, a kohézió, a kirekesztés, az emberi és társadalmi tőke azok a kulcsszavak, amelyek a fejlődést meghatározták. Célunk eléréséhez, a sikeres élet mint normatív kategória hivatkozási alapként használható dimenzióinak a meghatározásához a jólét átfogó felfogásai és nem a specifikus megközelítések használhatók.

Az életminőség struktúrája

A személyes jóllét és az életminőség struktúrája különböző szempontokból vizsgálható. Az egyik szerint akkor beszélhetünk jó életminőségről, amikor az ember lehető legnagyobb számú szükséglete kielégítésre kerül. A különféle szükségletek közötti összefüggések legismertebb elmélete Abraham Maslow (1954) nevéhez fűződik, aki szerint egyes szükségletek csak akkor alakulnak ki, amikor bizonyos szükségletek már ki vannak elégítve. Elmélete alapján a szükségletek egymásra épülnek, piramist alkotva az egyén fizikai életben maradását biztosító szükségletektől a társas érintkezés különböző formái iránti igényen át az integrált, önmagát kiteljesítő személyiségig.

Az OECD 1970-ben más módon kísérelte meg a magas életminőség meghatározását a társadalom egészére vonatkozóan. Szakértőket és politikai csoportokat kértek fel a kívánatos társadalmi feltételek felsorolására. Az OECD a társadalmat foglalkoztató kérdések alapján közelített a témához, amelyeket konszenzus alapján határoztak meg. Az alapgondolat az volt, hogy a társadalmat foglalkoztató kérdések, pontosabban azok az igények, amelyek a kérdésekben általános szinten tükröződnek, kultúrától függetlenül mindenütt azonosak. A nem általánosan megjelenő, konkrétabb igények relevanciájukat és kielégítésük módját tekintve változó fontosságúak a különböző kontextusokban (OECD, 1976, 8.). A 2. táblázat a társadalmat foglalkoztató kérdéseket mutatja be.5 A nyolc terület – tartalmilag legalábbis – a társadalmi indikátorrendszerekben szereplő kategóriákhoz hasonló, így kiindulópontként szolgálhat a sikeres élet dimenzióinak megfogalmazásához.

2. ábra: A társadalmat foglalkoztató kérdések az OECD felsorolása szerintEgészség
Foglalkoztatás és a munka világa
Árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzájutás
Társadalmi környezet
Oktatás és tanulás
Idő és szabadidő
Tárgyi környezet
Személyes biztonság

Forrás: OECD, 1982

A fentieken kívül a Pierre Bourdieu által bevezetett társadalmi mező fogalma (lásd 3. fejezet) és a Forms of Capital című művében kifejtett tőkefelfogása szolgálhat elméleti alapul a sikeres élet strukturálásához és meghatározásához abból a szempontból, hogy a különféle erőforrások milyen mértékben állnak az egyén rendelkezésére, illetve mennyire tud hozzájutni azokhoz. Bourdieu a tőke anyagi értelemben vett cseréjének felfogását kiterjeszti más, „immateriális” vagy „nem gazdasági” tőkefajtákra, és a gazdasági tőke mellé bevezeti a kulturális és a társadalmi tőke fogalmát. A társadalmi tőke jelenleg használatos, a hálózatok társadalmi hasznát kiemelő leírásaival szemben (pl. Putnam 2001; Coleman 1988) Bourdieu elsősorban azzal foglalkozik, hogy az emberek egyenlőtlenül képesek kihasználni e tőkefajták előnyeit. A kulturális tőke a sikeres tanulmányokhoz kötődik, „az egyéni szocializáció során bensővé vált készségeket, viselkedési mintákat” (Swartz 1997), a műveltséget hordozó tárgyakat, például könyveket és festményeket, valamint a megszerzett végzettséget foglalja magában. A tőke e két formája olyan utakon, módokon szerezhető és cserélhető, mint általában a gazdasági tőke. A tőke lehető legtágabb értelemben vett birtoklása vagy létrehozása a különféle társadalmi mezőkben elérhető siker megvalósulásának döntő tényezője.

A bemutatott megközelítések és felfogások az egyén szintjén megjelenő célok, szükségletek és a siker előfeltételei meghatározásának különféle, ám egymást kiegészítő lehetőségeit illusztrálják, megvilágítva a téma összetettségét.

A sikeres élet dimenziói

Célunkat tekintve – az elvárt kimeneti eredmények konkrét jellemzőiről szóló vita elindítása – a fentiekben vázolt fogalmi alapok gazdag forrásanyagot kínálnak a sikeres élet dimenzióinak az értelmezéséhez. A következőkben a társadalmat foglalkoztató kérdések, valamint az erőforrások elérhetőségével és felhasználhatóságával kapcsolatos felfogások fényében fogalmazzuk meg a sikeres élet nyolc legfontosabb dimenzióját (3. ábra).

