Payday Loans

Keresés

Hitler zsidó kollaboránsai - I.- "Add, hogy a gojok kezébe kerüljünk, csak ne adj minket zsidó ügynök kezére!"
HOLOKAUSZT

Hitler zsidó kollaboránsai - I. - "Add, hogy a gojok kezébe kerüljünk, csak ne adj minket zsidó ügynök kezére!"


A fenti idézet ("Add, hogy a gojok kezébe kerüljünk, csak ne adj minket zsidó ügynök kezére!") egy tragikus fekete humorral megfogalmazott viccbeli ima volt amit túlélők visszaemlékezése szerint a második világháborús lengyel gettókban, például a varsóiban mondogattak a zsidó kisemberek. Amikor a hitleri náci fenevad által képviselt végveszélyt fokozva zsidó zsidónak farkasa volt...

A minapi hír szerint a kormány Orbán Viktor személyes döntése nyomán visszavonta a döntést a német megszállás tervezett emlékművének megépítéséről, mely az utóbbi időszakban  a zsidólobbiból  a tőle megszokott hisztérikus, kettős mércén alapuló támadást váltotta ki minden létező tömegkommunikációs médiumban. (Népszabadság: Elszállt a birodalmi sas: nem lesz megszállási emlékmű )

A hisztérikus magyargyűlölet kampányában a zsidólobbi legfőbb vádja az, nemcsak a szerintük történelemhamisító emlékmű ellen, hanem a magyarság ellen (most és mindörökké), hogy a zsidók deportálásában, illetve megsemmisítésében az emlékműterv szimbolikájával sugalltakkal ellentétben nemcsak a náci németek bűnösök, mert a magyar állam és a magyar nép lelkes és túlbuzgó együttműködése, KOLLABORÁCIÓJA nélkül a népirtásra nem kerülhetett volna sor.
Csak egyetlen példa, hogy e perverz felfogásban lényegében már a magyarság  válik kollektíven a Holokauszt főbűnösévéaz Index cikke az emlékműépítés elhalasztásáról e mondattal zárul:
"A korszakot kutató, elismert történészek azonban egyetértenek abban, hogy a tömeges deportálás a magyar szervek túlbuzgóságának az eredménye."
Értjük, ha nincsenek túlbuzgó magyar szervek, nincs tömeges deportálás, Hitler szerepe a dologban jelentéktelen... A kampány részeként Radnóti Zoltán, a Bét Sálom Zsinagóga "Zolirabbija"  blogján közzétett eredeti dokumentumok nyomán a Mandiner közölt egy iratgyűjteményt a gettóba hurcolt zsidók javainak igénybevételéről, amit "a zsidóvagyon (magyar) össznépi szétrablásaként" tálalnak:"Így zsidótlanított a magyar állam". A zsidó közvéleményformálók e manapság tipikus álláspontja az Amerikai Népszava megfogalmazásában:
“A történelemhamisítás lényege, hogy minden felelősséget a német nácik és a nyilasok nyakába helyezze, a magyar “keresztény-nemzeti” jobboldal antiszemitizmusát, a népirtásban játszott szerepét és felelősségét letagadja. Haláltáborokba küldtek 430 ezer embert, férfiakat, nőket, fiatalokat, öregeket és kisgyermekeket, a vagonokba való berugdosásuk előtt kiszedték az aranyfogaikat, a végbelükben turkáltak az értékeik után, a kedves magyar szomszédokakik a redőny mögűl passzívan figyelték a sárga csillaggal megjelölt szomszédjaik terelését, azonnal elfoglalták a deportáltak lakásait és elrabolták a javaikat.”
Tehát az uszítókórus tagjai "A" zsidóság nevében lépnek fel "A" magyarság ellen, kollektíven vádolva minket, természetesen az események után születetteket is. A cirkusz nem a történelmi igazság megismeréséről szól és nem is az a célja, hogy kialakuljon egy konszenzusos,őszinte, alaptalanul senkit nem vádoló, nem megbélyegző szembenézés a tragikus múlttal és hogy az ártatlan áldozatok minden jóakaratú embertől megkaphassák a nekik kijáró megemlékezést, részvétet. A cél most is a "bűnös nemzet" sémájának erőltetése, mellyel szemben a zsidók az örök áldozati bárny mitikus szerepét töltik be, éppoly kollektíven, mint mi a bűnösökét. A vádlók nem törekszenek a tények alapos, szakszerű feltárására, ez egy koncepciós per, ahol az ítélet előre kész: mindenért a magyar, a goj a felelős.

