Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén ;
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg :
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom,
Mivé tettétek az én szép hazámat ?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom ?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már ? - Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar :
A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar ;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem :
Magyarnak lennem mért ily csúf halál ?
Nemzet, mely máglyát maga gyujt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, -
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít !
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása -
Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, - élni akarok !
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad ;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat :
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha !
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék :
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog :
Magyar vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más, inkább meghalok !
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull :
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe :
El innen rablók, - ez az én hazám !
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom ;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt :
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar !
*
TRIANON 1920-2014.
*
Magyar írástudók árulásaiból
Talentumait elkótyavetyéli, aprópénzre váltja
A rablókat díjak elfogadásával szalonképessé teszi
Az urakkal egy tálból cseresznyézik
Gyereket beszél a hasadba, a feketét fehérnek mondja
Szerecseneket mosdat – jobb ügyhöz méltó buzgalommal
Aki nem vele, az ellene – az tőle éhen is halhat
Már csak nem is képmutató – tüntet pl. paráznaságával
Olyan, mint aki idegenek előtt a családját becsmérli
Ha egy kis koncot kap, akkor meg van fizetve a hallgatása
Destruktívan rivalizál, hogy monopolhelyzetbe kerüljön
Idegen formákba erőszakolva bénítja a magyar szellemet
Nem áll a kenyérharc mellé, de cirkuszt szolgáltat
Saját levében fő, már álruhában sem jár a nép közé
Kerüli a megmérettetést, maga lesz bírája, esetleg a cimborái
Az igazságot csak szeretné, de hát ú.n. barátait jobban kell…
Amiről hallgat, azzal követi el a legocsmányabb hazugságot
Nem a sportért stb. él, hanem már csak a sportból él
Leértékelteti az emberekkel a kultúrájukat, elvágja gyökereiket
Epigon, hamisító és plagizátor utánzó majom…
Öncenzúrával kiheréli még a saját műveit is
„Szellemi alkimista”, aki a szart próbálja aranyként mutatni
Aki nem tud mást, mint eldalolni saját (világ)fájdalmát
Aki se a hazáját nem szereti, se az istent nem keresi
Aki csak a szakmai rutinból dolgozva öl ízlést, egészséget
Ál-pálfordulásai csak szervilis köpönyegforgatások
Csodagyerekekből szisztematikusan hülyegyereket nevel
Szellemi kábítószereket gyárt, terjeszt és árul
Hírözönvízzel árasztja el a lakosságot, hogy ne tájékozódhasson
Szellemileg kiskorúsítja, fogyatékosítja a jónépet
Kiforgatja az embereket magukból, s így mások majd mindenükből
Cserbenhagyja a globális pénzvilág terrorja áldozatait
Aki zsidóságával tenné védett vaddá, mentelmi jog alá magát
Prima díjakért egymást taposva legitimizálja a gengszterváltást…
*
Tömeglélektan
Külön-külön mindenki Jézusnak ad kegyelmet,
De amikor tömegben vannak, akkor „Feszítsd meg!”-et kiált
*
Mindenki megszavazza, hogy legyen honvédség,
De amikor jelentkezni kell, akkor mindenki bujkál?
*
A könnyű feladatokat már megoldottuk,
A nehezeket ma meg fogjuk oldani,
A lehetetlennek látszókra egy kis időt kérünk
(amerikai haditengerészet jelmondata)
*
Személyválogatás
Kérdezik az örmény korcsmárostól: hogy adja a szénát?
– Hát ki milyen ember – úgy.
Hintónak drágább. Szekérnek olcsóbb.
*
Garai Gábor
A Villa Negra románca - dalszöveg
.
Refrén:
A Villa Negra nem apácazárda,
A Villa Negra nem fényes lokál,
Vagány legény ha szépszerén bezörget itt,
E csöndes házban oltalmat talál...
De jött egyszer egy vastag ürge,
Luxus autón elterülve,
Alkudott a házra pénzt kínált
Nálunk ragadt a pénze, ámult mit kap cserébe
Ápolta a doktorja három héten át.
Refrén
Rám akadt egy bunda télen,
Gyantás lettem a vidéken,
Jött a hekus ám kilestem őt,
Szóltam bunda tűnj el, nyomban, semmi bűnjel,
Ártatlanul állhattam vallatóm elé.
Refrén:
Szép az élet, víg az élet, ámde én csak addig éljek,
Míg a Villa Villa Negra áll.
Szép lány jöjj el egyszer, nálunk fölmelegszel, s
Meglátod, még az álmod, egyre vissza jár.
