Payday Loans

Keresés

A legújabb

Ars poetica és hitvallás
A boldog élet bölcselete és poézise
2018. április 13. péntek, 11:16

A' MAGYAR ÍRÓ –


ARS POETICA ÉS HITVALLÁS

 

Vers és Valóság

Az, ki zsidóul és görögül és végre deákul
Szóla vala régen, szól néked az itt magyarul:
(...)
Itt vagyon az rejtek kincs, itt vagyon az kifolyó víz,
Itt vagyon az tudomány, mely örök életet ád.
(Sylvester: A magyar népnek, ki ezt olvassa, 1541)

A képen Batsányi János "konkrét verse" látható  - 1798-ból.

SZENTKIRÁLYI SÁMUEL

AZ ÉDES HAZÁRÓL

Nem tudom én, minemű édesség vonja az embert,
Hogy született földjét el ne felejtse soha.
(1730.)

PUBLIUS OVIDIUS NASO

Nescio qua natale solum dulcedine cunctos
ducit et inmemores non sinit esse sui.
(Epistulae ex Ponto, 1. Könyv, III. - Rufino)

SYLVESTER JÁNOS

AZ MAGYAR NÍPNEK, KI EZT OLVASSA.

Próféták által szólt rígen néked az Isten,
Az kit igírt, imé vígre megadta fiát.
Buzgó lílekvel szól most es néked ez által,
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess.
Néked azírt ez lűn prófétád, doctorod ez lűn,
Mestered ez most es, mellyet az Isten ada.
Ez próféta szavát hallgasd, mert tíged az Isten
Elveszt, és nyomos itt nem lehet az te neved.
Itt ez irásban szól mostan es néked ez által,
Hütre hiú mind, hogy senki se mentse magát.
Az ki zsidóúl és görögűl és vígre diákul
Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul:
Minden nípnek az ű nyelvin, hogy minden az Isten
Törvínyinn íljen, minden imádja nevit.
Itt vagyon az rejtek kincs, itt vagyon az kifolyó víz,
Itt vagyon az tudomány, melly örök íletet ád.
Lelki kenyír vagyon itt, mellyben mikor íszel, örökké
Ílsz, melly az mennyből szálla, halálra mene.
Az ki teremt tíged, megvált, örök íletet es ád
Ez szent által: nincs több bizodalmad azírt.
Ennek azírt szolgálj mindenkor tiszta szüedvel,
Ennek mindenkor tígy igaz áldozatot.
Tígedet ez hozzá viszen s nem hágy, mikor így mond:
Bódogok, eljövetek, vesszetek el, gonoszok.

BATSÁNYI JÁNOS

A' MAGYAR ÍRÓ

Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

FOGYTÁN VAN NAPOD...

Fogytán van a napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürűdött,
Agyvelőd kiapadt,
Fáradt vállaidról
Vén gunyád leszakadt.
Fogytán van erszényed,
Fogytán van a borod,
Szegény magyar költő,
Mire virradsz te még?
Van-e még reménység,
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál,
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál!...

ARANY JÁNOS

NATURAM FURCA EXPELLAS...

Gyermekkoromban felköték
A színben egy nagy tökharangot,
Amely ugyan nem ada hangot,
De máskép vígan működék;
Megvolt a súlya, lódulása,
Kötelét hogy jól visszarántsa
S vele a kis harangozót; -
Szóval: csinált kommóciót.

"No, mondám, majd ha nagy leszek,
Valódi harangot veszek
És azt egész nap kongatom
Saját kényemre, szabadon."

Így kongatom most untalan
E verseket - bár hangtalan.

KOMJÁTHY JENŐ

DZSELÁLEDDIN RÚMÍ

Én vagyok a hajnal, a hullámzó tenger,
Én vagyok a föveny, lehe est szelének,
Én vagyok a madár, madarász és háló,
Én vagyok a néző, a tükör s a képek,
Én vagyok a szőlő, a sajt, a must és bor,
Kristály kehely, csaplár és ivó testvérek,
A gyertya és tüzén perzselődő lepke,
A rózsa, fülmile s róluk szóló ének,
Én vagyok a homok, a lapát, mész, mester,
Az alapkő, tető; a közép és szélek,
Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,
A teremtés foka, az erény és vétek,
Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,
Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.

Dzseláleddin Rúmi versei Weöres Sándor, Hamvas Béla és mások fordításaiban

GYÓNI GÉZA

ÚJ KÖNYVEM FÖLÉ HAJOLVA

Tetszünk-e majd, szomorú múzsám,
Olyan mindegy ma már:
Hogy a piacnak gúnyos nevetése
Vagy borostyánja vár,
Olyan mindegy ma már.

