Payday Loans

Keresés

Az Alba körtől a Zrínyi kiadóig - a katolikus, keresztény szolgálatmegtagadóktól a zsidó munkaszolgálatosokig PDF Nyomtatás E-mail
2015. április 14. kedd, 12:01

És

a legkegyetlenebb keretlegény

fejfáján

ma ez áll:

A szeretet örök

 

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: holokausztRadnóti Miklósvészkorszaknémet megszállási emlékműbori munkatábor;Csapody Tamás;

Tíz éve kutatja a szerbiai Bor bányavidékére 1944-ben elhurcolt magyar munkaszolgálatosok történetét Csapody Tamás, év végén jelent meg második kötete a témában. A jogász-szociológus szerint akadt emberséges keretlegény is az embertelenségben, és a legkegyetlenebbek sem bűnözőnek születtek: hogy azzá váltak, abban ők maguk és a körülmények is közrejátszottak.

hvg.hu: Mi késztette arra, hogy éppen a bori munkaszolgálatosok történetét kutassa, elvégre a magyar holokauszt bővelkedik más, nagy áldozatokat követelt tragédiákban?

Csapody Tamás: Kutatóként és mozgalmárként engem már régóta foglalkoztat az erőszakmentesség filozófiája, gyakorlata, ezért 2005 körül belekezdtem a magyar katonai szolgálatmegtagadás históriájának megírásába. Ahogy betekintést nyertem a levéltári anyagokba, a mártírtörténetekben rögtön felbukkant Bor neve. Az a szerbiai tetthely, ahová 1943 és 1944 között a katonáskodást megtagadó szombatista, nazarénus és a Jehova tanúi kisegyházak mintegy kétszáz hívője mellett hatezer zsidót is elhurcoltak, és ott rabszolgamunkára kényszerítették őket. Akkortájt még nem volt alapos ismeretem a bori szenvedéstörténetről, de különösebb előtanulmány nélkül elmentem, s bejártam az egykori kényszermunka helyszíneit. A látottak felkavartak, s utána már nem volt bennem szemernyi kétség: az eredetileg elhatározott szolgálatmegtagadási téma helyett az én kutatói kötelességem a bori munkaszolgálatosok tragédiájának feltárása.

hvg.hu: Legújabb tanulmánykötetét a Honvédelmi Minisztérium kiadója, a Zrínyi Kiadó adta ki. Ráadásul a mai kormány egészen más történetpolitikát képvisel – például egybemossa az áldozatok és a bűnösök emlékét –, mint ami a kötetből kiolvasható. Antimilitaristaként, pacifistaként nem okozott ez önnek problémát?

Cs. T.: Mi tagadás, hetekig tartó gyötrődést okozott: vajon dolgozhatok-e egy katonai kiadóval, nem adom-e fel elveimet? Végül is azért fogadtam el a Zrínyi ajánlatát, mert szabad kezet ígértek, azt, hogy a könyv tartalmába nem szólnak bele, magam választhatom meg szerkesztőmet és lektoraimat, azaz teljes alkotói szabadságot élvezhetek. Nyugodt lélekkel mondhatom, sikerült megőrizni pacifista énemet és szakmai integritásomat. A könyv megjelenése kapcsán pedig fontos előrelépés történt. A könyvbemutatón Hende Csaba honvédelmi miniszter bocsánatkéréssel felérő gesztusokat tett a még élő bori munkaszolgálatosok és a meggyilkoltak hozzátartozói számára. Ezért kaphatja meg minden még élő bori munkaszolgálatos vagy élő özvegye – éljen a világ bármely pontján – a bori kötetet.

Fotó: 

hvg.hu: Sokszor elhangzik: lehet-e még egyáltalán hozzátenni valamit a magyar zsidóság vészkorszakbeli szenvedéstörténetéhez? Tudott újat mondani az eddigi bori krónikákhoz képest?

Cs. T.: Úgy gondolom, hogy a történet egészének pontos megismerése szempontjából nélkülözhetetlen részkérdések alapos kutatását és feldolgozását sikerült eddig elvégeznem. A nemzetközi szakirodalom is nagyon hiányos, holott a bori bányavidéken – a náci Németország háborús rézszükségletének fedezésére – több tízezres létszámban, több nemzet polgárait kényszerítették kegyetlen fizikai munkára. „Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben” – írta a Hetedik eclogában Radnóti Miklós, akit hatezer magyar munkaszolgálatos sorstársával együtt szintén ide szállítottak. A munkaszolgálat a Horthy-világ hírhedt katonai büntetőintézménye volt. Kezdetben úgymond a megbízhatatlanokat, később azonban – a kor féktelen antiszemitizmusa nyomán, a jogfosztás, a kirekesztés, a végén pedig a fizikai megsemmisítés jegyében – döntően zsidókat soroztak be fegyver nélküli frontszolgálatra, utak, erődítmények építésére, s nem egyszer kiképzés nélküli életveszélyes feladatokra, így aknaszedésre is. Borban sem történt ez másképpen. A napi tízórás robot, a rossz élelmezés és az állandósult kegyetlen büntetések miatt az odahurcolt hatezer munkaszolgálatos közül mintegy hetvenen vesztették életüket.

