József Attila Születésnapomra című verse a legismertebb és legnépszerűbb versek közé tartozik, mind a szakma, mind a nagyközönség sokszor hivatkozik rá. Népszerű lett azért, mert egy olyan dacos, szókimondó, hetyke, támadó hangot használ, amit jó olvasni. Népszerű azért is, mert olyan hatalmasságot támad meg, egy nagytekintélyű tanárt, akit jó érzés – már csak pozíciója okán, akár ismeretlenül is – megtámadni. Jól beleillik abba a legendáriumba, amely József Attiláról a közvéleményben él: a szegény költő külső erőknek, mindenféle nagyuraknak köszönhette, hogy a vonat sínjére került, hogy öngyilkosnak kellett lennie. Átélhető az éppen krisztusi korba lépett költő élethelyzete, az addigi életével számot vető ember gúnyos-keserű, öniróniával, ugyanakkor elhivatottsággal teli hangja és értékvezérelt magatartása. Legvégül pedig népszerűvé, könnyen megjegyezhetővé és élvezetessé teszi az a különleges és – mindenki érzi – bravúros versforma, amelyben a költő beszél.

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

A szakirodalom általában szintén úgy tekint a versre, mint József Attila mártíriumának fontos dokumentumára. A József Attila-kultusz keletkezésének idején sokszor hivatkoztak a Horger-affért elmesélő sorokra mint bizonyítékokra: a társadalom tehet a költő haláláról.¹ A verssel foglalkozó szakirodalom József Attila önéletrajzainak sorába illeszti bele, és gyakran együtt tárgyalja a hozzá időben is közel keletkezett, témájában is rokon Curriculum vitae-vel, azt vizsgálva, milyen magatartás, életstratégia olvasható ki soraiból.² Másrészt legalább ugyanennyi szó esik a költemény szinte provokatívan egyedi, a magyar költészetben addig ismeretlen versformájáról. Szinte szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a rendszeres József Attila-kutatás megteremtője és megalapozója, József Attila monográfusa, Szabolcsi Miklós élete első József Attiláról szóló közleményét a Születésnapomra versformájáról írta, és hogy a mai József Attila-kutatás meghatározó, legjelentősebb képviselője, Tverdota György is külön tanulmányt szentelt a versnek.³

Szabolcsi Miklós kutatásaiból tudjuk tehát, hogy milyen forrásai és előzményei vannak a versnek. A versforma egy francia költőnél, a 19. század második felében alkotott Jean Richepinnél megtalálható, József Attila pedig ismerhette a költő Koldusének (Chanson des Gueux) című kötetét, amelyben a vers olvasható.⁴ Richepin verse sem volt előzmény nélküli: a költő mottóul egy azonos formában készült dalocskát idézett.⁵ Mindenesetre bizonyos, hogy József Attila néhány francia előzmény után a magyar költészetben először és egyetlenként használta ezt a versformát.

Tverdota György a versről szóló tanulmányában a szöveg szó szerinti és gondolati előzményeit mutatta ki. Az „az ám / Hazám” rím idézet Kassák Lajostól, aki ezt mint rossz bökvers-rímet idézi egy kritikájában. A „havi kétszáz sose telt” sort a szakirodalom egybehangzóan a „Havi kétszáz pengő fixszel / az ember könnyen viccel” slágerszövegre vezeti vissza. A „taní-tani” rím megjelent Karinthy Frigyes egyik novellájában, A Hegedű címűben. A „Ha örül Horger Antal úr, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul” sor forrását magánál Horger Antalnál találjuk meg, akiA nyelvtudomány alapelvei című könyvében megkülönbözteti az iskolás nyelvtan és a lényegről szóló nyelvtudomány művelését és tanulását. A „csecse becse” rímnek három értelmezése ismeretes: az egyik szerint ikerszó lenne („csecsebecse”), a másik szerint jelzős szerkezet (a külcsín és a belbecs összefoglalása egy szószerkezetben), a harmadik szerint a „csöcse becse” változataként lehet olvasni.⁶ Az „ideidézi szellemem / hevét / s nevét” sorokban Tverdota György a névvarázs-elmélet alkalmazását mutatta ki, miszerint József Attila a névnek és a valaha elmondott szövegnek a kimondásával véli felidézhetőnek és legyőzhetőnek a professzor, az egykori ellenfél szellemét. Sőt, József Attila a verssel, annak forma- és nyelvhasználatával azt bizonyítja be, hogy a költő teremti a nyelvet, míg a tudós, a professzor, a tanár mindössze leírja, így a költő, az alkotó tanítása értékesebb a tanár mindössze követő tanításánál. A Horger-ügy elbeszélése fölidézi egyúttal József Attila összeütközését Pintér Jenő irodalomtörténésszel, érettségi elnökével. Kimutatható a vers mögött Petőfi Deákpályám című versének nyelvi és emberi magatartása is: Petőfi, a kicsapott diák, a latinból buktatott nebuló elégtételt vesz egykori tanárán azzal, hogy kevert, magyar-latin nyelvű versében igazi nyelvteremtőként lép elénk.