3. ábra: A sikeres élet legfontosabb dimenziói

Gazdasági pozíciók és erőforrások

jövedelmező állás
jövedelem és vagyon

Politikai jogok és hatalom
politikai döntésekben való részvétel
érdekcsoportokban való részvétel

Szellemi erőforrások
formális oktatásban való részvétel
a tanulás alapjainak elsajátítása

Lakás és infrastruktúra
a lakás színvonala
környező infrastruktúra

Egészség és személyes biztonság
szubjektív és objektív egészség
személyes biztonság

Szociális kapcsolati hálók (társadalmi tőke)
család és barátok
rokonok és ismerősök

Szabadidős és kulturális tevékenységek
szabadidős tevékenységekben való részvétel
kulturális tevékenységekben való részvétel

Személyes elégedettség és értékszemlélet
személyes elégedettség
autonóm értékszemlélet

Forrás: DeSeCo
Gazdasági pozíciók és erőforrások

A klasszikus értelemben vett gazdasági dimenzióról van szó, amely a jelentős eredmények elérésében szerepet játszó legalapvetőbb területek közé tartozik a posztindusztriális társadalmakban is. Az életnek alig van még egy területe, amelyik ilyen döntő szerepet játszana a társadalmi pozíció, a hatalomeloszlás és az életminőség meghatározásában, mint a gazdasági dimenzió.

Az olyan erőforrásoknak, mint a jövedelem és a vagyon elsődleges szerepük van a mindennapi szükségletek kielégítésében, de az élet más területeire is hatással vannak. Értékes vagyontárgyakban testet öltve társadalmi szerepet játszanak, az egyén, a család vagy a csoport társadalmi pozícióját jelzik. A pénzügyi javak az önbecsülést is befolyásolják, különösen ha elismert, jövedelmező munkából, tevékenységből származnak.

A jövedelmező álláshoz való hozzájutás szorosan összefügg a jelentős társadalmi színtereken birtokolt hatalommal. A munkahelyi ranglétra legmagasabb pozícióit betöltők hatalmat és befolyást gyakorolnak az alacsonyabb beosztásúak felett. Helmut Schelsky (1972) véleményével összhangban Noll (1978, 210.) kiemeli a jövedelmező állás pszichológiai, gazdasági és társadalmi funkcióit. A jövedelmező állás az egyén társadalmi helyzetének egyik legfőbb mutatója, meghatározó szerepet játszik az identitás kialakulásában, és az erőforrásokhoz való hozzájutás révén hozzájárul a mindennapi anyagi szükségletek kielégítéséhez.

A kulcskompetenciák fontosságát a jövedelmező állás, a jövedelem és a vagyon szempontjából az emberitőke-elmélet, valamint az iskolai végzettség és a kereset közötti összefüggésekkel foglalkozó egyéb elméletek (például a jelzéselmélet és a vezető-vezetett elmélet) is alátámasztják – állapítja meg például Levy és Murnane (2001, 154–155.). Levy és Murnane szerint a gazdasági siker egy folytonos intenzitási skála mentén mozog, és az egyén kompetenciái befolyásolják.

Politikai jogok és hatalom

A politikai jogok és a közös ügyekben való részvétel a demokrácia alapvető dimenziója. A modern társadalmak működését különböző fokú hatalommegosztás jellemzi annak ellenére, hogy a gyakorlatban az „egy ember, egy szavazat” elvét alkalmazzák. A politikai döntéshozásban való részvétel gyakran a döntések előkészítési szakaszában kezdődik. A választás és a szavazás a részvétel speciális formái, és erősen differenciált lehetőségeket kínálnak az események befolyásolására. Bár a politikai részvétel az adatfelvételek és a társadalmi indikátorrendszerek általánosan előforduló eleme, így ezek kimondatlanul is vizsgálják a befolyás gyakorlásának lehetőségét, a jólétről és az életminőségről szóló viták azonban ritkán foglalkoznak a hatalommal közvetlenül összefüggő kérdésekkel.

A hatalom gyakorlása és a politikai döntéshozásban való részvétel megvalósulhat országos, regionális vagy helyi szintű választott tisztviselői poszt betöltésével, gyakoribb azonban, hogy az emberek érdekcsoportokban (pl. szakszervezetben, munkáltatói szövetségben, politikai pártokban) vagy polgári mozgalmakban közreműködve vesznek részt a politikai folyamatokban. A DeSeCo-projektben a hatalom kérdését Perrenoud (2001) vetette fel, aki a sikeres életet a relatív autonómia fogalmával kötötte össze. Meghatározása szerint a kompetenciák „a mások által elfogadott stratégiáknak és döntéseknek való kiszolgáltatottság elkerülését” biztosítják (130.). A közös ügyekben való részvétel és a befolyás gyakorlásának a lehetősége a sikeres élet fontos dimenziója.

Szellemi erőforrások

Az egyén társadalmi pozíciójának meghatározásában a gazdasági dimenzió mellett központi szerepet játszik az iskolai végzettség. Maslow (1971; Maslow és Lowery 1998) szerint a tudás, a megértés és a felfedezés az „önmegvalósítás” alapvető elemei. Más szerzők (pl. Vogel– Andersson–Davidsson–Häll 1988, 34.) is azon a véleményen vannak, hogy a szellemi erőforrások a személyes jóllét döntő feltételei.

A szellemi erőforrásokhoz való hozzájutás két szempontból fontos. Ezek: az oktatásban és különösen a felsőoktatásban való részvétel – amely egyúttal az oktatásban megfigyelhető egyenlőtlenségről és méltányosságról folyó klasszikus vita központi kérdése is –, valamint a kulcskompetenciák elsajátítása.. Noha ezek az összetevők – az oktatás és a kompetenciák – szoros kapcsolatban állnak egymással, a felnőtt lakosság írásbeliségét mérő IALS-vizsgálat (International Adult Literacy Survey) eredményei azt mutatják, hogy a kettőt nem tekinthetjük azonosnak (OECD, Human Resources Development Canada és Statistics Canada, 1997).

