Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szellemi honvédelem PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2014. augusztus 07. csütörtök, 06:24

Ez aztán a tolerancia: fekáliával „tisztelik” meg – no nem valamelyik zsinagógát, hanem a Szabadság téri emlékművet

2014. augusztus 06. 18:11

szabter-2014-08-06-2-.jpgAnnak, aki mostanában netán a fővárosi Szabadság térre látogat, megdöbbentő látványban lehet része. Ama emlékművet ugyanis az örökösen a toleranciáról és a kirekesztés elfogadhatatlanságáról, meg a kisebbségek jogairól hozsannázók rendszeresen „megtisztelik”. Ki mivel. Így nemcsak limlomokkal, hanem fekáliával is.

Végre eltávolítják Marx szobrát az egykor róla elnevezett egyetemről

2014. augusztus 05. 10:04

communism500.jpgMerthogy ez a dolgok rendje. Ha már ki tudja, hány nemzedéket megfertőzött a névadó, az emlékét őrző szobor se virítson közgazdászokat képezni hivatott egyetemünk aulájában. És műveit is csak az forgassa, aki antikommunista akar lenni.

Orosz Mihály Zoltán: „A zsidó állam vezetése az Antikrisztust szolgálja”

2014. augusztus 04. 12:00

cionbolcsei250.jpgMegint elemében van a Néphazugság. Ízlés- és erkölcsbírói tisztet gyakorol továbbra is minden és mindenki felett. Most éppen Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere felett. Merthogy valami elképesztően borzalmasat tett: „nyilvános kivégzést rendezett”. Volt mersze elégetni az izraeli miniszterelnök és államfő bábuját, majd kijelentette a fentebbi mondatot. Ami ugyebár a „jó ízlés kategóriáján belül nemigen értelmezhető”.

Ismét megfenyegette hazánkat a világhatalom

2014. augusztus 03. 11:20

szabadkomuves-500.jpgA jelek szerint egyre nagyobb a gáz a világhatalom berkeiben viselt dolgaik miatt, így aztán nem múlik el egyetlenegy nap sem, hogy ne fenyegetnének úgyszólván mindenkit, aki tevékenységüket bármilyen szinten is megkérdőjelezi. Amíg Gázát legszívesebben a levegőbe röpítenék, addig hazánktól megvonnák a brüsszeli támogatásokat és a szavazati jogot. Merthogy a tusnádfürdői miniszterelnöki beszéd miatt Magyarországon ugyebár minden veszélybe került. Mert abszolúte semmibe veszi az emberi jogokat.

Nem tény az izraeli szabadkőműves terrorállam létezése?

2014. augusztus 02. 15:45

A jobb időket is megélt Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSz) tegnap felháborodott, hogy Érpatak Önkormányzata közleményben tiltakozott az izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása ellen, amit az MTI az Önkormányzati Sajtószolgálat felületén közzé is tett, majd felszólította azt, hogy szövegét távolítsa el felületéről. Igen, nem tévedés: az ugyebár az emberi jogok kiteljesedéséért élő és haló szövetség a jelek szerint köszönő viszonyban sincsen a tényleges valósággal.

Amíg nemzetállam-ellenesek uralják médiumainkat, nem fordul sorsunk jobbra

2014. augusztus 01. 11:02

sajto.jpgBárcsak ne lenne, mégis örökzöld témánk, kik, miért és miként uralják médiumainkat. Azt, hogy kik, tudjuk persze. Schmidt Mária szavával a „nemzetállam-ellenes”-ek. Azt is, miért. De hogy miként, talán már kevésbé. Mintha nem is vennénk észre eléggé, milyen démonian képesek manipulálni. Lássuk most ezt néhány minapi példán!

Így járatnak le bennünket a fizetett politikai aktivisták

2014. július 31. 12:04

mocsar.jpgOrbán Viktor tusnádfürdői beszédében külön kitért a bennünket lejárató fizetett politikai aktivisták szerepére is. Akik persze nemcsak külföldön – stílusszavukat idézve – mószerolnak. Idehaza legalább annyira. Lássunk erre egy minapi iskolapéldát!

Hiába óbégatnak, milyen legyen egy társadalom, ha nem munkaalapú?

2014. július 30. 11:14

horthy-kezdi250.jpgA miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszédét úgy tűnik, továbbra sem tudják lenyelni a folyton szabadságról, egyenlőségről, emberi méltóságról vartyogó liberális demokraták. Tamás Gáspár Miklós például tegnap az ATV-n kijelentette, hogy szombattól megszűnt a demokrácia Magyarországon. Merthogy a kormányfő munkaalapú társadalmat óhajt, ami ugyebár nem más, mint vegytiszta fasizmus.

Egyre többeknek van elegük a liberális demokráciából, ami „fából vaskarika”

2014. július 29. 14:02

batman.jpgDe szó szerint az. A miniszterelnök tusnádfürdői beszédére adott hisztérikus reflexiók mutatják, mennyire elrugaszkodottak a valóságtól a liberális demokrácia utópistái, mennyire nem ismerik magát az emberi természetet, s képtelenek belátni, hogy egyre többeknek van elegük belőlük. És mára már azoknak is, akik pedig a régi szép időkben bálványként néztek fel reájuk, amíg el nem jöttek számukra is a megvilágosodás pillanatai.

