Államosítás az ókori Egyiptomban

Írta:  Tóth Ferenc

Államosítás az ókori Egyiptomban – avagy miért kell megoldanunk a lakossági ellenőrzésű gabonatárolást

Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”

(Ady Endre: A grófi szérűn)

Nem volt az olyan rég, amikor a búzát még életnek hívtuk, amikor még Krisztus képét láttuk minden búzaszemen. A pénzemberekből lett grófok szérűjén azonban elégett valami olyan is, ami a szemnek láthatatlan: a gabona tisztelete, az élet tisztelete. A közelmúltban olvastam egy mezőgazdasági szaklapban, hogy túl kellene már lépnünk azon a régimódi szemléleten, hogy a gabona étkezésre, a tűzifa pedig fűtésre való. Egyik is, másik is növényi biomassza, amit állítólag arra kell használnunk, amire éppen kifizetődőbb. Márpedig idén, 2009-ben a gabona ára a tűzifa ára alá kúszott... Vannak, akik ilyenkor úgy gondolják, hogy ideje beszerezniük olyan kazánt, amiben a gabona jó hatásfokkal égethető, és vannak, akik szerint nem érdemes ennyi gabonát termelnünk és tárolnunk. Szerintem viszont – és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül – a gabonaégetés épp olyan gyalázatos erkölcsi szétesés, mint az emberevés, egyébként pedig soha nem volt még olyan fontos a gabonatermelés és -tárolás, mint a most következő időkben. Hogy miért? Mert a természetben a szokatlanul nagy bőséget szűkség, ínség szokta követni. És ha nem gondoskodunk magunkról most, a bőség idején, majd gondoskodnak a birodalmi válságkezelő szakemberek, de annak súlyosabb ára lehet, mint gondolnánk.

Ugorjunk vissza lélekben néhány évezredet. Az egyiptomi Józsefet (Mózes első könyve) a gondoskodás, a bölcs előrelátás, a testvéri szeretet, a megbocsátás és a nagylelkűség jelképének szokás tekinteni. Nézőpont kérdése. A leszármazottai, szellemi örökösei részéről természetes ez az értékelés. Mi magyarok azonban jobban tesszük, ha az egyiptomiak szemszögéből is megvizsgáljuk az eseményeket, és párhuzamba állítjuk saját történelmünk idevágó részeivel.

És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó, de te nálad nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén. És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségűl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére. József pedig harmincz esztendős vala, mikor a Faraó előtt, az égyiptomi király előtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elől, és bejárá az egész Égyiptom földét. És a föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal ontá a termést. És összegyűjté a hét esztendőnek minden eleségét, mely vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, minden városba a körülte levő határ élelmét takarítá be. És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma nem vala. 1 Móz. 41, 44-49.

József tehát, miután bebizonyította, hogy jobb „szakember”, mint egyiptomi kollégái, gazdasági és közigazgatási teljhatalmat kapott a fáraótól. Ez szükséges is volt ahhoz, hogy a rendkívüli gabonabeszolgáltatást és az állami gabonatárolást megszervezhesse. Ebben első ránézésre nincs is semmi rossz, hiszen a központosított tárolás sokkal olcsóbb és hatékonyabb, mint az elaprózott, egyéni tárolás. Csakhogy minden éremnek két oldala van. A központosítással együtt jár a függőség. A függővé tett tömegek önvédelmi lehetőségei pedig – történelmi tapasztalataink alapján – jelképesnek is alig mondhatók.