A szellemi erőforrások megszerzése bizonyos feltételek meglététől függ. A felsőoktatásban és a továbbképzéseken való sikeres részvétel például vélhetően a tanulás alapjainak elsajátításától és a korábban megszerzett kompetenciáktól függ. Elsősorban az interaktív eszközhasználatra gondolunk (lásd különösen a 3. fejezetet), Haste (2001) „eszközhasználó” modelljére (96.) hivatkozva.

Lakás és infrastruktúra

A lakás és a környező infrastruktúra az életkörülmények alapvető összetevői, a szükségletek Maslow-féle piramisának legalsó szintjén találhatók, és a népjóléti politika alappillérét képezik.

A lakás itt elsősorban az ember lakhelyén található tárgyi elemek színvonalára utal, például a szerkezet épségére (arra, hogy a lakhely a zord időjárási viszonyok ellen védelmet nyújtson), a komfortfokozatra (pl. vízvezeték, fűtés és villany), a megfelelő bútorzatra és felszereltségre. A környező infrastruktúra a tágabb lakóhely olyan értelemben vett minőségét jelenti: például a környezet szennyezettsége vagy a helyi infrastruktúra – a vezetékes ivóvíz, a csatornázás, az energia, a távközlés, az utak és a tömegközlekedés – adottságai.

Egészség és személyes biztonság

Az életminőség alapvető eleme, hogy az ember ne szenvedjen súlyos testi fogyatékosságtól, azaz testi épsége és mozgásra, munkára való képessége adva legyen. Ez a dimenzió a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által alkalmazott kiterjesztett egészségfogalomra épül (WHO, 1946), amely szerint „az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jóllét állapota, és nem egyszerűen a betegség vagy roszszullét hiánya”. Magában foglalja a biztonságot is, ez azt jelenti, hogy az egyén nincs kitéve sérülésnek, bántalmazásnak. Az egészség és a biztonság azért tartozhat a kulcskompetenciák hivatkozási alapjába, mert mindkettőt befolyásolja az ember viselkedése. Ez a dimenzió – az egyén által érezhető közvetlen hatása mellett – az életminőség egyéb összetevőinek előfeltétele is.

Szociális kapcsolati hálók

Az életminőség másik fontos dimenziója a szociális kapcsolatok hálózatába való beágyazottság, amelynek az élet minden területén – a munkában, a szabadidőben, a családban, a politikában stb. – maximális jelentősége van. Újabban ezt a dimenziót a társadalmi tőke fogalma felől megközelítve tárgyalják a szerzők (Bourdieu 1980; Coleman 1988; OECD, 2001d; Putnam 2001).

A szociális kapcsolati hálók lehetnek személyes szintűek – szűkebb (család, barátok) vagy tágabb (rokonok, ismerősök) értelemben –, és informális hálózatokat (klubok és érdekcsoportok) is jelenthetnek. A későbbiekben leírjuk, hogy egy jól működő társadalomban nélkülözhetetlenek az ilyen hálózatok. Mivel személyes célokra is mozgósíthatók, a sikeres élet dimenziói között is meg kell említeni őket.

Szabadidős és kulturális tevékenységek

A szabadidős és kulturális tevékenységek az életkörülmények lényeges részét képezik (L'Hardy–Guével–Soleilhavoup 1996, 372.). Bourdieu (1979) elemzi, hogyan használhatók fel a szabadidős és kulturális tevékenységek a társadalmi osztályok közötti különbségek kifejezésére és hangsúlyozására. Számos példán keresztül mutatja be, hogy az egyes társadalmi csoportok tagjai fogyasztási szokásaikkal és viselkedésbeli megnyilvánulásaikkal milyen kifinomultan különböztetik meg magukat az alsóbb osztályokba tartozóktól. Szociológiai szempontból tehát a kultúra és a szabadidő a társadalmi helyzet meghatározásának fontos színterei, és a sikeres életnek is központi dimenziói.

Személyes elégedettség és értékszemlélet

A személyes elégedettség és az értékszemlélet – mint már utaltunk rá – a sikeres élet fontos tényezői közé tartozik. Mivel a személyes elégedettség nem azonosítható egyértelműen az objektív életkörülményekkel (lásd 1. ábra), a sikeres élet tárgyalása szempontjából külön jelentősége van. Az autonóm értékszemlélet is független attól, hogy a tágabb értelemben vett erőforrások az egyén rendelkezésére állnak-e, illetve milyen lehetősége van arra, hogy részesüljön a hatalomból, ami egy másik dimenzió kulcseleme.

Általános észrevételek

A sikeres élet nyolc dimenziója a kulcskompetenciák és az elvárt kimeneti eredmények közötti összefüggések fogalmi feltárásának az alapjául szolgálhat a DeSeCo-projekt esetleges folytatásában. A munka elvégzése elengedhetetlen a meghatározott kulcskompetenciák igazolásához és a kulcskompetenciák (amelyek nem az alapkészségekhez sorolhatók) szerepének bizonyításához a gazdasági sikeresség területén. Ezek az elemzések kiterjedhetnének arra is, hogy a kulcskompetenciák hogyan járulnak hozzá a nem gazdasági jellegű kimeneti eredményekhez.