Tverdota György gondolatmenetéhez hozzátehetjük, hogy valószínűleg szintén Petőfi nyelvhasználatát imitálja az 5. versszak első sorának tudatos mekegése: „De nem lettem, mert Szegeden…” – halljuk a nyolc e magánhangzóval monotonná tett verssort, ugyanúgy, ahogyan A Tiszában Petőfi eljátszott azzal, hogy mekegő verssorral érzékeltette a nyelv korlátait, ugyanakkor erejét: „Mely nyelv merne versenyezni véled?” A Születésnapomra igazi születésnapi vers, vagyis a költő az alkalmi költészethez tartozó köszöntő versek hagyományát követte. A költő a maga születésének évfordulóját ünnepelte, éppúgy, mint néhány más versében, az Április 11-ben (1925), a Bevezetőben (1927), a József Attila címűben (Vidám és jó volt…, 1927). Az önmagát köszöntő versek hagyományát is ismerhette Petőfitől, aki szintén többször írt évzáró-évkezdő-születésnapköszöntő verset önmagának.

Még néhány további rájátszást tarthatunk valószínűnek. Arany János Írószobám című versében azzal a gondolattal játszott el, hogy mennyivel értelmesebb lenne versírás helyett csizmadia-inasnak állni. József Attila versének „nem ily töltőtoll-koptató / szegény / legény” sorai idézik fel elsősorban Arany János versét: „Ez a szoba, hol én most / Tillárom haj! / Pusztítom a papirost / Tillárom haj!” A két verset rokonítja egymással a saját sorson ironizáló hang és a játékos forma, ugyanakkor eltávolítja egymástól a két vers végeredménye: Arany arra a következtetésre jut, hogy minél előbb fel kell hagyni a költői mesterséggel, József Attila viszont mintegy diadalt arat valamikori ellenfelein, és megerősödött költői öntudattal, hetykén és provokatívan fejezi be a versét. Ez az eljárás – vagyis az, hogy ellenfelét annak saját eszközével győzze le, alázza meg, hogy a szellemi ellenfél eszköztárát fölhasználva mutassa be saját szellemi és költői erejét – különben sem volt idegen tőle. Ezt a módszert alkalmazta Egy költőre című, 1930-as versében is (Sakált kiált…), amelyben Babits Mihállyal harcolt, és őt győzte le ily módon. A verskezdés pedig vélhetően Kosztolányit, az 1930-as évek második felében önmagához oly közel érzett Kosztolányit evokálja, A bús férfi panaszai Kosztolányiját:

Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez,
amire vártam.

Mit bizonyít mindez? Azt, hogy József Attila rendkívül sok különféle elemet használt föl akkor, amikor olyan verset írt, amely mégis egészen eredeti formájával hívja fel magára a figyelmet. A versforma játékossága és szinte megismételhetetlen eredetisége fölhívja a figyelmet arra, hogy a vers mindig igazi hapax legomenon, egyszeri szóalkotás, egyszeri kimondás. Ugyanakkor a most bemutatott előzmények és hagyományok sora azt példázza, hogy az egyszeri műalkotás is része az irodalom folyamatának, a szövegek nagy párbeszédének. Nem a semmiből jön létre, hanem más szövegek (versek, dalok, hagyományok, játékok, prózai szövegemlékek és egyebek) emlékének lenyomataként, más szövegekkel való vitában és párbeszédben. Majd pedig – és történetünk itt válik végképp izgalmassá – maga is folytatójává válik ennek a párbeszédnek, és kiindulópontjává más szövegeknek. Az az egyszeri forma, amit József Attila itt megalkotott, mára a magyar költészet egyik lehetséges versformájává vált. Még minden esetben felismerhető rajta a rájátszás a magyar költészetbeli ősképre, a Születésnapomra című versre, de egyre inkább önállósulva, lehetséges versformává válva.

Hogy is kezdődik József Attila verse? „Harminckét éves lettem én –” Ez a versforma legfontosabb tartalmi eleme: születésnapra íródik, vagy ha nem, akkor is az élet múlásának élményéhez kötődik, és ezzel együtt a szembenézésről szól. Tóth Krisztina Porhó című versében: „Harminckettő hogy telhetett?” Kovács András Ferenc Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!című versében: „Harmincnégy éves lettem én:” Székely Dezső eleve így nevezi meg [Születésnapomra] című versét: (J. A. Születésnapomra c. versének ikerdarabja), majd így kezdi a költeményt: „Akárhány éves lettem én”. Balla Zsófiánál: „Negyvennyolc éves lettem én” (Az élő forma). Végül Szőcs Géza szintén Születésnapomra címmel írt verset: „Ma 32 lettem én is”.⁷ Mit tettem idáig, mi történet velem mostanáig? – teszi fel mind az öt vers a kérdést, és önironikus létösszegzés történik mindegyikben. Varró Dániel verse, A Bús, Piros Vödör dalanem a Születésnapomra első sorának átköltésével kezdődik, de témáját és vershelyzetét tekintve abban is hasonló történik, mint a többiben: a Bús, Piros Vödör egy bánatos dalban összegzi addigi életét, és arról énekel, válhat-e belőle, rettenetes sorsa után valaha még „vidor / vödör”. Vagyis a versforma olyan erővel kötődik egy élethelyzethez, a létösszegzés pillanatához és az öniróniához, hogy ettől egyik átirat sem tud függetlenedni.

