Payday Loans

Keresés

Átváltozás - negatívból pozitív példakép: sportpályafutások PDF Nyomtatás E-mail
DEÁK ZSIGMOND
DEÁK ZSIGMOND
2017.10.20

Átváltozás – Deák Zsigmond publicisztikája

Ugye ismerik azt az „ilyen volt, ilyen lett” típusú reklámot, amelyben az egyik képen egy öreg(nek tűnő), kövér, tohonya ember/asszony látható, a másikon egy fiatal(nak tűnő), slank, kisportolt testű izompacsirta/bombázó, aki állítólag ugyanaz, mint az előző fotón, a szöveg pedig azzal kecsegtet, hogy ha jó pénzért megvesszük az adott csodaszert, rövid időn belül mi is hasonló átváltozáson megyünk át. (Persze csak akkor, ha eleve öreg(nek tűnő), tohonya emberek/asszonyok vagyunk, hogy meglegyen a kontraszt.)

Megnyugtatok mindenkit, egyelőre lapunk nem vette át a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság feladatait, hogy – bár igény lenne rá – kitiltassuk a drága, hatástalan dilibogyókat, pontosabban az ezekről szóló hazug reklámokat a piacról. Még csak azt a közhelyet sem propagálnánk e helyütt hosszabban – mert közhely mivoltából adódóan reményeink szerint mindenkinek teljesen nyilvánvaló –, hogy akaraterővel, sok mozgással, egészséges táplálkozással különösebb hókuszpókusz és stimulálók nélkül tohonyából sportossá válhatunk. Inkább azon polemizálnánk, hogy a sport segítségével még az is előfordulhat, hogy valaki (bár nem feltétlenül fogalmazza meg így) valóban önmaga ellentétévé, sőt önmaga példaképévé válhat. Mint a két reklámfotón, csak nem puszta külsőségekben, „bebogyózva”, hanem egy hosszú belső folyamatot, lelki „ilyen volt, ilyen lett” jellegű utat bejárva.

Persze ennek az átváltozásnak is megvannak a maga nagyságrendjei. Hogy hazai példákat citáljunk, a 97-szeres válogatott, 2010-ben a Fulhammel Európa-liga-döntőt játszó labdarúgó, Gera Zoltán kendőzetlenül vallott sötét múltjáról tavaly tavasszal a nemzetközi szövetség, a FIFA honlapján. Ennél szélesebb nyilvánosság, ezáltal őszintébb kitárulkozás nemigen létezik, mint ahogy ennél nagyobb különbség sem sok a kiindulóponttól a karrier csúcsáig. „Fiatal srácként nagyon sötét, kemény éveket éltem át. Az utcán múlattam az időt, kis híján öngyilkosságot is elkövettem” – vallotta honfitársunk az alkohol, a cigaretta és a drogok rabságában vergődő egykori önmagáról. Elmondása szerint aztán tizenhat évesen, egy helyi templomba betérve megváltozott, pontosabban Isten megváltoztatta őt. „Ha nem megyek át ezen a változáson, esélyem sem lett volna ilyen futballkarriert befutni” – fogalmazott a Ferencváros immár 38 éves kiválósága. Tegyük hozzá, hite mellett maga a sport, a foci iránti vágy adta azt a támaszt, a segítséget, amellyel átvergődött a további nehézségeken, például súlyos sérüléseken, s tavaly, 37 esztendősen eljuthatott pályafutása első, egyben vélhetően utolsó világversenyére, a franciaországi Európa-bajnokságra. S nem csupán eljutott, főszereplője volt a csoportelsőként nyolcaddöntőbe jutásnak, ő szerezte az Eb legszebb gólját, épp a későbbi aranyérmes Portugália ellen.

Gerával ellentétben Dani Gyöngyi nem kis híján, hanem konkrétan megkísérelte az öngyilkosságot tizenhat évesen, de nem sikerült neki. Egy ház tetejéről leugorva elszakadt a gerincvelője, örökre kerekesszékbe kényszerült. „Rájöttem, hogy nem az a legnagyobb csoda, ha fizikailag lábra állok, hanem az, ha kerekesszékben ülve is képes vagyok valamit hordozni és adni az embereknek” – mondta a későbbi paralimpiai ezüst- és bronzérmes vívó. Életének a balesete előtt is része volt a sport, amelyet ezután sem hagyott abba, sőt, sokkal intenzívebben űzte. Több sportágat is kipróbált „ülve”, síelésben szintén kijutott a paralimpiára, de a 2010-es vancouveri téli játékok nyitó napján a lábát törte, s nem indulhatott el. Magánélete is összekapcsolódott a sporttal, összeházasodott a hazai paralimpiai mozgalom egyik alapítójával, Pancsa Józseffel. Férje 2011-ben elhunyt, ám Dani Gyöngyinek ezt a tragédiát is sikerült feldolgoznia, azóta pedig a szerelem újra rátalált, s 2015 tavaszán kisfia született. Tavaly tovább növelte paralimpiai medáliái számát, hiszen Athén és London után Rióban is ott lehetett a dobogón. Ahogy vallja, a Jóisten nem azt mondta neki az öngyilkossági kísérlete után, hogy „kelj fel és járj!”, hanem hogy „ébredj fel, és élj!”, ehhez pedig a sport adta az új célokat, az új keretet.