A bemutatott elképzelések néhány fontos eleme külön említést érdemel. Először: a sikeres élet sokdimenziós fogalom, amely a jólét objektív és szubjektív elemeit egyaránt magában foglalja. Nemcsak szigorú értelemben vett kimeneteket, hanem olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek az erőforrásokhoz való hozzáférés, illetve az erőforrások rendelkezésre állása kifejezésekkel írhatók le legpontosabban. Maguk a források is a fogalom részét képezik.

Másodszor: hangsúlyozni kell, hogy ezek a dimenziók nem egyformán fontosak minden ember számára, minden kontextusban és minden társadalomban. A demokratikus, fejlett társadalmakban általában érvényesek azok a kérdések, amelyek alapján a dimenziókat kidolgoztuk. Feltételezzük tehát, hogy a sikeres élet összességében és formájától függetlenül ezekhez a dimenziókhoz köthető, bár az egyes dimenziók jelentősége a különböző kontextusoktól függően változhat.

Harmadszor: meg kell jegyezni, hogy a dimenziók mindig egy kontinuum mentén formálódnak. Egy olyan skálán lehet őket ábrázolni, amely azt mutatja, hogy jobban vagy kevésbé vannak jelen. Mivel a kompetenciákat is az intenzitásukat kifejező kontinuum mentén képzeljük el, a sikeres élet dimenziói nagyon jól alkalmazhatók a kulcskompetenciák és az elvárt kimeneti eredmények közötti empirikus kapcsolatok elemzésére.

Milyen a jól működő társadalom?

Meghatározásunk szerint a kulcskompetenciák fontosak az egyén és a társadalom számára egyaránt. A társadalom szemszögéből nézve a kulcskompetenciák nemcsak a sikeres életet meghatározó tényezők, hanem a társadalmi célok elérésének eszközei is. Mivel a társadalmi célok elérésében mindig szerepet játszott, az oktatás megszervezése és az alapkészségek, kompetenciák elsajátíttatása, feltételezésünk szerint ezek a célok a kulcskompetenciákról folyó politikai vitákban is döntő tényezőként jelennek meg.

Az emberi tőke és a kompetenciák viszonyának a vizsgálata eddig elsősorban a kompetenciák egyéni szinten megmutatkozó előnyeivel, illetve az egyéni – jobbára gazdasági – siker elérésében játszott szerepével foglalkozott. A DeSeCo-projekt interdiszciplináris nézőpontja számára túl individuális és korlátozott ez a megközelítés.

Ha a témához holisztikus módon közelítünk, akkor a sikeres élet megfogalmazásához hasonlóan a jól működő társadalom dimenzióit is meg kell határoznunk. A sikeres élet és a jól működő társadalom jellemzői között természetesen van átfedés. Valószínű, hogy a jó társadalom létrejöttének feltételei lehetővé teszik azt is, hogy a társadalom tagjai sikeres életet éljenek. A társadalmat azonban – az egyénnel ellentétben – elsősorban az intézmények, a struktúrák, az elosztás, a méltányosság és a társadalmi igazságosság kérdései, valamint a megvalósítható és fenntartható jövő foglalkoztatja.

A társadalom minőségét jellemző indikátorrendszerek számos példája ismert. Ezek a rendszerek különböző módszereket alkalmaznak, kidolgozóik a különféle elméletekre és kutatásokra támaszkodva és tágabb horizontjuknak köszönhetően – amely többek között szociális, környezeti és intézményes szempontokra is kiterjed – a gazdasági jólét jelzőszámainál átfogóbb, teljesebb képet adnak a társadalmi fejlődésről. Az ENSZ fenntartható fejlődéssel foglalkozó részlege (UN Division for Sustainable Development, 2003) kidolgozott például egy rendkívül részletes indikátorrendszert, amely olyan területek mérésére is alkalmas, mint a méltányosság, az iskolai végzettség szintje, a nemzetközi együttműködés, a biológiai sokféleség, a gazdasági teljesítmény és a távközlési infrastruktúra.

Az indikátorrendszerek szisztematikus elemzése a jövőbeli kutatások érdekes témája lehet a jól működő társadalom dimenzióinak további pontosítása, illetve a kulcskompetenciák vizsgálata céljából. Konszenzus alakult ki a jó társadalom jellemzőinek vonatkozásában, ami a jól működő társadalom dimenzióinak meghatározását segíti. Ezek a jellemzők például a gazdasági teljesítmény, a demokratikus folyamatok, a szolidaritás és a társadalmi kohézió, az emberi jogok és a béke, a méltányosság és a diszkriminációmentesség, valamint az ökológiai fenntarthatóság. A következőkben tehát – a 3. fejezetben bemutatott normatív hivatkozási kerettel összhangban – a társadalom minőségének szempontjából döntő dimenziókat körvonalazzuk.

A jól működő társadalom dimenziói
Gazdasági hatékonyság

A gazdasági versenyképesség és a hatékonyság megteremtése minden társadalomban a kiemelt célok között szerepel. Az emberitőke-elmélet szerint közvetlen összefüggés mutatható ki a kulcskompetenciák (oktatásba történő beruházások révén történő elsajátítása) és a jövedelmező munkához, valamint az erőforrásokhoz való hozzájutás (az egyéni életminőség egyik fő dimenziója), az üzleti vállalkozások, azok hatékonysága és a társadalom gazdasági teljesítménye között (Levy és Murnane 2001). A gazdasági hatékonyság tehát a kulcskompetenciák referenciakeretének egyik fő elemét alkotja.