Mi a dalért mindent odaadtunk,
Amit az élet igért.
Mi a dalért sár-sirba dobtuk
A dús cselédi bért,
Amit az élet igért.

Minket a dalért szomorúság
Halottasinge övez,
S fejet hajtunk már, mikor a piac
Koszorúz, vagy kövez;
Koszorúz, vagy kövez.

BABITS MIHÁLY

NÉVJEGYEMRE

A név, mely áll e kis papíron,
kimondva szó, mely száll tova.
Lehellet és üres jel annak,
ki nem hallotta még soha!

S e rövid név, értelme tárva,
tudjátok mégis, mit jelent?
Egész világot, önkörében,
mely zártan, szuverén kereng.

S nem kisebb, mint a ti világtok,
mely földből s csillagokból áll:
két vége van minden világnak
a születés meg a halál.

Nem kisebb, semmit, sőt az ég s föld
között valókkal még nagyobb;
s mindenképp más a tieteknél:
én nektek idegen vagyok.

S világom tág, de idegennek
belé a bemenet tilos:
jaj, mért egy örök idegennek
jelzé nevét e papiros?

NADÁNYI ZOLTÁN

ARS POETICA

A szent órában dobj el minden eszközt,
ne fúrj-faragj, ne szőjj te tarka szőttest,
melengess élő sejteket kezed közt

s a sejtet sejthez úgy csald, úgy erőltesd,
hogy eleven szülessék, szép arányos,
kerekdeden fonódó, mint a nőtest,

mint a táncosnő teste, lenge, lányos,
keményhúsú, de vonalai lágyak
és mindig meglepő, mindig talányos.

Örülj, ez a te tested, a te vágyad,
helyetted hódít,táncra lép a lába.
Örülj, mert mielőtt fejed lebágyad,
Átszállasz az utolsó tercinába.

DSIDA JENŐ

TÚL A FORMÁN

Túl minden jelzőn és rendeltetésen
meglapul a dolgok lelke,
a kérlelhetetlen, bronzsötét
egyetlen lényeg
s valami igazság hömpölyög
a folyók fenekén.

Háznak mondasz valamit
- négy fala van, -
pedig nem az.
Kályhának mondod,
pedig nem az,
virágnak mondod,
pedig nem az,
asszonynak mondod,
Istennek hívod,
pedig nem az.

Nevükön szeretném nevezni őket
ilyenkor alkonyatkor.
Kinyúl értem bizonytalan szavuk,
megölel láthatatlan karjuk
s úgy ringok el a titkok titkán,
mint az anyám ölén.

JÓZSEF ATTILA

MEGFÁRADT EMBER

A földeken néhány komoly paraszt
hazafele indul hallgatag.
Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,
gyenge füvek alusznak a szívem alatt.

A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,
harmattá vált bennem a gond és teher;
se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,
csak megfáradt ember, aki itt hever.

A békességet szétosztja az este,
meleg kenyerébõl egy karaj vagyok,
pihen most az ég is, a nyugodt Marosra
s homlokomra kiülnek a csillagok.

(Tizenöt éve...)

Tizenöt éve írok költeményt
és most, amikor költő lennék végre,
csak állok itt a vasgyár szegletén
s nincsen szavam a holdvilágos égre.

(Amikor verset ír az ember...)

Amikor verset ír az ember,
mindíg más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.

Amikor verset ír az ember
nem írni volna jó,
…………………………….
(1937)

RADNÓTI MIKLÓS

A "Meredek út" egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
ᵕ-ᵕ-ᵕ- sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.
S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tanu.
Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöske szára zöld.
Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

WEÖRES SÁNDOR

ARS POETICA

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.

Weöres Sándor az Ars poeticát mondja

SZABÓ LŐRINC

ARS POETICA

Drótoztam épp az uj lány papucsát.
„Lehet erről is verset írni?” – „Hát…
Verset érzés fűt.” – „S ez bizony nem az!”
„Nézd más szemszögből. Lehetne panasz.
Sőt méreg. Hogy herdálom az időm!
Csipeszt kérek, tűt. A kereskedőn
kifogni viszont egész jólesik.
Vagy a suszteron. Még a gyerek is
örűl, ha gyárt valamit a keze.”
„De ha nincs…” – „Gyártson a képzelete!
Nyomd meg. Most át a lyukon. Túlpuha
volt a szögedhez az a parafa.
De így majd tart. Türelem kell, s ami
nincs még, az akarat kieszeli.”
„Jé! Mit nem tetszik…” – „Én már üveget,
varrtam már azt is! S most mossunk kezet.”
„De ügyes az úr…” – „Hát még a fiam…
Egyszóval: érzés!… Na, jó?” – „Csakugyan!”

