A magyar társadalom hajlamos megbélyegezni a gyermekteleneket, ugyanakkor a hazai családpolitika egyáltalán nem támogatja azokat, akik tartós párkapcsolat nélkül, egyedül vágnának bele a gyereknevelésbe. Míg Nyugaton azokat sem tekintik csodabogárnak, akik tudatosan nem vállalnak gyereket, itthon egy bizonyos kor felett többen inkább azt hazudják, hogy nem lehet gyerekük. A témát kutató Takács Judit szociológussal beszélgettünk.
Nyugat-Európában a 70-es évektől bevett fogalom a tudatos gyermektelenség. Magyarországon beszélhetünk olyan rétegről, amelynek a tagjai eldöntötten nem vállalnak gyereket?
A magyar társadalom még mindig erősen gyerekcentrikus, de az utóbbi két évtizedben már itthon is kezd kialakulni egy vékony, stabil réteg, amelynek a tagjai tudatosan nem vállalnak gyermeket. Az egyik végletet alkotják a fővárosi, magasan iskolázott emberek, akik elsősorban a munkaerő-piaci pozíciójuk veszélyeztetése miatt nem akarnak gyereket vállalni. A másik oldalon pedig olyan, jellemzően vidéken, mélyszegénységben élő emberekkel találkozunk, akik rossz életkörülményeik miatt nem mertek gyereket vállalni.
Ők fel merték vállalni az ismerőseik előtt, hogy nem szeretnének gyereket?
Magyarországon ez még nem igazán elfogadott társadalmi jelenség, amit az is mutat, hogy az általunk megkérdezettek közül néhányan 40 éves kor felett inkább azt mondták a kérdezősködő ismerősöknek, hogy nem lehet gyerekük. Nálunk még nagyon ritka, hogy valaki tudatosan felvállalja, nem akar gyereket. Sokan szégyenként élik meg a barátok és ismerősök fejcsóválását is, akik nem értik, hogyan dönthet így valaki. Egy kicsit olyan ez, mint homofób társadalomban nyíltan melegnek lenni. Attól azonban, hogy szőnyeg alá söprik, még ott van a jelenség, amelyre egyelőre a társadalom nagy része problémaként tekint. Pedig pont ugyanolyan legitim választás nem vállalni gyereket, mint szülővé válni.
Miért szégyen itthon gyermektelennek lenni?
A társadalom nagy részének fejében az a kép él a gyermektelenekről, hogy önzők, karrieristák és persze utálják a gyerekeket. Ha egy bizonyos kor felett nincs valakinek gyereke, az a legtöbb ember számára azt is jelenti, hogy képtelen tartós párkapcsolat kialakítására, tehát valami nincs rendben vele. A média és a hazai politikai retorika is ezekre a sztereotípiákra erősít rá. Pedig a gyermektelen életmód egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy valaki nem szereti a gyerekeket. A kutatásunk során sok gyermektelen pedagógussal vagy segítő foglalkozású nővel interjúztunk, akiket egész nap gyerekek vesznek körül.
Magyarországon mik a leggyakoribb okai a gyermektelenségnek?A leggyakoribb ok még mindig a tartós párkapcsolat hiánya, aminek nem feltétlenül kellene gyermekvállalást akadályozó tényezőnek lennie, ha elfogadóbbak lennénk bizonyos élethelyzetekkel szemben. Amúgy is sokkal több szervezést igényel társ nélkül gyereket vállalni, de a hazai spermabankok korlátozásával most még nehezebb lesz az egyedülálló nők helyzete. A szülők együttélése helyett a születendő gyerekre fókuszáló, rugalmasabb északnyugat-európai családpolitikával szemben a hazai politikai retorika egy meghatározott mederbe próbálja terelni az embereket. Élettársi kapcsolat, lehetőleg házasság, aztán gyerekvállalás. Magyarországon az intézményes forma a lényeg, azt jutalmazza a rendszer. Nálunk egyelőre nem cél, hogy annak az embernek is megadjanak minden esélyt a gyermekvállalásra, akinek nem tartós párkapcsolatban alakul az élete.
