Mátyás király és a gömöri urak

Gömör dimbes-dombos földjén, amerre a Lengyelország felől szállongó szelek söprik az országutakat, éppen ott, ahol a vadkoca hangos csörtetése kihallik a makkos erdőből, három hegy dalmahodik: Királyhegy, Vashegy, kakashegy. Erre a három hegyre tíz kisebb falu tornya vigyáz. A fehér tornyokra pedig a hegyoldalakról gyönyörű gyümölcsösök, szőlők mosolyognak. Itt terem a hollótéj , amit a tudósok inkább csak opálkő néven emlegetnek, itt préselik a finom gömöri vinkót, a tüzes borocskát, mely messze földön nagy hírre tett szert, s itt van végül Várgede, ez a kicsi falu, melynek földesura egykor Mátyás királyt vendégül látta, s tiszteletére ország-világra szóló nagy lakomát csapatott.
Feltálaltak minden földi jót az asztalra, ami csak szem-szájnak ingere. Százféle ízes ételeket, fáin, mézen hizlalt borokat. Fel is hörpentettek a tüzes italból egy-két pohárral az urak, s kimondhatatlan jó kedvük kerekedett.
Hamarosan a korsó fenekére vetették a keresztet, és sorban felállva, a poharakat a király egészségére ürítették. Hosszú, cikornyás köszöntőket mondottak, s agyba-főbe dicsérték az urukat. Hol mint törökverő hőst, majd mint az ország védangyalát magasztalták, s minden egyes köszöntő után harsányan felkiáltottak

Isten éltesse Mátyást, szeretett királyunkat.

Ez még azonban csak a kezdet volt!
A nagy vígság során, ahányszor csak összecsendültek a poharak, minden alkalommal sorra került az ország nagyjai közül valaki. Előbb a nádort éltették, majd az ország bíráját, majd meg a főtárnokmestert, a fővadászt, a főlovászt. A főajtónállót, s ki tudná felsorolni, hogy kit illettek még, s kinek az egészségére ürítettek poharat.
Végre is Mátyás megunta a hiú, öndicsérgető szavakat. Rettenetesen bosszantotta, hogy az urak mindenki egészségére ürítettek poharat, csak egy valakiről feledkeztek meg, a derék szőlőkapásokról, így szólt hát:

Jó urak! Ki érdemli meg leginkább, hogy emeljünk rá poharat?

Az urak gondolkozás nélkül felelték:

Először is a király, akié az ország, aztán a földesúr, aki a szőlő gazdája.

No, jól van!-mondotta Mátyás. -Holnap kimegyünk a szőlőbe, s majd meglátjuk. Most pedig térjünk nyugovóra.

Másnap már kora reggel kint volt Mátyás a szőlőhegyen, s egy kapát felragadva, se szó, se beszéd, odaállt a tőkék mellé, s kezdett kapálni. Jól állt a dolgos kezében a szerszám, mintha mindig szőlőt kapát volna, olyan fürgén lépkedett a napszámosok nyomában.
Az urak egy ideig csak nézték, tanakodtak, de aztán elrestellték magukat, s kivéve a kapákat az emberek kezéből, követék királyuk példáját. Nekihuzakodtak, felgyűrték ingujjuk, feljebb tolták kalpagjukat és serényen sarabolni kezdték a gazt a tőkék mellett.
Jó meleg nyári nap volt, hét ágról sütött a nap, s hamarosan verejtékezni kezdtek az urak, orcájukon patakban ömölt a gyöngyveríték. Mátyás király a hegyről lefelé kapált, s ez nehezítette a dolgukat, hiszen köztudomású, hogy a kapálás a hegynek fel százszorta könnyebb.
Eltelt már egy jó óraütésnyi idő, amikor végre pihenőt engedett Mátyás, s megkérdezte:

No, urak, ki érdemli meg a szőlő levit, ki érdemli meg leginkább, hogy emeljünk rá poharat?

