Splendeurs et misères. Images de la prostitution, 1850-1910
Párizs, Musée d’Orsay, 2016. január 17-ig.
A prostitúció társadalmi megítélése az elmúlt két évszázadban széles skálán mozgott Franciaországban; a nyilvánosházak 1804-ben történt engedélyezésével a jogi tiltás helyére a szabályozott működés szándéka lépett. A prostitúció azonban sohasem korlátozódott csupán a nyilvánosházak működésére, hanem annál sokkal összetettebb formákat öltött. Ráadásul a különböző társadalmi rétegek vagyoni és erkölcsi helyzetük különbözőségét is átvitték a prostitúció megjelenési formáira – a legolcsóbb matrózkocsmák személytelen, gépies aktusától kezdve, az arisztokrácia palotáiban folyó, több száz fős fogadásokig és álarcosbálokig.
A francia irodalomban és a képzőművészetben a pénzért nyújtott szexuális szolgáltatások ábrázolása, bemutatása évszázadok óta jelen volt és van, de miután a Musée d’Orsay mostani kiállításán nemcsak francia művészek alkotásait láthatjuk, a szépasszonyok csábításhoz használt legyezőihez hasonlóan szélesre tárul az erotikus titkokba való betekintés lehetősége is.
Kiállítási enteriőr a Musée d’Orsay-ban
A bemutatott anyag az 1850 és 1910 közötti időszakot öleli fel, ennek ellenére a látnivaló bőséges – talán túlságosan is.
Az alaphangulatot francia klasszikusoktól vett irodalmi vonatkozások és utalások teremtik meg. A különböző korokra és témákra tagolt termekben a képzőművészeti alkotások kiegészítéseként többek között Flaubert, Zola, Baudelaire, Maupassant, Apollinaire idézeteket olvashatunk, és magának a kiállításnak a címe is utalás A kurtizánok tündöklése és bukása című Balzac-regényre. És ahogyan az irodalmi referenciák klasszikusak, úgy a kiállított festmények alkotói is kiemelkedő művészei ennek a kornak: Monet, van Gogh, Courbet, Degas, Toulouse-Lautrec, Rouault, Rippl-Rónai, van Dongen, Mucha, Kupka, Munch, Cézanne, Picasso, hogy csak a legismertebbeket említsük. Érdekes összefüggés fedezhető fel magában a prostitúció szó jelentésében is, hiszen az tulajdonképpen a „közszemlére tenni, előretolni, felfedni” jelentést hordozza, ami szinte szinonimája a festészet alapvető céljának is. Így aztán egyáltalán nem véletlen a kiállításon is olvasható híres „bon mot” Baudelaire-től: Mi a művészet? Prostitúció!
Edgar Degas: Abszint, 1875-1876, olaj, vászon, 92 x 68,5 cm, Paris, Musée d’Orsay,
© Musée d’Orsay, Dist. RMN-Grand Palais/Patrice Schmidt
A kiállítás talán legnagyobb érdeme, hogy nem kíván erkölcsi-társadalmi ítéletet mondani a prostitúcióról, hanem hagyja szabadon érvényesülni a kiállított képek festőinek véleményét. Az akadémikus időszak, az 1860-as évek képei még csak jelzésszerűen utalnak a tényre: a szépség és az erotika megvásárolhatók.
Aztán az idő előrehaladtával, az elfogadott erkölcsi normák lazább értelmezésével, és nem utolsósorban a festészeti irányzatok sokszínűbbé válásával a korábban még idealizált allegorikus nőalakok, a Mária Magdolnák, Beatricék, Dulcineák megközelíthetetlenül tiszta istennői helyébe egyre inkább a hangsúlyozottan nőies, hús-vér modellek lépnek. Az impresszionizmus teltebb nőalakjait, a plein-air festészetben a természetbe helyezett ruhátlan és kitárulkozó aktokat Bonnard, Anquetin, Félicien Rops és Rippl-Rónai vörösbe hajló, fülledtebb erotikájú enteriőrjei követik. Degas Abszint című képén vagy a kávéház teraszán ülő nők tekintetében, balett-táncosainak meghajlásában már a nyílt felajánlkozás gesztusa érezhető. Az egyébként mélyen vallásos, és istenes festményeiről ismert Rouault-nak a kiállításon látható képein – az Éva bukásá-n vagy a Lányok címűn – a meztelen nőalakok egyáltalán nem szűziesen, hanem démoni kihívással tekintenek a nézőre.
