*

Seszták Ágnes

Hárommillió élősködő

Magyar Nemzet

Pontosítsunk, hárommillió haszonleső, élősködő, szent tehén. Ők a magyar nyugdíjasok ádáz seregei, akik az általános vélemény szerint eldöntik a választásokat. Az egyik internetes vitafórumon heves vita robbant ki azon az indítványon, hogy a kormánynak be kellene fagyasztani a 2013-as nyugdíjemelést, éppen úgy, mint ahogy a jövő évi költségvetésben a közalkalmazotti béreket vagy a családtámogatások összegét. Szavazásra is bocsátották a javaslatot azon a címen, hogy „Mennyi legyen jövőre a nyugdíjemelés?”

A szavazók 27 százaléka a nyugdíjat tabutémának, a nyugdíjasokat haszonleső szent teheneknek véleményezi, akik a maguk hárommilliójával majdnem a legnagyobb szavazóbázist alkotják. Ez egy akkora zsarolási potenciál, hogy miden párt megpróbál a kedvükbe járni, egyébként is, néhány ezer forintért az egész nyugdíjas-társadalom megvehető. Hát ez minden, csak nem könnyű testi sértés, vigaszul a szavazók 17 százaléka némileg józanabb hangot megütve azt mondta, hogy a nyugdíjakat azért nem szabad befagyasztani, mert az idős emberek sokkal nehezebben alkalmazkodnak a jövedelemcsökkenésükhöz, mint egy hasonlóan nehéz helyzetbe került aktív dolgozó. Igazából nem kellene komolyan venni egy internetes vitát, de mégis próbáljuk meg.

A véleményekben ugyanis a súlyos generációs ellentéten kívül tetten érthető, hogy az aktív korosztály mennyire lenézi az öregeket és velük kapcsolatban mennyire a sztereotípiákra hagyatkozik. Az a 4,2 százalékos emelés, amire a kormány ígéretet tett, az nem a 19 ezer forintos Medgyessy-bónusz, nem a 13. havi kegydíj, hanem néhány ezer forint csupán. Annyi, amennyiért egy jó étteremben csak az előételt és a levest lehetne esetleg kifizetni, de egy nyugdíjasnak ez a pénz is fontos. Azok, akik habozás nélkül megvonnák a nyugdíjemelést, nincsenek tisztában az öregkorral. A betegségek, a gyógyszerek, a kórház, a nehézkes létfenntartás, vagy az egyedüllét minden hátránya a nyugdíjas évek gyakori kísérője. Azok a télen napfényt, nyáron tengert ígérő utazási irodák nem a 28 ezres magyar nyugdíjminimumra építenek, hanem a nálunk gazdagabb országok rózsás arcú, nett nyugdíjasaira, akinek az átlagnyugdíja 300 ezer forint körül kezdődik. És a nyugdíjasoknak nincs olyan sok idejük kivárni, amíg befagyasztott nyugdíjakat majdan „kiolvasztják”.

A mai nyolcvanasok végigdolgozták életük nagyobb részét, felépítették az országot, gyereket neveltek, átélték ’56-ot, a Kádár-rendszert és most haszonlesőkké váltak? Sajnos elfelejtették őket értesíteni arról, hogy a rendszerváltással egyben bezárt a szocializmus nevű édességbolt az összes borítékon kívüli juttatásával, az olcsó gázzal és telefonnal, filléres ruházkodással vagy a minimális lakbérekkel. Innentől a nyugdíjukból piaci árakon méltóztassanak megélni. Arról sem kaptak papírt, hogy a nyugdíjalapjukat elnyelték a szocializmus nagyberuházásai, és abban az időben az öngondoskodás még ismeretlen fogalom. Szomorú tény, hogy az a befizetett járulék, amelyet évtizedekig levontak a dolgozó béréből, egyszerűen eltűnt. Jellemző az MSZP-re, micsoda vad körtáncba kezdett a svéd nyugdíjmodell hallatán. Az átláthatóság és az öngondoskodás példája, ami a jelenlegi akadozó nyugdíjrendszerből alapvetően hiányzik.