Elméne azért József és tudtára adá a Faraónak, és monda: Az én atyám és atyámfiai, juhaikkal, barmaikkal és mindenökkel valamijök volt, ide jöttek Kanaán földéről; és most Gósen földén vannak. És vőn ötöt az ő testvérei közűl, és állítá őket a Faraó elé. És monda a Faraó a József testvéreinek: Mi a ti életmódotok? És mondának a Faraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, mint a mi atyáink. És mondának a Faraónak: Azért jöttünk, hogy e földön tartózkodjunk, mert a te szolgáid barmainak nincs legelője, mivelhogy elhatalmazott az éhség Kanaán földén: hadd lakjanak azért most a te szolgáid Gósen földén. És szóla a Faraó Józsefnek, mondván: A te atyád és a te atyád fiai jöttek te hozzád. Égyiptom földe ímé előtted van; e föld legjobb részében telepítsd le a te atyádat és atyádfiait, lakozzanak a Gósen földén: ha pedig tudod, hogy vannak közöttök arra termett emberek, tedd azokat az én barmaim gondviselőivé. 1 Móz. 47, 1-6.

Figyeljünk a részletekre! Nem elég, hogy Egyiptom legjobb földjén telepíthette le József az atyafiságát, még állami hivatalokat is osztogathatott közöttük. Mert aki a fáraó nyájának gondviselője, az már nem egyszerűen juhpásztor, hanem köztisztviselő!
De miért is jöttek ezek az emberek Egyiptomba? Mert a gazdasági válság az ő korábbi „hazájukat” már elnyelte. Az egyiptomiak pedig látszólag minderről nem vesznek tudomást, hisz Egyiptomban még van olcsó áru a bevásárlóközpontokban, a tévésorozatok töretlenül folytatódnak, és nem lőnek az utcán, legfeljebb a nemzeti ünnepeken, és csak az izgágákra, akik ilyenkor nem maradnak rendes fogyasztóként a tévé előtt.

És ellátja vala József az ő atyját és atyjafiait, és az ő atyjának egész házanépét kenyérrel, gyermekeik számához képest. És kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert igen nagy vala az éhség, és elalélt vala Égyiptom földe, és a Kanaán földe az éhség miatt. József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába. És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földéről is, Kanaán földéről is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz? És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz. És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá őket abban az esztendőben kenyérrel az ő barmaik összeségéért. Mikor pedig elmúlék az esztendő, menének hozzá a második esztendőben, és mondanának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk. Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó részére, mert az Égyiptombeliek mind eladák az ő földjöket, mivelhogy erőt vett vala rajtok az éhség. És a föld a Faraóé lőn. A népet pedig egyik városból a másikba telepíté Égyiptom egyik határszélétől a másik széléig. 1 Móz. 47, 12-21.

Tehát mi is történt, amikor már Egyiptomot is elérte a gazdasági válság? Először a lakosság teljes pénztartalékát vonta be József, majd államosította a teljes állatállományt. Az állatállomány abban az időben nem csak élelmet jelentett, hanem a közlekedés, az áruszállítás és a földművelés eszközparkját is. Milyen érdekes egybeesés, hogy a válságot megelőzően pont ebben az ágazatban kaptak köztisztviselői állást József testvérei...
Mivel a gazdasági válság folytatódott, a kétségbeesett és kiszolgáltatott egyiptomiak végül a személyes szabadságukról és a földtulajdonukról is lemondtak, József pedig bevezethette a 20%-os átalányadót. A legsúlyosabb csapás azonban nem a rendszeres adó bevezetése volt, hanem az, hogy József gyökértelen tömeggé tette Egyiptom hajdan büszke népét. Miért kellett a népet összevissza költöztetni? Ugyanazért, amiért bennünket is össze-vissza költöztettek a szovjet helytartóság idején. „Tetszettek volna forradalmat csinálni” mondta Antall József, amikor elmaradt a népnyúzók számonkérése 1989 után. Aki nem a szülőföldjén él, az könnyebben hajtja igába a fejét, az nem tud már „forradalmat csinálni”, legfeljebb lázadozni. Mert amíg a szülőföldjén élő embert minden fa, minden sírdomb, minden szál fű arra fogja emlékeztetni, hogy valaha szabad emberként éltek itt az ősei, addig a gyökértelen proletár, aki nem a szülőföldjén él, akire nem köszönnek vissza a nagyszülei ültette fák nap mint nap, egy idő után már el sem tudja képzelni, hogy szabad, önellátó emberként is lehetséges élni.

Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak szabott részök vala a Faraótól és abból a szabott részből élnek vala, a mit nékik a Faraó ád vala; annak okáért, nem adák el az ő földjöket. 1 Móz. 47, 22.

Ez a döntés várható volt, hiszen József beházasodott egy rangos papi családba. Szerintem azonban József akkor is megkímélte volna a papok földjét, ha nem lett volna családilag érdekelt ebben. Amit az egyiptomiak életében jelenthetett a papság, azt jelenti a mi életünkben a tömegtájékoztató ipar. Velük muszáj volt Józsefnek alkut kötnie annak érdekében, hogy öntudatára ne ébredhessen a nép. Mert ha a nép ráébredt volna, hogy milyen csapdába csalták, kegyetlenül elszámoltatta volna Józsefet is és a fáraót is. Ugyanis azt a gabonát, amit a szűkös esztendőkben arcátlanul nagy áron osztott József a népnek, azt maga a nép termelte meg. Ha a tömegtájékoztatás azt sulykolja, hogy örüljön a nép, mert kegyes és gondos urai megkímélték nyomorult életét, akkor meghunyászkodik, legfeljebb néha morog. Ha viszont azt hallanák az emberek, hogy a föld azé, aki megműveli, és a mag azé, aki megtermeli, akkor a nép nem hagyná magát kisemmizni.

És monda József a népnek: Ímé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Faraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek be a földet. És takaráskor adjatok a Faraónak egy ötödrészt; négy rész pedig legyen a tiétek, a mező bevetésére és éléstekre, mind magatoknak, mind házatok népének, és gyermekeiteknek eledelül. És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt, és szolgái leszünk a Faraónak. És törvénynyé tevé azt József mind e mai napig Égyiptom földén, hogy a Faraóé az ötödrész, csak a papok földe, egyedűl az nem volt a Faraóé. Lakozék azért Izráel Égyiptom földében a Gósen földén, és ott megöröködének, s megszaporodának és megsokasodának felette igen. 1 Móz 47, 23-27.

A végkifejlet magáért beszél. Az izraeliták gyors térnyerése azonban a végnek csak a kezdete volt. Mózes második könyvéből kiderül, hogy a következő egyiptomi nemzedék még nagyobb nyomorúságot kellett átéljen annak következtében, hogy kialakult egy kezelhetetlenül nagy létszámú belső ellenség. De ez már egy másik történet. Lényeg az, hogy Egyiptom később nem tudott ellenállni a görög és római jelmezbe öltöztetett züllesztésnek sem, és népe szép lassan beolvadt a nyakára szaporodó, arabul beszélő tömegbe. Ez bizony nemzethalál, és nem éppen a dicsőséges változat.
Nézzük, mit ronthattak el az egyiptomiak, mitől váltak ennyire kiszolgáltatottá és befolyásolhatóvá?

Itt a következtetés irányát megfordítom, azaz most a magyar gazdálkodás történetét vetítem vissza az egyiptomi időkre.
Az első hiba az lehetett, hogy az ártéri gazdálkodásról az egyiptomiak áttértek az öntözéses gazdálkodásra. A kettő között lényeges különbség, hogy amíg az ártéri gazdálkodás csekély, de pontosan tervezett beavatkozással segíti a víz szétterülését és visszahúzódását, addig az öntözéses gazdálkodás erővel viszi a vizet a szomjas földekre. Azon túlmenően, hogy az öntözés szikesíti a talajt, társadalmi kárt is okoz. Míg az árterek elaprózott földmunkáit a helyi közösségek külső segítség nélkül végzik, addig az öntözőcsatorna-hálózat kiépítése „nagyberuházás”, amit vagy az állam végez, vagy valamilyen gazdasági érdekcsoport, külső vállalkozó. Ez máris gazdasági és munkaszervezési függőséget okoz.