A versforma legfeltűnőbb sajátossága a négysoros versszakszerkezet, amelyben két páros rímű sort találunk, az első sorpár hosszú, nyolc szótagos, a második sorpár rövid, két szótagos. Ez utóbbi nagyon tiszta rímet, időnként önrímet tartalmaz, mégpedig leggyakrabban valamilyen ötlet vezeti a rímet. Mindehhez erős jambikus ritmus társul, főleg a 3-4. sorokban, amelyek kivétel nélkül jambikus hatásúak (még ha egyszer-egyszer spondeus helyettesíti is a jambust). Szőcs Géza Születésnapomra című versét nem tekintve, amely sok más szövegutalás között utal csak a Születésnapomra című József Attila-versre, vagyis nem egyetlen korábbi szövegelőzményre megy vissza, hanem sok másikra, és csak néhány részletben játszik rá az azonos című versre, minden más Születésnapomra-parafrázis ehhez a versformához erősen ragaszkodik. A rímek között akad önrím, ragrím, ugyanannak a szónak játékos felbontása, akad minőség- és birtokos jelzős szerkezet, van népetimológiát használó szófelbontás. Mindezeket a rímtípusokat József Attila is, követői is használják. József Attila azonban nem alkalmaz kancsal rímet, amelyet csak akkor lehet használni, ha az olvasó feltétlenül rímet vár a vers adott pontján. A Születésnapomra- parafrázisokban azonban sok a kancsal rím. Varró Dánielnél:vidor / vödör, Kovács András Ferencnél: se bű, / se báj … és:… se bű / se báj. / Sebaj. Tóth Krisztina kancsal rímek egész sorát vonultatja fel: telén / talán; havam, / hevem; szivek / szavak. József Attilánál enjambement-ok indázzák be a szövegeket, a történetmesélés egészen éles, váratlan áthajlásokat eredményez.⁸ Újdonság viszont a későbbi versekben, hogy az áthajlásokat még bátrabban alkalmazzák: például találunk olyan áthajlást is, ahol a mondat az első rövid sor végén ér véget, és a 4. sorban új mondat kezdődik, amely a következő versszakban folytatódik (Székely Dezső versének 3. és 9. versszakában, Varró Dánielnél az 5. és 6. versszakban).

Székely Dezső: [Születésnapomra]

(J. A. Születésnapomra c. versének ikerdarabja)

Akárhány éves lettem én,
nem segített jótétemény.
A kéz
nehéz

görccsel írja e vallomást.
Hazudni a vigasztalást
bizony
iszony.

Kátyúba rekedt életem,
mégsem voltam reménytelen
s léha.
Néha

tűzbe mentem Nagyért, Kissért,
mégis ezek miatt kisért
hosszú
bosszú.

Lehettem volna pártizé
s egy rózsadombi Nárciszé,
balos
dalos,

de nem lettem, mert pár dalom
nekem több, mint a pártvagyon,
holott
halott!

Mégis, jó szívvel fogadom:
használni fog a kobakom
kinek-
kinek…

Nem várhatom, hogy versemet
a költő-cenzor fejtse meg;
hiú
fiú.

Szegények, bukott angyalok
űzött hada követ gyalog
s megért.
Ezért

nekik bevallhatom, mi fáj,
aztán eltűnök Szent Mihály
sovány
lován.

A vers azzal, hogy önmagát mint J. A. Születésnapomra c. versének ikerdarabját határozza meg, mintegy a saját létét igazolja. Híven követi előzménye formáját azzal is, hogy sok fordulatát átveszi, és ezzel a vers menetét is József Attila költeményéhez igazítja. Akárhány éves lettem én – kezdődik a vers, megteremtve a vershelyzetet és elkezdve a létösszegzést. Az ötödik és hatodik versszak elejének fordulata szintén József Attilát idézi: Lehettem volna…, illetve: De nem lettem, mert…. József Attilával ellentétben itt az ellentételezés másként történik meg. Ott arról van szó, hogy a költő terveit, életprogramját lehetetlenné teszi, illetve megváltoztatja a külvilág: a költő azért nem lesz az, aki szeretne lenni, mert mások, professzorok, hatalmasságok nem engedték. Székely Dezső versében arról van szó, hogy a költő saját elhatározásából nem lett az, ami lehetett volna. A vers vége is más életstratégiáról árulkodik. József Attila hetykén, büszkén, hirdeti meg programját: sokkal több leszek, mondja, mint ahogyan indultam. A régi vereséget programmá változtatja, és sokkal többet tűz ki maga elé célul. Székely Dezső verse a hiányérzet okozta fájdalommal folytatódik, és a halállal ér véget.