Demokratikus folyamatok

A demokratikus folyamatok az alapvető értékek közé tartoznak az OECD-országok határain belül és túl. A közösség ügyeivel – a közösség által előzetesen elfogadott szabályok szerint – azoknak kell foglalkozniuk, akiket érintenek. Ez az elv John Rawls (1972) „igazságos” társadalomról alkotott felfogásával áll összhangban, és vitathatatlanul a társadalom javát szolgálja. A DeSeCo-projekthez érkezett hozzászólások többsége is ezen a nézeten alapul. Canto-Sperber és Dupuy (2001) például kijelenti, hogy

a társadalom akkor „jól szabályozott”, ha az alapvető társadalmi intézményeket az igazságosság elvei irányítják, amelyeket mindenki elfogad, és amelyekről mindenki tudja, hogy mások is elfogadják. Emellett feltételezzük, hogy egy demokratikus, igazságos és stabil társadalom alapvető intézményei a társadalom tagjait az általuk megkövetelt igazságosság elvei szerinti cselekvésre ösztönzik. (71–72.)

Az állampolgárok részvétele a demokratikus folyamatokban a politikai döntéshozásban és a hatalomban való részvételre vonatkozó egyéni életminőség dimenziójának feleltethető meg. Barbara Fratczak-Rudnicka és Judith Torney-Purta (2003) rámutat, hogy a demokrácia alakításában való valódi szerepvállalás szükségszerűen a kompetenciák kialakulásával és fejlődésével áll összefüggésben. Következésképpen a kulcskompetenciákat olyan fontos erőforrásoknak kell tekinteni, amelyek az egyént képessé teszik a demokratikus folyamatokban való részvételre.

Szolidaritás és társadalmi kohézió

A szolidaritás a társadalmi tőke egyik dimenziója, a társadalom alapvető eleme. Ezzel kapcsolatban Noll (2001) Durkheimet idézi, aki szerint a szolidaritás a közös identitás és a társadalmi integráció nélkülözhetetlen alapja (20.). A szolidaritás az értékek hasonlóságából fakad. Ehhez a gondolathoz szorosan kapcsolódik a társadalmi kohézió fogalma, amely a társadalmi értékrenddel hozható összefüggésbe, és a közös intézményeket is magában foglalja. Dahrendorf, Field, Hayman és Hutcheson (1995) arról ír, hogy az elfogadott értékek és intézmények milyen keretrendszere jellemzi a befogadó társadalmat.

Emberi jogok és béke

Az UNESCO szemléletének bemutatása során Delors és Draxler (2001, 214.) az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatára (ENSZ, 1948) hivatkozik, amelyet ötven éve fogadott el az Egyesült Nemzetek Szervezete. A nyilatkozat az emberi és társadalmi fejlődésre vonatkozó alapvető elképzeléseket fogalmazza meg világos rendszerbe foglalva, és kinyilvánítja a legkülönbözőbb formákban szerveződő társadalmak egyetértését az ideális társadalomra vonatkozóan. Az emberi jogok megsértése még ma is számos országban probléma, ezért az emberi jogok biztosítása irányadó célként fogalmazódik meg. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata szerint az emberi jogok alapját képező elvek – a megértés, a tolerancia és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása – a béke elsődleges feltételei, és összeköthetők az oktatással és a kompetenciafejlesztéssel. A nyilatkozat kimondja, hogy

az oktatásnak az emberek személyiségének teljes körű fejlesztésére, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia. Elő kell mozdítania a nemzetek, a faji és vallási csoportok közötti megértést, toleranciát és barátságot, és támogatnia kell az ENSZ tevékenységét a béke fenntartása érdekében (26. cikk 2. bekezdés).

Ez a kijelentés a bevezető gondolat folytatása, amely szerint „az emberiség minden tagja méltóságának, egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazságosság és a béke alapját a világon”, és azt sugallja, hogy az emberi jogok és a béke megvalósulása a kompetenciák függvénye.

Méltányosság és diszkriminációmentesség

Az esélyegyenlőség és az igazságosság az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában gyökerező és a legtöbb modern társadalom alkotmányában rögzített alapelv. Olyan közös célt képvisel, amelyet még nem sikerült elérni. Sok országban származásuk vagy társadalmi helyzetük miatt az embereknek hátrányos megkülönböztetést kell elszenvedniük az élet számos területén.

Hutmacher, Cochrane és Bottani (2001) álláspontjához hasonlóan az egyenlőtlenséget az anyagi és szimbolikus erőforrásokkal kapcsolatos előnyökből és hátrányokból származtatjuk. Az erőforrások a Bourdieu (1983) által bevezetett tőkefajták (a gazdasági, a kulturális és a társadalmi tőke) kombinációjaként is felfoghatók. Az egyenlőtlenséget és egyenlőséget az igazságos elosztás és a tisztességes előnyszerzés etikai normáival ötvözve a méltányosság területére jutunk. A diszkrimináció ezek után meghatározható úgy, mint a társadalmi vagy kulturális háttéren vagy társadalmi helyzeten alapuló, etikai normák szerint nem igazolható szisztematikus egyenlőtlenség.

Az igazságosság, az esélyegyenlőség és a diszkriminációmentesség a társadalom minőségének lényeges összetevője, és a kulcskompetenciák hivatkozási keretében is fontos dimenzióként van jelen.