Az urak megtörölték verítékes homlokukat, s ógva-mógva ráfelelték:

Először a király, akié az ország, aztán a földesúr, aki a szőlő gazdája.

No, akkor menjünk tovább kapálni!-felelte Mátyás, és nyomban hozzá is látott.

Nagy keservesen felszedték a kapákat, s kénytelen-kelletlen az urak is a király mögé álltak a szőlősorba. Most már nem ment olyan serényen a kapálás, mint reggel. Szuszogtak, nyögtek, sóhajtoztak, fejüket vakargatták, süvegüket forgatták, kínjukban mindent kitaláltak, csak éppen a kapa emelgetése ment nehezen.
Erre megint pihenőt engedett Mátyás, s megkérdezte:

No, urak, ki érdemli meg a szőlő levit, ki érdemli meg leginkább, hogy emeljünk rá poharat?

A király, akié az ország, a földesúr, aki a szőlő gazdája, meg az, aki megkapálja, s izzad vele.

Mátyás még ezzel a válasszal sem elégedett meg, hanem tovább kapáltatta az urakat, s nagy sokára, amikor már a kapa is kiesett a kezükből, s a fáradságtól leroskadtak, újra megkérdezte:

No, urak, ki érdemli meg a szőlő levit, ki érdemli meg leginkább, hogy emeljünk rá poharat?

A szőlőkapások, uram, a szőlőkapások!- sóhajtoztak keservesen.- Jó, ha nekünk egy gyűszűnyi marad, akik csak parancsolgatunk.

Mátyás király most már nem gyötörte őket tovább, ennyi elég volt, elengedte további kapálást, s így zárta szavait:

NO, urak, most megtudtátok, hogy mekkora érdeme van a szegénynek! Ehhez érteni is kell ám! Ne feledkezzetek meg soha többé a dolgos jobbágyról, kinek fáradságos munkája gyümölcsét élvezitek!