Balla Zsófia: Az élő forma

Negyvennyolc éves lettem én,
és meglep, hogy már hölgyemény
leszek.
Ezek

már nem viccelni-jó idők.
A telést rosszalljuk mi, nők –
ha mond-
hatom

ezt így. A világbánatom
úgy otthagynám egy vonaton!
Kicsit
visít

a lélek bennem, hogy mire
vittem. Mondhatom, semmire.
Egy part
se tart.

Nem lestem hatalom kegyét.
Csak az szabad, aki szegény:
nem öl
meg ól.

Engem már sok halál szeret –
mégsem fagyott rám hős-szerep,
vagyis
hamis.

Azt foldozom, mi hátra van:
még végül megszokom magam…
S ha néz,
ki néz,

majd legyen benne irgalom
versemhez a túloldalon.
Hisz él.
S ítél.

A József Attila-i verszenét itt a rendkívül éles áthajlások és különösképpen a rövid, gyakran kopogós tőmondatok mintegy ellentételezik: nem engedik olyan folyékonyan, gördülékenyen olvasni a verset, mint a Születésnapomra címűt. Új mondat kezdődik az 1. versszak negyedik sorában, önálló mondatot alkot a 4. versszak rímpárja, és végképp kopogósan szól az utolsó versszak két külön – egyenként két-két szóból és két-két szótagból álló – verssora. Ismerős is a forma, meg más is: ritmikájában azonos a két vers, prozódiájában egészen különböző.

A létösszegző vershelyzet s az önironikus hang ugyancsak rokonítja egymással József Attila és Balla Zsófia költeményét. Ám itt nincs egyáltalán epikus történet, hanem visszatekintés, felmérés és önfelmérés, vágy, mérlegelés, következtetések levonása, vád, önvád, bizonytalanság, önleleplezés és remény – csupa-csupa lírai elem. Lényegesen különbözik a magatartás is, a végeredmény is: nem kovácsol erkölcsi és szellemi tőkét a vereségből, nem emeli meg pátosszal a saját helyét, szerepét, ahogyan József Attila megtette. A költő nem lesz néptanító, mint ott, csak költő, aki latolgatja élete s versei értékét. Az utolsó versszakban pedig belép egy másik dimenzió, egy egészen új értékelési szempont, az odaát, a túloldal szempontja. Miként minősül a versem és az életem egy túlvilági dimenzióban, hoz-e nekem irgalmat a vers – ezek Balla Zsófia versének legfőbb kérdései. Az élő forma – mondja a cím, és az olvasó találgathat: magam lennék az élő forma, én, az ember? A költészet halott formájával szemben én vagyok a még élő forma, én a magamat költészetté transzponáló ember? Vagy nézzük meg, miként él a forma, a József Attila-vers formája, s ennek a kérdésnek mi más is lehetne a válasza és bizonyítéka, mint egy vers, amely ebben az élő formában íródik?

A pontosan követett rímszerkezetben olvashatunk egy kancsal rímet is: nem öl / meg ól. József Attila ilyent nem használt születésnapi versében, ám a forma utóéletében ez, úgy tűnik, mára kötelező kellékké vált. Székely Dezső versének kivételével minden Születésnapomra-formában írott versben találunk kancsal rímet vagy rímeket, mintha a rímelés bravúros mivolta lenne e forma legfontosabb konvenciója.

Balla Zsófiának van még egy verse, amelyet a Születésnapomra versformája ihletett. A vers így hangzik:

E rövid vers csacsi-pacsi-szerű jambikus ríme és az egymásra vonatkoztatott két szó sokértelmű játéka József Attilától való. Itt sem tudjuk egyértelműen megnevezni, hogy történetet mond-e el a két szó (hogy X. Y. talált egy halált), egy hiányos mondatból egy jelzős szerkezetet olvasunk (hogy a golyó egy éppen csak talált halált okozott), vagy a címmel össze kell olvasni mint teljes mondatot (vagyis a golyó talált egy halált). Ugyanúgy sokértelmű a két rímszó, mint a József Attila-i csecse / becse.

Kovács András Ferenc: Bírálóimhoz.
Születésnapomra. Plágium!

Harmincnégy éves lettem én:
nem bódít versen vett remény,
se bű,
se báj.

A mennybolt menten rámborul:
nem éltem jól, sem jámborul
csupán
bután.

Mint kínon égő ékezet,
lobog világom: létezek!
Enyém
e fény!

Hallom: vagyok, mert nem vagyok,
hisz bennem nem rág, nem ragyog
serény
erény…

Azt mondják, arcom régi maszk:
miért is vágok én grimaszt,
ha kell,
ha nem?

Divatbölcs egy sem érti tán:
helyettök lettem én vidám
iszony.
Bizony.

Magamnak túl nehéz terű
vagyok – nem vált meg vers, se bű,
se báj.
Sebaj.