(Tücsökzene, 354.)

TAKÁTS GYULA

ARS POETICA


Csak visított. Hát kivitted
és amint a földre tetted,
furcsa látvány,
dézsádra ült
a szivárvány.
Nem is hitted, pedig láttad
moslékodban azt a lángot.
Mint a páva
disznód orrán
lengett szárnya
s híg korpáddal ahogy falta,
hétszínű lett kunkor farka.
Ne ólházba,
mától kezdve
hajtsd szobádba
és ágyadban vessed ágyát.
Vagy te ettél már szivárványt?
Dézsájába
ringasd versed
a világra!
Hadd ragyogjon, mint e látvány,
moslékodon a szivárvány.

RÓNAY GYÖRGY

ARS POETICA

Csak tartani a tollat mozdulatlan,
s várni, míg saját súlyától lecsöppen
róla a vers.
És beissza a föld.

JUHÁSZ FERENC

A VARÁZSLÓ ÉJSZAKÁJA

Vér, föld és csillag vagy, halottinges gyönyör és bűn, sárkány-
tej, bodzavirág, lila kés, aranyvér, föld és csillag,
vulkán-seb, szájamra forrt fém, virágzó zöld epe és kenyér,
vér, föld és csillag, világhullában leszálló vér, cseppkő-
fürtökben izzó barlang-vér vagy, föld és csillag,
mammutok síró topogása, az ágyékban csipogó gyöngyház-ősgyík-csorda,
vér, föld és csillag, tenger uszony-kalásza, dagadt
mészkőpikkely-hátak gyűrődése, vér, föld és csillag,
az éjfél csírája, jég-csönd, mítosz-ügetés,
vér, föld és csillag vagy, vércsöpp szűz sólyomszárnyon,
csillag a hóban, mohos sír, vér, föld és csillag.
Réműlt arcomat csillagba, vérbe, földbe mártom.

ORBÁN OTTÓ

EGY JÓ BORIVÓ VÁGÁNS ÉNEKE A CARMINA BURANÁBÓL

(Túlpolitizált éveinkre)

Halálmadár kuvikolja
a fekete lombban:
kórság és ragály lakását
lásd a hatalomban.
Kioltja szemed világát,
összetöri mércéd,
hazugsággal marja sárrá
mondataid ércét.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
arcodra varázsol ráncot,
nyakadra vasláncot.

Társad, aki volt eleddig,
sarkon fordul, otthagy.
Mulatozol, mint az élők,
de belül halott vagy.
Hívedül lakájt szegődtetsz,
címeres gazembert,
ki pátenssel lopja össze,
ami karddal nem ment.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
arcodra varázsol ráncot,
nyakadba vasláncot.

Kárba vész önáltatásod,
műved féreg rágja;
hiába két súlyos érve,
a bárd és a máglya.
Birodalmak sziklaszirtjét
egy perc porba rontja –
ki a koldus, ki a császár,
nem vallja ki csontja.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
arcodra varázsol ráncot,
nyakadba vasláncot.

Legjobb lenni csavargónak,
semmirekellőnek,
aki buzgón oltja lángját
tüzet fogó nőnek.
Megcsapatják, lenyakazzák,
nem kell ahhoz per se,
de túlél száz birodalmat
jó borról írt verse.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
arcodra varázsol ráncot,
nyakadba vasláncot.

Orbán Ottó verse a Sebő együttes előadásában

ZELK ZOLTÁN

NÉMASÁG

Mint víz színén a fölcsapó halak, 
verdesve szállnának a  hold alatt, 
de ejti őket már a pillanat 
s a megbontott víz dühvel összecsap... 
s a légen csöppnyi karcolás marad:

így villannak föl olykor a szavak, 
csak röptük látod s már lehullanak. 
Nyomukban súgva fodroz a harag, 
majd elsimul. És állasz egymagad - 
s ami titok volt, az titok marad.