A zsidólobbi e vádjával való szembeszállásnak nem célja a Holokauszt, a zsidóirtás eltagadása, helyeslése, vagy az egykori áldozatok, minden áldozat sorsa feletti megrendülés indokoltságának tagadása. 
A történelmi igazság megismeréséhez, a holokausztipar hazug vádaskodásai leleplezéséhez nélkülözhetetlena zsidóirtásban a hitleri rezsimet túlbuzgó és kegyetlen kollaboránsként kiszolgáló zsidók sokezres tömegének tetteit megvizsgálni.  Ez ugyanis megvilágítja, hogy ez ügyben sem indokolt a kollektív bűnösség elvének alkalmazása, ahogy nem minden magyar volt bűnös a deportálásokban, úgy a zsidók sem mind tartoztak az ártatlan áldozatok közé. A mai vádaskodók még a passzivitást is a szemére hányják a magyar lakosságnak, de a zsidók együttműködésére mindig készek a felmentéssel, hogy "nem volt más választásuk".

A téma természetesen érinti a magyarországi deportálásokat is, ahol ugyan nem volt zsidó gettórendőrség, de éppúgy voltak a deportálást kiszolgáló zsidótanácsok, mint Lengyelországban és volt Kasztner-vonat, azonban most ismerkedjünk meg a zsidótlanítás a magyarnál sokkal erőszakosabb lengyelországi eseményeiben való zsidó együttműködés tényeivel Ireneusz T. Lisiak “Hitler zsidó kollaboránsai” című könyve alapján!

A varsói gettórendőrség zsidó rendőreinek karszalagja

A bejegyzés folytatása

Itt nem térek ki Bryan Rigg "Hitler zsidó katonái" c. könyvére, amely a náci német hadsereg és hadiipar zsidó származású, gyakran személyesen Hitler által mentesített katonáiról, tábornokairól, magas rangú hivatalnokairól ír. A témáról jó bevezető cikkek magyarul:
Múlt-kor: Zsidók is szolgáltak Hitler hadseregében
kuruc.info: Meglepetés: Hitler zsidó tábornokokra, főtisztekre bízta százezer katonáját
nyest.hu: Minden a protekción múlt? Tiszteletbeli árják a Harmadik Birodalomban

Azzal sem foglalkozok most, hogy a szörnyű zsidóirtó program kezdeményezői nem a német, vagy a magyar tömegek voltak, hanem a millenarista-messianisztikus cionizmust is gonosz céljaik eszközéül használó globalista gnosztikus bankárkörök, erről szól kétrészes bejegyzésem: Hitler, a cionista báb és  Kiddush Hashem - a Holokauszt zsidó receptje

Témánk most: csak magyarok működtek-e együtt "túlbuzgóan" a náci hadigépezettel a zsidódeportálásokban és vettek részt a zsidóvagyon eltulajdonításában,  illetve hogy a zsidók, minden egyes zsidó magától értetődően lehet-e az a vádló, aki ezzel minket megvádol és a bíró, aki elítél.