Ökológiai fenntarthatóság

Az emberiség örökségének fenntartása az ENSZ környezetről és fejlődésről szóló Rio de Janeiró-i konferenciája által elfogadott Agenda 21 (UNCED, 1992) hatására vált jól láthatóvá a világ számára. A dokumentum az ökológiai fejlődés és a fenntartható stratégiák gazdasági és társadalmi területeken játszott szerepére hívja fel a figyelmet:

Az emberiség meghatározó történelmi pillanathoz érkezett. Szembe kell néznünk... azoknak az ökoszisztémáknak a folyamatos pusztulásával, amelyektől jólétünk függ. Ha azonban sikerül összehangolnunk és fokozott figyelemmel kezelnünk a környezet és a fejlődés kérdéseit, akkor továbbra is képesek lehetünk alapszükségleteink kielégítésére, valamint arra, hogy mindannyiunk számára magasabb életszínvonalat biztosítsunk, az ökoszisztémákat jobban védjük és kezeljük, és megteremtsünk egy biztonságosabb és gazdagabb jövőt. Ezt egy nemzet sem képes egyedül elérni; de együtt elérhetjük – a fenntartható fejlődést célzó világméretű összefogással.

(Bevezető)

Lehetetlen elképzelni olyan minőségi társadalmat, ahol a természeti erőforrások megóvása és megőrzése a jövő generációi számára ne lenne központi kérdés. Az ökológiai minőség ezért ma már nemcsak a környezetszennyezés elkerülését és a jó minőségű természetes környezetet jelenti, hanem olyan társadalmi stratégiák kidolgozását és megvalósítását is, amelyekkel a jövő generációi számára is biztosítható az egészséges környezet.

Az életminőség és a társadalom minőségének összehangolása

Az esetek többségében a jól működő társadalom dimenziói és az egyén sikeres életének a dimenziói megfeleltethetők egymásnak. A jól működő társadalom „gazdasági versenyképesség és hatékonyság” dimenziója például legalább a „gazdasági pozíciók és erőforrások” nevet viselő egyéni szintű dimenzióhoz kapcsolódik, de a „szellemi erőforrások” elnevezésű dimenzióval is összefüggésbe hozható. Hasonló kapcsolat figyelhető meg a „demokratikus folyamatok” és a „szolidaritás és társadalmi kohézió” társadalmi dimenziói, valamint az egyén szintjén meghatározott „politikai jogok és hatalom”, illetve „szociális kapcsolati hálók” dimenziói között. A jól működő társadalom dimenzióit azonban nem lehet a sikeres életre irányuló egyéni törekvések összességéből levezetni. A társadalmi valóság velejárója a konfliktus. Az egyén és a társadalom szintjén jelentkező különböző célok és értékek összeütközésbe kerülhetnek. Így például az a gyakorlat, amelyet az egyén a magas életszínvonal megteremtéséhez és fenntartásához választ, ütközhet mások szükségleteivel, jogaival vagy a természeti környezet épségével. A jól működő társadalomban a döntéshozás és a közigazgatás hatékonyságának is el kell érnie bizonyos szintet, ez azonban nehezíti azt, hogy mindenki részt vehessen azokban a döntésekben és intézkedésekben, amelyek hatást gyakorolnak rá.

Az esetek többségében az egyéni és a közös célok egy-egy adott területen belül fedik egymást. Az egyén és a közösség számára is inkább a különböző területek között merül fel a célok közötti választás, az egyik cél esetleges feláldozása a másikért: a gazdasági növekedés szorgalmazása az ökológiai fenntarthatóság és a társadalmi igazságosság ellenében; a gazdasági erőforrások dominanciája a kultúrához és a szabadidőhöz való hozzáféréssel szemben stb.

Néha minden a nézőponton múlik: célok, amelyek hosszú távon, holisztikusan szemlélve találkoznak, rövid távon ellentmondhatnak egymásnak. Hasonló gondolatot fogalmaz meg a kompetenciák és azok hasznossága tekintetében Delors és Draxler (2001).

Látszólagos ellentmondás van a kétféle kompetenciafelfogás, a gazdasági hasznosságra összpontosító, illetve a saját élet irányítására szolgáló képességfelfogás között. Úgy tűnik, nem igazi ellentmondásról, csupán két különböző időhorizontról van szó. Lehet, hogy a hatékonyság szempontjából rövid távon eredményre vezet az olyan képzés, amely csak a feladatok megoldására készít fel. A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy hosszú távon nagyobb szolgálatot tesz a gazdaság számára, ha a népesség szélesebb körű képzettséggel rendelkezik. (215–216.)

Nem szabad, hogy a különféle célok és értékek között mindig is meglévő feszültségek tévútra tereljék a kulcskompetenciák és a kimeneti eredmények közötti összefüggések meghatározására irányuló további kísérleteket. A célok valójában konstellációkként is ábrázolhatók (a kulcskompetenciák konstellációihoz hasonló módon), amelyek az egyes emberek és társadalmak között nagy változatosságot mutathatnak. A kulcskompetenciák konstellációinak a szerveződése nagymértékben azzal magyarázható, hogy a társadalmi és egyéni értékeket és célokat hogyan határozza meg az adott kontextus és kultúra, és hogy a sikeres élet és a jól működő társadalom különféle dimenzióinak milyen relatív fontossága van az adott esetben.