A második hiba a természetes élőhelyek elpusztítása volt. Az öntözéses gazdálkodás kevésbé illeszkedik a táj adottságaihoz, mint az ártéri gazdálkodás. Rengeteg műtárgyat (gátakat, zsilipeket, tározókat, utakat, stb.) igényel, amelyeknek bizony útjában állnak az erdőfoltok, lápok, mocsarak, időszakos vízfolyások és egyéb természetes tájalkotók. Márpedig ahogy fogynak a vízi és szárazföldi élőhelyek, úgy fogy a hal- és vadállomány. Ha „vadat s halat” nem ád eleget a táj, akkor szántó- és legelőgazdálkodás vagy élelmiszer-kereskedelem nélkül már nem lehet életben tartani a lakosságot. Tehát a bérből, fizetésből vagy segélyből élőkön kívül megélni csak az tud, akinek földje és állatállománya vagy egyéb nyilvántartásba vehető termelő tulajdona van. Akinek állása vagy tulajdona van, az adóztatható, zsarolható, megfélemlíthető, gazdaságilag tönkretehető, jogilag pedig gúzsba köthető.

A harmadik hiba az árutermelő gazdálkodás általánossá válása és az önellátó gazdálkodás elsorvasztása. Sokak fejében él az a civilizációs hittétel, hogy az árutermelés fejlettebb gazdálkodási mód, mint az önellátás, ráadásul több embert képes táplálékkal és munkával ellátni. Ennek a dogmának szerintem még az ellenkezője sem igaz. Fejlettebb-e a daganatsejt, mint az önkorlátozásra képes, egészséges sejt? Az önellátó gazdálkodásra épülő társadalmakban elképzelhetetlen a tömeges munkanélküliség is és a túlnépesedés is. Ha ugyanis a táj embereltartó-képessége növekszik, akkor több dolgos kézre van szükség, így több gyermek születik; ha viszont csökken a táj termékenysége, akkor azonnal vissza kell fogni az éhes szájak sokasodását. Ennek legegyszerűbb módja, ha kolostorba vagy hadba vonul az, akinek nem jut kapanyél. Az árutermelésre és magántulajdonra alapozott társadalom azonban elodázhatja a „mélyszegénységben élő” rétegek túlnépesedésének és a viszonylagos jólétben élők túlfogyasztásának a gondját, hisz kereskedelemmel, erőforrás-átcsoportosítással, hitelfelvétellel, a természet és a jövő kiárusításával (pl. kereskedelmi célú erdőirtással vagy külszíni fejtéssel) sokáig fenn tudják tartani a gazdaság működőképességének látszatát és a megszokott, de valójában tarthatatlan fogyasztási szokásokat.

Mi a megoldás?

Elsősegélyként mindenhol helyben fel kell mérnünk, hogy mennyi tárolt gabona van ténylegesen magyar tulajdonban, azaz olyan emberek kezében, akik vállalnák a biztonsági tartalékolást a helyi közösség érdekében és a helyi közösség segítségével (pl közös pénzügyi kockázatvállalással, természetbeni segítséggel). Számomra figyelmeztető jel a jelenlegi elképesztően alacsony gabonaár. Hogy hová vezethet, ha az államra, az EU-ra vagy ismeretlenekre bízzuk a gabonatárolást, azt Egyiptom szétzüllésének történetéből már ismerjük. Amikor már eladhatatlanul olcsó a gabona, az arra figyelmeztet, hogy a közeljövőben megfizethetetlenül drága lehet, vagy esetleg egyáltalán nem lesz. Élelemhiány esetén pedig a lakosságot nagyon könnyű annyira sarokba szorítani, hogy lemondjon maradék jogairól is.