Az észak- és nyugat-európai társadalmakban viszont a gyermektelen élet is teljesen elfogadott. Ott miért nem a gyerek a boldog élet vagy egy párkapcsolat sikerességének a záloga?
Míg a közép-kelet-európai országokban, köztük Magyarországon is 2 százalék alattira tehető a tudatos gyermektelenség, Ausztriában, Németországban és Svájcban tartósan 8-10 százalék körül mozog a „gyermekmentes” életmódot preferálók aránya. Hasonló a helyzet a skandináv és Benelux országokban is. Szerintem az alapvető különbség a gondolkodásmódban van. Ott arányaiban többen el tudnak képzelni egy boldog, teljes életet gyerek nélkül is. Fontos különbség még az is, hogy emiatt nem tekinti őket csodabogárnak a környezetük. Hollandiában például úgy van felépítve az egész szociális rendszer, hogy az időskori gondoskodás szempontjából nem számít, van-e valakinek gyereke vagy nincsen. Sőt kutatások azt is igazolták, hogy a gyermektelenek sokszor jobban felkészülnek az idős korra, mint gyermekes kortársaik: előre terveznek anyagilag is, ettől pedig kiszámíthatóbbnak érzik a jövőjüket.
Az adatok alapján úgy tűnik, hogy minél nagyobb a jólét egy országban, annál nagyobb a tudatosan gyermektelenek aránya. Pedig az egzisztenciális biztonságnak elvileg éppen növelnie kellene a gyermekvállalási kedvet, a fejlettebb nyugati társadalmak mégis fogynak.
Ez csak első pillantásra látszik így. A fejlett északi- és nyugat-európai országokban viszonylag magas a tudatosan gyermektelenek aránya, viszont aki gyereket vállal, az általában nem áll meg egynél. Így tulajdonképpen a két réteg kiegyenlíti egymást. Ezzel párhuzamosan sokkal elfogadóbbak ezek a társadalmak az alternatív gyerekvállalási stratégiákkal szemben. Például azzal, hogy egy azonos nemű pár fogad örökbe gyereket vagy egy 35 év feletti egyedülálló nő úgy dönt, hogy nem vár tovább tartós kapcsolatra, inkább egy spermabank segítségével próbál teherbe esni. A megszületett gyerek neveléséhez is rugalmasabb kereteket adnak ezek a társadalmak: például - először a világon - Svédországban már a 70-es években bevezették a két szülő között megosztható szülési szabadságot. Ettől a nők nagyobb szabadságot kapnak és jobban össze tudják egyeztetni a gyerekvállalást a munkájukkal. Komoly probléma, hogy a magyar kormány egyféle normatív életmódot próbál ráerőltetni az emberekre, ahelyett, hogy praktikus választási lehetőségeket kínálna. Szerintem sok fiatal éppen ez elől az előre kijelölt, kötött életpálya elől menekül most el Magyarországról.
Akkor ön szerint a csok és a hasonló típusú, konkrét anyagi támogatások hosszú távon nem fogják növelni a gyerekvállalási kedvet?
A magyar társadalomban egyelőre nem a középosztály van túlsúlyban, a kormány mégis minden intézkedésével a középosztályt segíti. Az első gyerek vállalása a legnagyobb döntés, a másodikhoz képest viszont a harmadik gyerek megszületése már nem olyan nagy lépés. Egy nagyobb lakás, plusz egy szoba hatásos segítség lehet a középosztálynak, de azokon továbbra sem segít, akik azért nem vállalnak gyereket, mert egy szobájuk sincsen. Vagyis Magyarországon nem az a legnagyobb demográfiai probléma, hogy kevesen vállalnak három gyereket, hanem hogy az első és a második gyerekek nem születnek meg. Közben pedig egy nagyobb lakással nem oldható meg például a nők szülés utáni visszatérése a munkaerőpiacra. Pedig a szakmából való kiesés és az egzisztenciális biztonság elvesztésének veszélye továbbra is nagyon sok nőnél késlelteti itthon a gyermekvállalást.