Gömör, Gömörország

a Bükk hegység és a Gömör-Szepesi-Érchegység között elterülő hatalmas hegyi medence. Északi részét magas erdős hegyek, középső és déli részét dombvidékek alkotják, amelyeket a Sajó és a Rima, ill. mellékvizeik (Balog-, Murány-, Csetneki-patak, Túróc, Gortva stb.) tagolnak, tesznek változatos domborzatúvá. A magyarok a kora Árpád-korban a medence déli lankásabb területét, a folyók és patakok lapályát szállták meg, és a 13. sz. végére viszonylag sűrűn betelepült aprófalvas tájjá alakították. Az északi és középső részek még a középkor vége felé is gyéren lakott, nagy erdőségekkel borított vidékek voltak. A 14–15. sz.-ban az É-i és Ny-i részeken megnőtt a szlovák lakosság aránya. A vasércben és más nemes ásványokban gazdag lelőhelyek mellett kialakult bányavárosokba jelentékeny német alapréteg települt (Rozsnyó, Dobsina, Nagyrőce, Csetnek, Jolsva). A 16. sz. folyamán telepítették be ruszin (ukrán) telepesekkel Gömör legészakibb részét, a természetföldrajzilag és néprajzilag különálló Garam-forrásvidéket. A települések és a népesség szerves fejlődését először a 15. sz. második felének huszita háborúi zavarták meg nagyobb mértékben. A 16. sz. második felében Gömör D-i és Ny-i vidékei fokozatosan török hódoltság alá kerültek, ami a lakosság megritkulását és számos falu eltűnését vonta maga után. Sokat szenvedett népe a Thököly- és Rákóczi-szabadságharc háborúitól is, de aprófalvas településszerkezete lényegében nem változott, lakosságának folytonossága nem tört meg. A 18. sz. derekától állandósult magyar–szlovák nyelvhatár Gömört két, majdnem teljesen homogén nemzetiségű népterületre osztotta. K-en és D-en magyarok, É-on és Ny-on szlovákok laktak. A ruszinok elszlovákosodtak, a németek egy része szlovákká, más része magyarrá lett. A 20. sz. elején Gömörben mindössze egy helységben, Dobsinán éltek németek (az ún. bulénerek). – A ma Gömörnek nevezett nagytájba beleértik nemcsak a történeti Gömör vármegyét, hanem az egykori Kishont vármegyét, a terület Ny-i, ÉNy-i részét is, amely 1802-ig önálló közigazgatási egység volt. Gömör nevezetes kisebb tája a DNy-on fekvő → Medvesalja. Az egyes folyók és patakok völgyeit is általában néprajzi egységként említi a kutatás: pl. Rozsnyótól K-re a Csermosnya völgye, a Sajó völgye, a Túróc völgye (Tornaljától É-ra), a Balog völgye, a Száraz völgy (Keleméri és Szuha patakok mente) stb. Gömör magyar lakosságát a néprajzi szakirodalom általában →palócoknak nevezi. A Heves, Nógrád, Borsod felé eső vidéken élőket → barkóknak hívják. A barkó elnevezés egyben r. k. vallási megkülönböztetést is jelent az innen K-re és É-ra élő ref. magyarokkal szemben. A szlovákság jelentős része ev. vallású. A magyar települések sorában csupán néhány ev. akad (pl. Sajógömör, Gömörpanyit, Lőkösháza). A ref. magyarok között külön színt képvisel az egykori kisnemesi falvak népe (pl. Felsővály, Bikkszeg, Gömörmihályfalva, Nemesradnót, Hubó, Hét stb.). – Gömör magyar lakossága évszázadok óta hagyományosan földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Az állattartásban a közelmúltig nagyobb jelentősége volt a juhászatnak. Nevezetes iparágként virágzott a kiváló minőségű vasasagyagra épülő fazekasság (→ gömöri kerámia). A bányavárosokban virágzó kisvasipar (→ hámor) a 19. sz.-ban erőteljesen visszafejlődött. A bányász- és iparoshelységek többsége elvesztette jelentőségét. Ma Gömör Szlovákia kevéssé iparosított tájai közé tartozik. A Mo.-hoz eső DK-i sáv lakossága az ózdi iparvidéken talált munkát. A vasúthálózat kiépülésével visszafejlődött Gömör és a korábbi századokra jellemző távolsági fuvarozás is, amely elsősorban a vasáruk kereskedelmi forgalmát biztosította. Gömör hagyományos közigazgatási, kulturális és vásáros központjai Rozsnyó, a legnagyobb múltú bányaváros és Rimaszombat, amelynek jelentős szabadalmas és mezővárosi hagyományai vannak. Mérsékeltebb vonzókörű központok voltak a mezővárosi jellegű Tornaalja, Rimaszécs, és Pelsőc. Gömör néprajzilag viszonylag kevésbé föltárt vidék. – Irod. Hunfalvy János: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása (Pest, 1867); Komoróczy Miklós: Gömör és Kishont vármegye népe Gömör és Kishont vármegyék monográfiája, Bp., é. n.); Ila Bálint: Gömör megye. A települések története 1773-ig (I–IV., Bp., 1944–1976); Ág Tibor: Édesanyám rózsafája (Pozsony, 1974).

Gömör
A felsővályi ref. templomerőd harangtornya és kaputornya a templomudvarból

Gömöri tájakon

A Bükk és a Gömör-Szepesi Érchegység közötti medencében terül el Gömör, ami egykor önálló megye volt. A bányavárosok, a zömében kisnemesek lakta falvak magyar, szlovák és ruszin lakosságának etnikai összetétele, kultúrája és története rendkívül változatos. 1920 óta csak a táj déli része tartozik Magyarországhoz.

Az országos kék jelzés több irodalmi emlékhelyet érint ezen a tájon. 