A magyar kormánynak nem Izrael, hanem kizárólag a magyarság önvédelmi joga mellett kötelessége kiállnia

2014. július 28. 15:34

zsidobeke.jpgHa netán az a céljuk egyes vezető zsidó köröknek, hogy saját magukat meggyűlöltessék világszerte, aligha járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk: jó úton haladnak ennek érdekében. Mert a Mazsihisz tegnapi Izrael melletti szimpátiatüntetésével ki tudja megint hány lapáttal tett az antiszemitizmus, helyesebben az Izrael-ellenesség tüzére.

Ne csak szavakban, tettekben is mutatkozzon meg, hogy az új magyar állam nem liberális állam!

2014. július 27. 10:16

tormayc_03.jpgSzombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában Orbán Viktor kijelentette: „Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű.” Aligha lehet persze kérdéses a Schmidt Mária által nemrégen találóan nemzetállam-elleneseknek nevezettek várható reakciója majd erre. Minket ezúttal viszont az érdekelne, mikor fognak a minap miniszterelnöki szinten elhangzottak végre határozott tettekben is megmutatkozni?

Hiába hadoválnak már megint, Szentmihályi Szabó nem a zsidókat, hanem csak egyeseket minősített közülük

2014. július 26. 14:40

Ronald-S-250.jpgMár megint hangos a Mazsihisz háza tája. Most éppen Szentmihályi Szabó Péter költő-publicista római nagyköveti kinevezése miatt. Aki szerintük ab ovo antiszemita, és a zsidókat, kivétel nélkül, „a sátán ügynökeinek, kapzsinak, irigynek, gonosznak és csúnyának” nevezi. Egy azonban bizonyos: akik nem tudnak különbséget tenni az egyeseket és a többséget ért kritika között, jobb, ha hallgatnak, és akkor bölcsek maradnak. Így viszont balgák.

„A zsidók között ugyanúgy volt jó ember és gazember, mint a magyarok között.” Mi lesz még ebből?

2014. július 25. 15:37

Merthogy az embervilág nemcsak szentekből áll, ugyebár. Amelynek belátásához ráadásul nem kell feltétlenül pszichológusnak lenni, minthogy elég hozzá a józan paraszti ész is. Történt ugyanis, hogy a minap Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere kijelentette: „Kegyetlen tettnek, szégyennek tartom azt, ami a zsidókkal történt, és mindent meg kell tenni, hogy ilyen még egyszer elő ne forduljon, de a zsidók között ugyanúgy volt jó ember és gazember, mint a magyarok között”.

Csak feltételezett „náci bűnös” volt, mégis kiadatták, mielőtt meghalt volna

2014. július 24. 13:41

auschwitz2011.jpgNem tudjuk, hogy vannak kontinensünk új urai ezzel, de eddig mindenki úgy tudta józan eszénél fogva, hogy más valakit jogerősen bűnösnek tekinteni és ennél fogva elítélni, és más csak feltételezni róla, hogy az, amiért viszont nem lehet vele is ezt tenni. De, hangsúlyozzuk elöljáróban, úgy tűnik, más a módi. De kiről, miről is van szó?

Miért a titkos jelenségek és tanítások iránti egyre nagyobb érdeklődés?

2014. július 23. 11:12

munkacsy-mihaly-vervad.jpgAz emberi nem történetével egyidős a teremtés koronái közül a szellemileg messze az átlagon felüliek által felhalmozott, ámde oly kevesekhez eljutó, ilyetén titkos tudás iránti vágy. A hajdani, szakrális alapozású ókori és középkori társadalmakban a legbensőbb isteni tanítások képezték a titkos tudást, viszont az újkoriakban már inkább az ezekkel leszámoló, ég és föld harmóniáját megbontó ismeretek.

Mégiscsak létezik világellenes szabadkőműves összeesküvés?

2014. július 22. 12:06

szabadkomuves-500.jpgMa is akadnak, ráadásul nem kevesen, akik egyenesen abszurditásnak tekintik ennek létezését. Viszont olyanok is, szintén nem kevesen, akik szerint ez igenis kimutatható, éspedig korántsem csak a politikai és gazdasági életben, hanem a szellemiben, sőt a vallásiban is. Így ami a legutóbbit illeti, ezzel magyarázzák a sok egymásnak ellentmondó, természetellenes tanításokat evidenciákként kezelő vallások reneszánszát.

Ha a baloldal elismeri életképtelenségét, miért nem vonja le a következtetést?

2014. július 21. 14:46

szabadkomuvesseg250.jpgEz a kérdés persze 1917 óta permanensen fennáll mindenhol, ahol felütötte a fejét, de nálunk jó ideje különösen is. Arról, hogy önmaga juttatja folyton kátyúba hazánkat, hallani sem akar. Önmagát sohasem, mindig csak másokat tekint demagógoknak. Médiumaikban egyre gyakrabban megjelenő bűnbakkereséseik egyértelműen pszichológusért kiáltanak.