Payday Loans

Keresés

Az órahasználat kezdetei
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. szeptember 12. hétfő, 08:13

Vendégposzt Csukovits Enikőtől (MTA Történettudományi Intézete). A téma már ismerős lehet a blog rendszeres olvasóinak, a megközelítés módja is, de most elhagyjuk a 19. századot és környékét. (Az időhöz való viszony változásáról szóló korábbi posztjaim: "Egyik nap úgy, mint a másikon" - Életritmus és időbeosztás a hagyományos társadalomban és"Atyám megkívánta a pontosságot" - Úton az óra diktatúrája felé.)
A poszt nyitást is jelent: úgy tervezem, hogy időnként meghívom vendégségbe kollégáimat, akik más korok kutatóiként foglalkoznak a mentalitás és a hétköznapi élet történetével.

A középkori világkép egyik legjelentősebb változását a mechanikus órák megjelenése jelentette. A kerekes óra, amely télen nyáron, éjjel nappal egyenletesen méri a múló időt, alapvetően megváltoztatta az ember és az idő kapcsolatát.

óra feltalálása.jpgA kerekes óra feltalálása. A metszetet Johannes Stradanus rajza alapján Philipp Galle készítette 1590 körül Antwerpenben.

Időmérő eszközök az óra előtt

A középkorban is érvényes antik időbeosztás szerint a nappali és éjszakai időszakot egyaránt 12-12 kánoni órára osztották. Mivel a napszakok hossza évszakonként változik, természetesen a téli és a nyári óra hossza jócskán eltért egymástól. Egységes időmérésről ilyen körülmények közt szó sem lehetett.

A múló időt kezdetleges időmérő eszközökkel próbálták nyomon követni ott, ahol erre egyáltalán szükség volt, azaz főleg a kolostorokban és a káptalanokban a mindennapi liturgia szabályos végzésénél. Az itt-ott máig látható napórák mellett használtak vízórát és gyertyaórát is. (A homokóra ezzel szemben későbbi találmány: a 15. században, tehát már a mechanikus óraszerkezetek megjelenése után bukkant fel.) Elképzelhető, mennyire voltak pontosak ezek a szerkezetek: a napóra éjjel vagy borús időben használhatatlan, a vízórák télen gyakran befagytak és a "kézműves" gyertyák sem mindig ugyanannyi idő alatt égtek a mérőpontig vagy csonkig.

Wasseruhr_Harun_al_Raschid.jpgHarun al-Rasid kalifa követe vízórát ad át Nagy Károlynak. A kolostori hétköznapokban egyszerű, a homokórákhoz hasonló szerkezetekben mérték az időt az elfolyó víz segítségével.

Az órák kezelése általában a sekrestyés feladata volt: Citeaux-ban (itt alapították a cisztercita rendet) úgy kellett beállítania az órát, hogy az a megfelelő időben csengessen és ébressze a szerzeteseket. A Fekete-erdei hirschaui benedek-rendi kolostorban a sekrestyés "gondoskodik és felügyel az órára, mert előfordulhat, hogy az nem jár pontosan, így neki az időt a gyertyák szerint kell megbecsülnie, a csillagok vagy a Hold járása szerint, hogy a testvéreket meghatározott időben ébreszteni tudja".

Stundenkerze.jpgKerzenuhr 18. Jh.jpgA gyertyaóra egyik változatánál kis csengőt szúrtak a megfelelő osztásba. Amikor a gyertya odáig leégett, a csengő kiesett, hangjelzéssel figyelmeztette használóját. A jobboldali gyertyatartó az órákat jelző rovásokkal a 18. századból származik.
Alfréd angol király - krónikása szerint - a 9. században pontosan 8 órát szánt a méltóságával járó kötelezettségekre, ugyanennyit  olvasásra, evésre és alvásra, és szintén 8 órát imádkozásra. A nap szabályos lefolyását hat, egyenként négy óráig égő gyertyával biztosította.

A toronyóra-láz

Az időmérés technikájában új korszakot nyitott a mechanikus órák megjelenése."Csodálatos óramű, mely éjjel-nappal méri a 24 órát. Éjjel egykor egyszer, kettőkor kétszer üt, ami nagyon hasznos mindenrendű embernek" - lelkendezett 1335-ben egy kortárs.

A kerekes óra feltalálásának pontos időpontját nem lehet megállapítani, mint ahogy azt sem, kinek köszönhető a döntő szerkezeti elem, a gátszerkezet elkészítése. Ez fékezte ugyanis az órát mozgató süllyedő súlyt, biztosítva ezzel az óra egyenletes járását. Annyi tudható csak, hogy a szerkezet a 13. században jelent meg, és a 14. században terjedtek el a kerekes órák.

