Payday Loans

Keresés

"Első kötelessége a házibéke biztosítása" - A nő a polgári családban
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. szeptember 28. szerda, 09:23

Aranykort jelentettek a nők számára a boldog békeidők, vagy kiszolgáltatottságukat és jogfosztottságukat vonta be csillámporral a polgári család -  többnyire csak elméletben létező - eszményképe?

Munkácsy_Apa_születésnapja.jpgMunkácsy Mihály: Apa születésnapja

 

Amikor manapság valaki – többnyire nosztalgikusan – a családi élet régenvolt rendjét emlegeti, a legritkább esetben szokta pontosan meghatározni, mikor is volt az a „régen”, sem azt, melyik társadalmi réteghez tartoztak azok a férfiak és nők, akik megjelennek lelki szemei előtt. Valójában legtöbben, anélkül hogy tudnák,  a 19. és a 20. század közepe közötti polgári családideált általánosítják időtlenné. Egy olyan norma alapján képzelik el a "régi" családi életet, s benne a nők helyét, szerepét, amely történelmi távlatból nézve viszonylag rövid ideig, és akkor is csak a meglehetősen keskeny középosztály körében érvényesült.

Férfi és nő: uralom és alárendeltség

Bár a nők helyzetében a 19. században a polgárosodás és a modernizáció következményeként több változás is elkezdődött, azt továbbra is alapvetően a férfival szembeni alárendeltség jellemezte. Az emancipáció irányába mutató lépések ellenére az apajogú családmodell maradt uralkodó. A jogrend és a közvélekedés egyértelműen a férjet, illetve apát tekintette családfőnek. Ő képviselte a családot a külvilág előtt, ő határozott pénzügyekben, házassági ügyekben, igaz, cserébe neki kellett gondoskodnia eltartásáról is.

Család 1912.jpgKözéposztályi család, 1912. Forrás: Fortepan

Bár az 1848 után életbe léptetett polgári törvénykönyv elvben biztosította a lányok egyenlő örökösödését, egy ideig szívósan tovább éltek a régi szokások. A leányok sokfelé csak kelengyére számíthattak, sőt, az alsóbb osztályokban gyakran még azt is maguknak kellett megszerezniük, cselédkedéssel, napszámosként vagy gyári munkával. A két nem egyenlőtlensége többnyire idős korban is fennmaradt. Az apát élete alkonyáig a család fejének tekintették, míg az özvegy anya fia házában csak „együtt lakó rokonnak” számított, s jogilag a felnőtt fiú lépett apja helyére.

A mindennapi életben is számtalan megkülönböztetés fejezte ki az uralmi viszonyt: az alsóbb osztályoknál nyíltan, olykor nyersen, a felsőbb rétegeknél tompítva, a lovagiasság díszletei mögé bújtatva. A paraszti családban az étkezésnél a fő hely, az elsőség, a legjobb falat a férfit illette meg, sőt egyes vidékeken a nők és a gyermekek le sem ülhettek egy asztalhoz a férfiakkal. A nyilvános helyeken férj és feleség, az alárendeltségi viszonyt érzékeltetve, bizonyos távolság tartásával mutatkozott. A hatalmi viszonyokat fejezte ki az is, hogy a férj tegezte feleségét, az viszont általában magázta őt. A templomi ülésrend nemcsak a társadalmi rang szerint különböztette meg a híveket (az előkelőbbek, módosabbak elöl ültek, a szegények hátul), hanem nemenként is elkülönítette őket jobb- és baloldalra. 

parasztcsalád_pilisvorosvar.jpgPilisvörösvári parasztcsalád a századfordulón. Fortepan

A felsőbb rétegekben a század folyamán már észrevehetően enyhült a formák nyersesége, amellyel a nők alárendelt viszonyát jelezték. A modern városi polgárság körében férj és feleség kölcsönösen magázhatta vagy tegezhette egymást (de létezett az egyenlőtlen megszólítás is). Az asztali ülésrend vendégeskedéskor akár még kiemelt helyet is biztosíthatott a nőknek. Enyhült a nyilvánosság előtti megjelenésük korlátozása, de azért pontosan meghatározták, hogyan (egyedül, más nők társaságában vagy csak férfikísérővel) "illik" megjelennie egy úrinőnek bizonyos helyeken (színházban, vendéglőben, kávéházban, tömegközlekedési eszközökön stb.) A közéletből való kizárásukon a polgári korban gombamód szaporodó egyesületekben való munkálkodás lehetősége ütött rést. 