Zelk Zoltán verse hangzó előadásban

KASSÁK LAJOS

KÖLTÉSZETEM

Mentenem kéne ami menthető
s én csak ülök
súlyosan
akár egy kőtömb
akár az az óriási madár
akit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában.
Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjében
költeményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmon
a megszokás törvényein
a hülyék révületén.
Elég volt az ömlesztett szépből
az örökölt effektusokból.
Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásából
hanem a geometria szigorú rendjéből születik
lefejti a gyümölcs héját
megszerkeszti az alaprajzot
térbeállítja a tárgyakat
eltakarítja a múlt romjait
s egy szebb jövendőt ígér.
Íme költészetem valóságlényege
szavaim tartalma
vallomásaim értelmetlennek vélt értelme
tűzeső
és jégcsapok csengése
amik az ellentétek törvénye szerint
egyszerre egymás mellett élnek
és betöltik a világ
ismert
ismeretlen
tájait.

BODOR BÉLA

ARS POETICA

Én túllépek e mai kocsmán,
azzal nincs gond.
Túl a holnapin, a holnaputánin,
tovább, tovább, tovább,
az értelemig. Csak.
Beérném ennyivel.
Ott áll az értelem a söntéspult mögött,
illetve egy nagydarab pacák az,
öblíti a korsókat több fázisban,
és az értelem benne van.
A vizenyős tekintetében, például.
Két pohárnyi vizezett értelem.
Valakik (vagy valamik)
az értelmet vizezik,
a holnaputáni kocsmában is
és az azutániban is,
vizezik.

Iszom azért meg vizelek.
És kiválasztok. Ez a fő.
Mert hátha mégis visszamarad
bennem egy
(nyelvbotlás)
mesekő.

NÁDASDY ÁDÁM

ARS POETICA

A vattacukorárus, az csinál ilyet:
a hurkapálcáját a teljesen üres,
kissé ütődött, forgó üstbe tartja,
és vár. Remél. Összeszorul mindene,
hogy sikerüljön az, ami szokott.
A pálca végén egyszercsak megtapad
egy szál a semmiből, tágrameredt
szemmel nézik a gyerekek, aztán még egy,
el lehet kezdeni forgatni finoman,
jön már a többi szál, helyet keres,
hogy hol tapadhatna a már meglevőkhöz –
kicsit lazít a vattacukros ember,
dúdol egy keveset, lábat vált, fölnéz,
egyre nagyobb a gombolyag, ő dönti el,
most már, hogy mit akar, hogy hosszúkásat,
vagy lapos-széleset; a gyerekek
arcán elömlik a vigyor, megszületett
a semmiből az édes, fagyott levegő.

Nem mindig van ez így: néha csak áll,
koncentrálva, a vattacukros ember,
nyújtja a hurkapálcát az edénybe,
tuszkolja is kicsit, remegteti,
de semmi. Zörögve szalad az üst,
a horpadásain meg-megcsillan
a fény. A gyerekek egymásra néznek,
ő meg csak rágja a bajuszát.

KÁNYÁDI SÁNDOR

AFFEKTÁLT ARS POETICA

fölfeslettek a metafórák
mint valami viseltes dunyhák
pihéjükben már csak a moly rág
szétfújni a szelek is unják

kitakarva bőrig lehántva
kinálja magát pedig tél jő
pucérkodik a vers akár a
saját testéből éldegélő

kivégzésre ítélt igéknek
jótékony holdja aki voltam
nem leszek nyegle szóvigécek
éltető napja lenyugvóban

nyugodj meg nézz a minden téllel
leomló öles tiszta hóra
senyveszt csiráztat ágyaz bélel
munkál az örök metafóra

(Hargitafürdő, 1994. október 31.)

MÉSZÖLY MIKLÓS

ARS POETICA

Világosan a homályt.
Szándéktalanabbul, mint lehet.
Keskenyebben, mint a pillanat.

Kívülről nézd,
hogyan tépik szét –
széttépve magad.

LÁSZLÓFFY ALADÁR

ARS POETICA

Orbán Ottónak

A világ itt tart, s rokokó még.
A magasságok és a semmi... 
Ha kissé északabbra élnék, 
érdemes volna délre menni,

ha jelentõsen délibb volna,
húzódnék Skandi-Kanadákba.
De Torda, Torontál és Tolna –
itt helyben jár a világ lába,

itt helyben festi álmainkat
éjente ama égi kézzel, 
ki fel nem ébreszt, meg nem ingat:
kezdhetõ bármi ez egésszel,

a mélységgel, mely végül sírnyi,
az alvilágba nem lejárat...
Itt helyben szokás Istent írni,
ha megbízóink megtalálnak.

TALÁLT VERS

VÁRNA ÉS MOHÁCS

Batsányi János, 1798