Payday Loans

Keresés

A legújabb

Nagy író zord időkben
Az emberi életminőség/boldogság
2016. szeptember 16. péntek, 09:55

Nagy író zord időkben

 

Helyszíni

Bár a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett kerekasztal-beszélgetésen az 1814-ben született író-publicista alakjának elsősorban politikusi-gondolkodói arcéle rajzolódott ki, azért a szépíró Kemény Zsigmond munkássága iránt érdeklődők is kaptak izgalmas adalékokat az életműhöz. Szegedy-Maszák Mihály, aki a frissen megjelentSors kísértései. Tanulmányok Kemény Zsigmond munkásságáról születésének 200. évfordulójára című tanulmánykötet főszerkesztőjeként vett részt a beszélgetésen, épp annak adott hangot: a közíró Kemény munkássága némi árnyékot vet a szépíró életművére.

Kiváló író, az idők szavára figyelmes politikus

Margócsy István, az est moderátora nyitó kérdésével azt firtatta, vajon minek köszönhető Kemény korszerűségének mostani vélelme, miért a fordulat az értékelésben. Majd egy személyes kis történettel is megtoldotta kérdésfelvetését: amikor egyetemista volt, mindössze Nagy Miklós indított egy speciális kollégiumot Kemény Zsigmondról, ahol Margócsy volt az egyetlen hallgató. De ismert a hatvanas évekből Barta János és Pándi Pál késhegyre menő vitája is, miszerint szabad-e egyáltalán komolyan venni Kemény Zsigmondot, az írót.

Szegedy-Maszák Mihálynak is megvolt egykor saját élménye: Sőtér István, az akkori Irodalomtörténeti Intézet igazgatója nem engedte számára a kandidációt Keményből. Ezzel szemben amerikai oktatói évei alatt több olyan amerikai hallgatóval találkozott – mesélte a tudós –, akik megdöbbenve álltak az előtt, hogy egy ilyen remek regényírót nem olvasnak a magyarok. Át- és újraértékelése szinte folyamatos, hiszen már Péterffy Jenő, Babits, Ady, Kosztolányi is méltatta – emlékeztetett Szegedy-Maszák. De ismert az is, Radnóti mennyire felháborodott, amikor Móricz átírta a Rajongókat. A közelmúltból egy debreceni Kemény-konferencia pozitív példáját említette az irodalmár, ahol igen sok fiatal vett részt.

A vitát Margócsy István vezette, jobbra Szegedy-Maszák Mihály

Miskolczy Ambrus történész (a Magyar Történelmi Társulat részéről) Szabad György Kemény Zsigmond-előadásait idézte fel, amelyek a számos áthallás okán izgalmas csemegét jelentettek, ráadásul Kemény sokáig „tiltott gyümölcs volt”. Miskolczy Kemény röpiratainak „brutalitását” ecsetelte, írójuk bűnbakkereső mentalitását. Nem kevés gonoszság leplezhető le abban, ahogy sorai között elmondja Wesselényiről, milyen álnok, s közben Kossuthba is többször belerúg. Kemény a „Lajtán túl német, Lajtán innen magyar uralkodás” elvet képviselte határozottan, a kiegyezést valójában már 1850-ben megjósolta. „Csak fel kell fedezni a politikust benne” – fogalmazta meg Miskolczy Ambrus Kemény éleslátásáról.

Szegedy-Maszák Mihály és Miskolczy Ambrus történész (jobbra) nem minden pontban értettek egyet

Eisemann György, aki a Magyar Irodalomtörténeti Társaság részéről volt jelen, reflexiójában arra emlékeztetett: Kemény politikai nézetei is változtak az idők során. Állami eszményképe mindvégig a monarchia volt, ebben képzelte a magyarság fennmaradását – ebben gyökerezik két röpiratának Kossuth-ellenessége is. A saját és az idegen fogalmai nála a nemzetiségek szembenállását jelentették. Ez szépírói műveibe is átszivárog: ezekben is vallások, világfelfogások ütköznek, s az abszolutizáló nézetek tarthatatlanságát ábrázolja. Mint Eisemann elmondta, egyszer a Kemény Zsigmond munkásságát kutató amerikai Thomas Cooper irodalomtudóst is megkérdezte, mi keltheti fel a külföldiek érdeklődését ebben az író-politikusban, s a professzor úgy válaszolt: a műfaji kevertség és a regényekben megjelenő nemzeti-politikai színesség, összetettség.