A magyar tulajdonú tárolt gabona most fontosabb még a saját malomnál is, mert szükséghelyzetben őröletlen búzából is lehet jó ételeket készíteni, de az üres malommal nem sokra megyünk. Jelenlegi kiskereskedelmi áron (40 Ft/kg) egy felnőtt ember egy évi kenyérgabona-szükséglete 10-15 ezer forintból megvásárolható! Nagy tételnél ennek a feléért is "leköthetnénk" a gabonát azoknál a honfitársainknál, akik az ajánlatunk hiányában kényszerűségből áron alul is eladnák a gabonát a bibliai József szellemi örököseinek. Lekötés, közös tárolás helyett szóba jöhet a háztartási szintű egyéni tárolás is, például leselejtezett, gondosan kiszárított boroshordókban, vagy ha nagyon száraz gabonánk van, akár légmentesen záró műanyag hordókban is, hogy egér, moly vagy zsizsik ne tegye tönkre a készleteinket.
Javaslom, hogy mindenki kezdje el tehetségéhez mérten a felderítést, aztán osszuk meg egymással a tapasztalatokat, a bevált ötleteket és a valóban felmerülő buktatókat. Azért csak a valóban felmerülő buktatókat, mert előszeretettel fojtjuk meg a cselekvési ötleteket fölösleges aggályokkal. Ne a bevásárlóközpontokat rohanjuk meg pánikot keltve, hanem gondos szervezőmunkával előzzük meg, hogy az „égő élet heve” kazánokat fűtsön az élelmiszerválság árnyékában!

Kelt 2009-ben Máriabesnyőn, Kikelet havának 22. napján

Beküldte: Czeglédi Gábor

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az ősi válságmenedzsernek az egész világ hálás volt

József, a gazdasági zseni

A héten volt két éve, hogy a fanatikus tömeg – a Palesztin Hatóság rendőreinek szeme előtt – földig rombolta Nabluszban a bibliai József pátriárka sírjaként tisztelt emlékhelyet. A barbár támadásnak a dühödt pusztításon és bosszún kívül más, érthető oka aligha volt, hiszen az iszlám – Ábrahámhoz hasonlóan – Józsefet is igaz emberként, prófétaként tiszteli. A népe javára tett múlhatatlan érdemei mellett azonban a 3500 éve élt József államszervezési, közgazdasági és feltalálói életműve is univerzális jelentőségű, méltán tekinthető az emberiség közös kincsének. Egyes, korát messze megelőző elméletei – például az általa kigondolt és bevezetett átalányadó ötlete, vagy a gazdasági ciklusok felismerése – a mai napig a választási kampányok forró vitatémáinak számítanak itthon és a tengerentúlon egyaránt.

Légi parádé a piramisok felett. A 3500 éves elvek ma is hatnak Fotó: USAF

A fényes nappal történt nabluszi sírrombolásról a hatékony palesztin sajtócenzúrának köszönhetően filmfelvétel nem, csupán néhány fénykép készült. Miután egyedi, pótolhatatlan emlékm? semmisült meg, a támadásnak elvileg súlyosabb szankciókat kellett volna maga után vonnia, mint a tálib fanatikusok 2001 nyarán végrehajtott akciójának, melynek során ágyúval és dinamittal romboltak le két nagyméretű, sziklába vésett Buddha-szobrot Afganisztánban. Míg ez utóbbi esetet – teljes joggal – a nemzetközi szervezetek és a világsajtó részletesen bemutatta és mélyen elítélte, a tálib rezsimet pedig a terrorellenes koalíció hamarosan kisöpörte Afganisztánból, addig a nabluszi palesztinok barbarizmusát gyakorlatilag néma csend kísérte. Pedig József személyében a keleti vallásalapítónál nem kisebb – és mindenképpen jóval ősibb – szent ember emlékét érte sérelem, aki ráadásul egyiptomi kormányzóként megmentette a kortárs emberiséget egy globális katasztrófa pusztításától. De mit is köszönhet a világ a történelmi emlékezetében méltatlanul háttérbe szorított jótevőjének?