A jelenség nem korlátozódik Magyarországra, ugyanezt adják elő a holokausztiparosok Lengyelországban is:


Hitler zsidó kollaboránsai

Israel Singer, (Zsidó Világkongresszus elnöke 1986-2001, Zsidó Kárpótlási Világszervezet elnöke) jelentette ki 1996-ban:
„Több, mint hárommillió zsidó halt meg Lengyelországban és a lengyelek semmit nem tesznek a lengyel zsidók örököseiért. Soha nem fogjuk ezt megengedni. (…) Tudomásunkra jutott, hogy Lengyelország be akarja fagyasztani az országban maradt zsidó vagyon visszaszolgáltatását. Ha Lengyelország nem teljesíti a zsidó követeléseket, nyilvánosan fogjuk támadni és megalázni a nemzetközi fórumokon."
Ezt a programot következetesen végre is hajtják, miközben I. Singert az USÁ-ban a zsidó kárpótlási pénzek többmillió dollárjának elsikkasztása vádjával leváltották tisztségéből.  Egyes külföldi zsidó körök a legszélsőségesebben vádolják Lengyelországot és a lengyeleket a világháború alatti zsidógyilkolásban való együttműködéssel, gyakran a szörnyűségek egyedüli elkövetőjének beállítva őket. A rágalmazókampányok fő célja a lengyelek következetes átminősítése áldozatokból "hóhérokká", hogy később könnyebb legyen csillagászati kárpótlásokat kikényszeríteni belőlük. A vádakkal, hogy a lengyelek a németek lelkes tettestársai voltak, megpróbálják elfedni maguknak a zsidóknak a német megszállók iránti magatartását. Ez pedig, mint történészek kutatásai mutatják, gyakran gyalázatos volt. Sok zsidó, mielőtt a népirtás áldozatává vált, a legnagyobb bűnt követte el: részt vett a saját népe elleni népirtásban, gyakran saját családtagjait is feláldozva. Vajon a tény, hogy végül sok zsidó kollaboráns ugyanarra a sorsra jutott, mint a legtöbb zsidó, igazolja az övéik ellen elkövetett aljasságokat? És milyen indoklással? Jobb étkezésért, amikor mások éhenhaltak, más zsidók kirablásának lehetőségéért?
Nézzük hát, hogyan viselkedtek maguk a zsidók és hogy van-e erkölcsi alapjuk másokat, különösen a lengyeleket becstelennek ítélni!

A megszállt Lengyelországban zsidók sokkal gyakrabban kollaboráltak a németekkel, mint lengyelek. Még akkor is megtették ezt, amikor megkezdődött a Holokauszt. Ma a lengyeleket nevezik a németek kollaboránsainak és tettestársainak a zsidóirtásban. A zsidók kollaborációját a XX század legnagyobb zsidó filozófusnője, Hannah Arendt „Eichmann Jeruzsálemben" című könyvében  élesen elítélte:
„A zsidók számára a szerep, melyet a zsidó vezetők játszottak saját nemzetük megsemmisítésében, kétségkívül az egész történelem legsötétebb fejezetét képviseli.” (...) „Miközben a Quisling-típusú kormányok többnyire az ellenzéki pártokból kerültek ki, a zsidótanácsok tagjai többnyire az elismert helyi zsidó vezetőkből álltak, akiknek a nácik óriási hatalmat adtak addig a pillanatig, amíg őket magukat is nem deportálták.”
A Zsidótanácsok létrehozására az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) vezetője, Reinhard Heydrich adott parancsot 1939.09.21-én. Elrendelte a "Vének Tanácsai" létrehozását, melyeket a zsidó társadalom befolyásos személyiségeiből kellett megalakítani, ami, mint a gyakorlat megmutatta, a német utasítások hatékony és túlbuzgó végrehajtása garanciájának bizonyult. A Zsidótanácsok feladata a német utasítások végrehajtása volt és adminisztratív hatáskörökkel rendelkeztek, élelemellátás megszervezése, lakosságnyilvántartás, egészségügy, temetések. Ezen túl a Judenrat-ok kötelesek voltak munkaerőt szállítani, megszervezni a transzportokat a munkatáborokba és megsemmisítőtáborokba, nyilvántartani a lengyel hadseregnek a  szeptemberi hadjáratban résztvett volt zsidó katonáit és értesíteni a németeket tartózkodási helyükről, valamint összeírni a lakosságot a németek számára társadalmi helyzetük és vagyoni állapotuk pontos feltüntetésével. A Zsidótanácsok alá tartozott a Zsidó Rendfenntartó Szolgálat (Jüdischer Ordnungsdienst), egyfajta belső gettórendőrség.

