EUGÉNIUSZ ÖKUMENIKUS NAPI EVANGÉLIUMA
SZELLEMI KINCSESLÁDIKA - TALÁLT VARÁZSIGÉK
A VILÁGON A LEGJOBB DOLGOK INGYEN VANNAK!?
FAUST
Ó jaj, a filozófiát,
a jog- s az orvostudományt
és - haj - a teológiát:
mind buzgón búvároltam át.
S most mégis így állok, tudatlan,
mint amikor munkába fogtam.
Címem magiszter, sőt több: doktor úr,
s tíz éve már, hogy álnokul,
orránál fogva vezetgetem
egész tanítványseregem -
s látom, semmit sem tudhatunk mi!
Ettől fog szívem elhamuhodni.
Bár jártasabb volnék egynémely gazoknál,
orvos-, professzor-, írók-, papoknál.
Szorongás, kétely engem nem gyötörget,
s nem félelmes a Pokol, sem az Ördög
minden örömtől-fosztottságom innét:
nem hiszem, tudnék valamit is még,
s azt sem, hogy tanítani tudnám
az embert, térítvén s megjavítván.
Aztán meg se pénz, se vagyon,
se hír, se földi hatalom.
Így élni már eb sem kívánna,
ezért adtam fejem a mágiára,
hogy szellem-száj, szellem-erő
nem egy titkát tárná elő,
s ne kelljen izzadván beszélnem
arról, amit nem értek én sem;
s miktől együtt van a világ,
megismerjek minden csodát,
s mint már titkos erőkre látó,
ne legyek többé betűrágó.
Ó, vajha hánytorgásaim
utólszor látnád, Holdvilág,
te, ki oly sok éjfélen át
tekingetél e polcra ím,
majd könyvek és papír felett,
orcád, bús társam, megjelent.
Ah, bár inkább hegy tetején
járhatnék fényed szőnyegén,
szállnék barlangba szellemekkel,
vagy réten, ha fényed ott dereng fel,
s a tudomány dohát ledobva
éppé fürödném harmatodba'!
Jaj, ebben az elátkozott
odúban meddig kuksolok?
Ide az ég szent fénye is
festett ablakszemen esik.
Tetőig ér a könyvrakás,
mit féreg rág s a por elás,
s füstös papírlapok fedik
falát a mennyezetig.
S a sok polc lombikkal tele:
tudásom minden számszere
s az ősök limloma kivált -
világod ihol! Micsoda világ!
S aztán még kérded, hogy szived
melledben mélyen mért sajog?
S mik szegik életkedvedet,
mily érthetetlen bánatok?
Az élő természet helyett,
hová az Úr tett emberül,
füst és penész az életed,
csontváz, koponya vesz körül.
El innen! Tágas a világ!
Vedd Nostradamus nagy művét,
- merő titokzatos csodák -
kalauzul ez nem elég?
Megösmersz csillag-útakat
s ha Természet tanít, ne félj,
erőd lesz, hogy megértsd magad:
szellem szellemhez mit beszél.
Mit ér, ha szikkadt agyvelőd
itt szent jeleket fejteget:
körém, ti szellemek előbb,
s ha hallotok, feleljetek!
(A könyvet kinyitja, s megpillantja
a Makrokozmosz jelét)
Hah! Már láttán is mily gyönyörüség
szalad végig tüstént érzékeimben!
Az élet szent, ifjonti örömét
érzem pezsdülni minden idegemben.
E jelt talán istenség irta le,
bensőm zajgását csillapítja
szegény szivem örömre nyitja,
s rejtelmes hatóereje
a létnek titkait mind megvilágosítja!
Isten vagyok? A fény kitölt!
Im, e világos, tiszta jelben
a működő Természetet láthatja lelkem,
s most értem meg csupán, mit mond a bölcs:
"A szellemek világa nyitva,
tenlelked zárt; szived meredt.
Fel hát, diák, s a hajnalpírba
füröszd meg földi kebledet."
(Vizsgája a jelt)
Hogy átsző mindent az Egész!
Egyik a másban hat s tenyész!
S az ég erői itt hogy fel- s leszállnak,
nyujtván aranyvedert egymásnak!
Áldásárasztó suhanással
csapatjuk égből földre szárnyal
s mindent betölt harmóniával.
Mily színjáték! De jaj, az, semmi más!
Hol kaplak el, Természet, óriás?
Hol kebleid? Minden élet forrása,
amelyen csügg a föld és a menny,
szikkadt lelkem odaeseng -
itatsz, buzogsz, s e sóvárgás hiába?
(A könyvet bosszúsan másutt üti fel,
s megpillantja a földszellem képletét)
De mily más módon hat rám ez a jel!
Közel vagy, Szelleme a Földnek;
erőim, érzem, egyre nőnek;
s testem, mint új bortól, tüzel.