Keleti_nők VU1912.jpgA tömegközlekedés sokáig kényes helyzetnek számított egy úrinő számára. Vasárnapi Ujság, 1912

A gyakorlatban nem feltétlenül vezetett a nő alárendeltsége kíméletlen zsarnoksághoz. A házasfelek közötti érzelmi kapcsok, a valláserkölcs szabályai és a közvélemény elvárásai szelídíthették a hatalomgyakorlás nyerseségét, de az eltérő vélemények és akaratok konfliktusa esetén egyértelműen a férji-atyai szó döntött.

A nő mint eltartott

A két nem eltérő társadalmi presztízsének és egyenlőtlen viszonyának egyik forrását a munkamegosztásban elfoglalt helyükben kereshetjük. Ebben a tekintetben a polgárosodás, illetve az ipari kapitalizmus születése jelentősen gyengítette a nők pozícióit. A hagyományos társadalomban ugyanis a család többnyire gazdálkodási közösséget is alkotott: a családfő földjén, műhelyében, boltjában dolgozott mindenki, aki a háztartáshoz tartozott. A nő inkább volt partnere a férfinak, a család létfenntartásához való hozzájárulását sokkal inkább egyenrangúnak tekintették, mint a modernizálódó világban.

A modernizáció során egyre több család szűnt meg termelési egységként működni. A megélhetést mind szélesebb körben a fizetésért végzett munka biztosította, amely lényegében (az értelmiségi-hivatalnoki középosztály esetében szinte kizárólagos jelleggel) a férfiak kiváltsága lett. Kialakult a családtagok új osztályozása, „keresőkre” és „eltartottakra” való felosztása, ami a termelési egységként működő hagyományos háztartásokban értelmezhetetlen lett volna.

család 19. század vége1.jpgPolgárcsalád a 19. század végén Forrás: Fortepan

Ez a felosztás azután hosszú időre alapvetően megváltoztatta a két nem egymáshoz való viszonyát. A jövedelmet termelő munkavégzés birtokában a férfiak igényt tartottak az anyagiakkal való kizárólagos rendelkezésre. . A nők életútja abból állt, hogy a gyermeki eltartotti státuszból felnőttek egy férj eltartottjává. Az átmenet persze lassan és egyenetlenül zajlott: a család a birtokos parasztok vagy a kézműiparral foglalkozók, kiskereskedők esetében sokáig termelő közösség is maradt.

Nagymama volt a legtökéletesebb feleség. „Mit csinál apátok? Nem kell apátoknak valami? Vigyétek apátoknak! Kérdezzétek meg apátokat!” – ez járta egész nap. Elismerte apucit [a nagyapát] urának és parancsolójának, egészen magától értetődően. Neki nem volt más akarata, mint apucié. De apuci is jó volt hozzá. Nem hiszem, hogy valaha is veszekedtek volna. Pedig bizonyára nem szerelemből ment hozzá apucihoz. Szerelmes volt egy kereskedő fiába, de nemes Piukovich János nem adhatta a lányát egy „gyüttment polgár fiához”. 
Tehát nagyanyám lemondott a hozzá „méltatlan” nagy szerelemről, s hozzáment nagyapámhoz. ... De azért nagyanyám nem volt valami pipogya asszony. Szinte a kegyetlenségig szigorú volt gyerekeihez, cselédjeihez. Nemcsak a nőket, férfi cselédjeit is felpofozta.


A lányokat nagymamának kellett ruháznia, kistafíroznia. Miből lehetett volna erre pénze, mint munkából. Mindennap ment a kocsi a városba, tejjel, túróval, tejfellel, vajjal. Rengeteg baromfit nevelt, csirkét, kacsát, libát. Sokat pénzelt ezekből is, főleg kövér libából, tollból. Hiába voltak cselédasszonyai, a munka nagy része mégis ráhárult. Meg is nyomorodott öregségére kezére, lábára a sok munkától.
Damjanovné Zimmer Sarolta: Így éltünk Szabadkán. Budapest-Zagreb, 2003.

"Mindenáron férjhez kell mennie"

A nő helyét a polgárság társadalmi normái a magánélet terében jelölték ki: elsősorban a polgári család, illetve otthon „üzemeltetője” lett. A családon kívül álló nő „hasonlít az ágról szakadt levélhez, melyet a sors szele kénye szerint hordoz cél és biztos irány nélkül, míg végre elejtetvén, lábbal tapostatik” – írta a nők jogi helyzetét áttekintő cikk 1857-ben. Mind a szépirodalom, mind az életvezetési tanácsadó könyvek és hírlapi cikkek azt sulykolták a nőkbe, hogy otthoni munkájuk ugyanolyan hasznos, sőt még szentebb, mint a férfiaké, és a magánszférába zártan sokkal zavartalanabb boldogságot teremthetnek – tehát ne akarják „beszennyezni” magukat a pénzkereső munka és a közélet világában.

titkárnő_1900.jpgA század vége felé egyre több középosztálybeli nő is kereső foglalkozásra kényszerült. Titkárnő 1900-ban.