Bevetésre készen a varsói gettórendőrök


A Zsidótanács tagjai hamar elidegenedtek a zsidó társadalomtól:
„Különleges fejadagot kaptak – írja Jacob Zylberstein. – Külön boltjaik voltak, ahol minőségi ennivalót kaptak, elég sokat ahhoz, hogy jól éljenek. Nagyon dühös voltam, hogy a gettó lakóinak egy kis csoportja ilyen ellátásban részesül, de a többség egyszerűen nem törődött ezzel”.
A varsói gettó Zsidótanácsa épületének bejárata. Nem mindenkinek jutott az elitboltok árujából.

Zsidó soviniszták nyíltan kifejezték elégedettségüket, hogy a megszállók Lengyelország területén gettókat hoztak létre, melyekbe beterelték az egész zsidó lakosságot. A zsidó állam egy változatát látták ebben, melynek létrehozásáról a cionista mozgalom kezdetei óta ábrándoztak.  (lásd: V. Żabotyński, „The Jevish War Front, London”, 1940.)

Zsabotinyszky cionista Bétár szervezetének tagjai Berlinben, Hitler uralmának 3. évében. Kit utánoztak???

Már 1939. szeptemberében, amikor Lengyelországban még folytak a harcok, sok lengyel város zsidó lakói ünnepélyesen köszöntötték a Wehrmacht bevonuló egységeit. Így történt többek között Łódźban és Pabianicében, ahol a helyi zsidók kezdeményezésére még felvirágozott diadalkapukat is építettek, a német katonákat pedig a delegációk kenyérrel és sóval üdvözölték. Ez a viselkedés egyáltalán nem volt meglepő a zsidók részéről. Amikor kitört a háború, a zsidók nem kis része úgy gondolta, hogy az új helyzethez való alkalmazkodás jegyében elegendő elismerni a német uralmat. Az ilyen nézőpont felvétele automatikusan vonta maga után annak elítélését, ami azelőtt volt, a háború előtti lengyel államot, amely szerintük még meg se tudta védeni magát. A gettók létrehozásakor a cionisták egyből megkezdték a lengyel nyelv használatának felszámolását a gettók adminisztrációjában és iskoláiban.
A németekkel való kollaborálásban  a zsidótanácsoknak és eszközüknek, a Zsidó Rendőrségnek (Jüdischer Ordnungsdienst) jutott a főszerep. Baruch Milch zsidó szerző így írt a Lengyelország volt keleti végein, a Lemberg és Tarnopol megyékben élő zsidók sorsáról:
„Mindenesetre a Judenrat eszközzé vált a Gestapo kezében a zsidók megsemmisítéséhez, ahogy később a tanács tagjai maguk fejezték ki: “a zsidónegyed Gestapójává” lett. A tanácsok létrehozták a Rendfenntartó Szolgálatot (Ordnungsdienst), mint végrehajtó szervet, ami a leghitványabb elemekből állt. (…) lényegében a Judenrat rablópolitikát kezdett folytatni a saját zsebei megtöltése céljából, hogy ezzel a pénzzel megvesztegesse a hatóságokat és a Gestapót, de csakis a saját maguk és legközelebbi családtagjaik sorsának biztosítása érdekében. Nem tudok egyetlen esetről