Ám amikor a front közeledtével elrendelték a balkáni bányavidék kiürítését, és 1944 őszén gyalogosan visszaindították a munkaszolgálatosok seregét, elszabadult a pokol. A menetelő munkaszolgálatosokat kísérő magyar keretlegények és német katonák – mint valamilyen mozgó vesztőhelyen – folyamatosan gyilkoltak. Amíg az „erőltetett menet” elvánszorgott Bortól Szentkirályszabadjáig, illetve Szombathelyig, az első 3400 főnyi transzportból alig 1500-an maradtak életben. Jabuka, Cservenka, Baja, Mohács, Szentkirályszabadja, Abda – ezek voltak a halálmars főbb állomásai. Az egyik legnagyobb vérengzést Cservenkán követték el, ott egyetlen éjszaka alatt közel 1000 zsidó munkaszolgálatos esett a téboly áldozatául. Amikor német SS katonák a kisegyházak munkaszolgálatosait is ki akarták végezni, az alakulat magyar parancsnoka azzal mentette meg életüket, hogy ők magyarok, nem zsidók. Az már más lapra tartozik, hogy a kisegyházak több túlélőjét, köztük a még ma is élő nazarénus Papp Bálintot aztán a szovjetek hurcolták el a malenkij robot néven elhíresült kényszermunkára.

hvg.hu: Mindkét bori tanulmánykötetében rendkívüli részletességgel, már-már a vizsgálóbíró alaposságával írja le a bűntetteket. Dokumentumok tömegét idézi, túlélő tanúk sorát szólaltatja meg, s nem volt rest a tetthelyeken még felelhető nyomok alapján rekonstruálni a történteket. Ennek ellenére azt állítja, hogy nem lehet minden eseményt megnyugtatóan dokumentálni. Mit hiányol?

Cs. T.: Bor hatalmas náci projekt volt, tonnányi ügyirat keletkezett, de azok szétszóródtak a magyar, német, izraeli és a szerb levéltárakban, hozzáférésük, rendszerezésük, tanulmányozásuk nehéz. Főként Szerbiában ütköztem falakba. Hol hivatalos, nagypecsétes ajánlólevelekkel, hol informálisan próbáltam bejutni a belgrádi katonai levéltárba és más, helyi történeteket őrző szerb települések levéltáraiba – eddig kevés sikerrel. Úgy gondolom, a kutatási engedélyek visszautasítása nem személyemnek, hanem sokkal inkább a közös múltunkból itt maradt szerb-magyar ellentétek, a lappangó antiszemitizmus és a velük élő titói történelem kérdéskörével magyarázható. Az egykori központi bori munkatábor fölött ma csak egy gyertyaszerű emlékmű utal az áldozatokra, a tárgyi emlékek megőrzése lényegtelen. Az egykori halálút mentén sincs mementó, ott csak monumentális partizánemlékművek sorakoznak.

Fotó: 

hvg.hu: Könyvében szenvtelen, szikár stílusban veszi számba a (bűn)tényeket. Külön fejezetben ír az egykori bori táborparancsnokról, Marányi Ede alezredesről, akinek több száz munkaszolgálatos halála szárad a lelkén. A zsidófaló, szadista tiszt háborús bűnös, mégis elkerülte az igazságszolgáltatást. Hogyan történhetett?

Cs. T.: Marányi 1945-ben Nyugatra menekült, így a háború után a népbíróság csak távollétében emelhetett vádat ellene. A peranyagban szereplő, általa elkövetett háborús bűncselekmények alapján aligha lehet kétséges, hogy halálbüntetés várt volna rá. A népbíróság azonban nem hozott semmilyen ítéletet, Marányi Ede tehát jogi értelemben nem háborús bűnös. Marányi nevét Fehér Antalra változtatva Nyugat-Németországban telepedett le, ott élte világát, nem nagyon kellett rejtőzködnie. Jómagam az illetékes német hatóságoktól beszerzett bejelentőlapok és más hasonló dokumentumok révén végig tudtam követni életét. Volt sofőr, raktáros, végül német nyugdíjas. Úgy gondolom, ha én ilyen könnyedén be tudtam szerezni a háború utáni életének dokumentumait, bizonyos, hogy a magyar hatóságok is tudtak róla. Bizonyítani nem tudom, de joggal feltételezhető, hogy dolgozott a magyar katonai elhárításnak is, mint ahogy köztudott, számos Nyugatra menekült egykori horthysta tisztet beszerveztek. Marányi/Fehér, aki élete végéig hungarista-náci maradt „Tóni bácsiként” 85, Marányi Edeként 89 évesen hunyhatta le szemét.

hvg.hu: Nyolcvan bori keretlegényt is nevesít. Újra és újra felmerül a kérdés: hogyan váltak a dolgos földművesekből, a tisztes foglalkozású polgárokból kéjjel gyilkolókká?

