Ki volt Lenkey János? Lenkei és zádorfalvi Lenkey János (Eger, 1807. szeptember 7. – Arad, 1850. február 9.) 1848–49-es honvéd tábornok. Gömöri származású köznemesi családba született. Egy utászkari iskola elvégzése után, 1822-ben lépett a császári hadseregbe. 1848 tavaszán százados a 6. Württembergi huszárezrednél és egységével, az ezredesi osztály 2. századával, aminek a parancsnoka volt, Galíciában állomásozott. Egy Stanisleuban történt lengyel forradalmi megmozdulás brutális leverése kapcsán összeütközésbe került parancsnokával, Alfred Paar ezredessel. Az összeütközés odáig vezetett, hogy az ezred egy százada Lenkey János és Fiáth Pompejus főhadnagy és Harsányi Bálint őrmester vezetésével, kalandos körülmények között Magyarországra szökött. A csak nemrégiben hivatalba lépő Mészáros Lázár hadügyminiszternek súlyos problémát jelentett Lenkey századának szökése. Az osztrák hadügyminisztérium követelte Lenkey megbüntetését, a magyar közvélemény azonban lelkesen a szökött katonák mellé állt. Fennállt a veszély, hogy Latour bécsi hadügyminiszter az ügyre hivatkozva megtagadja a magyar sorozású ezredek már megígért hazaszállítását, ezért Mészárosnak kockára kellett tennie még meg sem szerzett népszerűségét. A magyar hadügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el Lenkey századának szökését és elrendelte az ügy kivizsgálását. Ekkor született Petőfi Sándor Lenkei százada című verse, melyben a költő kiáll Lenkey mellett és elítéli a magyar hadügyminiszter eljárását. A megoldás végül az lett, hogy a századot „büntetésül” beosztották a szerb felkelők ellen felállított seregbe. A század becsülettel végigharcolta a délvidéki háborút, jutalmul Lenkey Jánost októberben ezredessé léptették elő és kinevezték az alakuló első honvéd huszárezred, a 13. Hunyadi huszárezred parancsnokának. Az ő ezredébe osztották be ideiglenesen Rózsa Sándornak a hazáért harcolni kész betyárjait, mintegy százötven főt. Decemberben a Bakonyi Sándor honvéd tábornok parancsnoksága alatt álló bácskai hadtest egyik dandárjának parancsnoka lett. Bakonyi Sándor december 16-án elhagyta a szabadságharc ügyét és utóda Esterházy Sándor tábornok nem volt hajlandó végrehajtani az Országos Honvédelmi Bizottmány parancsait. A január közepén Verbászon tartott tiszti gyűlésen Esterházy tiszttársaival együtt kijelentette, hogy nem hajlandó császári reguláris csapatok ellen harcolni. A hadtestet a felbomlástól gróf Vécsey Károly ezredes, Lenkey János és Baudisz József százados határozott fellépése mentette meg. Március 15-én tábornokká léptették elő és a komáromi várőrség parancsnokává nevezték ki. Bejutott az ostromzár alatt álló várba és Guyon Richárd tábornok megérkezéséig, 1849. április 20-áig ő volt a vár parancsnoka is. Guyon és Lenkey kinevezése a komáromi várba szükségmegoldás volt, Kossuth így akarta megoldani azt a problémát, hogy a hadsereg márciusi átszervezésekor a főseregnél nem jutott nekik megfelelő beosztás. Lenkey a komáromi várban lelkiismeretesen ellátta feladatát, de huszártisztként nem voltak meg a beosztáshoz szükséges ismeretei. Május végén a Tisza körül alakuló lovashadosztály parancsnokságával bízták meg, de beosztását betegsége miatt nem vette át. A harcokban a továbbiakban nem vett részt. A világosi fegyverletétel után cári, majd osztrák fogságba került. Ő is az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt, de pszichés betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta ezért az eljárást megszüntették ellene. Elborult elmével az aradi vár börtönében halt meg. Sírja ma szülővárosában, Egerben van. Aradi sírfelirata a következő volt: "Lenkey N. János HONVÉD TÁBORNOK SZÜLETETT 1807. SZEPT. 7. EGERBEN MEGHALT AZ ARADI VÁR BÖRTÖNÉBEN 1850. FEBR. 7. BÉKE HAMVAIRA!"