Kovács András Ferenc versének bonyolult, háromelemű címe sokkal bonyolultabb viszont fogalmaz meg József Attila versével, mint Székely Dezső teljes azonosítást sugalló verscíme. A cím első eleme egyáltalán nem a József Attila-verssel való viszonyban határozza meg a költeményt. A Bírálóimhoz cím nem a témára, hanem a címzettekre utal, és vitairatként, vita-versként tünteti föl a költeményt. És valóban: a vers 4-5-6. versszaka reflexió bizonyos bírálatokra és véleményekre. A cím második eleme megismétlése József Attila verscímének, vagyis saját költeményét mint József Attila versének újraírását definiálja. A harmadik elem, a felkiáltójeles Plágium! összekapcsolja az előző két cím-elemet. A bírálók a vers tanúsága szerint ugyanis elsősorban a különféle maszkok felvételét kritizálják: miért is vágok én grimaszt, / ha kell, / ha nem? E maszkok és grimaszok miatt – mondják – tűnik el a költő: Hallom: vagyok, mert nem vagyok. A cím második szava egy álarc felvétele, ezúttal József Attila maszkjának magára öltése. A harmadik szó felkiáltójele figyelmeztetésnek hat, mintha azt mondaná: bírálók, ügyeljetek, nyissátok ki jól a fületeket, mert most valóban plágiumot olvashattok, megkapjátok érveitek igazolását. Csakhogy egyúttal halljuk e sor iróniáját is: micsoda dolog plágiumnak bélyegezni azt, ha a költő átvesz és idéz, hivatkozik és rájátszik, folytat és vitázik. A vádak elvállalásának taktikáját választja Kovács András Ferenc a versben: nem védekezik, hanem ironikusan vádolja magát: Vigyázat, plágium!⁹

A cím sokfelé forduló és ironikus gesztusa után az első sor parafrázisa József Attila költeményének: Harmincnégy éves lettem én. Úgy tűnik, a Születésnapomra című vers kezdése olyan erejű verskezdés, olyan átható költői gesztus, amit egy Születésnapomra címet viselő vers nem kerülhet ki. A versnek ettől kezdve az lesz tehát az alapkérdése, hogy mit ér a harmincnégy leélt év, amiről számot kell adni. A létösszegzésnek Kovács András Ferencnél az az alapkérdése, hogy mit ér a költészet az ember életében, sőt: hogy képes-e a költészet megváltani az embert. József Attila válasza erre a Születésnapomra című versben az, hogy igen, a költészet, az egész nép tanítása képes arra, hogy az ember minden más nehézséggel szembeállítsa.¹⁰Kovács András Ferenc arról beszél, hogy a vers képtelen arra, hogy az embert megváltsa őt, hogy nincs megváltás az ember számára.¹¹

A vers leghangsúlyosabb eleme az a ríme, amely az első és az utolsó versszakban szerepel, mintegy keretbe fogva a verset: se bű / se báj. Az első versszak ehhez kapcsolt igéje a bódít – itt mintha még csak arról lenne szó, hogy a harmincnégy eltelt évet képes-e ellensúlyozni a vers (versen vett remény), akár csak úgy, hogy elbódítsa az embert, hogy feledést kínáljon neki. Az utolsó versszak ide kapcsolt igéje nem a felejtésről, hanem a megváltásról szól: a nem bódít helyére a nem vált meg kerül. Ám nem a tragikum, hanem az irónia és önirónia hangja dominál az utolsó versszakban. Az első versszak se bű, / se báj kancsal rímet tartalmazó sorpárja átkerül a 2. és 3. sor végére, ezt előkészíti a terű rímszó, majd kap egy ironikus újabb kancsal rímet: Sebaj. A korábbi se bű, se báj rímet az olvasó azért nem érzi ironikusnak, mert Kovács András Ferenc ugyanazzal az eszközzel él, mint József Attila a taní- / tani rímben: egy szót, jelen esetben a bűbáj szót bontja föl elemeire. Annyiban azonban eltér a két megoldás egymástól, hogy a bűbáj összetett szó, mégpedig a rokon jelentésű bűvöl és bájol szavak tövének összerakásából keletkezett. További játék, hogy a sebaj viszont összetett szó (nem úgy, mint a se bű és a se báj), és a baj utótag nem áll etimológiai kapcsolatban a bűvöllel és abájollal.

Szőcs Géza: Születésnapomra

Szőcs Géza hosszú és sokfelé kacsintó, sokféle szellemi és költészeti tájat bebolyongó versének csak két részlete utal egyértelműen a Születésnapomra című versre, az eleje és a vége. Most csak ezeket vegyük szemügyre.

Születésnapomra

K. F.-nak

Ma 32 lettem én is.
/…/
Az volt hazám, ahogyan éltem –
Haza a magasban
s a mélyben.

Szabadság nyelvtana,
szabadság levegője!
ki ilyen levegőt szív,
nem tud aludni többé
se nélküle, se tőle,
virrasztva él,
álmat-
lanul
és célba lő
s nyelvtant
tanul

vagy épp az eget kémleli,
az árnyékból kifejlő
hatalmas csillag-mondatot
mely egyszer – érzi – feljő.