Világba lépni kél bennem merészség,
s viselni már a Föld kínját s örvendezését,
magam viharokkal veretni,
s kétségbe süllyedő hajón sem esni.
Felettem elborul -
a hold elrejtezik -
kihúny a lámpa -
köd száll! Vörös sugár cikázik
fejem körül. A bolt
hideg borzongást permetez,
és rám tapad!
Érzem, te vagy, igézett földöntúli lény!
Tárd fel magad.
Mily sajgás szivem közepén!
Új ámulatokra
vár minden idegem sajogva!
Egész szivem immár neked ajánlva!
Kell! Jönnöd kell! Bár életem az ára!
*
A legcsekélyebb ember is teljes lehet,
ha képességei és készségei határán belül megmarad;
de még a legszebb adottságok is elhalványulnak, megromlanak,
ha ez iménti elengedhetetlen mérték eltűnik.
Újabb korunkban gyakorta leszünk még
efféle áldatlan jelenség tanúi;
hiszen ugyan ki tehet eleget másképp,
méghozzá a lehető legkevesebben,
a hihetetlenül felfokozott jelenlét követelményeinek?
(Goethe)
*
Vallási türelem - lelkiismereti szabadság
„A prédikátorok
minden helyen hirdessék az evangéliumot
mindenki az ö értelme szerint;
és a közösség ha elfogadja, jó,
ha nem pedig senkit ne kényszerítsenek arra
amit lelke el nem fogad;
de mindenki olyan prédikátort tarthasson,
amelyik neki tetszik.
Ezért senki az elöljárók közül, se mások
a prédikátorokat ne bántsák,
a vallásáért senkit ne szidalmazzanak,
az előbbi szabályok szerint.
Nem engedik meg senkinek, hogy
a tanításért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek;
mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból van,
a hallás pedig Isten Igéje által.”
(1568. január 6-13. Tordai országgyűlés)
*
Magyar közmondások - Adós
Adós fizess, beteg nyögj.
Sarkalással szokott adós jól fizetni.
Adós embernek sokszor kell hazudni.
Ki vagyonánál többel adós, semmije sincs.
Fülig adós.
Adósság. Szalma adósságnak polyva interese.
Pénzzel, nem búsulással fizetik az adósságot.
Régi adósság annyira fölmegy, hogy utoljára el sem éred.
*
Magyar közmondások - Ad
A ki kérdi: kell-e, nem örömest ad.
Ha nem adok, te haragszol, ha meg adok: én is.
Adj uram isten, de hamar.
Ha adtál, felejtsed, ha vettél, említsed.
Könnyű adni, a mi nem kell.
Szép ott adni, a hol senki se kér.
Ki nem akar adni, azt mondja: nincs.
Könnyű a máséból adakozni.
*
Tisztelt Honfitársam!
Ön, aki ma még egy jól fűtött lakásban él,
kérem gondoljon azokra a
- sokszor önhibájukon kívül -
lecsúszott hajléktalanokra,
akik az utcán próbálják meg kihúzni
a téli hideg nappalokat és éjszakákat.
Gondoljon rájuk azzal, hogy
ha olyan hajléktalan mellett vezet el az útja,
akin látszik, hogy segítségre szorul,
ne menjen szó nélkül tovább,
hanem kérdezze meg, miben segíthet,
nem beteg-e?
És ha úgy látja, hogy
embertársának segítségre van szüksége,
kérem segítsen.
Nem Önnek kell a beteg ember hóna alá nyúlni,
erre megvannak a szervezetek,
akik az Ön telefonhívására kimennek az arra rászorulóhoz
és megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy
ne legyen nagyobb a baj.
Önnek csak az a dolga, hogy
beírja a mobiltelefonjába
a területileg illetékes krízisközpont telefonszámát,
és ha úgy látja, hogy valakinek segítségre van szüksége,
felhívja őket.
Még valamit szeretnék:
tegyünk be táskánkba néhány konzervet, darab szalonnát
és ha találkozunk velük, adjuk oda nekik.
Hidegben kalóriából is több kell.
A rászorulók nevében is köszönöm a segítséget.
Egy tanárember,
aki - a maga egyszerű módján - segíteni szeretne a rászorulókon.
Miskolc, 2009.december 15.
*
A BOLDOG ARANYKOR EMLÉKEZETE
Saturnalia
(lat.), ősrégi latin népünnep,
mely a hagyomány szerint
annak a boldog aranykornak emlékezetét rejtette,
mely Saturnusnak (l. o.) uralkodása alatt volt a világon.
Évforduló ünnep volt, melynek napja dec. 17-ére esett,
de az egész ünnep teljes egy hetet vett igénybe.
Régóta megülték, de szabályozása a császárok korába esik.
Augustus 3 napot engedett,
Tiberius és Caligula is megtoldották egy-egy nappal.