Koszorút kötöttem Cserfa-levelekbül, Harmat csillog rajta Örömkönnyeimbül... Kinek adnám én ezt, Kinek adnám másnak, Mint vitéz Lenkei Huszárszázadának?
Ez ám csak a század, Ezek a legények! Ősapáink mellé Odaillenének. Romlatlan bennök a Régi jó magyar vér... Bár adhatnék nekik E dalnál nagyobb bért!
Dicső fiak ők! s ha Énnekem nem hisztek, Ám nézzetek oda, Hogy mit cselekesznek. Én elhallgatok, az Ő tettök beszéljen... Százszor kiáltjátok Majd rájok az éljent.
A Dniester vizén Túl, Mariampolban, Lengyelország földén Egy huszárezred van. Szép magyar huszárok, Fiatal legények, Kutya-bajuk... vígan Miért ne lennének?
Vigan vannak, össze- Verik bokáikat; De van ott egy század, Amelyik nem vigad. Míg világát éli A vidám ezered, Közűlök egy század Búbánatnak ered.
Miért búslakodtok Jó magyar huszárok? Némelyik szeméből Könny miért szivárog? "Hogyne búslakodnánk, Hogyne búslakodnánk, Mikor veszélyben van Édes magyar hazánk?
Rútul feni fogát Rája tót, rác, német, Hogy az istennyila Őket ott ütné meg! S minket, kik a hazát Védeni szeretnék, Itt idegen földön Tart a kötelesség."
Igy emészti őket A bú és a méreg... Összesúgnak-búgnak... Vajon mit beszélnek? Hangjaik suttogók, Arcuk titokteljes... Egy nagy szándékjok van, Nagy és veszedelmes.
Milyen gonoszságot Forralnak magokban, Hogy nem beszélnek fönn- Szóval, csak titokban? Mily istentelenség Forog elméjökben, Hogy alattomban kell Eljárniok ebben?
Nem istentelenség, Amit ők akarnak: Segítséget vinni A bántott magyarnak, Segítségül menni Hazájok földére, Melyre immár foly a Gazda-nemzet vére.
Ez a jó huszárok Szívbeli szándoka, És hogy ezt titkolják, Van annak nagy oka... Odajutottunk már, Hogy csak titkon lehet Tégedet érezni, Szent hazaszeretet!
Éjnek éjszakáján Kiállott a század Od' a partra, melyet A Dniester áztat... A folyónál pihent Egykor vitéz Árpád, Mielőtt bevette Attila országát.
E szent helyen álltak A derék huszárok, Itten nyílt ama szent Esküvésre szájok, Hogy meg fogja őket Látni Magyarország, Hogy Magyarországot Védelmezni fogják!
És midőn az esküt Elmondották vóna, Beléugrattak a Dniester folyóba, S jó paripáik az Éji sötétségben Általusztak velök Szépen szerencsésen.
S jöttek hazafelé, Jöttek, jövögettek, Hát egyszer mögöttök Kit pillantanak meg? Lenkei kapitány, Az ő kapitányok, Ez iparkodott nagy Sebesen utánok:
"Álljatok, legények, Forduljatok vissza, A generális küld, Hogy híjalak vissza!" Hanem a huszárok Nem fordultak vissza, Sőt a kapitánynak Igy feleltek vissza:
"Kapitány uram, mi Engedelmeskedünk Ugy, ha előre megy, És nem hátra velünk. Vitéz kapitány úr, Legyen a vezérünk, Ilyen ember kell, mint Kapitány ur, nékünk!
Annyi szent, hogy minket Vissza nem visz innen Sem a generális Sem pedig az isten. Kötelességünkről Ne beszéljen nékünk, Szentebb a haza, mint A kötelességünk!"
Tőről vágott magyar Ember a kapitány, Nem igen téríté Seregét ezután. Ment velök, nem hátra, De szépen előre, És elértek édes Hazájok földére.
Itt a haza földén, Hová vont szívetek, Forró öleléssel Üdvözlünk titeket, Vitéz jó testvérek, Üdvözlünk ezerszer... Beszéljen akármit A hadügyminiszter!
Pest, 1848. augusztus
|