Amióta létezik maga a pszichológia tudománya a tudósokat egyik leginkább foglalkoztató kérdés, hogy mitől válik valaki gyilkossá? S hovatovább, mitől képes egy ember minden emberségéből kivetkőzni, sorozatgyilkossá, avagy olyan élőlénnyé alakulni, aki képes több ezer, akár több millió társára halálos ítéletet kimondani? A legújabb kutatások egy bizonyos MAOA nevű enzim kiválasztásáért felelős gén hiányát állapítják meg, mint kiváltó ok. Az okfejtés problémáját már ott észlelték, hogy ennek a bizonyos génnek egy alacsony aktivitású formája – amit felettébb találó módon harcos génnek neveztek el – a férfiak majd harminc százalékában megtalálható. Több száz oldalas könyvet lehetne írni arról, ha megpróbálnánk felsorolni napjaink globális problémáit, ám azért ott még nem tartunk, hogy 10 férfiből 3 automatikusan gyilkossá módosulna. Ám erre a kérdésre is megadták a választ, amit talán mindenféle kutatás nélkül, „józan paraszti ésszel” is tudni lehetett, hogy csak abból az emberből válik mészáros, akinek nevelése, gyermekkora is zátonyra futott.
Azt a történelmi tapasztalatok, s minden modern szakirodalom alapján is ki lehet jelenteni, hogy egy apának nagyon fontos szerepe van gyermeke neveltetésében. Furdalt a kíváncsiság, hogy mégis milyen családfő élhetett azokban a famíliákban, ahonnan olyan emberek nőttek fel, akik tetteikkel rászolgáltak arra, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba kerüljenek. A következő sorokban 3 diktátort, Sztálint, Hitlert és II. Lipótot, s az ő drága jó édesapájukat fogom bemutatni méghozzá azt vizsgálva, hogy okolhatók-e a családfők fiaik tetteiért.
A diktátor: Adolf Hitler, Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezetője, 1933-tól kancellár, 1934-től Führer
Az apa: Alois Hitler (1837–1903), vámügyi tisztviselő
Az osztrák születésű német politikust, aligha kell bemutatni bárkinek szerte a világban. A II. világháború kirobbantásának egyik legfőbb okozója, a holokauszt, a Porrajmos és az egyéb civil áldozatokat beleszámolva, nagyjából 17 millió ember haláláért felelős.
Érdekes, hogy több ezer publikáció született már, mely Hitler legkülönfélébb dolgait vizsgálja, mégis gyermekévei kevésbé kötötték le a kutatók figyelmét, leginkább az átlagos jelzővel illetik azok, akik foglalkoztak vele. Ez a jelző semmiképpen sem illeszthető édesapja, Alois Hitler származására. Kezdjük ott, hogy felesége – Adolf szülőanyja – és ő unokatestvérek voltak. Felszisszenhetünk ezen, hiszen a középkori és újkori nemesi családoknál szinte bevett szokás volt a családon belüli nősülés, de egy 19. századi polgári-paraszti család találkozásánál némiképp meglepő, ugyanakkor élek a gyanúperrel, hogy önmagában ez a frigy még nem jelentette volna azt, hogy szerelmük gyümölcse megváltoztatja az egész 20. századot. Alois törvénytelen, házasságon kívüli gyermekként látta meg a napvilágot, éppen ezért, egészen 40 éves koráig anyja vezetéknevét, a Schicklgruber-t viselte. A nevelését nem mostohaapja, hanem annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler vállalta fel. Ő küldte Aloist Bécsbe, hogy tanulja ki a cipész szakmát, amit meg is tett, később az iránta érzett tiszteletből akarta nevét Hiedler-re változtatni, de a hivatalnok úgy gondolta, ilyen parasztos névvel nem lehet karriert befutni, (a Hiedler jelentése leginkább kisbirtokosnak felel meg) ezért a Hitler formát iktatta. Hála és tisztelet ide vagy oda, mégsem állt neki a cipőbizniszben „praktizálni”, hanem szinte rögtön belépett a vámőrséghez. Sikeres pályát futott be, ennek köszönhetően Adolf gyermekkorát végig viszonylagos anyagi jólétben élte, ugyanakkor nagyon sokat költözött a család. Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe.
Ez és azon információk, melyek szerint Alois kemény, hírhedten durva ember volt, aki többször megverte Hitler anyját Klarat, és fia is leginkább félelmet érzett iránta. Mind azt támasztják alá, hogy Adolf komoly családi traumákat élhetett át. Ezt a felvetést az is megerősíti, hogy Adolf a legszűkebb, baráti körben sem beszélt soha a családjáról! Alois mindenáron azt akarta, hogy fia kövesse a vámtisztviselői pályán – talán mindenki jobban is járt volna – míg A.H. sokkal inkább festő szeretett volna lenni. Az apja iránt kimutatott lázadással magyarázta később Adolf, hogy kamaszkorában óriásit romlottak tanulmányi eredményei. Alois Hitler végül 1903-ban, 66 évesen halt meg, kollégái haladó gondolkodású, szabadszellemű embernek tartották. Hát, talán nem ütötte volna rendszeresen az asszonyt, ha tudja mit szabadít rá ezzel a világra