Március 15. - MVSZ rendezvény a Hősök terén: Talpra magyar!
Március 15-én 11 órakor a Hősök terén tartja nemzeti ünnepi rendezvényét a Magyarok Világszövetsége. Az ünnepi beszédet Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke mondja.
Fellép az Aranyalma Páros együttes, valamint azok a versmondók és zenészek közül néhányan, akik tavaly ősszel a Petőfi Sándornak való hódolat jegyében mindennap délben egy rövid művészi műsort adtak. A Nemzeti dalt Nemeczky László, A nép nevében c. verset Szathmári Norbert szavalja. Valamennyi műsorra tűzött verset Petőfi Sándor írta.
Az MVSZ azért választotta rendezvényének színhelyéül a Hősök terét, mert ezzel is nyomatékosítani kívánja azon javaslatot, hogy Petőfi Sándor Szibériában feltárt hamvait a magyar hosök szimbolikus sírjába helyezzék örök nyugalomra. Alább a részletes műsor.
TALPRA MAGYAR! 2015. március 15. - Hősök tere 10.50 Tárogató 11.oo Himnusz és Székely Himnusz 11.05 Gyetvay György Gergely - 1848. március 15. Pesten majd Budán 11.15 Az Aranyalma Páros ünnepi koncertje 11.40 Szathmári Norbert szaval - Petőfi Sándor: A nép nevében 11.45 Patrubány Miklós, ünnepi beszéde: Talpra magyar! 12.10 Delényi Éva tárogatón játszik 12.13 Varjas János szaval - Petőfi Sándor: Álmok (barguzini vers) 12.16 Kereszturi Gyöngyvér és Zsuzsa citerázik és énekel 12.21 Fischter Éva szaval - Petőfi Sándor: Európa csendes 12.24 Matus Mihály tárogatón játszik '48-as dalokat 12.29 Markovics András szaval - Petőfi Sándor: Nehéz idők 12.33 Kereszturi Gyöngyvér és Zsuzsa citerázik és énekel 12.40 Stricht Lászlóné szaval - Szabadság, szerelem, A XIX. század költőihez 12.45 Delényi Éva tárogatón játszik 12.48 Bogdán András Petőfi-verseket énekel és gitározik 12.54 Szentgyörgyi Tamás szaval - Petőfi Sándor: Magyar vagyok 12.58 Lakatos István és társa hegedű és dobol 13.06 Mosonyi György szaval - Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet 13.10 Matus Mihály tárogatón játszik 13.14 Nemeczky László szaval - Petőfi Sándor: Nemzeti dal 13.16 Gyetvay György Gergely berekeszti az ünnepi rendezvényt 13.20 Szózat
A Magyarok Világszövetsége öt évvel ezelőtt tűzte zászlajára a Petőfi-ügyet. (Patrubány Miklós: El kell temetnünk Petofi Sándort! - Tunodés Petofi Sándor fehéregyházi eltunésének 161. évfordulóján)
Három év vizsgálódásai után Petőfi Sándor-értekezletet szervezett, amelynek eredményeképpen a Magyarok Világszövetsége bizonyítottnak látta, hogy Barguzinban minden kétséget kizáróan Petőfi Sándor hamvai kerültek elő, és nyilvánosságra hozta 12 pontos bizonyítását. (Megvannak Petofi Sándor hamvai - Bizonyítás 12 pontban)
Tavaly, Petőfi Sándor segesvári eltűnésének 165. évfordulóján az MVSZ megjelölte a magyar honvédeknek a Hősök terén található szimbolikus sírját, amely álláspontja szerint egyedül méltó arra, hogy Petőfi Sándor hamvait befogadja. ("Itt nyugodjék Petofi Sándor (1823-1856), a nemzet hose" - 2014. július 31. - Hosök tere, Budapest)
MVSZ Sajtószolgálat
Kapcsolódó: Nem küld diákokat a váci gimnázium a március 15-i ünnepségre
|
Vonalban levők száma
Kedves Olvasó!
Megérkezett a legfrissebb Hírháló hírlevél, melynek mottója: szerintük Magyarországon megszűnt a korrupció, jön az ingyenes internet - nálunk csak az adója; az EU blokkolta a paksi bővítést? nem is! de igen; brókerbotrány: a szocik voltak! a Fidesz is nyakig benne volt!; a seregben is ott vannak; ez nem SZABAD kereskedelem, hanem CSAPDA!; a Monsanto bűnös!