Útvonalunk: Putnok - Szörnyű-völgy - Kis-Mohos-tó - Mohos-vár - Nagy-Mohos-tó - Kelemér - Gömörszőlős – Zádorfalva

Az 1970-es évek végén a határ mindkét oldalán megindult a gömöri magyar falvak néprajzi kutatása. 1986-ban Ujváry Zoltán kezdeményezésére megalakult Putnokon a Gömöri Múzeum az egykori vámházban, a város legrégebbi, XVII. századi részleteket is tartalmazó épületben.
Először nézzünk körül Putnokon, az egykori Gömör-Kishont vármegye székhelyén.
Sétáljunk el a Serényi-kastélyhoz és védett parkjához, közben álljunk meg az építtető szobránál.
A múzeum felé menet nézzük meg az egykori Kaszinó épületét, majd a katolikus templom értékes barokk főoltárát. A múzeum állandó kiállítása Társadalom-természet címmel, a gömöri falvak, kiemelten a kistérség központjának számító Putnok társadalmi viszonyait, mesterségeit és hagyományos kultúráját, a környék természeti értékeit mutatja be. Emellett rendszeresen rendeznek időszaki kiállításokat is. A Putnokon szolgált református prédikátorok az irodalom jelentős művelői voltak. Balogh Béla 1870-80 között megírta Putnok történetét. Rimaszombaton kinyomtatott művének egy bekötött példánya a Gömöri Múzeumban található. 

A város szülötte voltPéczeli József református lelkész, költő, műfordító(http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/42.htm), és Tóth Ede, A falu rossza című, nagysikerű színmű szerzője is(http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz25/240.htm). 

Kelemérre a Kék-túra nyomvonalán juthatunk el. Kelet-Gömör romantikus, vadregényes területe - és egyben Putnok "tüdeje" - a város és Kelemér között jelentős szintkülönbséggel kígyózóSzörnyű-völgy. Fontos kereskedelmi útvonal volt egykor, melyet a XV-XVI. században a betyárok is jól ismertek. 
A folyamatos rablásokat kísérő szörnyű eseményekre utal a völgy elnevezése. A völgy, a táj szépsége önmagáért beszél, nem lehetett véletlen tehát, ha eleink érdeklődését is felkeltette, akik a kiegyezés korszakát követve a békeidőkben már hasznot is hajtóvá álmodták és egyben kellemes pihenő-szórakozóhellyé tették. A Serényi család tagja Béla, aki a század elején a kormányban a mezőgazdasági és kereskedelmi tárca miniszteri posztját is betöltötte, felismerve a kedvező domborzati és hidrológiai adottságokat a forrásra alapozva halas tógazdaság megvalósítását vette tervbe. A forrásfoglalás és a két tó a tízes évek elején elkészült. 
A forrás - korán elhunyt hitvese emlékére - a Pálma nevet kapta. A terméskő-építmény máig őrzi az 1913-as évszámot. A világháború eseményei és az idősebb Béla gróf korai halála megakadályozták a gátak további telepítését. A forrás és a tavak környéke kedvelt kiránduló, szórakozó helyévé vált. A tó körüli gyalogösvény felújítása egy kellemes sétát tesz lehetővé, akár a tó környezetében élő vadak, madarak kényelmes megfigyelését is szolgálva. A műúton haladva Kelemérre jutunk, de amennyiben lehetséges, érdemes kitérőt tenni a keleméri Mohos-tavakhoz. 
A Pálma-forrásnál letérünk az útról, s felkapaszkodunk a Piroska-hegyre. Hamarosan elérjük az egykori Mohos-vár földsáncait. A Kis-Mohos-tó északi oldalán hirtelen kiemelkedő dombon állt az egykori Gutkeled nemzetség által a tatárjárás után épített vár. Egy 1397-es oklevél már romvárként említette.
A meredek árkokkal határolt földvár régészeti feltárása folyamatban van, megtalálták az egykori épületek, a magtár és a torony maradványait, de korábbi, neolit kultúrák emlékei is előkerültek. 
A Kis-Mohos-tó megközelítően 16 ezer éves, a Nagy-Mohos idősebb.A dagadólápok ezen a földrajzi szélességen nagy ritkaságnak számítanak. Csupán három helyről ismeretesek (Kelemér, beregi lápok, Csaroda melletti lápok). A keleméri lápok puszta jelenléte is unikumnak számít, nem beszélve azokról az itt élő ritka növényekről, melyek jégkorszaki maradványok. A suvadással keletkezett két kis lápszem - növény-világuk és keletkezési koruk révén - legértékesebb természeti kincseink közé tartozik. 
Tompa Mihály versben írta le, a láphoz fűződő legendát.