Paul Cézanne: Szent Antal megkísértése, 1877 körül, olaj, vászon, 47,2 x 56 cm, Paris, Musée d’Orsay, © RMN-Grand Palais (Musée d’Orsay)/Hervé Lewandowski
A bemutatott képek egytől-egyig férfi művészek alkotásai, amelyeken a nők mint a vágy titokzatos – vagy sok esetben már egyáltalán nem az, hanem súlyosan profanizált – tárgyaként kerülnek bemutatásra. Kivételt képez a kiállítást vitathatatlanul magasba emelő Toulouse-Lautrec – a több mint 200 kiállított festmény, rajz és grafika közül 23 viseli a zseniális művész szignóját – akinek nézőpontja egészen más aspektust tükröz.
Szinte valamennyi művész a kulcslyuk innenső oldaláról, „fogyasztóként” lát be a prostitúció világába, a nyilvánosházak számukra izgalmasnak ígérkező, erotikus színhelyére, kivéve Toulouse-Lautrec-et, akinek minden képén érezhető a lányok kiszolgáltatottsága miatt érzett empátiája. A Musée d’Orsay mostani kiállításán sok olyan Lautrec-kép látható, amelyeket a festő 1893-94-ben készített, amikor is „bentlakóként” bordélyházban élt. Ezek az életképek most, ebben a kontextusban, szinte szociográfiai tanulmányként értelmezhetők. A zárás utáni fáradtságtól, a kiszolgáltatottságtól szenvedő, vagy a másnap délelőtti, hétköznapi teendőiket végző melankolikus, sokszor depressziós női arcok és testek Toulouse-Lautrec képein nem a csillogás, a vidámság vagy a szépség jeleit hordozzák, hanem sokkal inkább a kilátástalanság, az undor és a céltalanság stigmáit.
Henri de Toulouse-Lautrec: Orvosi ellenőrzés a nyilvánosházban, 1893-1894,
olaj, vászon, 68,5 x 47,5 cm, Paris, Musée d’Orsay, © RMN-Grand Palais
(Musée d’Orsay)/Hervé Lewandowski
A kiállítás tematikájába kissé önkényesen illesztett fotók és filmek jelzik, hogy a technika fejlődése jelentős mértékben járult hozzá a szexuális fogyasztás, és így a prostitúció elterjedéséhez. Freud szerint a szem is erogén zóna, abban az értelemben, hogy a látás útján közvetített impresszió a libidó befolyásolásának leggyorsabb eszköze – így a pornográf képek és filmek a prostitúció társult termékének tekinthetőek. Ráadásul az érzékenyebb filmanyagok és az otthon is kidolgozható, sokszorosítható fényképek révén a prostitúció az egyszerűbb és igénytelenebb rétegek számára is elérhető tömegfogyasztási árú lett, hiszen szinte árjegyzékszerűen rendelhetővé tette a lányokat és a tőlük elvárt szolgáltatást.
A kiállításon több teremben is – stílszerűen vörös bársonnyal bevont szeparékban – 150 fényképet és korabeli mozgófilmet vetítenek.
Anonyme Etudes de nu, femme assise bras croisés Entre 1900 et 1910
Aristotype (épreuve au citrate) H. 17,4 ; L. 12,4 cm Paris, Musée d’Orsay
© Musée d’Orsay, Dist. RMN-Grand Palais / Alexis
A tárlat végén mégsem ezekkel a benyomásokkal kell távoznunk, ugyanis az utolsó teremben, a Prostitúció és a Modernség témájában számos, méltán világhírű alkotás zárja: köztük A Moulin Rouge-ban Toulouse-Lautrec-től, az Abszintivó és az Avignoni kisasszonyokhoz 1907-ben készített tanulmány Picassótól.