EUGÉNIUSZ ÖKUMENIKUS NAPI EVANGÉLIUMA
SZELLEMI KINCSESLÁDIKA - TALÁLT VARÁZSIGÉK
A VILÁGON A LEGJOBB DOLGOK INGYEN VANNAK!?
"Ránk, emberekre nagyon jellemző,
hogy amíg a dolgok függőben vannak,
és van még esélyünk rá,
hogy tovább és egyre tovább húzzuk,
mindig reménykedünk, hogy
a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót,
és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy
ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk.
De mihelyt megállapodunk,
és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker,
ott állunk egy téglafal előtt.
Nem fordul felénk a szerencse,
sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára.
És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre,
amikor még elszökhettünk,
és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk.
Így ígérünk magunknak
mindig újabb országokat, újabb esélyeket,
csodálatos dolgokat,
és kergetjük egyre tovább az álmokat,
és közben provizórikus életet élünk."
C. G. Jung:
*
Székely bácsika Pestre utazik a rokonokhoz látogatóba,
és a fiárabízza a gazdaságot arra az időre, amíg távol lesz.
Ahogy visszatér,
a fia már várja a lovaskocsival a vasútállomáson.
Elindulnak haza, és beszélgetni kezdenek.
Azt mondja az öreg:
- Minden rendben volt, fiam?
- Igen apám.
- Semmi baj nem történt?
- Semmi apám.
Az öreget nem hagyja nyugodni a dolog, és tovább faggatózik:
- De tényleg semmi baj sem történt?
- Hát... Eltört a villa nyele.
- Eltört a villa nyele? Hogyan tört el a villa nyele?
- Hát, mikor vittem a kutyát elásni...- Miért, megdöglött a kutya?
- Igen.
- Hogy történt?
- Letaposták a lovak és a tehenek...
- Letaposták? Hogy-hogy letaposták?
- Megriadtak, amikor kigyulladt az istálló.
- Kigyulladt az istálló!? Mito›l gyulladt volna ki az istálló!?
- Hát apám, átfújta a szél a zsarátnokot a nagyházról...
- Hát az is leégett!?
- Igen, de a macska a hibás.
- Már hogy lenne a macska a hibás?
- Felborította a gyertyákat, amikor ravataloztuk a nagymamát.
- Meghalt a nagymama??! Dehát...
- Akkor ütötte meg a guta, Isten nyugosztalja, amikor édesanyám
megszökött a postással...........
- Megszökött a postással?! Hát akkor minden rendben van fiam.
- Hát ezt mondtam én is.
*
Heltai Jenő
Szabadság
Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
1945. május 1.
*
„A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni,
amikor még nem is jöttek létre.
Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás.
Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani.
Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni.
A még törékenyt könnyű eltörni,
a még parányit könnyű megsemmisíteni.
A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki.
A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni.
Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.”
*
„Az élők tudják, hogy meghalnak,
de a halottak semmit sem tudnak,
és azoknak semmi jutalmuk nincs többé,
mivelhogy emlékezetük elfelejtetett.
Mind szeretetük, mind gyűlöletük,
mind gerjedezésük immár elveszett,
és többé semmi részük nincs semmi dologban,
amely a nap alatt történik.”
*
„Sokkal jobb dolga van
a kettőnek, mint az egynek.
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát.
Jaj, pedig az egyedülvalónak, ha elesik,
nincsen, aki felemelje.
Hogyha együtt feküsznek ketten, megmelegszenek.
Az egyedülvaló, pedig mi módon melegedhet meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki,
ketten ellene állhatnak annak,
és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
*
„A tanítványoknak,
akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy
miféle meditációt végez reggelenként a kertben,
így válaszolt:
- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot,
akkor teljes virágzásban látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie,
hogy lássa a rózsabokrot?- kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember,
hanem a saját előregyártott gondolatát a bokorról.”
*
"Az alábbiakban gondolatokat teszek közzé,
filozófiai vizsgálódásaim gyümölcsét,
amelyek az elmúlt tizenhat esztendőben foglalkoztattak.
Sokféle dologra vonatkoznak e gondolatok:
a jelentés, a megértés, a mondat és a logika fogalmára,
a matematika alapjaira, a tudatállapotokra és egyebekre.
Megjegyzésekként,
rövid bekezdések formájában vetettem papírra őket,.
Hol hosszabb sorokká fűzve az ugyanazon tárgyra vonatkozókat,
hol pedig szeszélyesen egyik tárgykörről a másikra csapongva. -
Kezdettől fogva az volt a szándékom, hogy
egyszer ezt az egészet egyetlen könyvvé gyúrom.
A könyv formájáról
különböző időkben különböző elképzeléseim voltak.
Az azonban lényegbevágónak tűnt a számomra, hogy
a könyvben a gondolatok
természetes és töretlen rendben haladjanak egyik tárgyról a másikra.
Néhány elvetélt kísérlet után, hogy
eredményeimet ilyen egésszé kovácsoljam,
beláttam, hogy ez soha nem sikerülhet.
Hogy annak, amit írni tudok,
még a legjava sem lesz soha több filozófiai megjegyzéseknél;
hogy gondolataim hamarosan megbénulnak,
valahányszor megkísérlem, hogy
természetes hajlamuk ellenére egyetlen irányba kényszerítsem őket. -
És ez persze magával a vizsgálódás természetével függött össze.
