MIÉRT NE LENNÉK BOLDOG? KITERÍTENEK ÚGYIS… Szellemtörténetek és életképek – szabad ötleteim jegyzéke Minden egész eltörött: részek egy kirakós szellemi életjátékhoz
Weöres Sándor: Kisfiúk témáira (1968)
1.
Ha majd hatéves leszek Ibit elveszem feleségül mercédes kocsit vezetek Ibi nem ülhet bele otthun a hele.
2.
KARESZ HÜJE GYÖNGYI HÜJE csak én vagyok okos énnekem a segembe is felyem van.
3.
Jobbra át balra át én masírozok legelől temetjük a nagymamát.
4.
Apukám házat épít. Először a kéményt, borzasztó nagy füsttel. Aztán a ház tetejét. Azután aztán az ablakokat, nem látunk át rajtuk, olyan feketék, csak a falakon látok keresztül, mivel még nincsenek. De meg kell építeni a falakat is, meg a szobákat külön-külön. Mikor a ház leér a földig, apukám azt mondja: Ujjé!
5.
Tibor megfogja Zsuzsát. Először jól megveri. Aztán megfojtja. Végül földarabolja. Sziveit, májait mind kirakja egyik kerítéstől a másikig. Zsuzsa gondolkodik: Én nem mondalak be, de ha nem tudsz visszacsinálni, mehetsz ám a javítóba.
6.
A házra süt a nap, fölötte éccaka van az égen, jóreggelt és jóestét.
7.
Pityu és Pöszi az óvodakertben mindenfélét sinálnak ni mijen dicnók a többi óvodások körülöttük álnak nézi a Paidagógosz néni pfuj meekkora dizsnók űrlapot és hegyes tollat ragad dühtől hullámozva ír: Tüzdelt Zülők! Máskor scináljanak jobb jerekeket. És felelnek a zülők: Kedves Paidagágász Néni! Hun házasodunk hun meg elválunk különb féle jerekekkel kísérletezünk
*
Első nap az iskolában
vége a gyerekkornak! hátratett kézzel és csendben ülj az ócska padban csak akkor beszélj, ha kérdeztek! ha „rosszalkodsz”: elültetnek, kiküldenek vagy feleltetnek jaj neked, ha pont rád pikkel a tanító néni mindenki mindenki ellen versenyzik, s jaj a legyőzöttnek ha nem törsz be, a tanár kiközösített és megszégyenít rettegsz, hogy rajtad fog nevetni mindenki az otthonról hozott játékod elkobozzák ha nem spicliskedtek, kollektív büntetés vár rátok gyorsan beskatulyáznak minimális kitörési eséllyel ha stréberkedsz és nyalizol, akkor esetleg kivételeznek veled is
*
Az élet iskolája?
ha nincs úttörő nyakkendőd, hazaküldenek ha nincs leckéd, egyest kapsz ha puskázol, megszégyenítenek ha beszélgetsz, kiküldenek ha nevetgélsz, felállítanak ha hiányzol, orvosi papírokat követelnek ha nem magolsz, pótvizsgázhatsz ha nagy a szád, pikkelnek rád ha játékot hozol, elkobozzák ha nincs tettes, spicliskedésre bírnak rá ha diákcsínyt teszel, az egész osztályt büntetik ha lopáson érnek a boltban, meghurcolnak az isiben
*
Felbosszantó
ha pofátlanul rabolják az időm ha vég nélkül fossák a szót ha kakafón zene bömböl védtelen füleimre ha az pumpol, kéreget és tarhál, aki nálam jobban él ha hülyének néznek, balekra vesznek ha disznók elé szórtam igazgyöngyöket ha mohón bezabálok, s utána bután-tompán emésztek ha tudom, hogy átvernek, mégis hagyom, nem ellenkezek ha legdrágább kincseimből elkótyavetyélek ha hibát követek el és nem tudom jóvátenni ha nem tudok kitörni a hidegháború ördögi köreiből ha kontraszelektált senki gazok kerülnek vezető pozíciókba
*
Mindent túlélő
kitépik a gyökered és idegen környezetbe deportálnak elkobozzák a vagyonod és rád gyújtják a házad az orvosok szerint már végrendelkezned kellene nagy szerelmedről kiderül, hogy fizetett kém életfogytiglan bebörtönöznek egy magánzárkába a nappalt a Szaharában, az éjjelt az Északi-sarkon töltöd új orvosságot és műtéti eljárást kísérleteznek ki rajtad koszban, zajban és tömegnyomorban tutajjal kell átkelned az óceánon monoton kényszermunka ellenséges környezetben elveszik a gyermekeid, téged bolondokházába zárnak minden lehetséges kínzást kipróbálnak rajtad
*
Szellemi kaland
járatlan utakon törni előre ugrás a mélyvízbe mentőöv nélkül fonál nélkül a labirintusokban pápai vizeken kalózkodni kockáztatni, hogy megőrülsz kincskereső vadászkaland, ami többesélyes Kolumbuszként Új Világot felfedezni gyökerestől kitépve idegenbe szakadni a házőrző kutya helyett a kóbor mindent vagy semmit „hazárdjáték” merészet gondolsz, s felteszed rá éltedet sok hűhó semmiért és teljes újrakezdés
*
Aki keres, az talál. Bajt is.
*
Elég egy csepp méreg az ételedbe, hogy végzetes legyen Elég egy pillanat kihagyás az autópályán a tragikus balesethez Elég egy részeg éjszaka, hogy tönkre tegyed a jó házasságodat?!
*
Szellemi párbaj Amikor minden mondat tréfás incselkedő kihívás, És nem maradhat el a frappáns, csattanós gyors válasz!
*
A konspiráció iskolája Amikor egy meglepetés bulit szervezünk, hogy úgy köszöntsünk egy éppen ünnepeltet, hogy ő ezt ne tudja, de még csak ne is sejtse…
*
Passzív - passió és passzió Egy szenvedő igealak – egy szenvedéstörténet Egy ártatlan hobbi és egy önsorsrontó szenvedélybetegség
*
Példa és intés Ezer papolás, prédikáció, dörgedelem, tanács nem ér annyit Mint a mutatott jó vagy rossz példa, ami erővel vonz vagy taszít
*
Pszeudo megtérés? Amikor az ördög beteg lett, szerzetes akart lenni A zuhanó repülőgépen viszonylag kevés az ateista ember
*
Inkognitóban Mire lennél képes, ha sosem derülne ki, hogy te voltál? Milyen élményt jelent, egy sötétszobában ismeretlenekkel szex orgiában részt venni? Mit nem csináltál volna meg, ha tudod, hogy akkor lát valaki?
*
Élj úgy mintha egy általad tisztelt derék ember mindig nézne („Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát!)
*
Csak majdnem értem el a buszt – vagyis végül nem értem el erőszakoltak meg – vagyis végülis szűz maradtam mertem kiállni a véleményemmel – végül gyáva voltam
*
Láz - lázadás A láz nem betegség csak a tünete, kísérője vagy már magának a gyógyulásnak a kezdete? Ilyen a lázadás is – helyrerakni a kizökkent időt! (és az alibiélet, mely lázas semmittevésben merül ki)
*
Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ . (József Attila – Eszmélet…)
|