Refrén
*
A három majom
Nem látok, nem hallok, nem beszélek
*
Struccpolitika
Ha veszélyt látsz, dugd a homokba a fejed
(mint a gyerek, aki azt hiszi: ha nem lát, nem látják)
*
Nominalizmus
Nevezd a vereséged győzelemnek
Nevezd a putridat villának, kastélynak
Nevezd ki magad a világ erkölcsbírájának
*
A gépek átveszik a hatalmat
A számítógéped nem csak a helyesírást,
De a fogalmazást is értékeli, sőt korrigálja,
S cenzúráz: mondatokat hagy ki, ír bele a szövegbe…
*
Vendéged érkezik
Aki túl korán vagy túl későn jön
Aki nem zavartatja magát, gatyára vetkőzik
Aki otthon érzi magát: a holmidban turkál
Aki kiprovokálja a legdrágább italt, s megissza
Aki disznó viccekkel traktálja a feleséged
Aki behozza a kutyáját, aki belakja a teret
Aki elhozza hiperaktív gyerekét, a vandált
Aki percenként megsértődik és távozni akar
Aki hangosan lefitymálja vagy irigyli a lakásod
Aki gyorsan berúgva zaklatja a nőket, s leokád…
Aki még akkor se menne el, ha taxit hívsz neki stb.
*
Vendégségben vagy
Kiderül, hogy nem is hívtak
Senkinek sem mutatnak be
Nem kínálnak, szolgáld ki magad
Te csak abból ehetsz, ami megmarad
Sokszor kérdezik, meddig maradsz
Kint kell várnod, mert „korán jöttél”
Nem ültetnek le, tétován ácsorogsz
Mintha ott se lennél: levegőnek néznek
Nagy hangon kitárgyalják szégyellt dolgaidat
Összesúgnak-búgnak és rajtad nevetgélnek
Ha kérdezel valamit, senki nem válaszol rá
Ha enni akarsz, neked kell hozni vagy főzni
Rád szólnak, ha kétszer töltesz az üvegből stb.
*
Vagy-vagy
Aki nincs velem, az ellenem
Ha nem barát, akkor ellenség vagy
*
Utolsóból első
Péter, a gyarló,
Aki azon a hajnalon háromszor is elárulja Mesterét
Péter, kőszikla
Akire a Krisztuskövetők egyháza épül
*
Arany középút
Se nem gyáva, se nem vakmerő, de bátor
*
Három
A hármas kötél a legerősebb
A háromlábú szék a legbiztosabb
Három a magyar igazság is (+ráadás)
A Szentháromság misztériuma és én…
*
Ha látsz egy lukas kétfillérest,
Lehajolsz érte és felveszed, megköpködöd:
Apád, anyád ide jöjjön!
*
Állampolgári vizsga
Bejelentés nélkül, rajtaütésszerűen –
S ha nem éred el a maximális pontszámot,
Akkor kitoloncolnak és hontalanná válsz…
*
Sok kicsi sokra megy
Sok lúd disznót győz
A csepegő víz kivájja a kősziklát
Kitartásban és összefogásban van az erő
*
Más farkával vered a csalán
Nem a te bőröd viszed a vásárra
Meghirdeti az elvi harcot, majd luxusautón elviharzott…
*
Birkatürelem
Akár szíjat is hasíthatnak a hátadból
Vagy nemzetiszínű ekével szánthatnak rajta
*
Balek
Másnak kaparod ki a gesztenyét
Másnak vagy a bőven termő bamba diófája
*
Manipulálva
Amikor a magad ellensége vagy,
De csak pont te nem tudsz róla…
Pl. kiadod féltett titkaid a besúgódnak
*
Szól a rádió…
Jó zene szól, illetve szólna,
Ha nem ugrálna összevissza a hangerő,
Ha ne zavarnák berregéssel, sípolással az adást
Ha nem szólna ugyanott-ugyanakkor egy másik jó zene…
*
Szamár mese
Egyszer az öreg gazda,
mivel igen nagy szegénységben élt a családjával,
úgy döntött, hogy eladja a szamarát.
Maga mellé vette a fiát és a szamarat,
és elindultak a vásárba.
Ahogy úgy ballagtak az úton,
elhaladtak a földeken dolgozó emberek mellett.
Hallják, amint az emberek ezt mondják.
Nézd, milyen buta vénember,
ott a szamár, oszt Ő meg gyalog jár!
Gondolta az öreg, őt már ki ne nevessék,
ezért felült a szamár hátára, és úgy haladtak tovább.
Mennek tovább, elérnek egy patak partjára,
ahol asszonyok mosnak a vízben.