Azokhoz szól
akik remélnek
s hisznek a költő
ének-
ének

Szőcs Géza rendkívül alapossággal lábjegyzeteli saját versét, és abban megemlíti, hogy az első sor utalása nemcsak József Attilára vonatkozik, hanem Kosztolányinak a Most harminckét éves vagyok kezdetű versére is, sőt ő a két vers között – Kozmutza Flóra visszaemlékezésére alapozva – genetikus kapcsolatot is feltételez. A más versekre, Illyésre, József Attilára, Balla Zsófiára, Petőfire, Radnótira való hivatkozásokkal teli költemény arról szól, hogy hogyan küzd meg a diktatúrában élő költő a maga szabadságáért, s mintha ebben a légkörben a legigazibb szabadság a költészet, a nyelv, a költői játék szabadsága volna.

A vers közepén olvassuk az alábbi három sort:

s nincsen az események közt annyi rés
amennyin átférne még a kéz
s a kés

E rímjáték csak távolról evokálja a Születésnapomra rímtechnikáját, de a vers végén a hasonlóan rímeltetett sorokat olvasva megerősödik az az érzésünk, hogy ez a rímjáték aSzületésnapomra játékosságát folytatja. A vers végén ugyanis az álmat- / lanul és nyelvtant / tanul sorok egyértelműen József Attilára játszanak rá. A vers befejezésének ríme, az ének- / ének sorpár egészen pontosan a taní- / tani versbefejezésre utal azzal, hogy mindkét vers egy ragozott szót úgy bont fel, mintha a szó két fele önismétlés lenne. A Szőcs Géza-vers kinyíló szerkezete is a Születésnapomra zárlatának önmagát erősítő optimizmusát idézi meg.

Tóth Krisztina: Porhó

Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
Letelt,
s hitelt

nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
úgy múlt
a múlt,

annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
hold is,
nap is

pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, terveztem
e lét
felét

leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
csecsem
becse,

sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
telén
talán,

de hogy mi történt, mire volt jó
harminckét éven át e porhó,
havam,
hevem

hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
szivek
szavak

mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
Vagy túl
a túl

bonyolult léten, túl ezen
egyszercsak majd megérkezem
s ittlétemet
átlátom ott?!

Tóth Krisztina verse a legszemélyesebb a Születésnapomra formájában íródott és azt megidéző versek közül. A versformán túl természetesen a verskezdés is József Attilát idézi:Harminckettő hogy telhetett? – kezdődik a vers. Nem szól azonban a költészetről, nem ellensúlyozza a harminckét év elmúlását sem a költészet (mint József Attilánál és részben Kovács András Ferencnél), sem valamilyen morális tartás (mint Székely Dezső és Szőcs Géza versében). Itt egyetlen kérdés van: mi az értelme az életnek, mikor látja át az ember az élete értelmét, mit jelent élni, mit jelent az idő ereje. Ennyiben inkább Kosztolányi már többször hivatkozott Most harminckét éves vagyok kezdetű versével rokon Tóth Krisztina költeménye, mint József Attiláéval. Ám nem ugyanaz a szemlélete, mert Kosztolányi arról beszél, hogy a múló pillanatról utólag bebizonyosodik, hogy az volt az örök és a maradandó, hogy az élet mulandósága adja meg a boldogság pillanatainak a teljesség súlyát. Tóth Krisztina kérdése az, hogyan tudja valaki a roncsoló idő ellenében megőrizni önmagát, és hogy mikor kap választ az ember a léte (ittléte) értelmét firtató kérdésre. Kosztolányinál nincs odaát, nincs túlvilág, Tóth Krisztina verse – az utolsó két versszakban különösen – feltételez egy másik létezést.

Ez magyarázza, hogy József Attilától a Születésnapomra mellett elsősorban a Flórának című, szintén 1937 tavaszán írott versre játszik rá a költő:

Mert a mindenség ráadás csak,
az élet mint az áradás csap
a halál partszegélyein
túl, űrök, szívek mélyein

túl, túl a hallgatag határon,
akár a Duna akkor nyáron

A szívek mélyein szószerkezetet bontja föl Tóth Krisztina a versében a szavak rímszóval (szivek / szavak), és átveszi a túl háromszori ismétlését, mint olyan szót, amely képes jelezni, hogy feltételez a vers egy a mi létünkön túli létezést, de amiről nem tud mégsem beszélni.

A Születésnapomra rímei közül átveszi a vers a csecse / becse rímet, de átformálva: a költőnőtől megkapja birtokos személyjelet az első szó: csecsem / becse, amivel e bonyolult és háromféleképpen értelmezett kifejezést egyértelműen a harmadik jelentésben használja. S tovább deformálja az eredeti rímet a következő sor közepén hozzátett bocsom szó, amely az előzőek kancsal ríme. Majd szinte ráérezve a kancsal rímek finom humorára, ettől kezdve csupa kancsal rímet olvashatunk a versben: telén / talán; havam, / hevem; szivek / szavak; ittlétemet / átlátom ott. Az utolsó, a verset lezáró rímpár (ittlétemet / átlátom ott) nemcsak a magánhangzók mély párjának cseréjével játszik el (i – é – e – e / á – á – o – o) , de a mássalhangzók hosszúságával is (ttl / tl), a szóhatárokkal is (s – ittlétemet / átlátom – ott). Mindenekelőtt azonban a rímszavak ritmusával. A József Attila-vers ritmusának jambikus lejtését minden parafrázis átveszi, és azt is, hogy a harmadik-negyedik sor egy-egy jambus (esetleg, nagyritkán spondeus). Tóth Krisztina versének záró sorai egy spondeust és egy jambust tartalmaznak, de olyan erősen jambikus a vers lejtése, hogy az nem törik meg, csak lelassul a vers ritmusa, és éppen a megérkezem szónál, a vers gondolati kulcspontjánál, amit a túl szó háromszori ismétlésével amúgy is késleltetett.