„A bérces Gömörben nem nagy hegy a Mohos,
Rajta nincs régi vár, nemes vad sem honos;
De ingó semlyékes láp van a tetején,
Ez ingó láp felől szóland az én regém.
Szegény ember jöve valahonnan régen,
S kinézvén a helyet a halmos vidéken:
Meggyújtá az erdőt s ortott... minden módon
Erőt akart venni cserjén és bozóton…”

A verset elolvashatod a doksiaim között. Mohos
Sajnos az elmúlt évtizedekben tapasztalható szárazulási folyamat, a lecsapolási, tőzeg-kitermelési kísérletek és a látogatók taposása jelentősen meggyorsították a szukcessziós folyamatokat, amely a medence feltöltődéséhez, kiszáradásához vezet. E folyamatok megállításáért, visszafordításáért több mint egy évtizede szakemberek dolgoznak önkéntesek munkájával támogatva. A terület sérülékenysége miatt csak korlátozottan, kísérővel látogatható. 
Kelemér műemlék lakóházait a Tompa utcában találjuk.
Az Alsó Tuba, a Basa és a Konyha nevű épület a helyi népi építészet évszázados hagyományainak értékeit őrzi.
A műemlék parasztházak mellett tekintsük meg Tompa Mihály emlékházát és a református templomot. 
A templom XIV. századi, gótikus eredetű, de a XVIII. század végén, majd a XIX. század elején átépítették. 
Tompa Mihály 1849-1851 között volt káplán Keleméren. Itt születtek nagy hatású allegorikus versei: A gólyához és A madár fiaihoz. A költő a falu visszafelé olvasott nevéből alkotott Rém Elek álnevet használta legtöbbet.
A templomkertben áll az a kétosztatú lakóház, amely egykor a költő otthona volt. 
A kis épület nagyobb szobájában látható a nagy költő életművét bemutató állandó kiállítás, amely 1963-ban jött létre a szomszédos Gömörszőlős lakosainak áldozatos segítségével, és ami negyven év múltán, 2003-ban teljesen megújult. A kiállításon elsősorban Tompa művei jelennek meg a tárlókban és a nagy költő utóélete elevenedik meg. Néhány értékes tárgy látható a keleméri református egyházközség gyűjteményéből is. 
A kék jelzés a műúton halad tovább Zádorfalvára, de érdemes kitérőt tenni Gömörszőlős felé.
Gömörszőlős
A falu elzártságának köszönhetően számos hagyományos lakóház, gazdasági épület maradt fenn, amelyek ma is meghatározói a településképnek.
A falu néprajzi múzeuma a történelmi Gömör értékeit gyűjti, de a gömöszőlősi gyűjtemény a Tompa-kultusz ápolásának, a Mohos-tavak kutatásának is központja.
Innen jelzetlen földúton haladunk tovább Zádorfalvára, közben gyönyörködhetünk a szép gömöri tájban.
Zádorfalváról autóbusszal visszatérhetünk Putnokra, de tovább is utazhatunk Miskolcra vagy Aggtelekre.

forrás: www.putnok.hu
www.vendegvaro.hu
www.mek.oszk.hu