Az egész idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott.
A gazdagok a szegényeket megvendégelték,
a rabszolgák láncait leszedték, a cselédek az uraság asztalához ültek.
A gazdagok rózsával koszorúzták fejüket,
a családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak
(akár csak a mai karácsonyi ajándékok).
A császárok a népnek mulatságáról is gondoskodtak:
cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok
és alakos felvonulások követték egymást,
melyek a bolondok ünnepe, karnevál és más ünnepek ősképéül tekintendők.
(Pallas Nagylexikon)
*
Jézus szülei
minden évben fölmentek Jeruzsálembe
a húsvét ünnepére.
Amikor Jézus tizenkét éves lett,
szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint.
Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak.
A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt
anélkül, hogy szülei észrevették volna.
Abban a hitben, hogy az úti társaságban van,
már egy napig mentek,
amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között.
Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült,
hallgatta és kérdezgette őket.
Akik csak hallgatták,
mind csodálkoztak okosságán és feleletein.
Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá:
"Gyermekem, miért tetted ezt velünk?
Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged."
Ő azt felelte: "Miért kerestetek?
Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?"
Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik.
Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben
Isten és emberek előtt.
Lukács 2,41-52
*
Focis anyukák
Az ASR 96 mérkőzésén Ati edző félrehívja Ödönkét,
és megkérdezi tőle:
- Kisfiam, tudod, mi az a csapatmunka, az együttműködés?
- Igen.
- És tudod, hogy igazán nem az számít, hogy nyerünk-e vagy veszítünk,
hanem hogy mind egy csapat vagyunk?
A gyerek bólogat.
- Akkor biztos azt is tudod, hogy ha megbüntetnek,
akkor nem szabad tiltakozni, a bírót rugdosni, és káromkodni, igaz?
Bólogatás.
- És ha én lecseréllek, hogy egy másik gyerek is játszhasson,
akkor engem sem szokás "seggfej"-nek nevezni, így van?
A kisfiú csendben bólogat.
- Na, kisfiam, ha mindezekkel tisztában vagy,
akkor menj szépen és magyarázd el anyukádnak is.
*
Horváth Attila :
Két álmodozó - dalszöveg
Két álmodozó bolyongott az úton,
Az egyik Te a másik pedig én
Dallamokat játszottunk a húron,
Az arcunk csupa mosoly, csupa fény
A lehetetlent legyőzhettük volna,
A világ csak egy intésünkre várt
De addig néztünk fel a csillagokra
Míg elfutott a perc s időnk lejárt
Ref.:
Az a két álmodozó
Ma már álmodni nem mer
Az a két álmodozó
Ma csupán két álmos ember
A dallamok már elhaltak a húron
Az őszi kertben nincsen több virág
A lehetőség erre járt az úton
S mi hagytuk azt, hogy elmenjen tovább
*
Márai Sándor: Halotti beszéd„
Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
________________________________________
/Possilipo,1951.Nyár./
*
Szilveszteri malacság és szarkazmus
Két buzi utazik a repülőn. Az egyik megkívánja a másikat:
- Te, mi lenne, ha kefélnénk?
- Megőrültél? Itt a repülőn? Olyan kínos lenne. Mindenki minket nézne.
- Dehogy! A kutya nem figyel ránk. Ezt nézd!
Feláll a helyéről és megkérdezi az utasokat:
- Van valakinek ceruzája?
Senki sem reagál. Alszanak, olvasnak, bámulnak maguk elé az utasok.
- Tényleg nem figyelnek ránk.
Ezzel aztán jól egymásnak esnek. Később az utasok már szállnak ki, amikor
is a stewardes látja, hogy egy idős bácsika csupa hányás. Lehányta a
zakóját, az ingét, még a nadrágját is.
- Bácsi, miért nem szólt, adtunk volna zacskót!
- Nem mertem szólni, mert előttem pár sorral egy másik utas csak egy
ceruzát kért, és úgy seggbe kurták, hogy csak na!
*
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük legnagyobb a SZERETET.
Szent Pál Korintusiaknak írt 1. levele 13.
*
A szent ember egy nap Istennel beszélget.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz.
Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen...
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt
és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak.
Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk,
nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt
és a látvány, ami a szent elé tárult,
ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal,
egy fazék finom raguval,
amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül
ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak
és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni,
míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak..
*
József Attila
Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
*
Mért nem jó József Attilával barkochbázni?
Mert mindig csak a mamára gondol.
*
Az ígéret szép szó, de a
Landwirtschaflicheproduktionsgenossenschaft még szebb.
*
Mt 10,17-22
De óvakodjatok az emberektől!
Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek,
és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket.
Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam,
hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.
Amikor pedig átadnak titeket,
ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek.
Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.
Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek,
hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok.
Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát.
A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket.
Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért,
de aki kitart mindvégig, az megmenekül.
|