Merthogy ez arra kényszerít bennünket, hogy
egy széles gondolati vidéket
minden irányban, keresztül-kasul bejárjunk.
E könyv filozófiai megjegyzései
egy halom tájképvázlathoz hasonlatosak,
amelyek e hosszú és bonyodalmas utazásokon keletkeztek
*
A vak leány
Volt egyszer egy vak leány,
aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét.
A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt.
Amikor levették szeméről a kötést,
láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak.
A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta.
Erre nem számított.
Az a gondolat, hogy
az élete hátralévő részében ezt kell nézze,
arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett,
majd pár nap múlva írt néhány sort:
'Vigyázz jól a szemeidre,
mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.”
*
Az ember életét sokan érezték csak álomnak,
és jártomban-keltemben bennem is mindig itt ez az érzés. Korlátokat látok,
amelyek útját állják az ember tevékeny és kutató erőinek,
látom, hogy
minden igyekezetük célja csak szükségletek kielégítése,
annak megint nincs más célja,
mint a koldus lét meghosszabbítása,
aztán azt látom,
hogy a kutakodás bizonyos pontjait illető megnyugvás
csak álmatag rezignáció,
csak tarka alakokkal és sugárzó látványokkal
pingáljuk tele a falakat,
amelyek közt raboskodunk.
(Goethe)
*
ARANY JÁNOS
JÁNOS PAP ORSZÁGA
Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant,
Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult,
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje.
Kin a német, minthogy őrá
Járt a rud legjobban,
Megfélemlék, megbusúla,
Cselt szövött titokban:
Nem birván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása.
"Ázsiának sáska-féle
Kóborló pogánya,
Isten a te lelkedet bár
Mind pokolra hányja!
Ne legyen az idvességben
Soha semmi részed:
Lelked üdvösségeért nem;
De saját bőrünk javáért
Megtéritünk téged."
Így beszélt a német papság
És a pénzbe markolt,
(A papok nagytorku zsákja
Már akkor is megvolt);
Bor, tulok lett a dulásig,
A pénzt nem kimélte,
Tudta, nem vész kárba semmi,
Húzni fogja firól-fira
Az uzsorát érte.
Lett is aztán dinom-dánom,
Keresztyén tivornya.
Hirdeté az istenígét
Papok bora, bornya.
Kocsma lett az istenháza,
Melyben ittak-ettek, -
S egy-két szentnek a nevét ha
Elgagyogták részeg fővel,
Mindent megfizettek.
Kiváltképen egy pap, neve
Iván, azaz János,
Többi közt legjobban értett
Ehhez a munkához.
Udvarán örökké tombolt
A lakzi, kaláka,
Hét mérföldre érzett a szag
S úgy hítták ezt a vidéket:
János pap országa.
Kedves ország volt ez a táj
Minden naplopónak,
Kasza-kapa-kerülőnek,
Éhen kóborlónak;
Kujtorgó ebek lakoztak
A jó sült szagával,
Kujtorgó magyar nép dőzsölt
- Ha tudott keresztet hányni -
Jánossal magával.
Sült ökör hevert szanaszét
János udvarában,
Két szarván boros csobányok,
Kés az oldalában.
Akinek tetszett, odament,
Az ökörből vágott,
S jót ivott rá a csobányból,
Nem is könnyen hagyta aztán
Ezt a jó országot.
Alig futott ennek híre
A népség között el,
Aki nem jött a szagára,
A hirére jött el,
Nem, hogy jól lakjék, hanem csak
Hogy valamit lásson, -
S addig nézte, addig nézte,
Hogy maga is megkivánta,
Kívül a palánkon.
S aki egyszer megkivánta,
Azt be is bocsáták,
Pogány fővel el nem hagyta
Többé a kalákát:
Megtaníták kulacs-szónál
A Krisztus hitére...
Vagy nem is a hitre, hanem
A vallást elundokító
Sok mindenfélére.
Első ága volt a hitnek
(Elmondom a nagyját):
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják,
Bort és búzát és baromfit,
Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet,
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmívelné.
Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen,
Mennyországban a gazdagnak
Semmi helye nincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet.
Harmadik volt: országodat
Pap kezére bízzad,
Ő ráér tanácsot adni,
Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted,
Kell-e több jó annál?
Bízd rá, ami gondba jőne;
Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd aludjék a nyáj.
Negyedik hitágazatja:
Házasodjál össze,
Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte;
Hozz lakót, minél többfélét,
Ültesd a nyakadra,
S béketüréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad
Alól kizaklatna.
Ötödik... mit én tudom mi?
Az is ilyenféle
Rágalom s káromkodás a
Megváltó nevére,
Melyeken a jó magyarság
Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól
Ki hagyá magát pusztítni
Csaknem mindenéből.
Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S amiatt, hogy másnak adta
S a magyart megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontá.
Attól kezdve többször is volt
János pap országa.
Sült galamb, borral folyó ér
És ingyen-kaláka;
Melyekért a jó magyar nép
Mindenét od'adta,
S tett olyat részeg fejével
Hogy, mikor kijózanodott,
Százszor megsiratta.
Most is vannak, akik ilyen
Hizlalóba vágynak:
Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak;
Kik előtt, a hashoz mérve,
A haza sem drága,
S midőn ez küzdésre készti,
Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el
János pap országa.
(1848)
|