A legkorábbi óraművek bonyolult, többfunkciós szerkezetek voltak, némelyik elsődlegesen nem is a napi időmérést szolgálta, hanem a csillagászati eseményeket - az égitestek mozgását - jelezte. A kor leghíresebb óraműve, a Jacopo de'Dondi által 1344-ben felállított padovai toronyóra az órákon kívül mutatta a bolygók mozgását, a hónapokat és az év ünnepeit is. Az 1352-ben készített, harangjátékkal is ellátott strasbourgi órán a háromkirályok hajladoztak, kakas kukorékolt, sőt, egy mutató még az érvágásra alkalmas időpontokat is jelezte!

Clock_tower_and_Lion_of_St._Mark_in_Padova_-_just_like_the_ones_in_Venice.jpgA padovai Szent Márk székesegyház toronyórája. Jacopo de'Dondi műve fél évszázad múlva a toronnyal együtt megsemmisült, de 1428-ban pontos másolatát helyezték el az újjáépített toronyban.

A nyilvános ütőórák Itáliából terjedtek el Európa nagyvárosaiban és fejedelmi udvaraiban. Már 1307-ben említik Orvieto, 1336-ban Milánó első óráját, majd a következő évtizedekben Firenze, Bologna, Nürnberg, Windsor, Avignon és Párizs is elkészíttette a maga időmérő szerkezetét. 1370-80 között már valóságos "óralázról" beszélhetünk: ebből az évtizedből több mint hetven új toronyóráról vannak adataink! Az órák elterjedésének földrajzi határai is kiterjedtek: északon a svédországi Lund, délnyugaton Sevilla, keleten Szilézia városai, illetve  Bécs (1417) volt az úttörő az új találmány meghonosításában.

A középkori toronyórák valóságos monstrumok voltak. Egy V. Károlynak készített óráról feljegyezték, hogy ütőművének súlya öt mázsát nyomott és 24 óra alatt tíz méter süllyedt. Elkészítésük és felállításuk nagy szakértelmet igényelt, de úgy tűnik, hogy a gyorsan bővülő kereslet hamar kinevelte a kellő számú órást.

turmuhr_1600.jpg1699-ben cserélték le a a bécsi Stephansdom újabb toronyóráját erre a szerkezetre, amelyet Joachim Oberkircher készített. Bécs, Óramúzeum.

Az első órákat túlnyomórészt templomtornyokban helyezték el, majd a nagyobb városok a városházára vagy a kereskedést szolgáló csarnokra is rendeltek. A templomi elhelyezés ellenére ezek a szerkezetek már nem az imaórákat jelezték harangjaikkal, tehát elsősorban nem a szerzetesek, hanem a kereskedő és iparűző polgárok igényeit szolgálták. Az idő múlását kérlelhetetlen monotóniával jelző toronyóráknak fontos szerepük volt annak az időfegyelemnek a megszületésében,  amely nélkül a piac által szabályozott gazdasági rend elképzelhetetlen lett volna.

Bilderuhr.jpgKépóra a bécsi Stephansdommal. A képórák főleg a 19. század első felében, a biedermeier korban voltak divatban. Többnyire városok vagy a tájba helyezett várak, kastélyok tornyába illesztették az óra számlapját, a szerkezetet pedig a kép mögött helyezték el.

Toronyórák Magyarországon

Források híján nem lehet biztosat mondani arról, mikor és hol helyezték üzembe a Magyar Királyságban az első órát. A legkorábbi adat Besztercebányáról maradt ránk, ahol egy 1386 és 1399 közötti városi számadás már említ egy János nevű órásmestert, aki Sziléziából települt a gazdag német polgárság által lakott felvidéki bányavárosba. Valószínűleg a német területekkel fenntartott élénk kapcsolat hatása alatt rendeltek órát a város főterére, ahol a templomot, a városházát és a vásárcsarnokot a legvagyonosabb polgárok, a Ringbürgerekházainak gyűrűje vette körül.

besztercebanya-óratorony.jpgA besztercebányai óratorony 1900 körül. A tűzfigyelésre és riasztásra készült négyszögletes tornyot 1552-ben építették a , körfolyosó 1665-ből, a barokk stílusú kupola pedig 1784-ből származik.