sem, amikor a Judenrat önzetlenül segített volna bármilyen zsidónak (…). Erkölcstelen tetteik végrehajtásához, mint a hatalmas adók és kivetett hozzájárulások behajtása, a lágerekbe küldendők razziái és a zsidó házak elleni rablótámadások, a zsidótanácsok a saját Ordnungsdienstjeiket használták, melyeknek százalékot adtak a zsákmányból, ezek tagjai pedig tizen-tizenöten támadtak az emberekre, kegyetlenül összeverve őket, pusztítva és rabolva, amit csak lehetett, és mindezt szörnyű közömbösséggel”.  (Baruch Milch, „Testamentum”, Varsó, 2001, 106-107. old.)
A zsidótanács a kollaborációt a munkatáborokba szánt emberek összefogdosásával, razziákkal kezdte. Ebből a zsidók kivásárolhatták magukat. Ludwik Hirschfeld professzor írta visszaemlékezéseiben:
"Behívták az illetőt a zsidótanácshoz és követeltek tőle egy bizonyos összeget, mondjuk 200 złotyt havonta. Az alkudozás végén 20 złotyban maradtak. Akinek pedig nem volt ennyije, az ment a munkatáborba."
A rendőrök is szedtek kenőpénzt. Ezek a – többek között a megsemmisítőtáborokba történő deportálási akciók során – összerabolt pénzek és értéktárgyak a túlélés esélyét adták a rendőröknek. Volt mivel megfizetniük a rejtegetésért a gettó felszámolása után. A háború és megszállás brutális törvénye volt, hogy a legnagyobb esélye a túlélésre a gazdag zsidóknak volt. A rendőrök gazdagsága azonban azoknak az áldozatoknak a tulajdonából származott, akiket ők rángattak ki lakásaikból és tereltek a munkatáborok, vagy megsemmisítőtáborok felé tartó transzportokba.
"Soha és semmivel nem lehet igazolni a Zsidó Rendfenntartó Szolgálat szerepét, mely oly buzgó volt az emberek transzportba történő összefogdosásában és beszennyeződött a hátrahagyott javak elrablásával és ellopásával, gyalázatot hozott magára a transzportba kerülés elleni váltságdíj kikövetelésével"
– írta Stefan Ernest az események közelségében, még a német megszállás idején.
Baruch Milch könyvének 126-127. oldalán olvassuk:
„A Judenrat kiadta ezeknek a gyilkosoknak, hogy három órán belül szállítsák le nekik a megkövetelt háromszáz embert. Maguknak a zsidóknak kellett összefogdosni saját fivéreiket és nővéreiket és átadni őket a hóhéroknak, akik a major udvarán álltak a lakásunk mellett és a beterelt embereket gumibotokkal és ostorokkal fogadták, aztán Bełżecbe szállították őket a mészárszékre. (…) A Judenrat emberei és az Ordnungsdienst az ukrán rendőrök és néhány német segítségével, akiknek külön fizettek, hogy gyorsan dolgozzanak, úgy rohantak az utcákon, mint a veszett kutyák, vagy a megszállottak és patakokban ömlött róluk az izzadság. (…).Szörnyű látvány volt, amint zsidó vitte a zsidót a halálba. (…)”.