Varró Dániel: A Bús, Piros Vödör dala

Vagyok a vödör – szállj, dalom! –
ki szomjúság és fájdalom
alól
dalol.

Üres vagyok és hontalan,
szívembe únos-untalan
bebú
a bú.

Ó, ért öröm, nem is kevés,
ivott belőlem fecske, és
füle-
müle.

A Kék Lapát! A Zöld Lavór!
Volt életemben pár lamúr –
zománc-
románc.

Oly ifju voltam és szeles,
úsztam a lét mosószeres
vizén...
Biz’ én

pucoltam pacát, foltot is
lehettem volna boldog is
simán…
S ti mán

el is feledtetek, nosza.
Rám ült az elmúlás kosza.
Mocsok
tocsog

körül, bármerre nézek én,
piszok került elém, belém,
alám.
Na, lám.

Hisz szép vagyok még és deli,
hát mért nem töltötök teli?
Az ok,
gazok,

mi, hogy beposhadt vénkorom?
Kit ellepett a szén, korom,
s feled-
ve lett,

kit benőtt fű és moha már,
nem lehet abból soha már
vidor
vödör?

Az előző versek után első látásra blaszfémiának tűnhet a Túl a Maszat- hegyen című verses mese betét-darabja, Varró Dániel gyerekverse. Sőt, a forma lezüllesztésének, eloldozásának eredeti tartalmától. Részben helytálló is ez az érzésünk: József Attila sorsához, az 1937-es év fájdalmaihoz mérve, vagy ahhoz mérve, hogy mennyi belső erőt, a lelki koncentrációnak milyen magas fokát mutatja a Születésnapomra, valóban súlytalan a piros vödör versikéje. Vagy ahhoz képest, milyen egzisztenciális megrendülésről, a létezés titkainak milyen árnyalt vizsgálatáról beszél a Porhó, tényleg inkább csak játszadozásnak tűnik Varró Dániel verse. Részben tehát megtörténik itt a forma önállósodásának, leválásának mozzanata: a versforma már nem viseli magán első és meghatározó megjelenésének súlyát, nem kell a vers olvasása során mindvégig József Attila versére is gondolnunk. Az olvasóközönség nagy része, a gyerekolvasók nagy része vélhetően nem is úgy olvassa ezt a verset, hogy József Attiláét már ismerné, vagyis nem hasonlítja hozzá állandóan, nem keresi az allúziókat, rájátszásokat, utalásokat. Önálló forma lett, egy lehetséges versforma, amely így már tetszőleges téma és jelentés hordozójává válhat.

Ez valóban így is van, miközben sok szempontból A Bús, Piros vödör dala is magán viseli története és eredete lenyomatát. A beszélő ebben a versben is összefoglalja saját élettörténetét, léttörténetét azért, hogy megértse jelen állapotát, és felmérje jövőbeli életlehetőségeit. E létösszegzés során ő is kiemeli azokat a mozzanatokat az életéből, amelyeket a legfontosabbaknak, meghatározóaknak gondol élete alakulását tekintve. Abban talán éppen ez a vers követi leghívebben a Születésnapomra módszerét, hogy megtartva lírai alaptermészetét, epikus módon foglalja össze az életét. Igaz, a Születésnapomra egy epizódot emel ki és teszi meg élettörténete meghatározó eseményének, nehéz sorsa metaforájává emelve azt, ezzel szemben A Bús, Piros vödör dala előbb a boldog ifjúkort, majd a szenvedésekkel teli későbbi eseményeket sorolja, de ugyanúgy a jelen léthelyzetéből indul ki, arra keresve választ, miért alakult így a sorsa, a végén pedig saját jövőjéről igyekszik valamiféle képet kialakítani, mint József Attila verse. A versforma mellett tehát a szerkezet, a léthelyzet és a léttörténet összegzése is hasonló, mint József Attila versében.¹²

József Attilánál megszületett tehát egy versforma, amely akkor teljesen egyszerinek tűnt, és amely utóbb, története során egyfelől mindvégig fölidézte származását, az „eredeti” verset, ugyanakkor önállósodott is, formává vált. Olyan lett (vagy talán csak lesz), mint egy a használat során egyre jobban kitaposott cipő. Minél tovább és minél többen használják, annál kényelmesebbé válik, ugyanakkor egyre kevésbé látjuk azonosnak azzal, amiként létrejött, keletkezett. A Születésnapomra megírásával József Attila nemcsak egy remek verset hagyott hátra, hanem egy remek, bármikor felhasználható versformát is. Nemcsak az eredetiért, hanem az utótörténetért is hálásak lehetünk neki.¹³