A következő század első évtizedeiből Pozsonyból, Bártfáról és Sopronból vannak adatok toronyóráról, de készíttetésük időpontját nem lehet megállapítani. Leginkább az időméréssel kapcsolatos költségeket: az óra felügyelőjének bérét, a javítás, karbantartás díját, az alkatrészek vagy éppen a kenőolaj árát  őrizték meg a források. Ezek a költségek nem számítottak jelentéktelennek a város kiadásai között, mivel a kezdetleges szerkezetek igen gyakran szorultak javításra, a mozgó alkatrészeket pedig sűrűn kellett cserélni.

A soproni óráról tudjuk, hogy az a várostoronyban mutatta az időt. Rendszeres olajozása az éjjeliőr feladata volt, aki az órát és az esetleges tüzet is kiáltotta. Az órakiáltás rendszeresen és több helyen történt. Az órakiáltás más városban is szokásban lehetett már a 15-16. században, de Sopronon kívül csak későbbi korból maradtak fenn erről adatok. Hasonlóan gyérek az adataink magáról az óraállítás tényéről is. Biztosan toronyóra mutatta az időt a középkor vége felé Kassán, Nagyszebenben, Brassóban, Esztergomban, Egerben és Váradon, de nagy valószínűséggel Kolozsváron és Budán is.

Nachtwaechter_buchstabierbuch.jpgN mint Nachtwächter, azaz éjjeliőr egy 1799-ben megjelent német ábécéskönyvben. A városok által alkalmazott bakter nemcsak a közbiztonság ügyelt, de az órák múlását is közhírré tette meghatározott helyeken és időben.

A 15. század második felében feltűntek Magyarországon a mozgatható, tehát kisebb méretű gépórák is. Az első óratulajdonosok Mátyás király mellett a híres humanista főpapok - Várdai István bíboros, Vitéz János, Janus Pannonius -  voltak, de néhány kolostor is rendelkezett ilyen szerkezettel. A király és a püspökök nyilván drága, díszes órákat szereztek be, de a 16. század elején már soproni pap, nemesasszony, sőt falusi plébános végrendeletében is felbukkan óra; esetükben nyilván olcsóbb, egyszerűbb szerkezetekről van szó. A szórványos adatokból úgy tűnik, a Mohács előtti Magyarországon, bár elterjedtnek semmiképp sem nevezhető, de nem számított már teljesen ismeretlen jelenségnek az óra birtoklása.

Hans_Mielich-Bildnis_des_Pankraz_von_Freyberg.jpgHans Mielich 1545-ben a státusszimbólumnak számító zsebórával örökítette meg a jómódú, bányákkal és kohókkal is rendelkező bajor nemesurat, Pankraz von Freyberget.

Óra és időfogalom

A középkori Magyarországról fennmaradt írásos forrásokban - legyenek azok oklevelek vagy elbeszélő krónikák - nem találjuk nyomát annak, hogy az időpont megjelölésében szerepe lett volna az órának. Legtöbbször a leírt esemény napi dátumát sem tartották fontosnak rögzíteni, nemhogy az óráját. "Ugyanebben az időben", "egy másik alkalommal", "ezekben a napokban" - olvashatjuk a krónikákban. Az oklevelekben felbukkanó események - például egy birtokadománnyal jutalmazott vitézi hőstett - esetén sem tartották fontosnak feltüntetni, mikor is történt az eset. A nagybíróságokon és a hiteleshelyeken kiállított oklevelek már tartalmazzák az eljárás napját, de a napszak vagy óra megjelölésének igénye fel sem merült.

Kivételt az egyházi bíráskodás körébe tartozó ügyekben közjegyzők által kiállított oklevelek képeznek, amelyek tartalmazzák a kibocsátás napját (az esztendőt az éppen uralkodó pápa hivatali éveivel határozzák meg) és óráját is. A 15. század első feléből származó oklevelek még a kánoni órákat  alkalmazták - gyakran az adott időponthoz tartozó imával jelölve az időpontot -,  a század második felétől azonban ezt egyre inkább felváltotta 24, egyforma hosszúságú órában való gondolkodás.

Az új típusú óra feltüntetése nem azt jelenti, hogy az oklevelet valamelyik vidéki plébánián papírra vető közjegyzőnek módja lett volna ránézni egy mechanikus időmérő szerkezetre. Ha maga a tárgy még ritkaságnak számított is, az írástudó elit fejében már megkezdődött a változás, a modern korra jellemző egyenletes időfelosztásban való gondolkodás. A változás persze még az ő körükben sem egyik napról a másikra történt: a kétféle időmegjelölés még a 16. században is párhuzamosan létezett egymás mellett.

Quentin_Massys_-_Portrait_of_a_Man_-_National_Gallery_of_Scotland.jpgA 16. század eleji közjegyzőt Quinten Massijs németalföldi festő örökítette meg.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!