Payday Loans

Keresés

Egy nemzetgyógyító lelkész–költő, Tompa Mihály PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ.
2017. május 30. kedd, 05:56

Egy

nemzetgyógyító lelkész–költő,

Tompa Mihály

Az 1817-ben, tehát Arany Jánosunkkal egy esztendőben, kétszáz éve született Tompa Mihály, Petőfivel és Arannyal a költőtriász harmadik tagja 1848-49-ben, s a rettenetes Bach-korszakban is félretette minden magánemberi gondját, legyen az nélkülözés, vándorlás „Gömörország” szűkös, szerény parókiái között, saját és felesége betegsége, vagy kisfiuk halála – és minden erejével gyógyítani igyekezett a halottaikat, börtönben kínlódó kedveseiket siratókat.

Tompa, aki a lelkészi mellett bölcsészettudományi tanulmányokat is folytatott, sokat idézett allegorikus versek sorában gyászolta meg dicsőséges, de vesztes szabadságküzdelmünket, ezek a költemények mégsem folyamatos rekviemek, mindegyikben óriási erőtartalék, hatni és használni akarás, továbbá a folytatás hite és reménye nyilvánul meg. Olyan ember üzenetei ezek, aki már ifjan elszenvedett a Rókus-kórházban egy súlyos tüdővérzést, aki két betegség között, gyengülő látással a gömöri önkéntesek tábori papjaként tartotta a rábízottakban a lelket, aki szemtanúja volt a schwechati ütközetnek, s akit 1852-ben nyolc, 1853-ban pedig hat hétig tartottak fogva, e versek, s a szomorú történelmi eseményekhez kötődő egyéb írásai miatt.

A madár, fiaihoz (amely Latinovits Zoltán örök érvényű előadásában talán még mai kivándorlókat is képes megállítani!), A honvéd özvegye, illetve A gólyához – e gyászvers-csoport közismert lírai darabjai.


Jóval kevesebb figyelmet kapott azonban Tompa Mihály Olajágcímű kötete és e gyűjtemény címadó verse, amelyet élete társának, szeretett feleségének, Soldos Emíliának ajánlott, akit éppen 1849 tragikus esztendejében vett nőül. A sok kiadást megért könyv „célközönsége” Emília mellett: minden magyar érzelmű asszony. Ezek az elmélkedések, imák és fohászok – egy-egy lírai közjátékkal – szándékosan 1867-ben, a kiegyezés évében jelentek meg, tehát abban az esztendőben, amely minden erővel kioltani igyekezett 1848 csillagának fényét. A kötet címében nem csupán a május végén virágzó olajfák balzsamos illatát érezzük, hanem – bár kimondatlanul – egy bibliai idézetet, a Jeremiás 8:22 sorait is: „Nincsen-é balzsamolaj Gileádban? Nincsen-e ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?” Az elmélkedések csaknem mindegyikében ott lappanganak, kimondatlanul is, a közelmúlt tragikus eseményei, de folyamatosan jelen van a gyógyítás, a cura pastoralis, a lelkigondozás igénye is, amely Tompa Mihály lelkészi és költői működésének egyik legrokonszenvesebb, leginkább szeretetünkre és tiszteletünkre méltó eleme. Lássuk most ilyen szempontok szerint a könyv címadó versét:

Tompa Mihály: Olajág

Ha meghajolt már a kereszt-nyomott váll,

Az ajkon némaság a gyász pecsét;

Sok szép reményt ha szíved elfecsélt,

S az élettel, világgal meghasonlál:

 

Legyen nagyobb erőd a fájdalomnál!

Hajnal derűl az éjből, bár setét,

Érezd a könyv s próbáltatás becsét;

Hidd: hogy atyád , hogy szán, szeret, ki dorgál.

 

Tűrj és remélj! Elmélkedjél, imádkozz!

Hadd térjen a beteg lélek magához…

Így, ha követje ottfen megjelent,

S mint a Noé galambja vissza-szárnyal

Zöld olajág- s az ég jó válaszával:

Mit újra megnyersz: lelki béke, csend. –

 

A fentiekben (a történeti hűség és a hangulat kedvéért!) az 1867-es kiadás szerint idézett versnek számos tanúsága van. Az első és legfontosabb talán az, hogy – bár halványabb költői tehetség volt triász-társainál, Tompa Mihály abban mindenképpen egyfajta többletet képvisel, hogy nem csak felgyújtani, felrázni, lázadó keserűséggel elsiratni képes, hanem elő tudja hívni olvasói szívéből-elméjéből a túlélés képességét, a lelki erőtartalékokat. Nyilvánvaló ez különösen azon – főleg a református – Tompa-olvasók számára, akik ebben a jelentékeny verses számvetésben csöndes büszkeséggel megláthatják énekeskönyvünk 397-es számú versének, az 1876-os keletkezésű Ó, Sion, ébredj-nek kilenc évvel korábbi magyar előképét. Az külön érdekes, hogy ennek szövegét egy angol hölgy, Mary Anne Thomson írta. Ez a tény is abba az irányba mutat, hogy Tompa Mihály lelkülete, gondolkodása bár férfiúi volt, de sok megértés, szeretet volt benne Éva anyánk leányai iránt.

Érdekes és nagyon megható az is, ahogyan Arany János jellegzetes költői beszéde, dikciója visszaköszön nekünk a Tompa-versben. A „Hidd: hogy atyád , hogy szán, szeret, ki dorgál” az ő egyik gyakori, komoly drámai tartalmakat közvetítő költői eszközének, az inverziónak, vagyis a fordított szórendnek szép példája.

A kiegyezés közhangulatával, számtalan, sok pontján megalázó kompromisszumával szembemenő, a költő szándéka szerint szelíd tiltakozásnak is tekinthető Olajág befejezése nem a megalkuvást, nem az olcsó számítgatások, megalkuvások kicsiny békéjét sugallja. Nem olyan békét, amit bármelyik félnek szégyellnie kell. Hanem egyes egyedül a hívő lelkek megtisztult békességét, csendjét, nyugalmát. Amelyet sem a szabadságharcot követően, sem napjainkban nem várhatunk embertársainktól, akiktől a legtöbb esetben – akár békekötés címén is – csak kisebb-nagyobb kiegyezéseket remélhetünk, magasabb rendű, örök érvényű, vagy legalább tartósmegbékélést – soha. Mert azt egyedül Isten készíthet a számunkra. Ezt üzeni a mai ünneplőknek, 1848 dicsőséges és 1849 gyászos évére emlékezőknek, Tompa Mihály „verses igehirdetése”, az Úr 2017. esztendejében, március idusán.

Petrőczi Éva