Hallják, amint az asszonyok összesúgnak.
Nézd azt az embert, úgy ül ott mint egy méltóság,
a szegény gyermek meg nyakig a porban jár.
Na erre elszégyellte magát az öregember,
leszállt a szamárról, és felültette a gyereket rá.
Így mentek tovább.
Alig haladtak valamit, elértek a malomhoz.
A molnár legények kint sütkéreztek a napon.
Amint meglátták őket, így szóltak.
Nézd, a kis taknya a szamáron,
a szegény öreg meg mint a szolga kullog!
Na, gondolta az öreg,
őt senki meg ne vesse,
hát felült a gyerek mellé, és így haladtak tovább.
Mennek tovább az úton,
jönnek velük szembe a kereskedők.
Azt mondják maguk közt.
Nézd azt a két léha embert,
szegény állat majd bele pusztul a cipelésbe,
így még a vágóhídra se érnek vele!
Erre lepattant az öreg és a fia szamárról.
Fogta az öreg,
nyakába vette a szamarat a két elülső lábánál,
a fia meg a két hátsó lábánál,
és így a hátukon cipelték a szamarat egészen a vásárig.
Ahogy beértek a vásárra, mindenki dőlt a nevetéstől,
milyen két buta ember ez!
(A végén bele is ölte a szamarát a folyóba…)
*
Gyanú és gyanakvás
Mindenki gyanús, aki él
Az intézményesített rosszhiszeműség
(a diák, az alkalmazott csak lógni/szabotálni jár be…)
*
Az ártatlanság vagy a bűnösség vélelme?
Neked kell bebizonyítani, hogy ártatlan vagy…
*
A névadás jelentősége
Védőszellem – védőszent választása
Mit is ünnepelhetünk a nevünk napján?
*
Eugéniusz
Nomen est ómen
A neved, mint jó-rossz előrejelzés
*
Damoklész kardja alatt
Életveszélyes házban lakni,
Vagy olyanban, amit kilakoltatók fenyegetnek…
*
Hős
Aki pl. élete kockáztatásával kimenti a fuldoklót
(és aki előbb belelök a Dunába, hogy kimenthessen?)
Ahogy senki ne akarjon életcélként hős lenni
*
Minimális – maximális
Ami mindenkitől elvárható erkölcsi szint,
(aminek az alsó határát a jogszabály írja elő) -
És akik hősies fokon gyakorolják az erényt
(akiket haláluk után boldoggá-szentté avatnak)
*
Posztumusz
Csak a halála után ismerik el, díjazzák életművét
Csak a halála után mondható boldognak egy ember?
(Arisztotelész: addig bármi tragikus történhet vele…)
*
Megöltek egy legényt,
Hatvan forintjáér´
A Tiszába beledobták
Piros pej lováér´.
(a) Tisza be nem vette,
Partjára kivette,
Arra járt egy hajós legény,
(a) Hajójába tette.
*
Sorsdöntő
A boldog(talan)ító Igen/Nem
Amikor valakit egy életre választunk társul
(enni, inni, aludni, lakni, ölelkezni, nemzeni,
gazdálkodni, eszmét cserélni, nemesedni stb.)
*
Sírás-rívás
Síró-pityogó óvodába nem való!
A lányok bármikor bevethetik a sírást,
De a fiúknak mifelénk szégyellni kell ezt,
Nem hullhatnak a megkönnyebbítő könnyeik?
*
Bűvös szék
Igazmondó-mondató szék
Amíg abban ülsz, nem hazudhatsz,
Sem kimondottan, sem elhallgatással…
*
Irreverzibilis
Visszafordíthatatlanságok
Ha pl. kasztráltatod magad a művészi pályádért
(mint pl. Farinelli, az énekes, akiről játékfilm is készült)
*
Aki sok, három-négy gyereket vállal,
Az egyben önként örökre szegény is marad…
*
Ratkó-korszak
Asszonynak kötelesség,
A lánynak szülni dicsőség
(És a legális abortusz tilalma)
*
Eufemizmus
Szingli vagy vénlány?
*
A statisztika virtuális átlagembere
Az egyik dúsgazdag, a másik koldus
Kis és nagy hazugság és a statisztika
*
Cinikus vicc?
A pedofil és a pedagógus
A kettő közül az egyik szereti a gyereket…
*
Fajtalankodás
Elfajzás és fajtalanság
A normális és a perverz, a patologikus
*
Öröm és üröm
Az ördög sokat ígér, keveset ad, s az is keserű lesz
*
Aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni
*
Placebo
Amikor a kontroll csoport olyan „szert” szed,
Ami nem a kísérleti stádiumban levő orvosság
(és esetleg épp úgy gyógyul, mint a „mérget” szedők)
*
Életveszély
Az élet halálveszélyes
De miért akarnánk veszélyesen élni?