Nem ennyire mélyről kellett indulnia Fucsovics Mártonnak, az ő esetében a nemzeti válogatottak közötti patinás teniszsorozat, a Davis-kupa a tökéletes viszonyítási pont annak megítéléséhez, honnan hová jutott. A nyíregyházi tehetség a juniorok között 2009-ben párosban győzött a US Openen, 2010-ben pedig egyéniben megnyerte a wimbledoni Grand Slam-tornát. 2011-ben nem egy újabb diadal következett, hanem a bukás, hiszen rossz hozzáállása, sportolóhoz méltatlan életmódja – folyamatos bulizások, éjszakázások – miatt kitették a magyar Dk-csapatból a Nagy-Britannia elleni találkozó előtt. A sokkterápia célt ért, vagy épp benőtt a fiatalember feje lágya, a lényeget tekintve mindegy is, hiszen Fucsovics hamarosan visszatért a Dk-ba, ahol azóta nemzeti gárdánk motorja, s fő letéteményese annak, hogy az oroszok szeptemberi felülmúlásával férfi teniszezőink 1996 után jövőre újra a világcsoportban szerepelhetnek. A még mindig csak 25 éves játékos fekete bárányból hőssé nemesült, s elmondása szerint pályafutása legcsodálatosabb pillanata volt, amikor Karen Hacsanov legyőzésével biztossá vált a bravúr. „Elcsuklott a hangom, pedig ez nem jellemző rám, megható pillanat volt, kerestem a szavakat” – mondta lapunknak, a hat évvel ezelőtti és jelenlegi önmaga közötti különbség okát pedig így fogalmazta meg: „Egyszerűen felnőttem.” Lehet, de felnőhetett volna úgy is, hogy marad „diszkókirály”, s leteszi az ütőt, ám ő ragaszkodott a sporthoz, a teniszhez, s bizonyította, hogy helye van a pályán és immár a magyar Davis-kupa-történet aranyoldalain.

Jöjjön egy negyedik sportág klasszisa, nem itthonról, hanem a tengerentúlról: Bernard Hopkinst 13 évesen már háromszor tartóztatták le Philadelphia legbalhésabb nyomornegyedében, 17 esztendősen pedig fegyveres rablásért börtönbe került. Az itt töltött 56 hónap alatt kezdett behatóbban foglalkozni az ökölvívással, abbahagyta az ivást és a drogozást, iszlám hitre tért, levelezőn főiskolai oklevelet szerzett. A boksz afféle terápiaként szolgált neki, 1988-as profi bemutatkozásán ugyan kikapott, s utána rövid ideig szakácsként kereste a kenyerét, aztán azonban a konyha helyett mégis a ringben alkotott maradandót: egy teljes évtizedig uralta a középsúlyt, egyesítette a négy nagy szervezet vb-címeit, majd félnehézsúlyban ő lett minden idők legöregebb világbajnoka 46 évesen és négy hónaposan, s a kesztyűit csak 51 esztendősen akasztotta végleg a szögre. Amikor annak idején kijött a sittről, az őr azt jósolta neki, hamar viszontlátják egymást. Másképp történt, s azóta Hopkins csak azért tér vissza időnként a rácsok mögé, hogy jótékonysági akciók keretében előadásokat tartson a hozzá hasonló, kilátástalannak tetsző helyzetből indulóknak.

A példákat csak a terjedelmi korlátok miatt nem soroljuk napestig, s ha a sport eladandó termék lenne, a hirdetésben biztosan odatenném egymás mellé a szipus tinédzser Gera és a több mint két évtized elteltével az Eb csodagólja után Istennek hálát adó Gera, illetve a 17 éves börtöntöltelék Hopkins és az ötvenhez közel vb-övet viselő Hopkins fotóját. Ilyen volt, ilyen lett – átváltozás a sport segítségével. Nem emberből féreggé, mint Franz Kafka klasszikus művében Gregor Samsa, hanem épp fordítva: „féregből” – a metafora miatti idézőjelet vegyük sokszorosan – emberré, sőt, példaképpé.

Mindenki számára.