Úton Egyiptomba



József tizenegyedik gyermekként született Mezopotámiában egy olyan családban, amelynek a feje, Jákob nagybátyjánál dolgozott bérmunkásként. Szüleivel és testvéreivel együtt még gyermekként új környezetbe került, amikor Jákob viszszaköltözött a nagyapja, Ábrahám által kiválasztott földre, Kánaán vidékére. József családjának nem volt könny? az élete: az ott lakók előtt etnikai szempontból, és a hitük miatt is idegennek számítottak. Ráadásul idősebb testvéreinek egy kánaáni város lakói ellen bosszúból elkövetett terrortámadása miatt az életük is veszélybe került: csak a Jákobot kísérő természetfeletti gondviselésnek volt köszönhető, hogy mégis meghúzhatták magukat Bétel környékén.

Tizenhét éves koráig József – testvéreivel ellentétben – apja mellett maradt. Jákob kedvenc fiaként sokat tanult apjától, aki az egy Istenben való hit mellett alighanem sok praktikus ismeretre is megtanította. Jákob különleges módon, álomban értett meg – amikor még Mezopotámiában lakott – olyan új állattenyésztési módszereket, amelyekkel meg tudta sokszorozni munkája hatékonyságát. Jákob módszerét a közelmúltban a modern genetika is igazolta. Aligha véletlen, hogy József szintén lelkes lett, amikor tinédzserként egyszer csak ő is elkezdett álmokat látni. Közismert, hogy miután József elújságolta környezetének a saját és családja jövőjére vonatkozó látomásait, nem kis bajt idézett ezzel saját fejére. Az álomlátó ifjút végül saját testvérei elől arábiai izmaelita kereskedők menekítették Egyiptomba, ahol házi rabszolgaként a fáraó egyik főtisztviselőjének házába került. József olyan sikeresen szervezte az egyiptomi ember családi gazdaságában a munkát, hogy hamarosan előléptették.

A Józsefet ért viszontagságoknak egy fontos pozitív következménye is lett: a kánaáni provinciális, ráadásul azon belül is kisebbségi környezetből az ifjú a kor világbirodalmának fővárosába került. Egy szerencsétlen eset – a ház kéjsóvár úrnőjével való konfliktus – miatt átmenetileg ugyan újra "lenullázódott", ám a börtönből már egyenesen a fáraó elé vezette a sorsa.



A 14 éves terv



József nem csupán álomlátó volt: Egyiptomban az álmok értelmezésére való különleges képességével tűnt ki először a papok és mágusok sokasága közül. E képességről ő maga egyértelműen úgy tartotta, hogy Istentől kapta. A leírásokból látszik, hogy semmiféle rítusra, varázslatra, kristálygömbre nem volt szüksége ahhoz, hogy az álmokat értelmezze. Josephus Flavius történetíró szerint a fáraó, miután megálmodta a hét gazdag és hét szűk esztendőről szóló két látomását, felébredve az álom jelentését elfelejtette, csak a Nílusból előbukkanó tehenek és a gabonafejek képe maradt meg az emlékezetében. József azonnal megmondta azok értelmét: két, egymással ellentétes, hétéves időszak következik Egyiptomra. A gazdasági ciklus első felében addig példátlan fellendülés köszönt be, amelynek eredményeit azonban gyorsan felemészti a természeti katasztrófákkal járó második időszak. A kijelentést hallva a fáraó elismerésül új nevet adományozott Józsefnek. A Cafenát-Pahneák név Flavius fordítása szerint azt jelenti: "a titkok felfedezője". Ez a cím a misztikum iránt igen fogékony egyiptomi társadalomban rendkívüli elismerésnek számított. 

A természetfeletti intuícióval megfejtett diagnózis mellé József radikális és gyakorlatias gazdasági programot javasolt a fáraónak: "Rendeljen tiszttartókat az országnak és szedjen ötödöt Egyiptom földjén a hét bő esztendőben, és takarítsák be a következő jó esztendők termését és gyűjtsenek gabonát a fáraó keze alá, élelmül a városokban, és tartsák meg, és legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Egyiptom földjére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt."