Tartalom:
Magyarországon megszűnt a korrupció! - Történelmi bejelentést tett a Fidesz A bukott brókercégek tavaly még kiválósági díjat nyertek Zsíros állami ügyletekben is benne volt a bedőlt brókercég "A kenőpénzek úgy folynak Magyarországon, mint csapból a víz" Ezt nem így tervezte a kormány - maradt a korrupció és a bürokrácia Kiürült, megszűnt a nyugdíjalap Ömlött az adóforint az államkasszába Kivándorol vagy öngyilkos lesz sok magyar devizahiteles
Fideszesek leszavazták, hogy bizottság vizsgálja az ezermilliárdos csalást Mészáros Lőrinc elfelejtette Kiss Szilárddal közös cégét Ez milyen rend? Sorra dőlnek be a pénzintézetek, úszik el az emberek pénze A Quaestor nyakig benne volt a keleti nyitás legzsírosabb üzleteiben 150 milliárdnyi fiktív kötvényt adhatott el a Quaestor A Fidesz korábbi elnöki tanácsadója a Quaestor kommunikációs igazgatója Megvan az ember aki aláírta a Questor részvénykibocsátását 70 milliárd forint értékben - most ő vizsgálja az ügyet Buda-Cash, Hungária, QUAESTOR botrány - Mi az igazság? Brókerbotrány - személyek és cégek hálója Kulcsár Attila körül Karácsony Miklós nem is létezik, de van 62 milliárdja Maszatolás: Több mint háromszázmilliót keresett Bajnai Gordon bizalmasa a jegybanknál Hoppá: Az EU blokkolta a paksi bővítést! Giró-Szász: Nem igaz, hogy az EU blokkolta a Paks II. atomerőmű építését Navracsics megerősítette az EU lépését Szabadkőművesek kezén az ország Jön az ingyenes internet: 100 országban lesz év végéig Molnár F. Árpád feljelentette Orbán Viktort és Vida Ildikót Hivatali vesztegetés bűntette miatt! Nem lesz több parlamenti közvetítés a közmédiában 15 képviselő vitatkozik a szabadkereskedelmi egyezményről a Parlamentben VÖRÖS IMRE, VOLT ALKOTMÁNYBÍRÓ: ALKOTMÁNYELLENES ÁLLAMCSÍNY TÖRTÉNT! Az Igazság Napja április 16. 8:30 - Budapest, V. kerület Markó utca 25.
KIHÁTRÁL A MAGYAR ÁLLAM? Felavatták Petőfi Sándor szobrát Kolozsváron Petőfiért! - Az MVSZ sajtóanyaga
Az Iszlám Állam eszközeihez nyúlna a külügyér Áll a bál a svédek és szaúdiak között, lefújták a nagy üzletet Izraelbe érkezik a negyedik német tengeralattjáró - Atomtöltetű cirkálórakéták indítására is alkalmas Történelmi, nehezen megjósolható esemény áll küszöbön - Benjamin Fulford Hende Csaba a holokauszt-oktatásról tárgyalt az izraeli hadügyminiszterrel Münchenben Persze hogy a seregben is ott vannak: íme egy lauderes, rabbiképzős dandártábornok rabbi Egy mítosz vége: Tömegesen erőszakolták meg a "felszabadítottakat" az amerikai katonák is Amerikai diplomaták részt vesznek lettországi melegfelvonuláson Felakasztaná a jobbikosokat a liberális polgármesterjelölt Kutya és szalonna: 50 milliót lopott Cserdi ork polgármestere Az amerikai légierő kilőtte a két új izraeli tengeralattjárót
Folyamatos támadás alatt a Betyársereg - Tyirityán Zsoltot kérdeztük Ismét pofára estek a nemzetellenes erők (videó) Kirekeszti a cigányokat a kisebbségeket védő törvény?! (videó) A mélységi felderítőktől a Jobbikig - ismét kever-kavar az ATV (+videó) Vadai "miss röfi" Ágnes a vádlottak padján? (+videó) "A TEK akar beépülni hozzánk, nem mi hozzájuk" "Ez ellen minden eszközzel tiltakozni kell!" - Tyirityán Zsolt a Szovjet emlékműnél (videó) Index vs. megemlékezők a kitörésről A Betyársereg újabb akciója: "Egy éjszakára Mezőberény lett az ország legbiztonságosabb városa" Egy kuvaiti imám arra kérte híveit, hogy rombolják le a nagy szfinxet és a gízai piramisokat
A Monsanto bűnös mérgezés vádjában - mondta ki a Francia bíróság Tövig vágták a négy hónapja védett gesztenyesort Hiába szenvedett órákig, hagyták a pszichiátrián szülni a kismamát Veszélyes pókot találtak a Tesco-s banánok között Stiglitz a Nobel díjas közgazdász óva int attól, hogy az EU aláírja az usával kötendő szabad kereskedelmi megállapodást. Szerinte ez nem SZABAD kereskedelem, hanem CSAPDA! A kislány helyett édesapja ment el találkozni a pedofillal, aki randi helyett péppé verte
|