Bár a valóságban – legalább élete egy periódusában – egyre több nő lépett ki kenyérkeresőként a külvilágba, túlnyomó többségük férjhez ment: „A nőnek, ha csak rideg elhagyatottságban egy gúnyos életet nem akar áttengeni, mindenáron férjhez kell mennie” – írta az első magyar szerkesztőnő, Kánya Emília 1866-ban. A házasságkötés jelentette az „élethivatás” betöltésének első fokozatát. „Mialatt a fátyolt a fejemre tűzték, úgy tűnt, mintha nevelésem s egész addigi életem nem lett volna egyéb, mint erre a nagy napra való készülődésem” – emlékezett vissza esküvőjére a budapesti polgárasszony, Vidor Tekla (a fizikus Szilárd Leó anyja). A házaséletre való felkészülésként a közép- és felső osztály leányainak elsősorban a szépség és kellem művészetét, a parasztlányoknakpedig főleg gyakorlati készségeket kellett elsajátítaniuk, hogy férjet találjanak és meg tudják teremteni új, saját otthonukat. 

Lány főzni tanul századelő1.jpgA játékok a későbbi női szerepekre készítették fel a kislányokat. Forrás: Fortepan

 

A feleség első kötelessége a házibéke biztosítása. Viseltessék elismeréssel férje munkája iránt s őrködjék, hogy abban mi se zavarja meg. Segítőtársa férjének, ha fényűzésre, ruhára, mulatságra nem költ felesleges módon, ha a társas életet férje viszonyaihoz méri, ha annak sokszor terhes kötelezettségeit helyette végzi, az apró konvencionális udvariasságok teljesítését magára vállalja, és mikor beszéddel árthatna, bölcsen hallgatni tud. Igazi élettárs, ha férjének bizalmasa, biztatója, nehéz órákban támasza. Nagy szolgálatot tesz, ha anélkül. hogy elvonná hivatásától, férjének szórakoztatója és pihenést szerez kellő időben. Nem szükséges, hogy tudományos szempontból egyenrangú társa legyen, de okvetlenül kell, hogy a férj törekvéseivel rokonszenvezni igyekezzék.
Kolosváry Lajosné: A nő hivatása a családban és szövetkezeti téren. Budapest, 1908.

A nő munkája: az otthon

A polgári családideál szerint a nő feladata volt, hogy kellemesé tegye az otthont az „ellenséges” külvilágból hazatérő családfő számára. A mindennap frissen főtt étel (akár délben és este is!), a szépen terített asztal, a fegyelmezett gyerekek, a tiszta és rendben tartott lakás, az olajozottan működő társasági élet, de akár a zongorázó feleség vagy nagylány - végső soron minden ennek az eszménynek a megvalósulását szolgálta.

Munkácsy_A_zeneszoba.jpgMunkácsy Mihály: A zeneszoba


Bár a század utolsó harmadától egyre nagyobb számban került sor a nők családon-háztartáson kívüli munkavégzésére – többnyire időszakosan, jellemzően férjhez menésük előtt, házi cselédként, summásként, gyári munkásnőként – a női munka színtereként elsősorban a saját háztartásra gondoltak a kortársak. A háziasszonyi szerepkörhöz tartózó feladatok köre, jellege persze a társadalmi státusztól vagy a lakóhelytől függően nagyon különböző lehetett. Andrássy Katinka grófnő (Károlyi Mihályné) emlékirata szerint anyjának a konyhával kapcsolatban az volt a feladata, hogy a francia főszakáccsal megbeszélje a másnapi menüt. A középosztályi feleségek-leányok saját kezűleg is részt vettek a háztartási munkákban.

Bár a korszak vége felé az otthonokat is elérte az ipari forradalom némely vívmánya, a háziasszonyi szereppel járó feladatokat ez még alig érintette. Sokkal nagyobb jelentősége volt ebből a szempontból a cselédtartásnak, amely a középosztályi családoknál általános volt. A cseléd alkalmazása azonban nem jelentette, hogy a feleség egyáltalán nem végez háztartási munkát, inkább csak a legnagyobb fizikai megterheléssel járó, illetve a legpiszkosabb feladatoktól mentesült.

cselédek Váci u. 55_1.jpgCselédek egy Váci utcai bérház gangján. Forrás: Fortepan


Kiemelkedően fontosnak tartották a nők szerepét a háztartás pénzügyi stabilitásának fenntartásában: a takarékos, beosztó gazdálkodás elsősorban az ő felelősségüknek számított. Főleg a század utolsó harmadában érzékelhető, hogy a párválasztásban a tényleges hozománnyal szemben felértékelődött a képességek és adottságok – műveltség, háztartási ismeretek, szorgalom, takarékosság – jelentősége.