A varsói gettó ismert krónikása, Emanuel Ringelblum így írt a zsidó rendőrségről, melynek a holokausztban betöltött szerepéről sok zsidó történész "megfeledkezik": 
„A zsidó rendőrségnek már a kitelepítés előtt is nagyon rossz híre volt. Ellentétben a lengyel rendőrséggel, mely nem vett részt a munkatáborokba irányuló razziákban, a zsidó rendőrség belevetette magát ebbe az ocsmány munkába. Szintén kirívóan korrupt és demoralizált volt. Az aljasság mélypontját azonban csak a kitelepítés során érte el. Egyetlen tiltakozó szó sem hallatszott a visszataszító feladat ellen, mely a saját testvéreik mészárszékre hurcolását jelentette. A rendőrség lelkileg fel volt készítve erre a piszkos munkára, ezértbuzgón hajtotta végre. Utólag észbontó belegondolni: hogyan történt, hogy zsidók  – túlnyomórészt művelt emberek, volt ügyvédek (a zsidó rendőrség tisztjeinek többsége a háború előtt ügyvéd volt) – maguk nyújtottak segítő kezet saját testvéreik kiirtásához. Hogy került sor arra, hogy zsidók kézikocsikon gyerekeket és asszonyokat, öregeket és betegeket vonszoltak, tudva, hogy mind a mészérszékre mennek. (…). A zsidó rendőrség kegyetlensége nagyon gyakran nagyobb volt, mint a németeké, ukránoké, letteké.Nemegy búvóhelyet a zsidó rendőrség "fedezett fel", amely "katolikusabb akart lenni a pápánál", hogy a megszállók kedvében járjon. Menekülőket, akik eltűntek a német szeme elől, a zsidó rendőr kapott el (…). A zsidó rendőrség általában érthetetlenül, vadul brutális volt.Honnan jött ez a veszettség zsidóinknál? Mikor neveltük ki ilyen gyilkosok százait, akik az utcán kapják el a gyerekeket, a kocsira zsúfolják és húzzák őket az Umschlagra? (a bevagonírozó placcra) Mindennapos jelenség volt, hogy ezek a haramiák kezüknél és lábuknál fogva dobálták az asszonyokat a kocsikra (…)” (E. Ringelblum, „A varsói gettó krónikája 1939 szeptember – 1943 január”, Varsó, 1988, 426, 427, 428. old.)
Akcióban a zsidó gettórendőrség
„A zsidók egy részének a németekkel való kollaborálása még megdöbbentőbb és szégyenletesebb volt a résztvevők társadalmi háttere ismeretében. Ugyanis ellentétben a lengyelekkel, akik közül általában csak a marginális rétegek tagjai, a csőcselék volt kész a németekkel kollaborálni, a zsidók közül az elit jókora része vett részt a kollaborációban…” (Hannah Arendt, „Eichmann Jeruzsálemben”, Krakkó, 1987).
A varsói gettórendőrség főparancsnoka 1940 decemberétől a zsidó Józef Szeryński volt, aki kikeresztelkedésekor változtatta meg a nevét, ami előzőleg Szenkman, Szynkman, vagy Szeinkman volt. Szeryński  1920-ban kezdte pályafutását a lengyel Állami Rendőrség biztosaként és a háború kitörésekor már Lublin megyei rendőrkapitányhelyettese volt. 1940. október 9-én a varsói zsidótanács elnöke, Adam Czerniaków megbízta a Zsidó Rendőri Szolgálat létrehozásával. Mint a Jüdischer Ordnungsdienst parancsnoka felelős volt a gettó lakóinak veréséért és üldözéséért, részt vett a házkutatásokban és letartóztatásokbban, egyik koordinátora volt az Umschlagplatzról a megsemmisítőtáborokba irányuló embertranszportoknak. Állítólag az ő ötlete volt, hogy "marmeládéosztás" igéretével csalogassák a szegény zsidókat az Umschlagplatzra, ahol brutálisan vagonokba rakták és Treblinkába szállították  őket. Hangoztatta, hogy a gyerekek, öregek és betegek táborokba küldésével megadja a túlélés esélyét a legerősebbeknek. A gettóban kivételezett személy volt, a kevesek egyikeként nem volt köteles a Dávid-csillagos karszalagot viselni. Szeryński helyettese a gettórendőrség élén, Jakub Lejkin a háború előtt ügyvéd volt. Lejkin főszerepet játszott a zsidók megsemmisítőtborokba deportálásában és hírhedt volt különleges brutalitásáról. 1942.10.29-én Eljasz Różański, a baloldali Zsidó Harci Szervezet harcosa lőtte agyon a kapitányságról hazafelé menet.