Miért kísértenénk Istent pl. extrém sporttal?
*
Nem az a legény, aki adja,
Hanem az a legény, aki állja az ütést..
*
Lefelé a lejtőn
Minél tovább van ott, annál jobban begyorsul,
És annál nehezebb, majd lehetetlen lesz megállni
*
Szakad/ék
Előbb csak éket verni,
Majd azt addig tágítani,
Míg végül szakadékká szélesül
*
A búbánat keserűség.
Még a testvér is ellenség,
Hát idegen hogyne vóna,
Még a testvér sincsen jódra.
Irigyeim sokak vadnak,
Mind a szomszédomba laknak.
Adék nekik egypár napot,
Hadd ugassák ki magokot!
Egyik teszen s a más veszen,
S a sok irigy mindig eszen.
Ott hadd egyen, ott hadd rágjon.
Csak az Isten el ne hagyjon.
*
Háztűznéző
Amikor az kiabál, akinek a háza ég
És amikor nem aggódsz, mert csak a szomszéd háza ég
*
Egy szál gyufa
Ami ha tűzre lobban és eldobod,
Akkor az egész házad-mindened odavész
És aki a beszéddel gyújtogat, majd odébbáll…
*
Jó hírnév
Amit egy fél életen át gondosan építgettél,
Azt egyetlen hibás gesztussal romba döntheted?
*
Te nem szartál a kútra, csak a kávájára…
*
Fagyhalál
Az arcodra fagy a mosoly
*
Nincs – nincstelen
Nincs aki vár, ha hazaérsz
Nincs átölelő két puha kéz
Nincs vacsora, ha nem főzöl…
Nincs, aki meghallgat és vígasztal…
*
A lépcsőházban jut eszembe
Késő bánat, eb gondolat – utólag sopánkodó
*
Megszégyenítés
Lenyírják a nők haját – fiút szoknyába bujtatnak
S a nyakadba akasztott táblán sorolják „bűneidet”
*
Csasztuska
Kipellengérezés, megbélyegzés
Vagy mozgósítás, agitálás, propaganda
*
A javadat akarom…
Nem téged, csak a vagyonodat szeretem…
Vagyis – főleg – azt szeretném megkaparintani…
(de „elmegy a hozomány és megmarad a nő”)
*
Szeresd az erényes életet,
ha egészséges akarsz maradni.
*
Szerettem az igazságot,
és gyűlöltem a hamisságot,
ezért halok meg külső-belső száműzetésben.
*
Az angyalok kegyetlenek?
Aki tökéletesnek tartja magát,
Abban nincs irgalom, megbocsátás
(v.ö.: Rilke ill. Szabó Lőrinc: Piszkosságaim)
*
Állatkínzó gyerek
„úgy szeretlek, mint egy gyerek,
s éppoly kegyetlen vagyok…”
(J.A.)
*
Többet ésszel, mint erővel
A leuralás lélektana/praktikái
Pl.: Kacor király – nagyhatalmú sündisznócska
*
Ördögfajzat – kiköpött apja…
Se hideg, se meleg – a langyost kiköpi az Úr
*
Nem ember
Szar, hitvány ember
Sehonnai bitang ember
Egy utolsó senkiházi ember
*
(Hej) Megöltek egy legényt, hatvan forintjáér’
A Dunába vetették, pej paripájáér’
A Duna nem szenvedte, partjára vetette
(s) Arra ment egy halászlegény, (a) hálójába tette
(a) Hálójába tette, (a) falujába vitte
(a) Falujának (a) közepébe szépen lefektette
Odament ez édesapja, kőti, de nem hallja
Odament ez édesapja, kőti, de nem hallja
A sarkantyús csizmája (a) lábára van fagyva
A sarkantyús csizmája (a) lábára van fagyva
Odament ez édesanyja, kőti, de nem hallja
Odament ez édesanyja, kőti, de nem hallja
A gesztenye színű haja (a) vállára van fagyva
(s) A gesztenye színű haja (a) vállára van fagyva
Odament szeretője, kőti, azt már hallja
Odament szeretője, kőti, azt már hallja
Kelj fel édes rózsám, gyere vélem haza
Kelj fel édes rózsám, gyere vélem haza
(De) Nem kelhetek, rózsám, mer’ meg vagyok halva
(a) Rózsa Sándor éles kése a szívemet járta
|