Cs. T.: Ezek a keretlegények is egyfajta szocializációs folyamat nyomán lettek gyilkosokká. Nem bűnözőnek születtek, a körülmények, a náci korszellem, a pusztító zsidógyűlölet, elöljáróik hamis, törvénytelen kegyetlenkedésekre buzdító parancsaira aljasodtak le a végtelenségig. De határozottan elutasítom azokat a véleményeket, amelyek kizárólag a körülményekkel próbálják magyarázni atrocitásaikat. Akadt emberséges keretlegény az embertelenségben. Ennek egyik szemléletes bizonyítéka, hogy a bori munkaszolgálatosokkal párhuzamosan visszavonuló más zsidó munkaszolgálatos csoportok nem szenvedtek el ekkora áldozatot. Mindemellett felettébb tanulságos az egyik legkegyetlenebb keretlegény, Horváth József tizedes életútja, aki Borban buzgón élenjárt Marányi büntető parancsainak teljesítésében, a foglyok kikötésében, brutális ütlegelésében, a visszavonulás során pedig a gyilkosságokban. Horváthot a háború utáni népbírósági perekben először halálra, később azonban kegyelemből börtönbüntetésre ítélték, majd a kilencszázötvenhatos forradalom idején több rabtársával együtt kiszabadult, visszament szülőfalujába. A helyi MSZMP párszervezet igazolta, hogy „az ellenforradalom alatt még csak jelét sem mutatta, annak, hogy a hőzöngők közé menjen”. Rehabilitációs kérelmében tagadta égbekiáltó bűneit, mint írta, „az én kezemhez senkinek a vére nem tapad”. Később a hetvenes évek elején a Radnóti Miklós és társainak halála ügyében indított Abdai gyilkosok nevű titkos nyomozásban a Kádár-rendőrség előszedte, de megint megúszta. Horváth megnősült, szerényen élt, részt vett a falu életében, de nem szívesen beszélt a múltról – mondta róla egyik falubelije. Feleségével együtt a helyi katolikus temetőben temették el. „A szeretet örök” – áll sírfeliratukon.

hvg.hu: Még 2007-ben nagy visszhangot kiváltó cikket publikált arról is, hogy öt, háborús bűnökért felakasztott bori keretlegény neve is szerepel a Rákoskeresztúri köztemető 298-as díszparcellájában, „A hazáért haltak vértanúhalált” emlékfalon. Mi történt azóta?

Cs. T.: Ez is tanulságos történet. Mutatóba talán csak annyit, hogy egyikük, Szokolits Ferenc honvéd a Voralberg nevű altáborban szolgált, a boriak csak voralbergi hóhérként emlegették. Ő volt az, aki a munkaszolgálatosokat kikötötte és közben ütötte-verte – mondta perében az egyik túlélő tanú. Más szemtanúk arról vallottak, hogy a Magyarországra tartó gyalogmenet során a fáradtságtól kidőlteket, vagy a helyi lakosoktól élelmiszert elfogadókat agyba-főbe verte, a halálmenet egyik végén, a szombathelyi kórházban pedig bottal ütötte a haldoklókat. De a többiek is rémségesek voltak, s az abszurditásokhoz hozzátartozik, hogy a háború után nem egy keretlegény csatlakozott a kommunista párthoz, így mentették irhájukat. És hogy mi történt leleplezésük óta? A háborús bűnösök nevét levették a hősök márványtáblájáról, sírjaikról pedig levésték a fémből készült nemzeti címert. Ám a maszatolás, a történelemhamisítás folyik tovább. A nemzeti emlékhellyé átnevezett hősi panteonban a síremlékük mellett változatlanul nincs semmilyen, életútjukra utaló tábla, a politikusok, valamint a szélsőjobboldali szervezetek változatlanul lelkesen koszorúzzák őket. Talán még ennél is rosszabb, hogy a parcellát diákok ezrei keresik fel, semmit sem tudva arról, hogy ez jelenlegi formájában a nemzeti szégyen parcellája.

Névjegy
Csapody Tamás (54 éves) a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos munkatársa, egyetemi adjunktus, a politikatudományok doktora. Tudományos pályafutása mellett neve összekapcsolódik a hadkötelezettséget ellenző Alba Kör civil szervezettel, amely még a kilencvenes években hevesen ellenezte Magyarország NATO-csatlakozását. 
A jogász-szociológus végzettségű Csapody a 2011-ben megjelent Bori munkaszolgálatosok című tanulmánykötete után most publikálta a témával foglalkozó második könyvét Bortól Szombathelyig címmel, a Zrínyi kiadó gondozásában. E munkájában a szerző végigköveti a visszavonuló munkaszolgálatosok kálváriáját, miután 1944 őszén végighajszolják foglyaikat gyilkos őreik Szerbiából fél Magyarországon át a nyugati határvidékig. A tragikus események megértését térképek, fényképek segítik, s az olvasó több mint háromezer bori munkaszolgálatos rendelkezésre álló adatait is tanulmányozhatja a kötethez mellékelt CD-lemezen.
LAST_UPDATED2