EGYMONDATOS LÉNYEGKERESŐ KÍSÉRLET Alapötlet - nyersfogalmazás - kidolgozás
Ha nincs megírva a Bibliában, Vagy nem szó szerint úgy stb.
*
Zavargó, zavart keltő - A zavarosban halászgató
*
Semmiben vagy mindenben kételkedő
*
Aki híres, gazdag és/vagy hatalmas, Az sohasem tudhatja meg, hogy miért „szeretik” őt
*
A téma, a kincs az utcán hever, De a magas lóról nem látszik, nem lehet lehajolni érte
*
Nem hajtasz fejet - bevered a homlokod
*
Még a légynek se árt, A szúnyogot se csapja agyon
*
Ha már ő tévedett, akkor kitart mellette
*
Még életed delén sem bántad meg bűneidet
*
Minek tanuljak, ha úgyis meghalok
*
Amikor betegeskedik az ördög, Akkor ő is szerzetes akar lenni
*
Haraggal a lelkedben tértél „nyugovóra” Egész éjjel hánykolódtál
*
Ha aludtál volna rá egyet
*
Halál elleni orvosságot kutató
*
Majd Majd holnap(után kiskedden)
*
Az autóban kezdtek vitatkozni, Hogy ki vezessen, s hogy merre menjetek
*
Már előre egyetértesz, még azt sem tudod, hogy mivel
*
Nem vagy legény a gáton
*
Egy gnóm törpe Megosztja, s így könnyen leuralja az óriásokat
*
A pénz csak izgat, De soha nem elégít ki
*
Határidőtlenül Úgy teszel, mintha örökké élnél
*
Sokat markol, keveset fog
*
Csak azt hiszed, hogy van barátod
*
Nem tudod, hogy mit - nem - tudsz
*
Hiszel a hízelgő barátnak és az ócsárló ellenségnek
*
Megfogni, majd elengedni az Isten lábát
*
Nagy urakkal barátkozni - oda dörgölőzni
*
A másik szerencséjét a te károdnak veszed
*
Vak vezet világtalant
*
A természet gyógyít, de te zsebelsz
*
A piszok és mocsok fél betegség
*
Úgy áll rajtad a ruhád, mint tehénen a gatya
*
Kihúzod a talajt a lábad alól
*
Mindent jót/rosszat rögtön viszonozni akar - Nem várja meg - hosszabb távon - a kínálkozó alkalmat
*
Mint tyúk az ABC-hez
*
Bálám szamara Éhen halni két egyforma szénaköteg között
*
Ha a pofont némán tűröd, Akkor jön a dorong, a korbács
*
Unokáid átkozzák a neved, Ők már nem is viselik, újat vettek fel
*
Még a sírjában is forog
*
A rozsdás vas A korrumpáló és a korrumpálódó
*
A parton vergődő halat simogató
*
Könnyen jött, könnyen megy Nehezen keresed, könnyelműen költöd?
*
A pénz szerelme a gonoszság kezdete
*
Tapintatlan igazmondó Aki nem ismeri a „kegyes csalás” fogalmát
*
Hatásos, látványos dolgot művel: Rombol, pusztít, ledönt, felgyújt stb.
*
Csak szétszed, elemez, de nem rakja össze
*
Indiszkrét kibeszélés, kitárgyalás
*
Ott vagy, ahol a part szakad
*
Ha sokáig nem adod vissza, akkor magától elévül, s tied lesz?
*
Becsületkassza-fúró
*
A rosszul begombolt mellény
*
Csak a mézesmadzag, vagy a korbács mozgat
*
Piszkosan, bűnösen nem járulhatsz az Úr elé?
*
Szegény bezzeg gyerek
*
Ide már nem, oda még nem tartozni
*
Két malomkő között őrlődni
*
Akinek se kutyája, se macskája
*
Dühös és dühöngő - dühkitörés
*
Koravének Rövid az élet, ha gyorsítva élet
*
Mindent egy kaptafára húzol? Minden matek feladatot egy képlettel megoldani?