Nagy ház volt, nagy háztartás. Rengeteg dolguk volt, az bizonyos. Kis parasztcselédet tartottak csak, aki ide-oda szaladgált, és legfeljebb mosogatott. Szép lakásuk volt az uradalmi orvosi házban, sok szép régi bútorral. Nem családi bútorok, egy uraságtól vették.
Dolog, az volt náluk bőven! Matild néni, Irén [a legidősebb lány] főztek. Irén, Dudus takarítottak, nagy rend volt náluk mindig. Jucika volt pedig a küldönc, a bevásárló. Legalább ötször küldték naponta boltba. Akkora háztartás, és félkilónként hordták a lisztet, cukrot! Nekem ez furcsa volt. Mi mindig egy hónapra való fűszert vásároltunk Rukavinánál, és azt hazahozták. A padláson zsákokban állt a liszt, a kamrában bödönökben a zsír.
Matild néni ezen kívül varrt is.

Damjanovné Zimmer Sarolta: Így éltünk Szabadkán. Budapest-Zagreb, 2003.

Az anyai szerep

A férjhez menés után a gyermekszülés jelentette a nő számára rendeltetésének beteljesülését. A hagyományos társadalom arra ösztönözte a nőt, hogy a magas gyermekhalandóság miatt, illetve a parasztgazdaság munkaerőigényének biztosítása érdekében annyi gyermeket szüljön, amennyire csak képes. A termékeny nők nagy része életének legalább két évtizedét a terhesség-szülés-szoptatás körforgásában töltötte. A terjedő születéskorlátozás következtében a század vége felé egyes vidékeken, illetve egyes - magasabb, illetve jobb módú - társadalmi rétegekben csökkenni kezdett a termékenységi szerepkör súlya a nők életében.

Anyám tizenkétszer esett teherbe. Nem minden esetben szülte meg gyermekét, mert a szegénység ingoványai alattomosak. Hol megcsúszott a mosóteknő előtt, hol „megemelte” magát – ahogy mondták – a nyolcadik, kilencedik hónapban. Nemegyszer élet és halál között lebegett. Egészséges, ellenálló szervezete azonban mindig győzedelmeskedett. … Anyámat sohasem hallottam sorsa ellen zúgolódni. Olyan természetességgel viselte keserves sorsát, mintha az egyenesen isteni parancs lett volna.
Gárdos Mariska: Százarcú élet. Budapest, 1975.

Az otthon magánszférája tehát a nő birodalma lett: a háztartás vezetése mellett a gyermekek nevelését is csaknem kizárólag az anya feladatának tekintették. Az anyaság kultusza, az anyai hivatás eszményítése leginkább a polgári családideálhoz köthető. Az uralkodó felfogás a nők elől elzárta a külvilágban való érvényesülés lehetőségét, ugyanakkor a gyermekek nevelését, személyiségének alakítását kezükbe adta.  Hovatovább ez maradt az egyetlen hatalom, amit gyakorolhattak. Lányaik nevelését általában felnőtté válásukig, azaz férjhez menésükig kézben tartották, míg a fiúgyermekek 8-10 éves koruk körül az intézményes nevelés keretei közé, gimnáziumba, kollégiumba, azaz férfiak kezébe kerültek.

A 19. század a nacionalizmus születésének korszaka is: a nő kiemelt fontosságú feladatának tekintették, hogy anyaként gyermekeit elkötelezett hazafiakká nevelje. Ennek az elvárásnak a jegyében vált a lánynevelés intézményeinek egyik prioritásává az erős nemzeti érzelem kifejlesztése.

Kulcsszerepük volt a nőknek a szigorú, a puritanizmusban gyökerező viktoriánus nemi erkölcs uralomra juttatásában, illetve fenntartásában is. Ezt részben a nevelés folyamatában adták tovább, részben a felnőtt világban ügyeltek árgus szemekkel érvényesülésére: az ellene vétőket kíméletlenül kizárták a "társaságból".

Munkácsy_Anyai_ösztön.jpgMunkácsy Mihály: Anyai ösztön

 

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!