Jegyzetek

1 Tverdota György: A komor föltámadás titka. A József Attila-kultusz születése. Hn. 1998. Pannonica Kiadó. A Horger-ügy metamorfózisa című fejezet. 43-66. old. És: Kortársak József Attiláról I-III. Szerkesztette Bokor László, sajtó alá rendezte Tverdota György. Bp. 1987. Akadémiai Kiadó. 2173 o.
2 Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937. Bp. 1998. Akadémiai Kiadó. 752-754. és 800-808. o. És: Lengyel András: József Attila „én-ontológiája” (Az életrajz „hétköznapi” és művészi áthangolása – kísérlet – ). In: Költőnk és korunk. (Tanulmányok József Attiláról.) Szerkesztette Fenyő D. György és Gelniczky György. Bp. 1983. Országos Pedagógiai Intézet. III. kötet 232-254. o.
3 Szabolcsi Miklós: Verstani adalék József Attila verseihez (1947). In: Szabolcsi Miklós: Költészet és korszerűség. Bp. 1959. Magvető. 117-120. És: Tverdota György: Születésnapomra. In: Tverdota György: Ihlet és eszmélet. Bp. 1987. Gondolat. 336-360. o.
4 Jean Richepin: Chansos des Cloches de Bapteme. Idézi: Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937. 804. És: Szabolcsi Miklós: Verstani adalék József Attila verseihez (1947). 118-119.
5 Szabolcsi Miklós szerint e dalocska lehet francia népdal, romantikus vagy posztromantikus költő műve egyaránt. Szabolcsi a versformának további francia rokonait is kimutatta. Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937. 805.
6 Takács Etel: József Attila két szaváról. Magyar Nyelvőr, 1960. I. sz. 45-52. o. És: Margócsy József: József Attila két szaváról. In: Magyar Nyelvőr, 1960. július-szeptember, 324-327. o. És: Szőke György: Az áthajlás csecse becse. In: Szőke György: „Űr a lelkem” – A kései József Attila –. Bp. 1992. Párbeszéd kiad. 86-93. o. További előzménye lehet e rímpárnak Horváth János Rendszeres magyar verstan című műve, amelyben Csokonaitól idézi az Ecse-becse rímet. A véleményeket összefoglalja: Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937. 805-806. o.
7 E sorozathoz hozzátehetjük még Orbán Ottó verskezdését is: „Kilencven éves lennél, hogyha élnél. / Harminckét év, ez most már így marad.” (Születésnapodra)
8 Lásd: Szőke György: Az áthajlás csecse becse.
9 Ez a gesztus sokkal in kább Petőfivel, mint József Attilával rokonítja Kovács András Ferenc versét. A Bírálóimhoz címrész a Dardanus-féle kritikusaimhoz alcímű A természet vadvirágát juttatja az olvasó eszébe, vagy a Rossz verseimről című vers szegény kritikusait.
10 Lengyel András azt bizonyítja be említett tanulmányában, hogy amíg József Attila számára működőképesnek bizonyult ez az ellentételező, antitetikus életstratégia, addig tudott élni. 1937 őszétől azonban már nem tudta ellentételezni a rossz életutat semmiféle feladat, küldetés, elhivatottság vagy belső erő, akkor esett szét ez az erőt adó életstratégiája. (Lengyel András: József Attila „én-ontológiája”. Az életrajz „hétköznapi” és művészi áthangolása – kísérlet – ).
11 Sejtésem, hogy a halál kikerülhetetlenségét bejelentő mondat, a második versszak első sora Kosztolányi Halotti beszédjének egyik sorára játszik rá. Kosztolányinál: majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt.– Kovács András Ferencnél: A mennybolt menten rámborul.
12 Halványan rájátszik a vers József Attilának a saját sorsát felsorolásszerűen összegző verseire, elsősorban a Kész a leltárra. Például: Sikáltam hajót, rántottam az ampát – írja József Attila; pucoltam pacát, foltot is – írja Varró Dániel. Kosztolányi hatását is felfedezni vélem legalább egy rím és egy gesztus erejéig. Vagyok a vödör – szállj, dalom! – / ki szomjúság és fájdalom / alól / dalol – olvassuk Varró Dánielnél. Az Esti Kornél éneke első versszaka pedig: Indulj, dalom, / bátor dalom, / sápadva nézze röptöd, / aki nyomodba köpköd: / a fájdalom.
13 Amióta tanulmányomat megírtam, további két versre hívták föl a figyelmemet. A Korunk 2005/3. számában jelent meg Orbán János Dénes Születésnapomra, Házi feladat című verse, a Bárka 2005/2. számába pedig Rékasy Ildikó írt Szülinapi bíztató címmel egy Születésnapomra-parafrázist. E művek elemzésére jelen tanulmány keretei között már nincs mód, ám puszta létük is bizonyítja, milyen termékeny módon van jelen a Születésnapomra a mai magyar költészetben.