Hárommillió ember, bármekkora tömeg is, nyugdíjasként képtelen az érdekérvényesítésre. Nem tudnak botjaikat rázva, több pénzt követelve az utcára vonulni, így mindig az aktuális kormány kiszolgáltatottjai. Az aktív korosztály viszont, ha tud, talál pluszmunkát, pluszjövedelemért. Nyugdíjasnak lenni nem jó. Kelet-Európának ezen a fertályán nem a napsugaras öregkor jön, hanem nehezen megélt évek, tele sérelmekkel vagy anyagi bizonytalansággal. Így gondoljunk a nyugdíjak befagyasztására.

+

Seszták és az élősködők!

Olvasom Seszták Ágnes: Hárommillió élősködő című írását, és eltűnődöm. Eddig úgy tudtam, hogy az évek előrehaladtával, az ember tapasztalatának növekedésével nő a logikusabb, józanabb, érzelem mentesebb gondolkodás képessége és nem csökken lényegesen (legalább is az aggkor eljövetele előtt) a koncentráló képesség sem. Most azonban ennek ellenkezőjét tapasztaltam.

xxx

Úgy gondolom, hogy egy sok-sok éves tapasztalattal rendelkező, jó tollú újságíró – mint Seszták is – egy írásban nem követhet el két olyan óriási baklövést, mint ennél a cikknél lehet tapasztalni.

Először is a címválasztás. Ilyen címet csak egy pancser ad (pláne minden jelzés – idézőjel, kérdőjel – nélkül) írásának. Ha a cím (ami még akár jó is lehetne, ha ténylegesen ilyenekről szólna – mint például jelenlegi vezetőink, a politikai “elit” tagjai) után az ember elolvassa az első két mondatot, úgy felmegy benne a pumpa, olyan ideges lesz, hogy vagy végig sem olvassa az egészet (és máris nekimegy a szerzőnek) vagy, ha végig olvassa is – magára erőltetve a nyugalmat -, akkor is keserű marad a szája íze…

Mert a végén kiderül, hogy éppen a bevezető mondatokban a nyugdíjasokat érő támadás ellen akar szólni, de mindezt nagyon satnyán, gyengén, a lényeget éppen hogy megérintve teszi, és ezért az egész cikk igen silánynak minősíthető. Ha egy képzett és gyakorlott újságíró csak ilyen szánalmasan képes érvelni, akkor mit várhatunk a tanulatlanabb nyugdíjas tömegtől? Mint ha bátorítani akarná ezzel a gyenge védelemmel is a támadókat, hogy tegyék csak bátran, mert a nyugdíjas úgysem üt vissza! Ez után van még egy nagy hibája, hiányossága Seszták Ágnes írásának.

Másodszor azt a súlyos hibát követi el, hogy meg sem látja a támadás lényegét. Még halványan sem veszi észre. Vagy nem meri? Nem mer keményen rávilágítani a támadók aljas szándékára? Ezt neki kellene megválaszolnia, de én ezt sem tartom lehetetlennek. Egy sokat megélt, a bolsevik időkben felnőtté vált embernek mára sokkal tisztábban kellene látni a dolgok folyását, az okokat és a szándékokat! Seszták Ágnesnek ugyanis világosan látnia kellene a globalista világuralomra törő néhány elvetemült sátánfajzatnak és azok hazai talpnyalóinak aljas, elvetemült szándékát. Azt nem vette észre – vagy szándékosan hallgatta el - Seszták, hogy itt a globalista világ vezetőinek, és azok aljas hazai hűbéreseinek tudatos ellentét szítása, a dolgozók és nyugdíjasok szándékos szembeállítása zajlik. A fiatal és az idős nemzedék összeugrasztása, ellenséggé züllesztése. Pedig ezt nem észrevenni nagyon nagy hiba! A neokolonializmus egyik nagy fegyvere a társadalom minél nagyobb megosztása, összezavarása, a káosz fokozása, hogy védekezés-képtelenné váljon a majdani globális letámadás ellen!

Egy hivatásos újságíró két ekkora hibát egy cikkben nem követhet el, mert akkor szakmájának csupán hitvány kontárjává válik! Lehet, hogy a szerző már belépett a szenilitás korszakába? Akkor ideje lenne abbahagynia az írást. Ha pedig tudatosan tette mindezt, akkor már le sem írom jelzőimet, mert nem akarok lesüllyedni a tahók szintjére.

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT! Az ilyen “védelmezőktől” is!

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő