Az 1956 őszén előbb vonaton, majd ponyvás katonai teherautókon Sopronból, Győrből, Nyíregyházáról és mintegy tucatnyi elhurcolandókat gyűjtő településéről Szerov parancsára százával hurcoltak magyar állampolgárokat az akkori Szovjetunióba. Erről 1989-ig tilos volt szólni. A később nemzetközi nyomásra visszahozottakat azzal némították el, hogy ha beszélnek kinti élményeikről, visszaviszik őket. Ennek a szigorú tilalomnak tudható be, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeiről egyik legtájékozottabb történész, Litván György is a „történelmi igazsággal... ellentétes legendák” között említette a Szovjetunióba deportált felkelőkről szóló híreket. A Mítoszok és legendák 1956-ról szóló írásában annyit enged meg „feltételezni,” hogy „néhány száz, talán ezer körüli fogoly” kerülhetett „ungvári és munkácsi börtönbe.” Nem jelezte azonban, hogy külső hatalom hadserege a nemzetközi jog szerint csak háborúban elfogott, vagy magukat megadó hadifoglyok fölött rendelkezhet a békekötésig.

Miután bebizonyosodott a deportálás, felmerül a kérdés: 1956 novemberében hadifoglyokat hurcoltak-e a KGB emberei Magyarországról a Szovjetunióba? Vagy az Amerika és Afrika partjai között közlekedő hajók módjára rabszolgákat!? A kérdés azért indokolt, mert az MSZMP korifeusai a tényt éppúgy tagadták, ahogyan Szerov és Andropov is. A jogtalanságra úgy derült fény, hogy az elhurcoltak zárt vagonokból kidobált céduláit a vasutasok összegyűjtötték, és tájékoztatták az MTI-t. A cenzor figyelmét elkerülő, vagy a szívét megfájdító hírt a magyar rádióba beolvasták. Pár perc múlva már a BBC kürtölte világgá. A frissen MSzMP-vé vedlett MDP a nyíregyházi kommunistáktól kért tájékoztatást. A megyei pártbizottság gépkocsijával Nyíregyházáról öten indultak – Kemecse, Demecser, Pátroha, Kisvárda, Fényeslitke, Komoró, Tuzsér útvonalon – Záhonyba. Az említett településeken száznál több, a vonatból kidobált cédulát szedtek össze. Az alkalmi delegációt Záhonyban a Münnich Ferenc által kinevezett kormánybiztos „hozta össze” a szovjet katonai vezetőkkel. Ők, a dokumentumok láttán elismerték a deportálás tényét. Így jutott Münnich és Kádár tudomására, hogy „november 14-én... 3 órakor... sajnálatosan” megesett „hogy hat kocsiból álló szerelvény, amelyben magyar foglyok voltak, elhagyta az országunk határát.” A hírt a szovjetek mellett a magyar kommunisták továbbra is titkolták. Legendának állították.

1956. november 14-én a magyar belügyminiszter szovjet tanácsadója (parancsnoka!?), Ivan Alekszandrovics Szerov tábornok, Hruscsov bizalmasa, 1954-től 1958-ig a KGB elnöke, és Andropov nagykövet (Kádár birodalmi főnöke?!) 1956. november 14-én jelentették Hruscsovnak, hogy „november 14-én... Csap állomásra irányítottak egy... szerelvényt olyan letartóztatottakkal, akik a ... fegyveres lázadás tevékeny résztvevői és szervezői. A... foglyok ... cédulákat dobáltak ki, ... tudatták, hogy Szibériába viszik őket. Ezeket a cédulákat magyar vasutasok felszedték...” Ezért „a jövőben a letartóztatottakat zárt gépkocsikon szállítják megerősített konvojjal.” A magyarok elhurcolását azzal indokolták, hogy „Magyarországon nincs... a foglyok elhelyezésére kellően felkészült börtön...” Szerov – aki Berijával 1943-1944-ben a kalmükök, csecsenek, ingusok, karacsájok és a krími tatárok elhurcolásával gyakorolta a tömeges kitelepítést, majd 1945-ben a szovjetellenes lengyel erők vezetőit csalta tőrbe, és börtönöztette be – jelentését Moszkvában „nem fogadták el..., utasítást adtak ... a deportálások leállítására.”

Litván szerint „néhány száz, talán ezer körüli fogoly került az ungvári és a munkácsi börtönbe, ezeket – lekopasztva – december és január folyamán visszaszállították.” Neki csak „egy ilyen esetet... sikerült pontosan rekonstruálni.”

Higgyünk Litvánnak: a szibériai deportálás – bizonyíték hiányában – legenda. Bár újabban Horváth Miklós és Olekszandr Pahirya Kényszerkirándulás a Szovjetunióba – Magyar deportáltak a KGB fogságában 1956. című kiadványban állítják, hogy a moszkvai vezetők százezer magyar kitelepítéséről döntöttek. A tervüket a nemzetközi tiltakozások hiúsították meg. Ezek az MTI hírét átvevő BBC hírei és cikkei nyomán bontakoztak ki.

A deportálásokat legendának vagy Szerov és Andropov buzgóságának állítani inkább Hruscsov-mentés, mint történelmi igazság. Váradi Natália történész az ukrán KGB ungvári archívumában harminc vaskos iratköteget talált. Ezekben az Ungvár, Munkács, Sztrij, Drohobics, Csernovci és Sztanyiszlav városok börtöneibe hurcolt magyar foglyoknak KGB által történt vallatásáról felvett orosz nyelvű jegyzőkönyveket őrzik. Akiket 1956. október 27-étől december végéig hallgattak ki. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai dokumentumai című kiadványában a professzor asszony közli az elhurcoltak névsorát, és néhány jegyzőkönyv magyar fordítását. Közöl tizennégy jegyzőkönyvet a forradalmárokkal rokonszenvező, a KGB által vallatott és elítélt Kárpátalján élő gimnazisták vallatásáról is.

A november 3-án Magyarországra érkező KGB alkalmazottak 1956 őszén az általuk és a sorkatonák által elfogott 4700 emberből közel kilencszázat deportáltak. Ungvárról többeket a már említett börtönökbe irányítottak. Az iratok szerint az alábbi városokból hurcoltak foglyokat Ungvárra: Záhonyból kettőt, Veszprémből 87, Tamásiból 6, Szombathelyről 52, Szolnokról 7, Székesfehérvárról 11, Pécsről 17, Nyíregyházáról 22, Miskolcról 13, Dombóvárról 5, Debrecenből 25, Budapestről 549 embert.

Nem szerepelnek az összesítő listán azok, akiket a hadsereg a KGB-vel való egyeztetés nélkül indított útnak. Nem került a listára a debreceni SZTK 20 alkalmazottja sem, akik október 27-én már Ungváron voltak. Annak a 49 fiatalkorú diáknak sem mindegyike, akiket november 16-án küldtek vissza Debrecenbe.

Nincs terünk a gyűjtőhelyekről és az elhurcoltakról egyenként beszámolni. Azt mégsem tehetjük meg, hogy a Záhonyból elhurcolt Szűcs Sándort és a Nyíregyházáról 1956. november 10-e és 13-a között Ungvárra deportáltakat meg ne nevezzük: Acsai István, Bereczki György, Bihari István, Csóka Sándor, Dandos Gyula, Golenyák József, Kabai Dezső, Kaló Ernő, Komár József, Lengyel Antal, Lupkovics György, Maleczki Miklós, Márföldi István, Marján György, Marofka Imre, Pócsfalvi-Szkiba György, Pintér István, Ruha József, Simák Miklós, Szilágyi László, Tóth Imre.

Magas azoknak a megyénkben születetteknek a száma is, akiket Pestről, Miskolcról vagy más városból hurcoltak el. A Pestről elhurcoltak többségét csak december 10-e után kezdték hazaszállítani. A legtöbbnek december 29-én dátumozták a hazaindító parancsát. A Miskolcról november 10-én elhurcoltakat december 5-én indították születési helyükre. Egy-egy szabolcsi, illetve szatmári foglyot Debrecenből, Veszprémből és Szombathelyről is deportáltak. Őket november 8-a és 11-e között dátumozott aktával indították a titokzatos útra, és kihallgatásukat követően, december 5-e és 15-e között küldték haza. 

Szerző: Takács Péter, az MTA doktora