A mindenható Isten adjon nekik nyugodalmat!
Akik olvassák a blogomat, azok tudjuk, hogy nem feltétlenül vagyok ún. "pol korrekt", nem a fő sodratú és a "társadalmilag elfogadott" megközelítésben szemlélem a dolgokat, hanem Isten által az ő Fián keresztül adott tanítás fényében. Ez sokszor nem tetszik másoknak (volt már olyan email, amiben bicskanyitogatónak nevezték álláspontomat), de ez nagyon helyes, mert így gondolkozásra késztethetek embereket. Jelen írásom hasonló lesz. (Ahogyan fiatal pap barátom mondta volt egyszer, hogy nem azt kell nézni, hogy egy prédikáció helyes vagy helytelen, tetszik vagy nem, hanem azt, hogy ideje van szónak, ami nem biztos, hogy sokaknak fog tetszeni.
És most lássuk a medve helyett az aktuális kérdéskört.
Van (volt) egy székely-magyar ember, aki valamikor még az átkos rendszerben Magyarországra kivándorolt. Ez a nagyszerű ember hegymászó volt, majd magashegyi hegymászóvá vált. Zsolt sokat járt a Himalájára csúcsot mászni, meghódítani. Fő célkitűzése volt, hogy az összes ún. nyolcezres csúcsot meghódítja egyedül vagy társával.
Az sem riasztotta vissza, hogy 2010. januárjában a Magas-Tátrában súlyos sérülést szenvedett. Ekkor, hogy gyorsabban gyógyulhasson és hamarabb hódolhasson szenvedélyének a hegymászásnak, amputáltatta a lábát (Wikipédia: a műtét Erőss Zsolt további mászókarrierje érdekében is történt, és akár már 2010 őszén újabb nyolcezres csúcsán állhat), majd művégtaggal folytatta a hegymászást a Himalájában.
Erre nem lehet mást mondani, mint folyamatosan kísértette Istent, így várható volt, hogy előbb vagy utóbb, de elfogy az Isteni türelem és bekövetkezik a baj, esetünkben az, hogy valahol a fagyos hegyen végzi be életét. A szerencsétlenségében a másik szerencsétlenség, hogy Istenkísértésében magával vitte a halálba ifjú társát is.
Természetesen minden extrém sportot űző tisztában van azzal, hogy mekkora kockázatot vállal, de a kockázat és az Istenkísértés között azért nagyon nagy különbség van. Erőss Zsolt és ifjú társa esetében - talán - elfogyott Isten türelme feléjük és fenn maradtak a mínuszos fagyokban - talán egy zuhanás után, ha igazak a feltételezések - meghalva.
Erre mondanám, ha egy szemernyi érzelem és szánalom nem lenne bennem, hogy megérdemelték a büntetést Istentől, de csak a szívem fáj értük mélységesen. Elsősorban az ifjabb társért, mert ő még nem bírt akkora tapasztalattal, mint Erőss Zsolt.
Mi magyarok és a székelyek is büszkék lehetnek Erőss Zsoltra és ifjú társára, de történetükből is látni kell azt, amit Szent Máté apostol megírt az evangéliumában és ezen poszt bevezető sora: "Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” [Mt 4,7]
Isten adjon nyugodalmat a két hegymászó lelkének és fogadja be őket egyszer az égi hazába.
Isten adjon nyugodalmat a két hegymászó lelkének és fogadja be őket egyszer az égi hazába.