A kérdés az, hogy a különböző tőkefajták és pozíciók hogyan oszlanak el az életminőség és a társadalom minőségének egyes dimenzióiban. A szakpolitika számára természetesen kihívást jelent az egyéni érdekek egyeztetése és kiegyensúlyozása mások és általában véve a társadalom érdekeivel. Ennek eredménye a hatalmi viszonyok és az egyes szituációk előzményeitől, irányadó eseteitől függ. A hatalom a maga legáltalánosabb formájában fontos transzverzális tényező: az egyén számára arról szól, hogy képes-e az egyes társadalmi mezőkön belül úgy kihasználni és befolyásolni a hatalom működését, struktúráját és eloszlását, hogy azok a sikeres élet fontos dimenzióiban előnyére váljanak, a társadalom feladata pedig az, hogy a társadalom minőségét garantáló mechanizmusokat alakítson ki. E kettős cél megvalósítása attól függ, hogy a társadalom szereplői rendelkeznek-e kulcskompetenciákkal.

Befejezésül le kell szögeznünk, hogy sem ebben a fejezetben, sem másutt a DeSeCo-projekt irodalmában nem állítjuk, hogy a projekt kidolgozta/ki fogja dolgozni a sikeres élet vagy a jól működő társadalom összes összetevőjét. Sokkal korlátozottabb célunk volt: a jövőbeli kutatások számára próbáltuk meghatározni a legfontosabb irányvonalat és a lehetséges kiindulópontot azzal, hogy azonosítottuk a témához tartozó elméleteket és modelleket, valamint megfogalmaztuk a sikeres élet és a jól működő társadalom legfontosabb dimenzióit.

Irodalom

Allardt, E. (1993): Having, loving, being: An alternative to the Swedish model of welfare research. In N. Nussbaum – A. Sen (Eds.): The quality of life. Oxford, Clarendon Press, 88–94.

Bourdieu, P. (1979): La distinction. La critique sociale du jugement. Paris, Editions de Minuit.

Bourdieu, P. (1980): Le sens pratique. Paris, Editions de Minuit.

Bourdieu, P. (1982): Ce que parler veut dire: L'économie des échanges linguistiques. Paris, Fayard.

Bourdieu, P. (1983): Forms of capital. In J. G. Richardson (Ed.): Handbook of theory and research for the sociology of education. New York, Greenwoocl, 241–258.

Canto-Sperber, M.–Dupuy, J. P. (2001): Competencies for the good life and the good society. In D. S. Rychen – L. H. Salganik (Eds.): Defining and selecting key competencies. Göttingen, Germany, Hogrefe & Huber, 67–92.

Coleman, J. S. (1988): Social capital in the creation of human capital. American Journal of Sociology, 94, 95–120.

Delors, J.–Draxler, A. (2001): From unity of purpose to diversity of expression and needs: A perspective from UNESCO. In D. S. Rychen – L. H. Salganik (Eds.): Defining and selecting key competencies. Göttingen, Germany, Hogrefe & Huber, 214–221.

DeSeCo Project Web site. (2002). Retrieved May 27, 2003, from http://www.deseco.admin.ch

Erikson, R. (1993): Descriptions of inequality: The Swedish approach to welfare research. In N. Nussbaum–A. Sen (Eds.): The quality of life. Oxford, Clarendon Press, 67–83.

Fratczak-Rudnicka, B.–Torney-Purta, J. (2003): Competencies for civic and political life in a democracy. In D. S. Rychen – L. H. Salganik – M. E. McLaughlin (Eds.): Selected contributions to the 2nd DeSeCo symposium. Neuchatel, Switzerland, Swiss Federal Statistical Office.

Habich, R.–Noll, H.-H. (1994): Soziale Indikatoren und Sozialberichterstattung. Internationale Erfahrungen und gegenwartiger Forschungsstand. Paris, International Social Science Council.

Haste, H. (2001): Ambiguity, autonomy and agency: Psychological challenges to new competence. In D. S. Rychen – L. H. Salganik (Eds.): Defining and selecting key competencies. Göttingen, Germany, Hogrefe & Huber, 93–120.

Hutmacher, W.–Cochrane, D.–Bottani, N. (2001): In pursuit of equity in education: Using international indicators to compare equity policies. Dordrecht, Netherlands, Kluwer Academic Publishers.

Inglehart, R. (1989): Kultureller Umbruch. Wertewandel in der westlichen Welt. Frankfurt am Main/New York, Campus.

L'Hardy, Ph.–Guével, C.–Soleilhavoup, J. (Eds., 1996): La société française. Données sociales. Paris, Institut National de la Statistique et des Etudes Economiques I (lNSEE).

Levy E.–Murnane, R. J. (2001): Key competencies critical to economic success. In D. S. Rychen–L. H. Salganik (Eds.): Defining and selecting key competencies.

Göttingen, Germany, Hogrefe & Huber, 151–173.

Martin, J.–Pearson, M. (2001): OECD social indicators: A broad approach towards social reporting. Paris, OECD.

Maslow, A. (1954): Motivation and personality. New York, Harper.

Maslow, A. (1971): The farther reaches of human nature. New York, Viking Press.

Maslow, A.–Lowery, R. (Eds., 1998): Toward a psychology of being (3rd ed.). New York, Wiley & Sons.

Noll, H.-H. (1978): Soziale lndikatoren für Arbeitsmarkt und Beschäftigungsbedingungen. In W. Zapf (Ed.): Lebensbedingungen in der Bundesrepublik. Sozialer Wandel und Wohlfahrtsentwicklung (2nd ed.). Frankfurt am Main, Campus, 209-322.