A tizennégy éves gazdasági terv elnyerte a fáraó és környezete tetszését és bizalmát, így József, immár kormányzóként, nekiláthatott a program megvalósításának. Az álmok nem tették lusta emberré Józsefet. Ellenkezőleg: olvassuk, hogy haladéktalanul "bejárta egész Egyiptom földjét", és kijelölte azokat a városokat, amelyekbe egy-egy körzet termését gyűjteni kellett. Az első feladat a hihetetlenül gazdag termés raktározása volt. Az állami elvonás – amelynek mértéke a József által javasolt "ötöd", tehát húszszázalékos átalányadó volt – könnyen teljesíthető maradt. Ráadásul az újdonságnak számító közraktárak létrehozásával a gazdasági csoda éveiben öszszegyűjtött tartalékot biztonságosan lehetett tárolni éveken keresztül.

Bár a Biblia nem tesz róla közvetlenül említést, az iszlám hagyomány Józsefnek tulajdonítja az egyiptomi öntözési rendszer kialakítását, melynek révén a Nílus bőségesen áradó vizével nagy területeket sikerült művelés alá vonni. Ennek emlékét őrzi a mai napig egy Kairóban, a Citadella közelében található kútrendszer, amely a Juszuf (József) kútja nevet viseli.



Az ismeretlen jótevő



A fellendülési ciklus az előre jelzett időpontban véget ért. A katasztrofális éghajlat – a szárazság és a gabonaföldeket homokkal beborító keleti szél – hatása már a következő esztendőben megmutatkozott. Ekkor vált nyilvánvalóvá József zseniális gazdasági előrelátása: "És elkezdődött az éhség hét esztendeje, amint megmondotta vala József; és lőn éhség minden országban, de Egyiptom földjén mindenütt volt kenyér." Mivel a válság az egész akkori lakott világot sújtotta, először külföldről – köztük József családjából – jelentkeztek vevők a gabonára. Hamarosan azonban megjelent a belső kereslet is: "De megéhezett egész Egyiptom földje, és kenyérért kiáltott a nép a fáraóhoz. …Akkor mind megnyitotta József a gabonás házakat, és árulta vala az egyiptombelieknek."

Az éhség második esztendejének végére Jákob és családja – a klasszikus romantikus regények történeteit is felülmúló drámai eseményeket követően – Egyiptomba költözik. 

A halottnak hitt József azonban Monte Christo grófjától eltérően még azokkal is jót tesz, akik hosszú évekre nyomorúságba taszították. A testvérek bosszúja miatt létrejött egyiptomi kényszerpálya most Jákob családjának a szerencséjévé vált, hiszen a József miatt hálás fáraótól nemcsak ellátást, hanem a legjobb mezőgazdasági régióban földbirtokot is kaptak. Eközben az egyiptomiak gabonáért ostromolták Józsefet. Az éhínség miatt olyan súlyos infláció alakult ki, hogy két-három év alatt az összes pénz, majd az állatállomány, végül pedig a földterületek is a fáraó kezébe kerültek, cserébe a raktárakból kiadott élelemért. Józsefnek köszönhetően a mai napig példátlan módon a fáraó kora minden gazdagságát (pénzügyi forrást és termelőeszközöket egyaránt) birtokba vette. Ilyen tőkekoncentrációról a mai tőzsdemogulok, de még a világhatalmak központi bankjai sem álmodhatnak. József nagyobb kincs volt a fáraónak, mintha korunkban egy államfő leszerződtetné személyes tanácsadójának mondjuk Soros Györgyöt, Bill Gates-et és Steven Spielberget egyszerre.