Eisemann Györgynek sok tapasztalata van a fiatal olvasók Keményhez való viszonyáról

Szegedy-Maszák Mihály hozzátette: maga a két röpirat is eltérő álláspontot képvisel, a kettő közül a második a magyar értekező próza egyik legkiemelkedőbb darabja. Egyébként kísérletező szerző Kemény: a Ködképek…-ben bonyolított időrenddel dolgozik, igen modern eszközökkel. Értékelésének változásairól épp regényei árulkodnak: a Szegedy-Maszák által szerkesztett tanulmánykötetben erősen háttérbe szorultak a klasszikus Kemény-regények, például a Zord idő, és előtérbe kerültek a társadalmi regények; három tanulmányt is szenteltek a szerzők a Férj és nőnek. Az irodalmár elismerése mellett a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent Eszmék és jámbor óhajtások című, Kemény Zsigmond publicisztikai írásait tartalmazó kötet kapcsán annyit jegyzett meg: a külpolitikai írásokat hiányolja belőle.

A kötet összeállítója, Filep Tamás Gusztáv főként a Kriterion megszabta terjedelmi kötöttségre hivatkozott, de emlékeztetett arra is: Kemény éveken át írta a napi politikához fűzött kommentárjait, publicisztikáját. Ez a mennyiség csak teljes kötetben adható ki (és addig nem is nyugszik, míg meg nem valósul – tette hozzá Filep), ami egymaga sokkal vaskosabb lenne, mint a teljes Eszmék és jámbor óhajtások. „Egyébként én magam nem vettem észre Kemény népszerűsödését” – mondott ellent a korábbi megszólalásoknak a szerkesztő, aki felidézte a nyolcvanas években kiadott nagy példányszámú, klasszikus Kemény-sorozatot, mely mára teljesen eltűnt a piacról, és nincs is helyette más.

Filep Tamás Gusztáv a publicisztákat szerkesztette kötetté

A válogatáskötetből  a szelekció miatt egyébként több év kimaradt (az 1846 előtti publicisztikából például nem került be semmi), Filep Tamás Gusztáv azonban fontosnak tartotta, hogy az Októberi diploma utáni korszakból sok írás olvasható legyen. 1861-ben ugyanis komoly szándék mutatkozott a nemzetiségekkel való megegyezésre, magyarázta a szerkesztő, és ennek vezényszavát épp Kemény Zsigmond adta ki. Ugyanakkor bölcsen hallgatni is tudott – tette hozzá Miskolczy Ambrus, például tisztában volt vele: a társadalmi előítéleteket nem szabad felkorbácsolni. A zsidók emancipációja kérdésében azt a nézetet képviselte: ha az vallásilag megvalósul, nincs szükség politikaira.

Margócsy István visszaterelte a szót az irodalmi kérdésekre, és arra volt kíváncsi, miért válnak, mint Szegedy-Maszák Mihály említette, népszerűbbé a társadalmi regények a történelmiekkel szemben. Eisemann György egyetemi oktatói tapasztalatai alapján válaszolt: a hallgatók alapvetően ódzkodnak Keménytől, a történelmi regényektől főleg, de a Ködképek… például tetszést arat azok között, akik a nemek különbözősége felől közelítenek az irodalomhoz. Nem véletlenül: Kemény ebben megcsillantja, milyen mestere a női-férfi elbeszélői perspektívaváltogatásnak. Élet és irodalom című tanulmányában egyébként kifejti, hogy az olvasóközönség zömében nőkből áll (hiszen nekik van idejük olvasni), s ezt az alkotónak érdemes figyelembe venni. Vagyis korát bőven meghaladva alkotás és befogadás kommunikációs szempontjából is vizsgálta az irodalmat. Szegedy-Maszák Mihály ezt azzal egészítette ki: Papp Ferenc Kemény-életrajzában megemlékezik egy bizonyos Tahi Károlynéról, akit bensőséges kapcsolat fűzött az íróhoz. Az asszony naplójában szól róla, hogy Keményt mennyire foglalkoztatta az eltérő női és férfi értékrend, és hogy miként lehet ezt a regényekben érvényesíteni.

A regények közül biztosan talál a mai olvasó is hozzá közelállót

Margócsy a kerekasztal zárásaként Gyulai Pál óhaját emlegette fel, aki olyan irodalmat szeretett volna, amelyben „Kemény szellemisége Jókai irályával szólal meg”. A jelen lévő történészek, irodalmárok jót mosolyogtak Gyulai tapintatos kritikáján, hiszen valóban elterjedt nézet, hogy Keményt nehéz olvasni. Filep Tamás Gusztáv szerint szó sincs erről, a Zord időn például hatalmasakat lehet nevetni. Eisemann György Barta János (ma már szintén megmosolyognivaló) illuzórikus elképzelését idézte fel, miszerint ha az olvasóközönség Joyce-on, Prouston nevelkedne, akkor Kemény Zsigmond olvasása már egyáltalán nem jelentene nehézséget. (A Finnegans Wake után már valóban csemege a Zord idő – jegyzete meg mosolyogva Szegedy-Maszák Mihály).

Volt idő, amikor a televíziós feldolgozások is segítettek: a hetvenes években vetítette a tévé az Özvegy és leánya négyrészes sorozatát, a nézők pedig megrohanták a könyvesboltokat, és szétkapkodták Kemény Zsigmond műveit...

Szöveg és fotók: Laik Eszter