A. Szeryński/Szynkman helyettese, Jakub Lejkin jelentését fogadja, 1941, május
Ez csak néhány, de jellemző példa a zsidó rendőrség tagjainak korábbi társadalmi státuszára. Ilyen körökből, iskolázott emberekből, értelmiségiekből került ki a Jüdischer Ordnungsdienst tagjainak és parancsnokainak döntő többsége. A közrendőrök többnyire fiatal önkéntesek voltak, nagy számban volt diákok, vagy a háború előtt felsőiskolákat végzettek, ők tartották fenn a rendet a gettóban, de járőröztek is a gettó területén a német katonákkal közösen, illetve őrszolgálatot láttak el a zsidónegyed kapuinál.


Baruch Goldstein, a háború előtt a zsidó szocialista Bund fegyveres csoportjainak egyik szervezője kertelés nélkül írta:
„Fájdalommal és iszonyodva emlékszem vissza a zsidó rendőrségre, a varsói gettó félmillió szerencsétlen zsidó lakosának szégyenére (…). Az SS-tagok és csendőrök által vezetett zsidó rendőrség úgy támadt a gettóra, mint  vadállatok bandája. Hogy mentse a saját irháját, minden zsidó rendőr minden nap elővezetett hét embert,  hogy feláldozzák őket a népirtás oltárán. Magával hozott bárkit, akit el tudott kapni – barátokat, rokonokat, még a legközelebbi családtagjait is. Voltak olyan rendőrök, akik saját idős szüleiket áldozták fel azzal az indoklással, hogy azok amúgy is nemsokára meghalnának.” (B. Goldstein, „The Star Bear Witness”, New York 1949, 66, 106, 129. old.).
Chaim A. Kaplan, a háború előtt egy varsói héber nyelviskola igazgatója írja naplójában:
„A zsidó rendőrség, melynek kegyetlensége nem kisebb a nácikénál, a Stawki utcai transzport-állomásra több embert szállított, mint amennyi a Zsidótanács által vállalt normában szerepelt. (…). A nácik elégedettek, hogy a zsidók exterminációja egészen hatékonyan halad. Ezt a tettet zsidó mészárosok hajtják végre. (…). A zsidó rendőrség a legkegyetlenebb az elítéltekkel szemben (…). A náciknak öröme telik a zsidó rendőrség, a zsidó társadalom e csapásának munkájában (…). Tegnap, augusztus harmadikán kipusztították a Zamenhof és Pawia utcákat (…). Az SS-gyilkosok őrt álltak, miközben a zsidó rendőrség dolgozott a belső udvarokon.  Ez mészárlás volt a javából - még a gyerekeknek és csecsemőknek sem kegyelmeztek. Mindenkit kivétel nélkül elvittek a halál kapujába.” (“Scroll of Agony. The Warsaw Diary of Chaim A. Kaplan”, New York 1973, 384, 386, 389, 399. old.).
Kaplan könyve 231. oldalán keserű korabeli zsidó tréfát idéz, mely rövid ima formáját öltötte:
„Add, hogy goj ügynökök kezébe kerüljünk, csak ne adj minket zsidó ügynök kezére!”
Csk a varsói gettóban kb. 2500 zsidó rendőr teljesített szolgálatot. A második legnagyobban, a Łódź-i gettóban 1200 volt belőlük, a lembergi gettóban pedig majdnem 500. A teljes németek által megszállt Lengyelországban ez lehetett akár több tízezer ember is. A Zsidó Rendfenntartó Szolgálat tagjai nap mint nap végeztek házkutatásokat, razziákat és irányították zsidók ezreit a haláltranszportokba. Ezt olyan buzgalommal és könyörtelenséggel tették, ami példátlan más nemzetek körében.

A buzgóság, a tervek túlteljesítése nem is maradt jutalom nélkül:

"A nácik elégedettek..." "A Hűséges Szolgálatért" Litzmannstadt (Łódź) gettórendőreinek érdemérme

Folytatás: Hitler zsidó kollaboránsai II - A Gestapo önkéntesei
LAST_UPDATED2