Szinte példátlan a világtörténelemben, hogy a válság közben kialakuló egyszemélyi abszolút hatalom a fáraó kezében mégsem vált a zsarnokság eszközévé. Ez is József bölcs és humánus döntésének volt köszönhető. Amikor ugyanis már minden felajánlható értékükből kifogytak, az egyiptomiak saját magukat ajánlották fel, csak hogy élelemhez juthassanak. A kormányzó azonban nem rabszolgákká tette a nincstelen embereket, hanem vállalkozást adott a kezükbe: vetőmagot és földet, amelynek a hasznából ismét csupán húszszázaléknyi adót (pontosabban haszonbérletet) szedett be, a többi nyolcvan százalék a földművelő vállalkozást beindító egyiptomiaknál maradt. (Ezzel a programmal ma minden bizonnyal a világ összes demokráciájában toronymagasan választást lehetne nyerni.) A készletek azonban nem ott álltak mindenütt rendelkezésre, ahol a legtöbb ember élt. Ezért József tervszerűen elosztotta a lakosságot, hogy optimális legyen az ellátás: 

"A népet pedig egyik városból a másikba telepítette Egyiptom egyik határszélétől a másikig."



Űr maradt utána



A hétesztendős világválságot az emberiség az egyiptomi készleteknek köszönhetően túlélte. A krízis elmúltával a fáraó birodalma egyedüli szuperhatalommá vált, amelynek még hosszú ideig Ábrahám dédunokája, József volt a kormányzója. József harmincéves volt, amikor a fáraó álmát megfejtette, és második emberré vált Egyiptomban. Száztíz éves korában halt meg, így nyolcvan esztendőn keresztül kormányozta az országot. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen zseniális és hosszú időn keresztül befolyásos emberről hallgatnak az egyiptomi hieroglifák? Nem kizárt, hogy felbukkannak erre a korra vonatkozó új dokumentumok, ám a választ az egyiptomi történelem fordulatai is sejtetik. József halála után mintegy háromszáz év telt el Mózes születéséig. Ebben a korban már olyan uralkodó ült a fáraók trónján, aki "Józsefet nem ismerte vala". A jótevőnek az emléke és a neve is elveszett (legalábbis a hivatalos körökben), történelmi léptékkel mérve rövid idő alatt. Más jelentős változások is történtek ez idő alatt Egyiptomban. Míg József idején a fáraó jóindulattal vette és alárendelte magát az egyedüli Istentől származó tanácsoknak, és elfogadta az idős Jákob pátriárka áldását, addig Mózes idejére az uralkodó hallani sem akart az államvalláson kívül más hitről. Megváltozott az egyiptomi papok magatartása is: míg József idejében, úgy tűnik, tiszteletre méltó, ám valódi befolyás nélküli rendként élvezték az állami kiváltságokat (egyedül a papok tarthatták meg a válság éveiben is a birtokukat), néhány évszázaddal később már ők befolyásolják vezetőiken (akiket a Biblia Jánnes és Jámbresz néven azonosít) keresztül az uralkodót. Talán megkockáztatható, hogy a konkurensnek tekintett, más vallású zsidó kormányzó emlékét nekik állt leginkább érdekükben kitörölni a krónikákból. De vannak történészek, akik szerint az egyiptomi rendszer is megváltozott időközben, és az ország a hükszosz hódítók uralma alá került. Ez a verzió is magyarázatot kínál a történelmi amnéziára Józseffel kapcsolatban, mint ahogy azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az utána következő nemzedékekben nem volt hozzá hasonló kimagasló személyiség a zsidók között, aki más népeknek is áldást jelentett volna. Ha pedig a környezetük csak az ingyen kapott kiváló földön szaporodó népet látta a zsidókban, akkor könnyebben érthető az előítéletek kialakulása is.

József jelentősége természetesen messze túlmutat bármily jelentős közgazdasági-államszervezői érdemein. Fényes karrierje nélkül aligha tudott volna néppé válni az ellenséges környezetben élő maroknyi zsidó család. József maga is átmeneti állapotnak tartotta az egyiptomi diaszpóra-létet: ezért hagyta profetikus végrendeletül, hogy holttestét a kivonuláskor vigyék fel Kánaán földjére. Az egyik fáraó felemelte Józsefet, kései utóda pedig megtagadta az emlékét. A hajdani arábiai kereskedők megkímélték József életét, önjelölt utódaik lerombolták a sírját. József fordulatos története ma is tart.