Noll, H.-H. (2001): Towards a European system of social reporting and welfare measurement. The EuReporting Project. Final Report. Mannheim, Germany, The Centre for Survey Research and Methodology (ZUMA).

Organisation for Economic Co-operation and Development. (1976): Mesure du bienetre social: Un rapport sur les progres d'élaboration des indicateurs sociaux (Working paper). Paris, Author.

Organisation for Economic Co-operation and Development. (1982): The OECD list of social indicators. Paris, Author.

Organisation for Economic Co-operation and Development. (1999): Measuring student knowledge and skills. Paris, Author.

Organisation for Economic Co-operation and Development. (2001c): Society at a glance: OECD social indicators. Paris, Author.

Organisation for Economic Co-operation and Development. (200ld): The well-heing of nations: The role of human and social capital. Paris, Author.

Organisation for Economic Co-operation and Development, Human Resources Development Canada, & Statistics Canada (1997): Literacy skills for the knowledge society: Further results of the International Adult Literacy Survey. Paris, OECD; and Ottawa, Human Resources Development Canada and Statistics Canada.

Organisation for Economic Co-operation and Development & Statistics Canada (1995): Literacy, economy, and society: Results of the first International Adult Literacy Survey. Paris, OECD; and Ottawa, Statistics Canada.

Perrenoud, P. (2001): The key to social fields: Competencies of an autonomous actor. In D. S. Rychen–L. H. Salganik (Eds.): Defining and selecting key competencies. Göttingen, Germany, Hogrefe & Huber, 121–149.

Putnam, R. D. (Ed., 2001): Gesellschaft und Gemeinsinn: Sozialkapital im internationalen Vergleich. Gütersloh, Germany, Bertelsmann-Stiftung.

Rekus, J.–Hintz, D.–Ladenthin, V. (1998): Die Hauptschule – Alltag, Reform, Geschichte, Theorie. Weinheim/Munich, Germany, Juventa.

Ridgeway, C. (2001): Joining and functioning in groups, self-concept and emotion management. In D. S. Rychen – L. H. Salganik (Eds.): Defining and selecting key competencies. Göttingen, Germany, Hogrefe & Huber, 205–211.

Shelsky, H. (1972): Die Bedeutung des Berufs in der modernen Gesellschaft. In T. Luckmann–W. M. Sprondel (Eds.): Berufssozioologie. Cologne, Germany, Kiepenheuer & Witsch, 25–35.

Sen, A. (1987): Commodities and capabilities. New Delhi, Oxford University.

Swartz, D. (1997): Culture and power: The sociology of Pierre Bourdieu. Chicago, University of Chicago Press.

United Nations Conference on Environment and Development (UNCED) (1992): Agenda 21, the Rio Declaration on Environment and Development. New York: United Nations.

United Nations Organization (UNO) (1948): Universal Declaration of Human Rights. General Assembly Resolution 217 A (III) of 10 December 1948. New York, Author.

Vogel, J.–Andersson, G.–Davidsson, U.–Hall, L. (1988): Inequality in Sweden: Trends and current situation. Stockholm: Statistics Sweden.

World Health Organization (WHO). (1946): Preamble to the constitution of the World Health Organization as adopted by the International Health Conference. In Official records of the World Health Organization (no. 2, p. 100). New York, Author.

Zapf, W. (1984): Individuelle Wohlfahrt: Lebensbedingungen und wahrgenommene Lebensqualität. In W. Glatzer–W. Zapf (Eds.): Lebensqualität in der Bundesrepublik. Objektive Lebensbedingungen und subjectives Wohlbefinden. Frankfurt am Main/New York, Campus.

Zapf, W. (1993): Wohlfahrtsentwicklung und Modernisierung. In W. Glatzer (Ed.): Einstellungen und Lebensbedingungen in Europa. Frankfurt am Main/NewYork, Campus 163–176.1 Desired outcomes: A successful life and a well-functioning society. In Key Competencies for a Successful Life and a Well-Functioning Society (Chapter 4). Edited by Dominique Simone Rychen – Laura Hersh Salganik. Hogrefe & Huber Publishers, Seattle–Toronto–Bern–Göttingen, 2003.
Reproduced with permission from Key Competencies for a Succesful Life and a Well Functioning Society by Rychen, ISBN 0-88937-272-1, pp. 109–134.
© 2003 by Hogrefe & Huber. Seattle – Toronto – Bern – Göttingen.
2 A szerző ezen tanulmányában megjelenő fejezetre és szerzőkre utaló hivatkozásai a Key Competencies for a Successful Life and a Well-Functioning Society című kötet fejezeteire és szerzőire vonatkoznak. (szerk.)
3 A Key Competencies for a Successful Life and a Well-Functioning Society című kötet 4. fejezete. (szerk.)
4 D. S. Rychen: Kulcskompetenciák: válasz az élet fontos kihívásaira. Lásd jelen kötet: 45–79. (szerk.)
5 Az OECD ma már más osztályozást javasol (Martin–Pearson 2001; OECD, 2001c), amely három csoportba sorolja a társadalmi indikátorokat: társadalmi kontextus, társadalmi helyzet és a társadalom által adott válasz. Ez a három kategória hasonlít, de kissé különbözik a környezeti kutatásokból ismert PSR-modelltől (környezetterhelés-környezet állapota-intézkedések).