*
Mindig a könnyebb ellenállás felé…
*
Fölmelegített frissensült és szerelem
*
Jancsi lustasága miatt János lakol
*
Nyílt kártyákkal játszol - ide lőjetek!
*
Burokban születtél, nevelkedtél - Túlságosan óvtak még a széltől is
*
Röstellsz - megint - kérdezni, Inkább - akár nagyot is - hibázol
*
A falra hányod a borsót A pusztába kiáltod a szavakat
*
Kudarckerülő lett a sikerorientáltból
*
Nem dolgozik, nem alkot semmit, Hogy ne követhessen el hibát
*
Azt kell enned, amit főztél
*
Nem látod a báránybőrbe bújt farkast
*
Kerülő utakon tévelygő, kóválygó
*
Görbe utak - elhajlások
*
A hasadra ütsz - az ujjadból szopod
*
Őrültség és nincs benne rendszer
*
Nem erőszak a disznótor
*
Szadomazo - szex perverziók
*
Lépcsőházi gondolat Ott és akkor, ahol hatott volna, ott nem tudta/merte…
*
Csizma az asztalon
*
Örökké elégedetlen vagy a sorsoddal - Nem tudsz beletörődni, hogy itt és most születtél
*
Ölelés helyett ölsz - Vagy ölelve ölsz mint az óriáskígyó
*
Amíg a halál szele meg nem legyint, Addig nem értékeled az életet, az egészséged
*
Azzal dicsekszik, ami szégyellni való
*
Két lábon járó anakronizmus - Aki nem halad a korral, az lemarad
*
Aki rád mosolyog, az már a barátod is
*
Fából vaskarikát?
*
Egy szájból fújsz hideget, meleget
*
Rongyrázás Fenn az ernyő, de nincsen kas
*
Orrodnál-farkadnál fogva vezetnek
*
Féléltű félember
*
Már senki nem avat a bizalmába, Mert képtelen vagy tikot tartani
*
Már nem mersz bókolni, Nehogy bepereljenek szexuális zaklatásért
*
Neked végülis mindegy. nem válogatsz sem a szakmák, sem a lányok között
*
Csak morogsz, zúgolódsz, fújolsz stb. - Mindez árt a szépségednek
*
Halat kérsz újra, De nem akarsz halászni tanulni
*
Torz testben eltorzuló lélek
*
Felülsz a rémhíreknek, És háborús időkre számítva bespájzolsz
*
Amikor a nagy nevetésnek sírás a vége
*
Más malmára hajtod a vized Másnak kaparod ki a gesztenyét
*
A tüzet élvezed, De a füstjét nem szenveded
*
Kazuisztika Minden lehetséges esetre van előírt szabály
*
Odakakilsz az ablak alá és bekopogsz papírért
*
Munkaalkoholizmusod a szorgalmas hivatásgyakorlás erény képét ölti
*
Visszafelé elsülő tréfa
*
Messziről jött ember minden szava készpénz
*
A balhit is hegyeket mozgat
*
Soha nem műveled, Mindig csak magyarázni próbálod a csodát
*
Voluntarista vagy akaratgyenge
*
Misszionárius póz Kerülöd vagy minimalizálod a változatosságot
*
Egykönyvű ember
*
A babona mint a gyarló elmék vallása
*
Az okozza veszted, Hogy képtelen vagy tettetni az ostobát
*
Jobbat keresve a jót is elveszíted
*
Idegenmajmoló - idegengyűlölő
*
A siker a te érdemed, a kudarc a társaké
*
Mintha csak kétdimenziós világban élne
*
Ha nem használod, akkor elsorvad - Úgy a fizikai, mint a lelki képességeid
*
Ha a kezedhez vér tapad, azt víz nem mossa le
*
Rossz hagyományokat ápoló
*
Fillérben bölcs - forintban bolond
*
Csak egy égő gyufát dobtál el, Igaz, hogy pont a száraz őszi erdő közepén
***
|